KULT

Scherer Péter: Karinthy keretbe foglalja a színészi pályámat

Főszereplésével zenés monodráma készült az Utazás a koponyám körül című regényből, ennek apropóján beszélgettünk.


Október elején mutatták be a budapesti B32 Galéria és Kultúrtérben a Nézőművészeti Kft legújabb előadását, amely Karinthy Frigyes egyik leghíresebb regényéből készült, Scherer Péter rendezésében és főszereplésével. Ennek kapcsán kértünk tőle interjút.

– Mikor és hogyan találkoztál először Karinthy munkásságával?

– Ő az, aki tulajdonképpen keretbe foglalja a színészi pályámat, mivel ötödikes koromban az egyik novellájával indultam el az iskolai Ki mit tud?-on a magyartanárom unszolására. Úgy alakult, hogy megnyertem, majd utána az ajkai városi fordulót is.

Ez így volt hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is, így tulajdonképpen Karinthynak köszönhetem, hogy megismertem az érzést, milyen színpadon állni, sikereket elérni és lekötni a közönséget.

Jóval később megismerkedtem Karinthy Mártonnal, aki felkérte a minitársulatunkat, hogy csináljunk a színházában valamit. Bár végül egy Rejtő-átirat mellett döntöttünk, ennek kapcsán nagyon jó barátságba kerültünk, és amikor a családjáról szóló műsort készítette a tévében, engem is meghívott beszélgetőtársnak. Már akkor érleltem a gondolatot Gyulay Eszterrel, a társulatunk dramaturgjával közösen, hogy meg kéne csinálni az Utazás a koponyám körült.

Emellé megtalált Réczei Tamás, aki rendezett egy felolvasóestet a Karinthy-Böhm Aranka-Déry Tibor szerelmi háromszögből az Így szerettek ők alapján. Ebben én voltam Karinthy, ami szintén csodálatos élmény volt és még közelebb vitt hozzá. A végső lökést viszont az adta meg, hogy tavaly Karinthy-gyűrűt kaptam. Ez már tényleg egy jel volt arra, hogy bezárult a kör, meg kell csinálnom a darabot. Az a csodálatos ebben a kisregényben, hogy nem csak az derül ki belőle, min ment keresztül a szerző: szinte mindenről szól, életről, halálról, szerelemről, nőkről… Imádtam a munka minden percét.

– Hogyan dőlt el, hogy a könyvnek mely részei kerüljenek be a darabba?

– Gyulay Eszterrel közösen húztuk meg, én pedig arra gondoltam, hogy legyenek zenés betétek. Szerettem volna, ha nem egy szikár monodrámát kell előadnom egyedül. Van egy olyan pont a regényben, amikor Karinthy az első tünetek észlelése után elmegy Bécsbe a feleségével, hogy az ottani klinikán is megvizsgálják. Ha már ott vannak, elmennek egy helyi lokálba is, ennek kapcsán tűpontosan leírja, milyen volt a fellépő páros.

Arra gondoltam, hogy ezt a párost vigyük végig az egész darabon, adjanak elő olyan zenéket, amelyektől úgy tűnik, mintha Karinthy a lokálban írta volna meg a művet. A fő szám pedig, amit felkonferálnak, nem más, mint a Halottaskocsi című Karinthy-vers.

Nem titkoltan van egy olyan funkciója is a dolognak, hogy könnyítse azt a helyenként elképesztően erős és nagyon nehezen elviselhető fájdalmat, amit a szöveg közvetít.

– Hogy születtek a dalok?

– Marton Róbert írta őket az instrukcióim alapján, sokáig ötleteltünk arról, hol milyen érzeteim vannak, hová férne el szerintem zene. A szövegek jó része is az ő munkája, illetve Karinthy- és Ady-verseket is felhasználtunk. Egyébként ő is színész, akárcsak az énekesnő, Parti Nóra. Ez azzal az előnnyel is járt, hogy a zenés betétek mellett egy-egy kisebb jelenetben megformálhatják Olivecrona professzor és Böhm Aranka karakterét.

Ők egyébként egy házaspár, és a gyerekeik miatt még soha nem vállaltak közös szereplést, de a kedvemért kivételt tettek, ami nagy megtiszteltetés.

– Adja magát a párhuzam a Mácsai Pál-féle Azt meséld el, Pistával. Dramaturgiailag van bármi, amit onnan merítettetek?

– Nem, mivel eddig csak hallottam róla, hogy csodálatos, de nem tudtam megnézni. A bemutató után viszont mindenképp bepótolom, ez egy plusz apropó lesz rá.

– Több nyilvános olvasópróbát is tartottatok a premier előtt. Tesztelni akartátok a fogadtatást?

– A karantén alatt adta magát, hogy csináljunk egy online közvetített felolvasást. Szerencsére nagyon népszerű volt, több mint 13 ezren kattintottak rá és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Élőben pedig az Ördögkatlan fesztiválon mutattunk be egy „félkész” változatot, ahol már a dalok is megvoltak, a szöveget viszont még olvastam. Élesben ezen felül vannak jelmezek és minimális díszlet is.

– Nehéz volt megtanulni a szöveget?

– Nagyon. Önkényesen szinte semmit nem változtattam rajta, legfeljebb néhány „a” betűt és „hogy” szót raktam bele, mivel ezekkel elég szűkmarkúan bánt Karinthy.

Lehet érezni, hogy ez szépirodalom: fontos szerepe van a konktét szóhasználatnak, illetve a szórendnek is. Például nem azt mondja, hogy „halk, meleg zubogást hallok”, hanem azt, hogy „hangtalan meleg zubogást érzek”.

Vagy nem azt, hogy az éjjeliszekrényen egy vázában állt két krizantém, hanem ehelyett „az éjjeliszekrényen karcsú vázából szökkent ki a két fehér krizantém sudár dereka”. Na, ilyenből van száz benne.

– Mi a terv, milyen gyakran fogjátok játszani?

– Nagyon szeretném ha ez a darab hosszú ideig, rengeteg alkalommal menne. Már most vannak vidéki felkéréseink is, úgy csináltuk meg, hogy könnyen utaztatható legyen. Budapesten egyelőre a B32 lesz a játszóhely, de több másik befogadóhellyel is jó kapcsolatunk van, ilyen például a Kispesti Munkásotthon, az Erzsébetligeti Színház, vagy a kaszásdűlői 3K Művelődési Ház. Abban bízom, hogy ezeknek a nézőköre nem annyira üti a belvárosi színházakét, ezért akár párhuzamosan is a repertoárjukon tarthatjuk a darabot.

– Mennyire van tele most a naptárad?

– Ez az időszak most nagyon sűrű, 20 előadásom van kitűzve októberre, a Karinthy-darab után alig három héttel jön a beszélő fejek bemutatója is a Centrál Színházban.

Utána karácsonyig valamivel lazább lesz, bár mennyiségre továbbra is havi 20-22 előadás van kilátásban. Tegyük hozzá, hogy a karantén előtt gyakran 30 fölött is volt ez a szám.

Közben forgatok is, a Mellékhatás második évadában van egy kisebb szerepem, és hamarosan bemutatják a Nagykarácsony című filmet, amiben szintén játszom.

(Az Utazás a koponyám körül következő előadása november 13-án lesz.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk