Scherer Péter: Megbékéltem vele, hogy a lúzer, csetlő-botló figurát osztják rám leggyakrabban
– Abból főzök, ami van a konyhán, tehát amilyen felkérés megtalál. Persze nagyjából tisztában vagyok a korommal, az alkatommal és a kisugárzásommal, és ezzel meg is vagyok békélve. Tudom, hogy alapvetően ezt a lúzer, csetlő-botló figurát hozom legerősebben, és hogyha emellett bejön egy-egy komolyabb szerep, mint például a Hajnali láz című filmben általam alakított rabbi, annak nagyon örülök. Ha viszont nem, azzal sincs bajom, szóval semmilyen szerepet nem utasítok vissza pusztán azért, mert már játszottam hasonlót.
– Rengeteg helyről lehet hallani, mennyi színháznak okoz problémát a tao-támogatások megszigorítása. Az ön társulatának ez mekkora gondot jelent?
– Az teljesen rendben van, hogy meg akarják szüntetni a visszaéléseket, az viszont elég nagy gond, hogy ezt az egész rendszer tönkretétele által teszik.
Nem kellett volna komoly nyomozói tevékenység ahhoz, hogy fülön csípjék azt a pár embert, aki ebből óriási összegeket szakított jogtalanul. Színházi körökben nyílt titoknak számított ez. Így viszont azokat is kétségbeejtő helyzetbe hozzák, akik teljesen tisztességesen éltek a tao által biztosított előnyökkel.
Mi a Nézőművészeti Kft.-vel nagyjából 5 millió forinthoz jutottunk ilyen módon évente, de ezt úgy, hogy 200 előadást játszottunk, és mindegyik le volt dokumentálva. Most viszont lehet, hogy ennek csak a felét kapjuk majd, ami nyilván érzékenyen érinti a költségvetésünket. Persze még mindig jobban jártunk, mint más független társulatok, vagy játszóhelyek (például az Átrium és a Centrál), akik konkrétan a megszűnés szélére sodródtak emiatt.
Fotó: Torják Orsi
– Milyen emlékei fűződnek a Művészetek Völgyéhez?
– Ó, nagyon régen járok oda. Még Kapolcsi Művészeti Napoknak hívták, amikor először játszottuk ott a Szentivánéji álom és a Magyar Elektra című előadásainkat, és Márta Pista padlásán aludtunk. Később, a Bárka színház tagjaként a pulai színházi helyszín volt a bázisom, amit Bérczes Laci szervezett, ebből nőtt ki aztán az Ördögkatlan. Azután pedig, hogy átszerződtem a Krétakörbe, hol a monostorapáti cirkuszi sátorban, hol a taliándörögdi Szputnyikban voltunk rendszeres fellépők. Előfordult, hogy három hetet is lent voltam, mert már tíz nappal nyitás előtt leköltöztünk.
Egyszer egy kapolcsi boltostól vásároltam egy Puch márkájú biciklit 5000 forintért, mert messze voltunk a fesztivál központjától, és ezzel volt a legegyszerűbb közlekedni. Talán 2002-t írhattunk akkor, de a mai napig ezt használom.
Igaz, a váltója tönkrement, de beszereztem helyette egy biomechanikus combváltót. Vagyis ha emelkedő jön, erősebben kell tekernem a pedált a combizmommal. (nevet)
– Mi teszi ön szerint igazán szerethetővé ezt a fesztivált?
– Az egésznek a fejlődése leírt egy ívet, amit én végigkövettem. Először nagyon szűkkörű és családias volt, ettől elterjedt a jó híre, és egyre több ember jött. A tömeg növekedésével arányosan csökkent az élmény, amit nyújtani tudott a Völgy, mígnem egy ponton visszaszabályozták magukat. Emlékszem, voltam úgy ott, hogy hat falu is részt vett benne, aztán egy ideig ismét csak Kapolcsra redukálódott. A mostani három falvas rendszer szerintem pont az arany középút, nem véletlen, hogy a második virágkorát éli a fesztivál.
Fotó: Boltresz Attila
Fotó: Boltresz Attila
– Hol láthatja majd a közönség idén?
– A Momentán meghívott két előadásukba is, az egyik a Főhős, ahol a sztorijaimra improvizálnak, a másik pedig a Lev&Te, Molnár Levente műsora, ahová mindig egy ismert színészt hív vendégnek, és együtt hajtják végre a közönség instrukcióit. Nem igazán tudom, mire számíthatok, de mindkettőt kíváncsian várom.
Ezeken túl a zárónapon a Testvérest című darab is látható lesz a taliándörögdi Színház Színpadon, amit én rendeztem és játszom is benne. Tulajdonképpen a bátyámmal való kapcsolatomat dolgozza fel, így nagyon személyes.
– Lesz valamennyi szabadideje kicsit szétnézni a fellépések előtt vagy után?
– Persze, mindenképp tervezem. Van egy házunk a Balatonnál, onnan fogok átmenni, valószínűleg a családommal együtt.
