KULT

Schwarzenegger sehol sem lenne a barátai nélkül – megnéztük az Arnold című netflixes doksit

Egy ember, három élet. Arnold Schwarzenegger hihetetlen életéről készült most egy háromrészes dokumentumfilmsorozat a Netflixen. Nem igazán megy a dolgok mélyére, de tisztességes és szórakoztató lett a végeredmény.


Először is szeretném tisztázni: Arnie az egyik gyerekkori hősöm. Pont jókor voltam jó helyen, hogy rajta keresztül ismerkedtem meg a hollywoodi filmek összes zsánerével. A vígjátékot az Ikrekkel és az Ovizsaruval, a horrort a Ragadozóval, az akciót a Kommandóval és az Utolsó akcióhőssel, a sci-fit a Terminator szériával és Az Emlékmással szerettem meg, így elmondhatom, hogy behatóan ismerem elpusztíthatatlan hősünk filmes karrierjét. Így magam is meglepődtem, hogy a Netflix-széria még nekem is tudott újat mutatni.

A háromrészes sorozat első epizódja hősünk sportolói karrierjéről és a fiatal koráról szól, viszonyáról a világháborúból vesztesként hazatérő apjával, aki megkeserítette gyerekkorát. Bátran elmondhatjuk, hogy amin fiatal korában Arnold és bátyja átment, az a mai világban kimeríti a gyermekbántalmazás minden fogalmát. Apja rendszeresen verte fiait és folyamatosan egymással versenyeztette a testvérpárt, direkt egymás ellen uszította őket.

Nem csak fizikai bántalmazásról beszélünk, hanem kemény lelki terrorban is részük volt.

Ez volt a legnagyobb hajtóerő az életében és valószínűleg ennek köszönheti, hogy elképesztő akaratereje és kitartása van. Ez segítette, hogy mihamarabb elszabaduljon szülővárosából, Thalból. Ugyanakkor testvére kevésbé volt szerencsés. Egészen fiatalon, mindössze 25 évesen, alkoholmámoros állapotban egy autóbalesetben vesztette életét.

Arnold nem hibáztatja az apját, próbálja megérteni az ő helyzetét is. Egy rettenetesen depresszív időszak volt ez Ausztria történelmében, apja poszttraumás stresszben szenvedett és emellett még alkoholista is volt. Fiatal korában a menekülést a sport jelentette. Külön érdekesség a motivációja. Moziban látta a Reg Park főszereplésével készült Herkules című filmet és

egyszerűen megszállottja lett a tökéletes férfi izomkolosszusnak.

Míg más fiúknak szép nők képeivel volt tele az ágya feletti fal, addig Arnoldnak félmeztelen, olajozott férfiakkal. Hiába tiltakozott ellene a családja, elkezdte kalandjait a testépítés világában, és hihetetlen sikereket ért el egészen fiatalon, mindennemű családi támogatás nélkül. Szinte mindent megnyert 28 éves korára, amit a testépítés világában el lehet érni.

Ekkor lépünk át a filmek világába a második résszel. Amikor visszavonult a testépítéstől, átköltözött Amerikába és a barátai segítségével gyorsan nagy vagyonra tett szert. Korábbi ügynöke kitanította a pénz világáról is, és jó befektetéseknek köszönhetően a színészi pályafutását már milliomosként kezdte, így nem volt szüksége a kis szerepekre. A legfőbb problémája az volt, hogy nem vették komolyan. Ő nem csak színész akart lenni, hanem filmsztár. Első szerepe a Herkules New Yorkban című szörnyűség, ami hatalmas bukásnak bizonyult.

Érdekesség, hogy nem csak a testépítő karrierjét köszönhette Herkulesnek, de a filmes karrierjében is ez volt az első megálló.

Legelső sikere a Pumping Iron című dokumentumfilm, majd a szintén testépítőkről szóló Stay Hungry volt. Ez a két sikeres film egymás után kinyitotta számára azokat a bizonyos hollywoodi ajtókat.

Több kisebb szerep után elérkeztünk az áttöréshez: Conan, a Barbár. A film producere nem akarta elsőre Svarcit, mert nem találta szimpatikusnak, de a Conan rendezője kizsarolta, hogy az izompacsirta lehessen a főszereplő, és innentől nem volt megállás. Terminator - A halálosztó, egy kis költségvetésű akciófilmnek indult, de Arnie annyira jó választásnak bizonyult a gyilkológép szerepében, hogy a 80’-as évek közepére megkerülhetetlen névvé vált a filmes piacon.

Egymást követték a sikerek: Kommando, Predator, A menekülő ember, A vörös zsaru, Ikrek, Terminátor 2 – Az ítélet napja.

Bár néha akadt egy-egy kudarc, nem lehetett megállítani. Silvester Stalonne-val való rivalizálására is kitérnek a sorozatban, megszólal például maga Sly is. Ez az epizód nagyon erős star-powerben. Az interjúk egytől-egyig érdekesek és olyan apró részleteket osztanak meg Arnie életéből, hatalmas nevek kíséretében, melyekről még én se tudtam. Elég, ha csak James Cameron, Danny DeVito, Jamie Lee Curtis vagy Linda Hamilton nevét említjük Sly mellett. De rajtuk kívül is akadnak még sztárok a filmgyárból, akik bepillantást engednek Schwarzenegger múltjába.

Végül jött a harmadik, egyben utolsó rész, ami a hollywoodi csillogás utáni életére koncentrál. A sorozat külön kiemeli, hogy politikai karrierje során mennyire próbálta a „bipartizan” hozzáállást erősíteni, miután megválasztották Kalifornia állam kormányzójának. Ez azt jelenti, hogy hiába volt republikánus jelölt, mint kormányzó, meghallgatta a demokraták véleményét is. Például a kampányfőnöke egy demokrata, leszbikus, abortusztámogató hölgy volt, ami a nyitott szemléletét is jelzi. Egész élete folyamán jó emberekkel vette körbe magát, Arnold hangsúlyozza is, hogy sértőnek érzi, amikor „self-made man”-nek nevezik, mert nem csak magának köszönhette a szerencséjét.

Schwarzenegger hiába kitartó és tehetséges, barátai nélkül sehol nem lenne.

Hihetetlen kisugárzásának, pozitív hozzáállásának, valamint szó szerinti és átvitt értelem vett karizmájának tulajdonítja sikereit. Politikai pályája is nagyon érdekes volt, a sikeréhez vezető út is, illetve a folyamat, amit azért túlzottan pozitívan mutatnak be, valószínűleg azért, mert Arnie-hoz közeli forrásokból származtak az információk. Úgy gondolom, ha Amerikában született volna, akár az elnökségig is elviszi a politikai karrierjét.

Nem mondom, hogy tökéletes dokumentumfilm az Arnold, de szórakoztató és informatív. Nagyon jók az interjúk, egyértelműen Arnie hírnevét öregbítik és próbálják pozitív fényben feltüntetni, nem érdemtelenül. Az időzítés sem a véletlen műve, a Fubar című sorozatának most volt a premierje a Netflixen,

ez azért jó reklám mindkét tartalomnak.

Fontos kiemelni, hogy a negatív történéseket is próbálják szépíteni. Említik a zaklatásokat a kilencvenes évekből, illetve a zabigyerekét is. Nem véletlen, hogy exfelesége, Maria Shriver sem szólal meg a sorozatban. Ha ezeket a problémákat is jobban bemutatják, sokkal jobb lehetett volna a széria.

Úgy gondolom, ha valaki nem igazán ismeri Arnold életrajzát/filmográfiáját, de azért otthon van a testépítés, Hollywood, vagy a politika világában, annak érdekes lehet a doksi. Aki pedig rajongója az osztrák óriásnak, annak egyenesen kötelező Lesley Chilcott filmje. Jó érzéssel álltam fel a képernyő elől és mindenkit csak buzdítani tudok a megnézésére. Sose feledjük Arnold mottóját:

legyél bármiben is ügyes vagy ügyetlen, próbálj meg mindig hasznos lenni.

Az Arnold című, háromrészes dokumentumfilm-sorozat megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk