KULT

Valóban vérciki és bugyuta a Marvelek, de meglepően szórakoztató!

Válságban a Marvel Univerzum? A Disney-nek lépnie kell? Mi okozta, hogy ennyire béna lett a Marvelek? Nézhetetlen lett, mint ahogy mindenki írja a különböző fórumokon? Kicsit úgy érzem, egyedül leszek vele, de én élveztem a Marveleket.


Halmozottan hátrányos helyzetből indult a MCU legújabb üdvöskéje, a Marvelek. A koronavírus alatt forgatták, így a készítési költségek a többszörösére nőttek, és nagyon lassan haladtak, majd amikor bemutatták volna, a film belecsöppent az író és színész szakszervezeti sztrájkba.

Ez azt jelentette, hogy a szakszervezet színészei nem népszerűsíthették a filmet semmilyen felületen. Az átlagnézőkhöz így nem, vagy csak nehezen jutott el, hogy jön folytatása Marvel kapitánynak.

Így aztán Brie Larson nem ment el a Tonight-show-ba ökörködni, hogy meséljen a filmről, Samuel L. Jackson nem szerepel a Saturday Night Live-ban, mint vendégműsorvezető, mert tiltja a szakszervezet, Iman Vellani nem járta a világot interjúkat adva minden youtubernek, és senki sem ment el egy Hot Ones-ba sem csípős csirkeszárnyakat enni közülük. Így tényleg sokkal kevesebb ember értesülhetett a film létezéséről. Az egészet tetőzték még azzal, hogy ez egy folytatása a meglepően nagy sikerű Marvel kapitánynak, anélkül, hogy egy kettes számot kapott volna, és adtak neki egy rettenetes címet (mind angolul, mind magyar nyelven). Emellett behoznak főszereplőnek két olyan karaktert is, akik csak a Disney+-os sorozatokból lehetnek ismerősök.

Ez azt jelenti, hogy a nézőnek képben kellene lennie körülbelül 12 órányi streaming-tartalommal, hogy teljes mértékben élvezze a Marveleket.

Ezt szerintem csak a szuperrajongók, tartalomgyártók és szegény újságírók tudják abszolválni. Nem is beszélve arról, hogy anno a Marvel kapitány sikeréhez erősen hozzájárult, hogy a két legnagyobb sikerű Bosszúállók-film között mutatták be, amikor mindenki szuperhős-lázban égett. Ez a láz mára egy enyhe hőemelkedés lett, amire mindenki csak legyint. Szinte minden Marvel-mozifilm és sorozat alulteljesített az utóbbi egy évben, pénzügyi és nézettségi fronton egyaránt, a Lokin és a Galaxis őrzői 3-on kívül.

Innen szép nyerni, mondaná a közmondás, de szinte esélytelen a Marvelek sikere. Az előrejelzések legjobb esetben 100 milliós bevételt jósolnak a több mint 270 millió dolláros költségvetés után. A költségvetést meg kell duplázni a marketingköltségek miatt (a költségvetés dupláját szokás a marketingre költeni nagy hollywoodi produkcióknál manapság, bár ezt itt láthatóan visszafogták), valamint a 100 millió dolláros bevételt meg kell felezni, mert hozzávetőlegesen ennyi a mozik részesedése. A produkció akkor lenne nullszaldón, ha az első rész bevételi mutatóját produkálná, ami, valljuk be, esélytelen jelenleg.

Ijesztő a helyzet, és a Disney már most leírta veszteségnek a filmet, pedig meglepően szerethető és szórakoztató a maga módján.

Akik nem szeretik a két és fél órás epikus képregényfilmeket, azok most nagyon örülhetnek, mert a játékidő egy szolid 105 perc végefőcímmel együtt, amit nem is kell végigvárni, mert csak egy pluszjelenet van. Ez egyszerre áldás és átok: áldás, mert sok előadás elfér egy teremben, tudnak pörögni a székek, viszont semmi idő nincs karakterfejlődésre, vagy akármilyen komolyabb történetszálra. Ez nem egy többfelvonásos Bosszúállók-film vagy önmegvalósítástörténet, egy gyors sprint három nagyobb harcjelenettel és jó kémiával a karakterek között. Ezért is átok a hossz, mert még néztem volna a három főszereplőt a vásznon, szerintem nagyon jól működtek együtt.

A történet szerint Kamala Khan (Iman Vellani) aki a Ms. Marvel sorozat főszereplője, egyszer csak térben helyet cserél Marvel Kapitánnyal (Brie Larson), ezután Monica Rambeau (Teyonah Parris) is belép ebbe a szerepcserés támadásba, és hármasával teleportálgatnak. Gyorsan kihúznak az írók a nemesebbik alvégükből egy magyarázatot, amit ne firtassunk. Ha belegondolunk, több sebből vérzik forgatókönyv, mint Leonidász Krisztus előtt 480-ban.

Az első ilyen harcjelenet, amikor hárman verekednek egyszerre három helyszínen, és a főszereplők ugrálnak a térben, hihetetlen látványosra és hangulatosra sikerült, jó kameramozgásokkal, egyedi megoldásokkal.

Egyértelműen ez a legjobb harcjelent Shang-Chi buszos verekedése óta a szuperhős-univerzumban. A CGI jól sikerült, nem irritáló, mint sok Marvel-filmnél (rád nézek most, Hangya és Darázs: Kvantummánia), de ez nem is csoda, hiszen egyrészt a halasztások miatt több ideje volt a VFX-csapatnak, másrészt pont most

próbálja a stúdió megreformálni a digitális trükkökkel dolgozók helyzetét, nehogy kitörjön ott is egy sztrájk a sok túlóra miatt.

Ezeknek az embereknek a jelenlegi helyzete kiábrándító, de ha ügyesen kezeli majd a Disney, akkor megoldható több idővel és komplexebb forgatási struktúrával. Amit még ki lehet emelni mindennemű spoiler nélkül: még az indiai/pakisztáni kultúra tiszteletére egy bollywoodi táncjelenet is van a filmben. Nagyon gagyi, tényleg nem illik a filmbe, vérciki az egész, de mókás. Szórakoztató, és emelem kalapom, hogy ezt is megpróbálták, nem működött, de legalább próbálkoznak valami újjal.

A színészek jók, Sam Jackson humoros, és jó társaságban van Kamala családjával, akik szintén nagyon viccesek. Brie Larson nekem még mindig kicsit rideg a szerepben, de ez valószínűleg koncepció. Teyonah Parris nagyon megy a szekere, a Netflixes Tyrone klónjában például zseniálisan alakított, itt kevésbé volt jó, de meg volt kötve a keze a bugyuta forgatókönyv által.

Aki nálam még mindig a csúcs, az Iman Vellani, mint Ms. Marvel.

A sorozatban is übercuki kocka a csajszi, de ha a néző túl tud lépni a felszínes karakakterszkeccsen, amit a forgatókönyvnek nevezett bohózat adott a kezébe, akkor lehet, hogy értékelni fogja, hogy ez a lány ilyen fiatalon ennyit kihoz ebből az alapvetően idegesítő fanservice karakterből. Ennek a hölgynek meg kell jegyezni a nevét. Csak miatta várom a Fiatal Bosszúállókat, vagy ki tudja mi lesz a címe annak a projektnek.

Direkt nem említem a főgonoszt játszó Zawe Ashtont, mert olyan, mintha ott se lett lenne.

Egy jellegtelen, egysíkú kalapácsos Kree népből való főgenyó, mint amilyen Ronan, a vádló volt a Galaxis őrzői első részében, csak ő nem kék, és még a neve is béna: Dar-Benn. Egy dolgot odaadok neki, a motivációja alapvetően hibátlan. Nem csak agyatlan bosszú miatt indult meg a lejtőn, hanem a népe megmentéséért más civilizációk kárára, az erősebb kutya elve alapján. Ezzel ugyan semmit nem kezdenek, de legalább a kezdet jó a főgonosznál, kár, hogy eltaknyolt az első kanyarban: annyira tekintélyt parancsoló és félelmetes, mint egy reklamáló kellemetlen vásárló az élelmiszerboltban.

A harcjelenetek kapcsán még annyit hozzá kell tennem, hogy az operatőri munka elsőrangú. Sean Bobbitt igazi veterán a szakmában, és a képei sokszor megmentik a cselekményt. Ahogy a harcot követik, vagy amikor felveszi a bollywoodi stílust, szerintem ezt beteheti a legjobb munkái mellé. A rendezéssel megbízott Nia DaCosta kisebb projektekből érkezett, és ez meg is látszik a filmen.

Érezni, hogy a producerek megkötötték a kezét, és amennyiben a film bukás lesz, márpedig az szinte elkerülhetetlen, akkor dobják is a tó fenekére a hölgyet.

Pedig a korábbi munkái, a Little Woods és a Kampókéz is a maguk módján nagyon jó filmek még akkor is, ha kicsit elvontak.

Nem tudom azt mondani, hogy filmtörténeti klasszikus a Marvelek, mert nem az. Kimondottan közepes, azonban szórakoztató, és nincs igazi baj vele. Nem ez a Marvel mélypontja - ugyancsak rád nézek, Hangya és a Darázs: Kvantummánia… - még akkor se, ha ez legalább akkora bukás lesz, mint Az örökkévalók. Ha így folytatják, akkor még azt se lehet mondani, hogy válságban az MCU, mert az irány úgy gondolom, jó.

Tény, hogy kellene már egy siker az egeres cégnek, mert különben úgy érzem fejek fognak hullani a vezetőségnél,

aminek az lesz a következménye, hogy Kevin Feige új munka után fog nézni. Mondjuk elkerülhetetlen, hogy egyszer vége legyen a képregényfilm-korszaknak. A tömegeket már nem mozgatják meg a CGI szuperhősbunyók, még egy 1989-es Michael Keaton Batman se húzta be az embereket a Flash – A villámra, pedig papíron annak a filmnek működnie kellett volna. Át kell strukturálni a dolgokat, és vissza kell fogni a tartalomgyártást, nincs az embereknek ennyi ideje, amit megkövetelnek a Disney+ sorozatok.

Jobb marketing, nagyobb hírverés és magasabb tétek kellenek egy MCU filmnek, hogy visszatérjen az átlagnéző, sajnos a rajongókból nem lehet kigazdálkodni egy 200 milliós költségvetést.

Ez a jelenlegi kifulladt helyzet valószínűleg addig nem fog változni, amíg nem érkezik egy új Bosszúállók-film, és meglátjuk, hogy mi lesz akkor a status quo: bukta vagy megasiker. A Marveleket pedig attól függetlenül ajánlom, hogy nem jó film, aranyos, rövid és egy randifilmnek tökéletes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk