KULT

Sztárban sztár: Tóth Andi direkt a tévé előtt unatkozó erkölcsrendőrök kedvéért öltözik – Kritika

Valkusz Milán botlott, Schoblocher Barbara és Judy viszont most sem okozott csalódást. Kivételesen a kieső miatt sem szomorkodtam. Kritika.


Először is köszönetet szeretnék mondani Nektek, olvasóknak. Az, hogy zsinórban immár harmadszor is kritikát írhatok a Sztárban sztárról csak azért lehetséges, mert kellően sokan olvastátok az első kettőt. Ez persze felelősséget ró rátok azzal kapcsolatban, jövő héten lesz-e ilyen cikk. (Kacsint.)

A harmadik adás is közös produkcióval indult, Lady Gaga Bloody Maryjével, annak is a TikTok verziójával, Wednesday (jellegű) tánccal tarkítva.

Ezután az arctalan hang elmondta, ki milyen feladatot kapott, amivel alapjában nem volna baj, de tette mindezt rímekbe szedve, ami sajnos Uhrin Benedek legszebb napjait idézte.

Szót kell ejtenem kicsit a ruhákról. Sosem tudom eldönteni, hogy a szereplők önként veszik fel azokat a göncöket, amiket időnként rájuk tukmálnak a stylistok, vagy csak figyelmetlenül olvasták át a szerződésüket.

Tilla most egészen rendben volt magához képest, de a zsűri több okból is vonzotta a tekintetet. Lékai-Kiss Ramóna vállról indítható töméseit Sam Smith is megirigyelhetné. Tilla rá is kérdezett, de Rami humorral állt hozzá a kérdéshez, közölte, a különleges ruhakompozíció célja, hogy Tóth Andi és Marics Peti ha megfáradnak, két oldalról ráhajthassák a fejüket.

Peti a tüskés bőrkabátjával gonosz Sonicnak öltözött, Andi pedig szerintem most már direkt a tévé előtt unatkozó erkölcsrendőrök kedvéért öltözik.

Egy humoros csavarral ezúttal többet takart a ruhája, mint legutóbb – amikor kiakadt az internet népe –, mégis többet mutatott.

Kicsit úgy, mint az okos lány a meséjében, akinek meghagyta a király, hogy mezítelen is legyen, meg ne is.

Ruhájától függetlenül Tóth Andi kezd szimpatikus zsűritag lenni. Önkritikát gyakorolva megállapította, nincs az rendjén, hogy a zsűri nem ad 8-nál rosszabb pontot, mert így lényegében 5 pont eltérés van a zsűri lista első és második helye között, és nagyobb szórást ígért.

Tartotta a szavát, ő és a kollégái is szigorúbban adták a pontokat, de így sem sikerült 7-nél rosszabbat kiosztani, szóval van még hova fejlődni. Az nem megy, hogy megpróbálunk megalapozott szakmai véleményt adni, de közben azért félünk is, hogy megharagszanak ránk a fellépő kollégák.

A mai adás kellemes meglepetése számomra, hogy mindnekit ismertem, akit utánozniuk kellett a versenyzőknek. Ahogy öregszem, ez egyre ritkább.

Kamarás Iván lépett elsőként az ítészek elé, mint maga a Maszk. Iván kiváló színész, és azt gondolom, kihozta ebből a feladatból, amit tudott, amit lehetett úgy, hogy nem ő Jim Carrey.

Iván jobb színész, mint kanadai születésű kollégája.

Carrey-t nem a mély jellemábrázolásért szeretjük. Valójában két dolgot tud nagyon: grimaszolni és mozogni, ezeket viszont zseniálisan. Úgy, ahogy kevesen. Ez néhol szuper, néhol a ripacskodás határát súrolja – felülről. Kevés hozzáfogható higanymozgású komikus van, így hirtelen Rowan Atkinson jut még eszembe.

A hang egyáltalán nem volt meg, kicsit úgy éreztem, ezt a részét el is engedték, remélték, hogy a koreográfia és a show elviszi a produkciót. Igazuk volt, de mivel a zsűri ma átment Szigor Tiborba, „csak” 47 pontot kapott.

/

Legyünk őszinték: amikor Sipos Tomi megkapta Korda Györgyöt, mindenki arra számított, hogy paródiát fogunk látni. Tomi becsületére legyen mondva, eddig minden feladatát igyekezett komolyan venni, szeretne kitörni a parodista skatulyájából.

Ez amúgy a szakmai alázaton túl is teljesen érthető: ha valaki nyaralni megy, nem akar porszívózni, vagy hivatali ügyekkel foglalkozni. Ugyanígy, ha egy előadóművész eljön egy átalakulós műsorba, nyilván mást szeretne csinálni, mint amivel 30+ éve keresi a kenyerét.

A hang szerintem nem volt tökéletes, csak majdnem, de így is színvonalas produkciót láttunk.

Az eredeti klipben Korda György és a kísérete finoman szólva nincs mindig szinkronban, mint a kezdő szeretők, és Tomi ezt nagyon jól visszaadta a saját előadásában.

Engem amúgy sajnos kicsit zavar, hogy a Gyöngéden ölelj át című dal a Keresztapa szerelmi témájából a film kontextusából kiemelve tucat szerelmes dal lett, de ez legyen az én problémám.

Szöveges feladat: Ha öt zsűritag összesen 44 pontot adott, és mindenki 9 pontot adott Tominak, kivéve Andit, vajon hány pontot adott Andi?

Örömmel jelentem, a harmadik adásra nemcsak megtanultam Schoblocher Barbara névét, de már le is tudom írni puskázás nélkül. Részben miatta szeretem nézni az idei évadot, mivel olyan oldalát és tehetségét mutatja hétről hétre, ami – szégyen nem szégyen – számomra a Blahalouisiana együttes munkásságából eddig nem derült ki.

Michael Jacksont kapta, ami nem könnyű feladat, de akadt extra segítsége Bereczki Zoltán személyében. Zoli az első évad nyertese volt, és olyan tökéletes Jackson átalakulást mutatott, mint soha senki semmilyen magyar műsorban.

Ráadásul Zoli a Nagyduettben annak idején Peller Mariann társaságában pont azt a The Way You Make Me Feelt adta elő, amit Barbi is feladatul kapott.

Mint „nem énekes” amúgy azt gondolnám, Jackót nőként könnyebb utánozni más férfi előadókhoz képest, mivel magas, vékony hangja van, de Kökény Attiláék reakciói alapján tévedek. Nyilván ők a szakértők, hiszek nekik. (Egy időben ugyan kacérkodtam az énekléssel, de csúnyán kikosarazott.)

Minden esetre Barbara nagyon jól hozta a pop királyát. A hang nem jött igazán meg, inkább csak jellegében, de a mozgás és az energiák rendben voltak, és az énekesnő nagyon pasis volt, én legalábbis simán elhittem, ahogy ellentmondást nem tűrő arroganciával próbálta felszedni a táncoslányt.

Azért teljesen mégsem sikerült levetkőzni a gátlásait, a jellegzetes Jacko üvöltés szerintem kicsit félgőzre sikerült.

Barbi 47 ponttal holtversenyben a zsűri lista élére került Kamarás Iván mellé.

Halastyák Fanni következett, aki a műsorban talán most volt a legjobb, bár nem volt annyira nehéz feladata. Lukács Laci nagy haja és napszemüvege mögött nem olyan nehéz eltűnni. A karaktert és a rock n roll fílinget többé-kevésbé sikerült hoznia, de hangban messze járt.

A pályatársak igyekeztek körbemasszírozni az értékelésnél, de beszédes, hogy csak 43 pontot kapott, ami ennél a zsűrinél már erős kritikának tekinthető.

A Sztárban sztár műsorban előbb utóbb minden pasi kap női karaktert, kivéve, ha időben kiesik. Kiss Ernő Zsoltot is utolérte ez a sors. Valljuk be, nincs az a maszk és smink, amivel ebből az arcberendezésből Kylie Minogue-ot varázsolhatnak. A hangra sem volt sok esélye, mert bár Tóth Andi saját elmondása szerint a férfit játszó nőktől és a nőt játszó férfiaktól is elvárja a jó hangutánzást, azért ez nagymértékben szerencse kérdése is: melyik hang mire alkalmas.

Ernő az egyetlen lehetséges utat váltotta: a paródiát. A maga módján szórakoztató volt. A zsűri kicsit következetlenül feldicsérte Ernő produkcióját. Miközben máskor nem győzik hangsúlyozni, mennyire nem paródiát akarnak látni, most hálálkodtak, amiért végre láthatnak egy paródiát. (De azért Ernő is csak 43 pontot kapott, még Papp Szabi tízesével együtt is.)

i

Valkusz Milán is az idei évad egyik nagy felfedezettje.

De mint azt már többször láthattuk az évek során ebben a műsorban, a sztárok sokszor azokon a feladatokon botlanak meg, amelyek látszólag a legközelebb állnak hozzájuk.

Chuck Berry világa egyáltalán nem áll messze a Valmartól, és Milán láthatóan bele is adott apait-anyait, de valahogy mégsem jött össze. A hang szerintem időnként egész jó volt, de hozzá tartozik, hogy Chuck Berry ma már nincs annyira benne az ember fülében, mint egykor.

Ami a kinézetet illeti, Milán inkább hasonlított Lengyel Tomi és Yulaysi Miranda szerelemgyerekére, de a koreográfia nekem bejött.

A zsűri hiányolta a jellegzetes Chuck Berrys mozdulatokat. Szerintem megvoltak, legalább részben. „Val” csupán 40 pontot kapott, amit én túl szigorúnak ítélek.

Trap kapitánnyal pont az ellenkezője történt, mint Milánnal: hozzá közel álló előadót kapott, és remekül meg is oldotta. A Paint in Black a kedvenc Rolling Stones nótám, úgyhogy szigorúan szemléltem Molnár Tibor szereplését, de nem tudnék belekötni ebbe a Mick Jagger performanszba. A zsűri is alig, ezt jelzi a 49 pont, ami ezen az estén valamivel többet ért, mint eddig.

Gubik Petra Nótár Maryként nagy bulit csapott. Nótár Mary is azok közé tartozik, akiket a Sztárban sztár nélkül valószínűleg nem ismernék. Így viszont, hogy szerepelt a celebshow-ban néhány éve, róla is tudom, hogy nagyon jó énekes, még ha a műfaja nem is áll közel hozzám.

A zsűri csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla. Én a hangutánzást nem hallottam pontosnak. Minden esetre ezen a napon egyedül Petra kapott 50 pontot.

Tóth Andi arra is felhívta a figyelmet, hogy nő még nem nyerte meg a Sztárban sztárt, szerinte azért, mert a csajok irigységből leszavazzák a női előadókat. Ezért is drukkol Petrának.

Az Uptown Funk nem csak Bruno Marstól zseniális, kellett ahhoz Mark Ronson is, aki korunk egyik legjobb dalszerzője és zenei producere.

Oláh Ibolyának feladták a leckét, különösen, mivel olyat kellett tennie, mint még soha: táncolni. Ibi remekül megoldotta, szerintem a hang is elfogadható volt, 48 pontot ért.

Oláh Ibolya után Oláh Ibolya zárta a show-t, vagyis Judy, aki szintén azok közé tartozik, akik hétről hétre bizonyítják rátermettségüket. A Magyarország című dalnak szerintem ugyan van némi pikantériája a jelenlegi TV2-őn, egy valami viszont biztos: Judy az itt-ott hamiskás hangok ellenére is tökéletes Ibolya volt. Olyannyira, hogy amikor most a cikkhez átpörgettem a produkciókat. Judyt meglátva egy pillanatra azt hittem, tényleg Oláh Ibolyát látom. Szerintem Judy is megérdemelte volna a maximális pontszámot, de 48 ponttal kellett beérnie.

Következett a szavazatok összesítése. A zsűri lista élén egyedüli 50 pontosként Gubik Petra zárt, és kivételesen a zsűri és a közönség ítélete találkozott. Neki már nem kellett tovább izgulni, páholyból nézhette végig a hátralévő perceket.

Kamarás Iván ezúttal megmenekült. A veszélyzónában a Nemazalány, Trapp kapitány, Kiss Ernő Zsolt hármas maradt. Legyünk őszinték, nem lehetett kérdés, hogy ebből a kínálatból Tibornak kell továbbmenni.

Bár a másik két versenyző is kapott egy-egy vigaszszavazatot, 3 szavazattal a Mick Jagger hasonmás örülhetett.

Indult az utolsó, mindent eldöntő szavazás. Akik olvasták az eddig cikkeimet, sejthetik, hogy nem Fannynak drukkoltam, viszont arra számítottam, ő fog tovább jutni, hiszen YouTube sztárként a szavazásra hajlamos fiatalok körében népszerű.

Valószínűleg azonban ezúttal is igaz, hogy az a réteg, aki elsődlegesen az interneten fogyaszt tartalmakat, akkor sem néz meg egy élő tévéműsort, ha egy netes sztár szerepel benne. Végül a Bikini sláger ellentétje történt: a nő ment, a férfi maradt.

Hátra volt még a feladatok kiosztása. Oláh Ibolyát például még egy fokkal kijjebb lökik a komfortzónájából: Miley Cyrus lesz. Remélem, nem a Wrecking Ball, az már kicsit unalmas lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk