Szétszaggatott festmény, részeg Péterfy Bori és síró Jordán Adél a Szépművészeti Múzeumban
A kortárs magyar szerzők és neves színészek újra fantasztikus dolgot hoztak össze a Szépművészeti Múzeum képeivel játszva. A idei Textúrán múzeumi dolgozók bőrébe bújva mutatják be az irodalmi alkotásokat és a múzeum műtárgyait.
A járványügyi korlátozások miatt tavaly nagyrészt csak online közvetítésben láthattuk a Szépművészeti Múzeum népszerű színházi produkcióját, a Textúrát. Idén azonban végre élőben, a múzeum gyönyörű tereiben nézhettük meg a 2020-as előadásokat.
Az idei premier október 19-én volt, és mi is eljutottunk az öt előadás egyikére. Figyelem, spoileres élménybeszámoló!
Mi a Textúra?
A Textúra nevű előadás-sorozat lényege, hogy térben és időben összekösse a képzőművészetet az irodalmat és a színházat. Kortárs magyar szerzőket kértek fel arra, hogy új irodalmi szöveget írjanak a múzeum egy-egy alkotásához. A Textúra esti előadásain ezeket a szövegeket adják elő ismert színészek az adott festmény vagy szobor közvetlen közelében. A színészek játéka által így egyszerre elevenedik meg a kortárs szöveg, és kerül új megvilágításba az azt inspiráló műalkotás. A színészek rövid szünettel újra- és újra eljátsszák a körülbelül 10 perces jeleneteket, a nézők ezáltal semmiről nem maradnak le. Saját tempódban mozoghatsz az egyes színek között, és nézheted meg az összes előadást.
A 2020/2021-es Textúra a múzeum hatodik ilyen jellegű vállalkozása. A jeleneteket Székely Kriszta, a Katona József Színház munkatársa rendezte.
Az előadásokat ezúttal egy megnyitó és egy finálé keretezte, amiket az összes néző együtt nézett meg a Reneszánsz Csarnokban. A “várva várt megnyitón” Péterfy Bori és Jordán Adél konferált fel egy “világhírű luxemburgi performanszművészt”, miközben a múzeumi dolgozóknak öltözött színészek folyton megzavarták a bemutatót. A performansz hasonlóan vicces módon zárult, a művész ugyanis dühében végül lefejelte és szétszakította a Szépmű egy értékes festményét.

A humoros és kaotikus megnyitó után az útikalauzunk iránymutatása alapján szétszéledtünk a 10 perces előadásokra. Mi Jordán Adélt követve jutottunk el az első helyszínre. Erős kezdés volt, ahogy a tárlatvezetőt alakító színésznő igazi könnyek közt beszélt terhességmegszakításáról a Mária gyermekével és Szent Annával festmény láttán.

A következő állomáson Bíró Panna Dominika hihetetlenül sokszínű mimikával tolmácsolta a Thalia múzsa festmény csapongó gondolatait.
Az egyik kedvencem Dankó István volt, aki egy kissé autista takarítót alakított, és ugyanolyan szakértelemmel beszélt Spielenberg rózsájáról, mint a padlófényezésről és portörlésről. Az előadást különösen viccessé tette, hogy a lőcsei orvosról szóló történetet takarító eszközeivel adta elő. A rózsát például egy flakon rózsaszín tisztítószer helyettesítette.

A legkülönlegesebb helyszín a sötétségbe boruló Román Csarnok volt, ahol csak az impozáns bélletes kaput világította meg fény. A biztonsági őrt alakító Vizi Dávid halálfélelmében elemlámpával rohangált a sötétben. Lenyűgöző és egyben hátborzongató látvány volt, ahogy árnyéka a kapura vetült. Nagy István gitárszólója pedig gyönyörűen hangzott, majd szinte horrorisztikussá vált a csodálatos akusztikájú teremben.

A másik kedvencem egyértelműen Péterfy Bori volt, aki egy féltékeny feleséget alakított az egyiptomi részlegben. Alapvetően nem egy vidám dolog, ha valakit megcsal a férje, és a szeretőjét (Szandrát) Kairóba viszi. De a részegen tántorgó, a nézőket inzultáló énekesnő mindenkit megnevettetett. Ráadásul a dal amit énekelt, olyan fülbemászó volt, hogy azóta dallamtapadásom van.

Azt sajnáltam, hogy Tasnádi Bencét élőben nem láthattuk. Az ő előadását sajnos csak képernyőn nézhettük meg a Szakállas férfi portréjával.
A nagyképű műtárgytechnikust - Formán Bálint alakításában - mindannyian “utáltuk”, mert annyira jól, annyira pökhendin beszélt párhuzamos barátnőiről. Jókat mosolyogtunk rajta, miközben szerelmi bánatát megosztotta Erósszal, a szerelem istenével.
Az általunk látott utolsó előadáson a teremőrt alakító Keresztes Tamás egy majom kétségbeesett, egyre dühösebb szózatát adta elő id. Jan Brueghel: Paradicsomi táj bűnbeeséssel című képe előtt. Végszóként pedig rikácsolva makogva szaladt ki a teremből.

Az egyik állomáson megnézhettünk egy kisfilmet arról, hogyan készült a Textúra 2020. Az érdekes kulisszatitkok még közelebb hozták hozzánk az előadásokat. Megismerhettük a rendező, a zeneszerző, a színészek és írók gondolatait is az általuk megalkotott összművészeti élményről. Arról is beszéltek, milyen inspirálóan hatott rájuk a különleges múzeumi környezet. Székely Kriszta rendező egyenesen azt mondta:
A fináléra visszatértünk a Reneszánsz Csarnokba, ahol a színészekből álló kórus előadásában visszaköszöntek az egyes jelenetekből kiragadott kulcsmondatok. A dallamot pedig szó szerint hazáig dúdoltam magamban.
Sajnos már minden alkalomra elfogytak a jegyek. Ha lemaradtál az előadásokról, nézd meg a Textúra bemutatóját, és a színészekkel, rendezővel készült interjúkat a Szépművészeti Múzeum Youtube csatornáján.