KULT

Transzvesztita-fesztiválon éreztem magam! Repültek a poénok - és már egy előadó is - a Sztárban Sztárban

Nem indult szürkén az 5. évad második adása, melynek első, közös dalában a fiúk annyira jók voltak, hogy ha minden kötél szakad, ezután is simán felléphetnek az indító nótával.
Szabó Eszti írása - szmo.hu
2017. szeptember 18.



Aztán megérkezett Till Attila egy sikkes lófej-maszkban, aki végre megint kezd extrém gúnyákat ölteni, melyeket kötelezővé kéne neki tenni.

A zsűribe végre megérkezett Stohl András is, aki első alkalommal kicsit lakáskassza-ügyintézősre vette a stílt, de csak külsőleg. Belül zord és szigorú volt, a műsor nagy szerencséjére.

"
Gyere, mosolyogjunk, mint az amerikai meg az orosz elnök, amikor találkoznak!

- javasolta Tilla Stohl bemutatáskor, majd egy rövid jópofizás után végre elkezdődött az adás lényegi része is.

Elsőként Kollányi Zsuzsi bújt Mick Jagger bőrébe, melyben mozgása kiváló volt, és a mélyeket is nagyon jól hozta, ám a haját valószínűleg Horváth Charlie Parókaszalonból kölcsönözték neki.

Stohl Andrást sokkolta az előadás, Majka viszont nem húzta le a vokálosát, így a zsűri nem talált közös nevezőt a produkcióval kapcsolatban. A pontozás során 35 kreditet gyűjtött össze a nap első előadója.

Később kiderült: ez ugyan messze van a maximális negyventől, de a műsor végén már kiváló eredménynek számított.

Másodikként Détár Enikő változott a harmonikás Márió egy zombi változatává, de előadása ezzel együtt nagyon vicces volt.

A stúdióban az ének nem volt túlságosan előre keverve, (magyarul halk volt kisé a zenéhez képest) ami egyáltalán nem baj, sőt, valószínűleg szándékos, hiszen így kevésbé jönnek elő a hangbéli különbségek az eredetihez képest.

A nyugdíjasokból álló, színpadi kamuközönséget emígyen konferálta fel Tilla:

"
Köszönjük szépen a Stohl András egykori osztálytársaiból álló közönségnek, akik csak András miatt fogadták el a meghívást!

Enikő nem valami sokat, 32 pontot harmonikázott össze a zsűritől.

Singh Viki Nicki Minajt választotta/kapta, és nagyon jól nyomta az orrhangú feka rapet. Ő az versenyző, aki mindig baromi nehéz előadókat választ (kap), és nem kíméli meg magát a munkától, sem táncban, sem szövegek tekintetében. Stohl András szerint elképesztő volt, és valamiért fennakadt azon, hogy végül egy szoknyát adtak az előadóra. Viki 35 pontot rappelt és énekelt össze.

Király Viktor Horváth Charlie-val indult, gyönyörűen levette a hangszínt, a mozgást, a karakter jellegzetességeit és minden mást, ami fontos ilyenkor.

Charlie egy viszonylag könnyen utánozható alany, de ez nyilván semmire sem garancia. Az ítészcsapat minden tagja 10 pontot adott a remek előadásra, így Viktor 40 pontot énekelt össze ezen az estén.

A második körben Cserpes Laura folytatta az előadások sorát, méghozzá Mary Poppinsként, melyben sokkal jobbat produkált, mint az előző adásban, Jacksonnak öltözve.

Jól áll neki ez a műfaj, Stohl András elhitte, hogy ő Mary Poppins, Liptai Claudia viszont egy kicsit több életet hiányolt a produkcióból.

Laura végül 29 ponttal zárt. ÍÍáááájjjj.

Berkes Olivér Sean Paulként gördült a színpadra a második döntőben. Sajnos a lába még mindig nem gyógyult meg, de hősiesen küzdött és kiválóan le is vette az eredeti előadó stílusát. "Eleve nem szeretem Sean Pault" – árulta el Majka.

"
Sean Paul sem szeret téged

- tette hozzá Liptai Claudia, aki egyébként nagyon szerette a produkciót. Berkes Olivér egész jól zárt, 34 pontot kapott.

A folytatásban Oláh Gergő énekelt egy Aretha Franklin-dalt, és nála is nagyon értékelendő, hogy nem próbálta megúszni az előadóválasztást.

A produkcióban kiválóan hozta a női mozgásokat úgy, hogy végül nem egy meleg fekete előadónak tűnt, hanem női énekesnek. A dal nőként is nehéz lett volna, de Gergő hangja több volt mint fantasztikus.

Stohl András elképesztőnek nevezte ezt a produkciót is, az előadót pedig az egyik legtehetségesebbnek a mezőnyben. Liptai Claudia hozzátette, hogy az ezüst erősíti Gergő testalkatát, majd négyen összedobtak neki 38 pontot.

Horváth Tamás Lady Gagát állította színpadra, melyhez Majka csak annyit fűzött hozzá: a legnagyobb antiszexi szereplő vagy itt, de ne izgulj, mert az Stohlnak biztos így is tetszel!

"

Transzvesztita-fesztiválon éreztem magam, de a hangod kifejezetten értékeltem

- tette hozzá Stohl András, nem reagálva arra poénra, hogy csajban ezek szerint az ízlése minimum vegyes.

Papp Szabi a legszürreálisabb szakmai értékelést nyújtotta, de tőle ez valamiért mégsem volt furcsa. "Igazából egy albínó piton sokat dobott volna ezen a produkción! Már csak azért is, mert volt egy kis pankrátor-flessem" - fejezte ki Papp Szabi a ki tudja, mit.

Elég szigorú a pontozás ebben az évadban, 31 pontot szeret össze a talpig latexbe gyűrt Horváth Tamás. Janicsák Veca Kovács Ákosként kereste az útját, és úgy tűnik meg is találta.

"Nekem tetszett a dolog, azt hiszem" – bizonytalankodott Majka, Papp Szabi viszont mindig szerette a dalt, és mindez a pontozáson is meglátszott. 34 pontot szerzett Janicsák Veca.

Stohl Andrásban egyébként elég szimpatikus, hogy nem félti az imidzsét és nem akar jófejnek tűnni a rajongók előtt.

Lehet, hogy azért, mert nincs is nagyon mit, de az is előfordulhat, hogy tökös zsűritag - és végül is mindegy is a motiváció. A korábbi haverkodós és néha teljesen fölösleges ítészkedésbe új színt hozott ezzel, és simán ad 7 pontokat, nem félve attól, hogy később, a büfében mit szól majd az előadó hozzá.

Pápai Joci James Brown bőrébe bújt, és teljesen meg volt hülyülve a színpadon.

Épp azt hozta, ami ebbe a műsorba kell: vicces volt és profi, és végre azt is megtudhattuk, hogy mennyire jól tud énekelni. Jelmeznek szánt élénk lila szaténöltönyét Majka csak ennyivel kommentálta: "Nagyon csodálkozom, hogy ez el lett adva James Brownnak, mert Joci konkrétan így jött el a 25 születésnapomra, ez nála teljesen otthoni szerkó!"

Pápai Joci egyébként nagyon jó, szórakoztató beszólásokkal válaszolt.

Nem akart jópofának tűnni, egyszerűen csak simán vállalta, hogy teljesen bolond. Ez leírva talán nem nagy különbség, de élőben nagyon működik, amikor valaki nem akar vicces lenni, hanem csak simán az. Joci esetében a pontok végösszege 35 lett.

A negyedik körben Csézy volt az első fellépő, aki egy Europe-dalt választott (kapott) a szerkesztőktől. Sajnos Csézy csaj maradt megjelenésben és hangban is, de mindent megtett a jó előadásért, ez tény.

Ha azt mondjuk, hogy ez egy Vincze Lilla-produkció volt, 40 pont azonnal! – utalt ugyanerre Tilla a dal végén, majd a zsűri is mondott egy pár olyan dolgot, amit Csézy nem akart hallani aznap este. 30 pont lett a vége.

Ekanem Bálint Hofi Gézát utánozta, akire nemigen hasonlított, de a dalválasztás nagyon jó lett, és a mimikát is profin levette.

Tilla Mézga Gézának nevezte az énekest, Stohl András szerint nehéz volt a feladat, melynek megoldásában az előadó nagyon merev volt. A versenyzőt ahhoz képest, hogy eléggé lehúzták, nem kapott végül rossz pontokat: 33 kredittel mehetett haza Ekanem Bálint Emota.

Ahogy az összes előadó befejezte, elindult a hasznos reklámidő minél további kitolása érdekében megvalósított, végtelennek tűnő ismétlés és összegzés. Annak elteltével kiderült, Csézy és Détár Enikő közül végül a Máriót utánzó Enikő számára nem folytatódott a második döntő.

Az élbolyban Király Viktor, Pápai Joci és Oláh Gergő ünnepelhetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk