Új korszakot kezd Petruska: nyolc év után először áll színpadra zenekarral
Petruska András 2010-ben kezdett szólókarrierbe, sokáig teljesen egyedül – vagyis inkább egyszemélyes zenekarként – járta az országot, az elmúlt években pedig a hegedűn és mandolinon játszó Temesvári Bence volt az állandó társa. Közben számos sikert elért, két nagylemezt adott ki, 2016-ban pedig a szélesebb közönség is megismerte a nevét A Dal című műsornak köszönhetően.
Jelenleg harmadik albumán dolgozik, ezzel párhuzamosan pedig úgy döntött, itt az ideje egy nagyobb váltásnak: mostantól basszusgitárossal és dobossal kiegészülve állnak színpadra.
Az új felállás bemutatkozó koncertje október 27-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtérben, ennek apropóján beszélgettünk.
– Az eddigi próbák alapján hogy látod, könnyebb zenekarral játszani, mint egyedül (illetve duóban), vagy nehezebb?
– Nem összehasonlítható a kettő, másban könnyű és nehéz a két műfaj. Az egy szál gitárral való zenekarszerű megszólalás egy nagyon összetett fizikai-lelki egyensúlyt megkívánó dolog, én felelek a tempóért, a harmóniáért, és persze az showért is. A zenekarban a legfontosabb, hogy van kire támaszkodnom, lelki és zenei értelemben is, ugyanakkor többfelé is kell fókuszálnom.
– Mit vársz ettől a hangzásbeli megújuláson túl? Számítasz rá, hogy olyan helyeken is felléphetsz, csak mert van zenekar mögötted, ahová eddig egyes szervezők szemében kevés lehettél?
– Sokan jósolják nekem, hogy ezáltal több lehetőséget kapok, de valójában már a minimalista felállásban is megfordultunk a legnagyobb helyeken is.
A megújulásaim mindig is kizárólag a művészi célokból táplálkoztak, és eddig a piac is mindig arra reagált legjobban, amikor a vágyaimat követtem és őszinte lelkesedéssel alkottam valamit.
– Bencével már régóta együtt dolgozol. A másik két taggal könnyen összecsiszolódtatok?
– Igazság szerint a másik két taggal, Borbély Tamás basszusgitárossal és Egri Márton dobossal korábban dolgoztam más zenei projektekben, mint Bencével, noha korántsem annyit. Tomi és Marci felkérésében a döntő érv az volt, hogy az olyan fogalmakról, mint a könnyű összecsiszolódás, egyértelműen ők ketten jutottak eszembe. És mondanom sem kell, remek muzsikusok mindketten. Nagyon ráéreztek a dalaimban rejlő zenei lehetőségekre.


– A régebbiek közül melyik dalokat volt a legegyszerűbb, és mit a legnehezebb áthangszerelni zenekarra? Akadt olyan, amit egyáltalán nem sikerült?
– A korábbi dalaim legnagyobb részében ott van a dob és basszus, legfeljebb a gitáron lett az is eljátszva, a lemezeken pedig sok esetben valóban szerepel ez a két hangszer.
Olyan dalokat játsszunk együtt, amelyeknél indokolt a zenekari megszólalás. Igazából én magam is kíváncsi vagyok, hogy milyen hatása lesz ennek a nagyobb hangzásnak.
Van olyan dal, ahol én nem is a megszólalásban, hanem inkább a közösségi munka örömében érzek különbséget.
– Van-e esély rá, hogy a jövőben elektromos gitárral, torzítóval is fellépj?
– Igen, október 27-én...
– Szövegírás terén változott valamit a munkamódszered az első album óta? Továbbra is csak a vázlatot adod meg Babarci Bulcsúnak, vagy már vannak kiforrottabb ötleteid is magyar nyelven?
– Mivel 3 évünk volt megírni ezt a lemezt, több időnk jutott arra, hogy mélyebb, igazán izgalmas végeredmény szülessen. Nagyobb anyagból válogattunk, sokszor radikális újraírásokkal.

– Az új albumon Grecsó Krisztián is közreműködik. Hogy találtátok meg egymást és milyen a közös munka?
– Beck Zoli mutatott be minket egymásnak egy olyan projekt kapcsán, amit részben novemberben mutatunk be a Művészetek Palotájában.
Kezdettől fogva nagyon ráhangolódtunk egymásra, Krisztián művei engem nagyon mélyen meghatnak, és sok közös vonást vélek felfedezni a saját életemmel. Ő pedig több, mint lelkesen fogadta az első, próbaképp született versmegzenésítéseimet.
Ez a reakció nagyon sok erőt és hitet adott, így aztán igazán jó kedvvel és játékosan álltam hozzá immár több verséhez is. Van olyan, amit kifejezetten nekem írt, de egy olyan is kerül a lemezre, amit már ismerhetnek az olvasói.
– Lesz-e most is összekötő tematika, mint az előző két alkalommal a metró, illetve a 30. születésnapod?
– Teljes mértékben úgy tekintek erre a lemezre, mint egy trilógia harmadik részére.
– Az elsőként közzétett Nincsen szavam mennyiben jelzi előre a többi dal hangulatát, akár zeneileg, akár a szövegében?
– Nem véletlenül jöttünk ki ezzel elsőként. Amikor két és fél évvel ezelőtt elkezdtem írni ezt a dalt, azt éreztem, hogy ez a szöveg akár a Kapunyitón is elfért volna. Ugyanakkor a dal vége már átvezet egy általam eddig ritkán megénekelt világba, amit az új lemezen már behatóbban körbejárok. Zeneileg is ez a dal volt irányadó.
Eddig a harmóniákban merültem el, most azonban nagyon megtetszett a repetitív szerkesztésmód. Ez az egész albumon visszaköszön, a stílushoz illő világ- és komolyzenei behatásokkal. Összességében egy elég modern anyag van születőben.
– 2016 tavaszán nem zártad ki, hogy egyszer majd újra jelentkezel A Dalba. Most, hogy van új formációd és a számok is alakulnak, gondolkodtál ezen?
– Nem rossz ötlet, de az elsődleges szempont az, hogy most elkészüljünk a hátralévő dalokkal és a lemezkiadáshoz szükséges teendőkkel.
– Hogy fog kinézni a következő pár hónapod az október 27-i bemutatkozás után?
– Befejezem a lemezt. Viszonylag sok dolgom van még vele, például vannak még megírásra váró részek, és egy-két kollaboráció is lóg a levegőben, de most vagyok először úgy, hogy ez a tempó inspirál.
Most elég kiegyensúlyozottnak érzem magam és sok olyan élmény ér, ami visszatölt és erőt ad. Decemberben például Paul McCartney-koncertre megyek.
Sokat inspirálódom abból, hogy ő milyen rohamtempóban alkotott fiatalon, no meg, hogy milyen jól bírja idősen!