KULT

TOP 10: Ezeket a filmeket szerettük a legjobban 2021-ben

Steven Spielberg zenés kísérlete, Anthony Hopkins Oscar-díjas alakítása, véres-vicces szuperhősök, piás dánok, világvége, siket és koreai családok, valamint egy magyar egymásra találás – mind, mind a legjobb 10 között… szerintünk.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2021. december 28.



Hamarosan vége az évnek, így összeállítunk egy listát azokból a filmekből, amiket mi a legjobban szerettünk 2021-ben.

10. Külön falka

Kis Hajni első egész estés filmjével rögtön levette a lábáról a kritikusokat, a szakmát és a közönséget egyaránt. A kidobóként dolgozó, zűrös életű Tibi és annak 12 éves kislánya, Niki útjai egészen elképesztő intenzitással és számos emlékezetes jelenetben futnak össze, megolvasztva a legkeményebb szíveket is. A szeretet erejét ritkán prezentálják ilyen szépen. Az év legjobb magyar filmje.

9. The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag

Ha elegetek van már az egy kaptafára készülő és manapság mindent elárasztó szuperhősfilmekből, akkor Az öngyilkos osztag idei változata nektek készült. A galaxis őrzőin edződött James Gunn ugyanis e röpke kitérő erejéig átigazolt a Marveltől a DC-hez, és rögtön összehozta az egyik legvadabb, legviccesebb, legbrutálisabb és legszórakoztatóbb menetet, ami nem ismer kegyelmet, illetve tocsog a vérben, az elképesztő vizuális effektekben és persze a fekete humorban.

8. West Side Story

Steven Spielberg olyasmibe vágta a fejszéjét, amibe korábban soha: egy musicalbe. A 75 éves mesterről pedig nagy meglepetésre kiderült, hogy ehhez is ért. De még mennyire! Leonard Bernstein és Stephen Sondheim 1957-ben bemutatott zenés darabjából kanyarított új látványos, színpompás és megható verziót, ami sokak szerint (beleértve minket is) jobb lett még a kultikus, 10 Oscar-díjat magáénak tudó 1961-es feldolgozásnál is. Az ötvenes évekbe ágyazott sztori ráadásul még mindig meglepően aktuális.

7. A nomádok földje

Chloé Zhao filmje nem véletlenül érdemelte ki a legjobb film Oscar-díját 2021-ben, hiszen a mindig csodálatos Frances McDormand által alakított Fern Amerikát átszelő külső és a gyásza feldolgozásán igyekvő belső utazása igazi meditatív élmény, amelyből a nézők is erőt meríthetnek. A fent említetteken kívül pedig A nomádok földjét Ludovico Einaudi zenéi és Joshua James Richards képei is felejthetetlenné teszik.

6. CODA

Adva vagyon egy siket anya, egy siket apa, egy siket fiú és egy csodaszépen éneklő, halló leány. Utóbbinak tehát fel van adva a lecke, hogy az álmait kergesse, vagy a családját támogassa. A francia A Bélier család amerikai remake-je kétségtelenül az év legszívmelengetőbb filmje, ami után egy kicsit szebbnek látjuk majd az életet és jobb helynek a világot. A CODA egy csoda, de szigorúan csak papírzsepi közelében ajánlott!

5. Minari – A családom története

Egy koreai család Amerikában – ennyivel nagyjából össze is lehet foglalni a Minari sztoriját, mert itt nem a fordulatokról és a cselekménycsavarokról van szó, hanem a hétköznapokról, a boldogulásról, magáról az életről. Lee Isaac Chung filmje pedig csodaszép és kivételesen emberi képsorok közepette mutatja be ezt az öt embert (apa, anya, gyerekek, nagyi), akiket egy pillanat alatt a szívünkbe zárunk, és akiket még sok-sok órán át szívesen néznénk. A legjobb női mellékszereplő Oscar-díja pedig nem is landolhatott volna idén jobb helyen, mint a lökött, de csupaszív nagymama szerepében tündöklő Youn Yuh-Jungnál.

4. tick, tick… Boom!

Úgy tűnik, 2021 a musicalek éve, hiszen a kiváló In the Heights – New York peremén, a Cannes-ban is díjazott Annette-en, valamint Spielberg csodás West Side Storyján kívül a Netflix is ringbe szállt e téren a tick, tick… Boom!-mal, amely a Rent című musical szerzőjét, a fiatalon elhunyt Jonathan Larsont tette meg főhősének. Andrew Garfield pedig Oscart érdemlő alakítással mutatja be e minden porcikájában tehetséges művész magánéleti és szakmai küzdelmeit. Lin-Manuel Miranda rendezőnek sikerült összehoznia egy instant klasszikus musicalt, mi pedig rendkívül hálásak vagyunk érte.

3. Ne nézz fel!

Az év legfontosabb filmjeként hivatkoztunk Adam McKay új projektjére, a Ne nézz fel!-re, és nem véletlenül. Ennél görbébb legalábbis nem igazán lehetne az a tükör, amit a komédiáiról elhíresült Oscar-díjas író-rendező elénk tár egy világvégével fenyegető üstökös metaforájával. Ez a film az arcunkba vágja, hogy jelenleg mi a gond a társadalommal, az emberekkel, a politikával, a médiával, a világgal. Talán egy kicsit el is szégyelljük magunkat utána. A sztárparádé (DiCaprio, Lawrence, Streep, Rylance, Hill, Blanchett, Chalamet stb.), az ütős alakítások és a humor azért segítenek átevickélni e letaglózó szatíra bosszantó pillanatain.

2. Az apa

Florian Zeller első filmje több szempontból különleges: 1. Anthony Hopkins megkapta érte a második Oscar-díját, nem mellesleg élete legjobb alakítását láthatjuk benne, 2. Eddig soha nem látott és megrázó, már-már pszichokrimibe illő élményt nyújt azzal, hogy megmutatja, mit érzékel a világból egy demenciában szenvedő idős ember. 3. Egyetlen lakásban játszódik, mégis csak kapkodjuk a fejünket, nem győzzük csodálni a folyton változó díszlet részletgazdagságát. 4. Ezt a filmet sosem felejtjük el (lásd: első 3 pont).

1. Még egy kört mindenkinek

Thomas Vinterberg (Születésnap, A vadászat, A kommuna) 2021-ben elnyerte többek között a legjobb nemzetközi játékfilm Oscar-díját a Még egy kört mindenkinekért, amelyben megmutat négy középiskolai tanárt, akik a szesz teljesítmény- és boldogságnövelő hatását vizsgálják azzal, hogy egész nap egy bizonyos szinten tartják az alkoholszintjüket. Sosem készült még ennyire bátor film a piálásról, ami a mindenütt szajkózott negatívumok mellett a másik oldalt is elénk tárja. A Még egy kört mindenkinek egyszerre vicces, megható, megrázó, költői és mindenekfelett őszinte. Mads Mikkelsen táncát a fináléban pedig sosem feledjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk