KULT

"Színpadra lépés előtt ugyanúgy izgulok, mint bárki más" – Bánfalvy Ági iskolája az életre készít fel

Az ősz nemcsak az új színházi évadot jelenti Bánfalvy Áginak, hanem az immár 11 éve az iskolakezdést is.


Ennyi idős ugyanis a nevét viselő Stúdió és a Színészképző, amely ez évtől kezdve Szakgimnáziumként működik.

A tanításról, színészpedagógiai hitvallásáról és természetesen magáról a színjátszásról beszélgettünk a művésznővel.

- Az idei évtől 2+1 éves lett a képzés. A 2. év végén kapnak egy gyakorlatos színészi végzettséget, és erre épül rá a harmadik év. A világon egyébként mindenütt hároméves a színészképzés. Az egyik nagy színházi mester, Robert Cohen mondta: három év kell ahhoz, hogy a színész agya ráálljon a mesterségre. És hogy ez mennyire igaz: járt nálam valaki a hétvégi kurzusomon és utána jött a Színészképzőbe. A második év végén egyszer csak azt mondta nekem: „Tanárnő, most értettem meg, hogy miről beszélt nekünk akkor…” - meséli a tőle szokott lelkesedéssel Bánfalvy Ági.

- Az Ön iskolája nemcsak képzést ad, hanem számos lehetőséget is arra, hogy a tanítványai megmutassák magukat.

-Minden iskolának van egy saját arculata. Nálunk a tanárok, mint én magam is, aktív színészek, tehát naprakészek a szakmában. Érdekes, hogy amióta tanítok, más szemszögből figyelem a kollégákat is, hogy egy-egy helyzetből mit tudok leszűrni és átadni. Jordán Tamásnak volt erre egy fantasztikus mondása: „Imádok tanítani, mert magamnak is mindent megfogalmazok.” Másfelől pedig a Bánfalvy Stúdió előadásaiba a nagyszerű, profi színészek közé beemeljük a növendékeinket. Ilyen megmérettetés volt például számukra a Figaro házassága, Micimackó vagy az Abigél, amelyekben főszerepeket is játszottak. Olyan nevek mellett tudnak dolgozni és tanulni, mint Trokán Péter, Gubás Gabi, Körtvélyessy Zsolt, Száraz Dénes, Gregor Bernadett, Pindroch Csaba, Gesztesi Károly, Beleznay Endre, Rékasi Károly. Ha jó a hozzáállásuk, sok impulzust kaphatnak tőlük, mert a nagyok odafigyelnek rájuk, terelgetik őket. Azokkal a végzősökkel pedig, akik bizonyítottak, szerződést kötünk. Ez a mai világban nagy biztonságot jelent nekik. Rendszeresen küldöm őket castingokra. Hívnak is bennünket filmekhez, sorozatokhoz, mert látják nyitottságunkat, együttműködésünket. Egyik növendékem nemrégiben A tanárban kapott szerepet, de a Jóban-Rosszban és a Barátok közt is foglalkoztatja őket komolyabb feladatokkal. Már voltak olyanok, akik bekerültek külföldi filmekbe, de színházakba is hívják őket. Igazából mostanra „nőtt fel” az iskola, tudnak rólunk, tudják, mit kínálunk, és hogy megbízhatóak vagyunk. Nagyon jó érzés, amikor visszajelzik nekem, hogy milyen ügyesek voltak a tanítványaink.

Ők is érzik, hogy bekerülnek a szakmába és nem statisztálni mennek, mert nem erre képezzük őket, hanem feladatokra.

- Milyen konkrét képzések folynak az iskolában?

- Tizenegy tanárral dolgozunk. Kétféle mozgást tanítunk, balettot és táncot, illetve színpadi mozgást. Beszédoktatásunkról legutóbb a vizsgabizottság megállapította: a vizsgázók közül senki sem volt beszédhibás. Ennél nagyobb dícséretet aligha kaphattunk volna! Rendszeresen tartunk jógaórát, havonta egyszer sminket és van szinkron-óránk is. Tanáraink nagyszerűen át tudják adni tudásukat, türelmesek a tanítványokkal, és hivatásszerűen szeretik a tanítást. Mindig tanítottunk klasszikusokat: most a másodikosoknak Schiller: Ármány és szerelem című drámája volt a vizsgaelőadás. Schiller nagyon nehéz, mert bár próza és úgy tűnik, hogy természetes beszéd, nagyon veretes a szöveg. Nagyon örültem, hogy ezt a nehézségi szintet megugrottuk. Úgy gondolom, hogy hétköznapi nyelven tudnak egy modern darabban beszélni, de ahhoz, hogy a szakmának az alapköveit letegyük, bizony szükség van a klasszikusokra: Shakespeare-re, Moliére-re, Molnár Ferencre.

- Mit tart Ön a legfontosabb feladatának?

- Az én feladatom, hogy az életre készítsem fel őket: hogyan viselkedjenek egy próbafelvételen, egy meghallgatáson, hogyan álljanak hozzá emberként, színészként egy szerephez. Bírni kell a gyűrődést, mert az állóképességen múlik egy színész élete.

Básti Lajos mondta: „egy színésznek két dolgot kell tudnia kezelni: a kudarcot és a sikert.”

Sokan erre legyintenek, mondván, hogy a sikert mindenki tudja kezelni – ez nem igaz, nagyon sokan buknak el, amikor azt hiszik, hogy ez már mindig így lesz, sokkal nehezebb megtartani, élni a lehetőséggel. Azért alakult ez így ki, mert a hétvégi személyiség-fejlesztő színészkurzusaimon sűrítve kellett mindent átadnom. Egyénenként kellett rájönnöm, hogy ki miért jött, és hová akar eljutni. Ennek alapján sok minden összeállt a fejemben, hogy mire van szükségük odakint. Egészen különleges területeket is bejártam: például a nyelvi nehézségek leküzdését a NATO berepülő pilótáinak, de volt egy Európai Uniós felkérésem is hallássérülteknek. Amikor kitöltettek egy űrlapot névtelenül a hasonló kurzusokon résztvevőktől, kiderült, hogy az enyém volt a leghasznosabb. Én minden embert egyenként megfigyeltem, hogy honnan indult és hová, hogyan jutott el. Az egésznek a színészet a gyökere, amit én tanultam: a beszéd, a mozgás, a kommunikáció – Brecht mondta, hogy a színészet a kommunikáció művészete. Most egy kis könyvben próbálom összegezni ezeket a sikertörténeteket, hogy kinél mi, hogyan működött. Valós emberekről, valós helyzetekről beszélek, 12 évestől 75 éves korig a legkülönbözőbb foglalkozásúak jártak nálam. Volt egy ikerpár, akikben megláttam az írókat. Azt mondtam nekik, hogy ők a „kis Coen-tesvérek” – és most a Vígszínházban mutatják be a darabjukat. A könyv második részében pedig azokat az egyszerű gyakorlatokat írom le, amiket otthon is lehet csinálni.

- Ennek a komplex programnak a kialakításában nyilván szerepet játszottak az Amerikában eltöltött éveinek tapasztalatai is.

- A világon két helyen kommunikálnak a legjobban: Olaszországban, mert az olaszok úgy születnek, és Amerikában, mert ott kisgyerek koruk óta tanulják. És ez nekem is nagyon sokat adott. Sokan vagyunk úgy, és ezt saját magamon is észreveszem, hogy sokáig tűrünk, aztán egyszer csak kirobbanunk, de ez nem jó. Az Egyesült Államokban élő barátom mesélte, hogy a kisfiának az első iskolai órán azt tanították: nem helyes azt mondani, te oké vagy, én nem vagyok, és azt sem, hogy én oké vagyok, de te nem. Az az alapelv, hogy mindannyian okék vagyunk. Tehát már hat éves korukban tanulják, hogy egyenlő szinten vagyunk, és úgy beszélgetünk. De nagyon sokat tanultam az angol improvizációs színházból, amit két és fél évig csináltam. Egy angol, egy amerikai és egy ausztrál férfi mellett én voltam az egyetlen nő. Kicsit olyan volt, mint nálunk a Beugró.

Rengeteget gyakorlatot csináltunk négyszer-ötször egy héten az egy óra 10 perces szombat-vasárnapi improvizációkra. De kapcsolatban állunk a világban számos színiiskolával is.

- A mozgás- és énekképzésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

- Harvey Keitel mondta, hogy „a színjátszás nem más, mint beszéd és mozgás.” Azért ragaszkodom a balettoktatáshoz, mert a mozgás alapját jelenti. A testtartás, a kézmozgás, vagy egyáltalán a mozgáskultúra abból indul ki. Az énekképzés azért fontos, mert ma már rengeteg zenés darabot játszanak mindenütt. Tehát ha valaki komolyan labdába akar rúgni, előny, hogy tud énekelni és táncolni. Az énekkel fejleszthetjük a beszédhangunkat, a belső ritmusérzékünket is. Ez nagyon fontos egy színésznek. Lehet, hogy valaki nem tud jól énekelni, de tudja, hogyan tegye meg a színpadon azt a három lépést, amiért megtapsolják.

Jövőre veled, ugyanitt 2.

- Önre, mint színművészre, hogyan hat vissza az, amit a tanítványaitól kap?

- Nagy örömmel jönnek el megnézni azokat a darabokat, amikben játszom, ugyanakkor nekem bizonyítanom kell, hogy az óráim is hitelesek legyenek. És ahogy az ember halad előre a pályán, egyre igényesebb dolgokat kell letennie az asztalra, mert elvárják tőle. Egyszer egy híres Shakespeare-színész megkapta Lear király szerepét, és elárulta egy újságírónak, hogy mennyire izgul. „Miért? – csodálkozott az újságíró – hiszen a legutóbbi darabban is zseniális volt”. „Hát ez az – most kétszer olyan jónak kell lennem” – felelte a színész. De említhetném Humphrey Bogart történetét, akin a rendező-asszisztens észrevette, hogy mennyire ideges egy jelenet felvétele előtt. Nem értette, hiszen akkor Bogart mögött már számtalan nagy film és főszerep állt. „Ezt a jelenetet még sosem csináltam” – adta meg a választ Bogey. Sztanyiszlavszkij mondta, hogy egy színész akkor igazán jó, ha önmagát is meg tudja lepni. A színpadra lépés előtt ugyanúgy izgulok, mint bárki más, még ha nem is látszik rajtam. De kell is ez az izgalom, mert addig érdekel! És amit mindig mondok a növendékeimnek: a színház fizikum is, tehát gondolkodjanak arról is, ahogyan a testüket használják. Az Elvis, oltár, Miami című darabban egy nagyon gazdag nagynénit játszom mackóruhában, össze-vissza esek, ha kell, heverek a kanapén, mint egy pacni, aztán jön egy cigánykerék…

- A Bánfalvy Stúdió előadásai szép sorozatokat érnek el.

- Tavaly szeptemberben mutattuk be A miniszter félrelép című darabot és most már a századik előadásnál tartunk. Járjuk vele az országot, de felléptünk Pozsonyban, Marosvásárhelyen is. Mindenhol nagyon nagy szeretettel fogadnak minket. Az előkészületek fontos része volt, hogy férjemmel, Horváth Csabával, aki a darabjaink rendezője és producere is, megnéztük a darabot Manchesterben, ahol maga a szerző, Ray Cooney állította színpadra. És teljesen meglepődtünk, hogy az eredetileg tízszereplős darabból kilencszemélyes lett. Több mint száz előadás után Cooney változtatott rajta, kihúzott egy szereplőt és egy hatalmas ziccert csinált a darab végére az egyik női szerep átalakításával. Van időnk alaposan kidolgozni az előadásainkat, mert nincsenek kötelező bemutatóink, mint a kőszínházaknak, és ugyanúgy van lehetőségünk arra, hogy minden szerepre kiválasszuk a megfelelő színészt. Egyébként Cooney ragaszkodik ahhoz, hogy darabjaiban olyan képzett színészek játsszanak, akik Shakespeare-t és Csehovot is tudnak. Ahogy Karinthy mondta: „Humorban nem ismerek tréfát.”

Ezt a műfajt csak nagyon komolyan, a svájci órák pontosságával lehet csinálni.

Mi figyeljük egymást akkor is, amikor nincs jelenésünk. Néha Gesztesi Karcsi, mint miniszter olyan, mintha Othellót hallanám. De hasonlóan nagy sikereink között említhetném a Grease-t is, Vastagh Csabával és Kiss Ramonával.

- A közönség érzi a színész odaadását, alázatát.

- És a közönséget nem lehet becsapni! Pályám egyik legnagyobb büszkesége, hogy 165-ször eljátszottam a Micimackót a növendékeimmel, nem egyszer reggel 9-kor kezdődött az előadás. Van benne egy kis monológom, amikor eltévedek az erdőben. Olyan szeretetet kaptam a közönségtől, hogy úgy éreztem, mintha a Vígszínház színpadán Csehovot játszanék. Ahogy csendben figyeltek, átélték velem, hogy eltévedtem. A lehető legnehezebb műfaj egy színésznek, hogy gyerekeknek adjon olyan igazi színházi élményt, ami örökre megmarad benne. Óriási felelősség, hogy az ember mit hagy maga után.

- Most ismét egy Cooney-darabot próbálnak.

- Igen, de ezúttal Ray Cooney fia, Michael a szerző. Sokáig kerestünk, mert nem mindegy, hogy egy ilyen A+ kategóriás produkció után mi következik. Amikor megtaláltuk, férjemmel és fiammal, Olivérrel, aki zenéivel és produkciós munkáival szintén része lett a csapatnak, elvonultunk külön-külön szobába, és hol az egyikünk, hol a másikunk nevetett fel. Nagyon szellemes darab, amelynek alapja egy társadalom-biztosítási csalás. Az olvasópróbán is folyton egymáson nevettünk. Biztos vagyok benne, hogy ebben sem fog csalódni a közönség.

- Nagyszerű dolog egy olyan művésszel találkozni, aki tele van életörömmel, energiával.

-Az ember egy idő után belenő a bőrébe. És hogy nézne ki, hogy az óráimon a pozitív gondolkodásról beszélek, és az ellenkezője sütne rólam? Persze, az alkotó embereknek alaptermészetük az elégedetlenség, de idővel értékelni kell azt, ami van, pláne, ha körbenézünk a világban. Örülni kell annak, hogy szabadon, nyugodtan, boldogan élhetünk. A tanításban meg az a szép, hogy tovább adhatom a tudásomat. Eljött az idő, hogy összefoglaljam a dolgaimat, őszintén megvizsgáljam, hogy mi működött, mi nem. Ezért született meg ez a kis könyv.

Nekem mindig jól esett, ha jó időben kaptam egy jó szót, egy jó mondatot valahonnan, és úgy gondolom: mindenkinek fontos, hogy megkapja valamikor a maga jó mondatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk