Szívatásból írt könyvet az Amerikai irodalom főhőse, ami az év egyik legjobban megírt filmje – ott a helye az Oscaron
Az eddig sorozatok forgatókönyvírójaként ismert Cord Jefferson (Master of None: Majdnem elég jó, A jó hely, Watchmen, Tizenegyes állomás) az írás mellett immár rendezőként is jegyzett első egész estés filmje, az Amerikai irodalom 2023 szeptemberében mutatkozott be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol megnyerte a fő elismerésnek számító közönségdíjat. Majd szépen lassan elkezdte gyűjtögetni a különféle szervezetek és kritikusi szövetségek díjait és jelöléseit, mígnem megérkezett az Oscar-gálára is: az Amerikai Filmakadémia öt kategóriában jelölte Jefferson direktori debütálását, köztük a legjobb filmében is.
Na de mit kell tudnunk erről a filmről, amiről azok, akik nem követik figyelemmel a filmes díjátadókat, vagyis a legtöbben még biztosan nem hallottak. Ráadásul Magyarországra is csak is fű alatt érkezett, nemrég az Amazon Prime Video streamingszolgálgató kínálatában tűnt fel hirtelen és mindenféle bejelentés nélkül.

A történet a mai modern Amerikában játszódik, és Thelonious Ellisonról (Jeffrey Wright) szól, akit mindenki csak Monknak, azaz Szerzetesnek hív, talán nem véletlenül. A zárkózott, magának való író és egyetemi tanár jegyzett, de kevéssé ismert és sikeres szerző, aki régen adott már ki könyvet, pedig egy irománya épp arra vár, hogy lecsapjon rá egy kiadó. Persze mindenhol passzolják. Monknak nagyon elege van abból, ahogy a kortárs amerikai regényekben a feketéket ábrázolják (még a fekete szerzők is), így vicces és felpaprikázott hangulatában trollkodásból összedob egy könyvet, amiben a lehető legsztereotipikusabb módon ír feketékről, túlzóan, már-már paródiába hajlón, hogy fityiszt mutasson mindenkinek, és ráébressze őket arra, hogy valami nem stimmel a fekete irodalom körül.
Mindez pedig, tán mondanunk sem kell, még inkább megdobja a könyv diadalmenetét. Ráadásul Monkot beválogatják az Irodalmi Díj zsűrijébe, szerzőtársai pedig az ő könyvét is felterjesztik a díjra, nem tudván, hogy az igazi író ott ül közöttük…

Az Amerikai irodalom azonban ezen is túlmutat. Szó van benne ugyanis a fogyasztói szokásokról, a fekete értelmiség atrocitásairól, a minőség és a siker kapcsolatáról, többek között. Monk jól megírt, kellően átgondolt és sokatmondó könyvei, amelyek szakítanak a hagyományokkal, a kutyának sem kellenek, amikor viszont viccből összedob egy alantas ponyvát (aminek ráadásul egy ponton azt a címet adja, hogy Fuck, remélve, talán ez már elég lesz ahhoz, hogy a kiadóknak leesen a tantusz, de nem, emiatt persze még bátrabbnak és jobbnak gondolják), azt rögtön kajálják még a fehér értelmiségiek is. Az művészet. Ahogy ők látják.
Az Amerikai irodalom tehát igazából egy kifogástalan mozgóképes pamflet, és kétségtelenül ez a része a könnyedebb, viccesebb, de szerencsére nem csak ennyivel szolgál. Megismerjük ugyanis Monk magánéletét is. A kapcsolatát a családjával: az orvos húgával (Tracee Ellis Ross), a kissé problémás meleg öccsével (Sterling K. Brown) és a demenciás édesanyjával (Leslie Uggams). Sőt, a szembeszomszéd nő, Coraline (Erika Alexander) személyében egy románc is kilátásban van. Vagyis Monknak nem csupán a szakmai, hanem a privát életét is menedzselnie kell, egy hozzá hasonló embernek pedig ez egyáltalán nem könnyű. Ez pedig az érzelmesebb, könnyekkel telibb vonulat, nem mellesleg csodás színészi alakításokkal.
Jeffrey Wright jelen sorok szerzőjében a 2000-es Shaft Peoples Hernandezeként maradt meg először, noha tíz évvel korábban, az 1990-es Ártatlanságra ítélvében kezdte a filmes karrierjét. A legtöbben természetesen a Daniel Craig-féle Bond-filmek Felix Leitereként ismerik, annál azonban jóval sokrétűbb a karrierje.
Mellette mindenképp érdemes kiemelni a többek közt a Rólunk szól című sorozat és a Fekete Párduc sztárját, Sterling K. Brownt, aki a meleg öcs, Cliff szerepében szintén brillírozik, s amikor éppen színen van, mindig uralja a jelenetet. Az ő Oscar-nominációja is abszolút megérdemelt a Legjobb férfi mellékszereplők közt.

Mindent összevetve tehát az Amerikai irodalom egy csípős, rendkívül szellemes és parádésan megírt látlelet a feketék helyzetéről Amerikában, csak most egy kicsit más szempontból, ahogy még nem láttuk. Ó, és nem mellesleg mindehhez az év egyik legjobb zenei aláfestése asszisztál Laura Karpmantől. Bizonyosan dúdolni fogjuk még magunkban jó ideig a megtekintés után.