Ugorj fejest a képzőművészetbe!
Tavaly a Budapest Art Week apropóján körbejártuk a képzőművészek útjait: jártunk alkotóteremben, ahol megnéztük hogyan is születnek a művek, majd azt miként is segítheti egy galéria a művész karrierjét, milyen is az ő közös együttműködésük. Most, az idei Art Week 96 kiállítása közül hármat jártunk be.

Az első állomás a Budapest Projekt Galéria volt, ahol ottjártamkor éppen az Art Week saját kiállításának az installálása zajlott. Idén ugyanis a fesztivál két saját kiállítással is jelentkezik. A Budapest Projekt Galéria – nevéhez hűen – egy, Budapestről szóló fotókiállításnak ad otthont. A még épülő tárlat képein Ferenczy Bálint, a kiállítás kurátora vezetett végig. Az Angliából hazatért kurátor arra volt kíváncsi, milyen Budapest az itt élő művészek szemében, milyen itt az élet.
A cél az volt, hogy ne a képeslapokon unalomig ismert Budapest köszönjön vissza a falakon, hanem a mindennapi élet mozzanatai. Éppen ezért kapta a kiállítás végül Cseh Tamás Budapest c. dalából kölcsönözve a címét: Itt van a város vagyunk lakói.
A fotók egy része az itt élőket mutatja be, míg mások a budapesti helyeket. Megnézheted például milyen a Nagybani piac hajnalban, még nyitás előtt, amikor az árusok az óriási krumplis zsákok között ücsörögve várakoznak a nyitásra, láthatod a városi nyüzsgést egy majálison, Szatmári Gergely presszó sorozatában a ’80-as évek jellegzetes helyszíneit, de a mai éjszakai életbe is betekintést nyerhetsz. Egy kis csavarral: Martin Vanda bulikban elkapott pillanatait nézegetve ugyanis apukája megjegyezte, hogy fiatalként ő is sokat járt fotózni és a budapesti éjszakából ugyanilyen fotói vannak neki is. Így ha megnézed ezt a sorozatot, csak találgathatod, melyik készült 30 évvel ezelőtt, a képek tanulsága szerint ugyanis pontosan ugyanolyan volt az éjszakai élet már akkor is. A közösségről szóló szinten találhatóak Kállai Márton fotói is, aki a fővárosi közösségi kerteket örökítette meg, azt, hogy itt is van egyfajta vágyódás a természet felé és hogy maguk termeszthessék meg az emberek az ételüket. Itt található kvázi kontrasztként Szabó Ottó műve is, ami egy futurista növényi inkubátor, megjeleníti az elképzelt jövőt. Az emeleten pedig Biró Dávid fotósorozatából kaphattam ízelítőt, aki olyan felújított üzleteket és tereket mutat be, amik még nem találták meg a funkciójukat, még nem sikerült beolvadniuk a város szövetébe.
Az Art Week másik kiállítása a Tesla tágas tereiben kap helyet, ahol éppen abból van kevés, ami egy kiállítás alapjaihoz kell: falból. A Szuszpenziók c. kiállításon így azt is meg lehet nézni, miként is oldották meg ezt az érdekes feladatot, ahol különféle médiumok találkoznak majd.
A következő megállónk az Astoria és a Ferenciek tere közti Budapest Projekt Galériától rövid sétára lévő Deák17 Művészeti Galériába vezetett. Az út alatt túravezetőmtől, Bérczi Lindától, a Budapest Art Week igazgatójától megtudom, hogy mennyi munkát is igényel maga a fesztivál, aminek a szervezése tulajdonképpen minden évben az előző végével kezdődik. Idén azonban nemcsak a saját kiállítások jelentik az egyetlen újítást. Ezúttal ugyanis a visszajelzések alapján több belvárosi galéria és múzeum is hosszított nyitva tartással várja majd a közönséget és az előző évektől eltérően mostantól napi jegy is váltható lesz. Emellett elkészítettek egy új weboldalt és megjelent a fesztivál saját magazinja is, melyek remélhetőleg a fesztivál után is egyfajta iránytűként szolgálnak majd a művészet kedvelőknek a budapesti képzőművészeti helyszíneket lefedő adatbázisukkal.
A Budapest Art Week nemcsak azoknak szól, akiknek kisujjában vannak a művészetek, hanem azoknak is, akik csak szeretik a szépet, nyitottak a világ dolgaira. És mint kiderült, nagyon sok embert izgatnak az olyan kérdések, mint hogy miként is áll össze egy kiállítás vagy éppen hogyan szállítják múzeumról-múzeumra az akár milliárdokat érő műalkotásokat.
Ezt az igényt többféle séta is igyekszik kielégíteni – ezekre itt lehet feliratkozni -, de a magazinban is több kulissza interjú boncolgatja ezt a témát.

Eddigre meg is érkeztünk a Deák17-be, a világmárkák kirakatai fölött megbújó tágas kiállítótérbe. A Deák17 Művészeti Galéria elsősorban a gyerekekre koncentrál, nekik, de leginkább róluk szóló tárlatokkal, múzeumpedagógiai programokkal. Talpunk alatt a nyüzsgő bevásárló utca, míg a hatalmas ablakokon beszűrődő nap fényében jól esik képről-képre megismerni az éppen aktuális kiállítást, az Ata meséit. Ata Kandó magyar fotográfusnő élete során rendkívül sokféle témában fotózott, itt a gyermek fotóira került a hangsúly. A Hollandiában letelepedett Ata volt az, aki az 1956-os forradalomkor az osztrák-magyar határon fényképezte a menekült magyar családokat és gyermekeiket, az így lőtt fotókból pedig fotókönyvet készített, hogy annak árából őket segíthesse. De nemcsak a dokumentarista fényképeiből kaphatunk ízelítőt: az Álom az erdőben c. fotókönyve például egy, a gyermekeivel közös játék szüleménye. Ezeket a felvételeket egy nyaralás során készítette a svájci és az osztrák Alpokban, erdei tündérekként tetszelgő gyermekekről. Ehhez kisfia írta a mesét, de nem ez volt az egyetlen ilyen kreatív játékuk: a Kalypso és Nausika egyszerre bájos és misztikus képeit a görög szigeteken készítették.
A fotográfusnő rengeteget volt úton és természetesen fotóshoz illően meg is örökítette egzotikus kalandjait: őslakos indiánokról, perui bálnavadászokról, vagy éppen az ott élő gyermekekről, akikre nagyon más hétköznapok vártak, mint ránk gyerekként.
A tárlaton nemcsak fotókat találunk, de az édesanyja róla írt könyveibe is beleolvashatunk és a tavaly elhunyt művésznővel készült interjút is megnézhetjük.

Túránk utolsó helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum volt. Manapság, amikor már mindenki virtuálisan él, ahol mindent mozgóképeken mondanak el nekünk és ha nem érnek bennünket folyamatosan új ingerek gyorsan elunjuk magunkat, bizony nagy kihívás elé néz egy múzeum, hiszen sokan nem töltenek már időt hosszú szövegek bogarászásával. Emiatt egyre több kiállító és múzeum igyekszik a kiállításait minél interaktívabbá tenni, hogy érdekesen, de a lényeget nem csorbítva juthasson el az emberekhez egy-egy kiállítás üzenete. Erre nagyon jó példa az Anna / Változatok székely asszonysorsa. Belépéskor le kell tölteni egy applikációt – ebben a múzeum munkatársai és az MNM wifije is segítségünkre volt – és innen már csak követni kell a padlóra felírt számokat és a hozzájuk kapcsolódó hanganyagot. Anna története Bocskor Bíborka hangján szólal meg, a népies beszéd és a korhű zenék pedig nagyban segítik a történet átélését.
Milyen lehetőségei voltak a 20. század elején egy megesett lánynak Székelyföldön? Merre megy az élete egy kényszerű házassággal vagy éppen gyermektelenül?
Anna életét ezen a két úton járhatjuk végig, ahol az akkori kort bemutató tárgyak, berendezett lakások szolgáltatnak színfalat a történethez. Mert a történelem nem a tárgyakat jelentik, hanem a hozzájuk kötődő életeket. Itt is csak eszközök arra, hogy bemutassák a kisemberek életét, hogyan éltek cselédként vagy gyári munkásként, vidéken vagy nagyvárosban. Itt kivételesen megnézhetjük „mi lett volna ha?” és a másik életút, más szeletét tárja fel az akár nagyszüleink által is elmesélt életnek. A kiállítás menthetetlenül arra készteti a látogatót, hogy maga is végig gondolja milyen lenne Anna bőrében, de még a két életút végig járása sem jelenti azt, hogy legközelebb könnyebb szívvel térünk rá bármelyik útra.

És talán éppen ettől jó egy kiállítás, mert a bőröd alá is bekúszik, képes arra, hogy hosszan veled maradjon. Képes megmosolyogtatni, ha számodra is ismerős várost, élethelyzeteket jelenít meg, meglepnek a hihetetlennek tűnő ötletek, vagy csak szívesen gondolsz vissza arra, ami jól esett a szemednek. Most a Budapest Art Week hat napja épp az ilyen felfedezések terepe lehet, a hetven helyszín közül pedig biztos, hogy mindenki talál fogára való programot.