KULT

Oscar-tippjeink: ki nyer ma, a férfibosszuló lány, a siket dobos vagy a nomád?

Éjjel adják át a díjakat, mi is érintettek vagyunk. Történelmi Oscar: egy csomó filmet még streamingen is megnézhetsz!


Vasárnapról hétfőre virradó éjjel adját át az Oscar-díjakat Los Angelesben, mi is nézhetjük a ceremóniát magyar közvetítéssel: a Moziverzum csatorna vetíti 00:30-tól a vörös szőnyeges bevonulást, majd hajnali 2 órától körülbelül háromnegyed 6-ig tart a díjátadó.

A koronavírus járványnak érdekes következménye lett az Oscar-díjakra és jelölésekre nézve: mivel a mozibezárásokkal és a nagy mozis filmbemutatók eltolódásával/elmaradásával kiestek a spektrumból a nagyszabású blockbusterek, idén sok, kifejezetten streamingre készült filmet jelöltek, tehát mi is úgy drukkolhatunk, hogy jó párat meg tudtunk már nézni. Hétfőtől az itthon elérhető, fontos nyertes filmekről külön ajánlókat is írunk majd.

Az Oscar tehát idén mindenképp izgalmas lesz, mert az idei filmek nem a tipikus, klasszikus Oscar-mozik: inkább különleges és egytől egyig nagyon eredeti alkotások.

Többjük marginális témákat dolgoz fel. Ezért is történetett meg, hogy a jelöléseknél nem volt kiugróan sokra jelölt mozi - mondjuk nem volt, amit 11 díjra jelöltek - viszont jó pár remek alkotást 6-6 jelöléssel látott el az Akadémia. Lássuk, mi mit tippelünk, és mi kinek adnánk a díjakat:

Legjobb film

Nyerhet: A nomádok földje. Ismerve az Akadémia döntési mechanizmusát, szinte borítékolható ez a díj. Nem arról van szó, hogy nem ez a film érdemli meg a díjat, hanem ritkán vállalnak kockázatot a legjobb filmnek járó díj esetében. Ebben pedig semmi kockázat nincs, a díjat pedig valóban megérdemli, hiszen tényleg az év egyik legjobb, legszebb, legfilozofikusabb, legmélyebb, legemberibb mozija. A Chloé Zhao rendezésében és Frances McDormand főszereplésével készült film azokat az embereket mutatja be, akik Amerikában kénytelenek elhagyni az otthonukat, majd a nomád életmódot választják: egy lakóautóval folyamatosan úton vannak.

Mi ennek ellenére A metál csendjének adnánk a díjat. Ez ugyanis legeredetibb film az idei felhozatalban. Hihetetlen szuggesztív színészi alakítással, az ember napokig nem tudja kiverni a fejéből. Mintha egy korai Aronofsky-filmet néznénk. Egy hallását elvesztő dobos drámai története, aki képtelen elfogadni a sorsát.

Legjobb rendezés

Nyerhet: A nomádok földje. Chloé Zhao producere is volt a filmnek, így megvan az esélye, hogy egy női alkotó először kapjon egyszerre produceri és rendezői díjat is. Rendezői bravúrt látunk, hiszen a színészi jelenlétet és atmoszféráját tekintve tényleg olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk, amit a rendező úgy ért el, hogy civileket castingolt a színészek közé. Ezt a díjat tényleg szerintünk is A nomádok földje rendezője, Chloé Zhao érdemli.

Rendezésileg ez a volt az egyik legkülönlegesebb alkotás 2020-ban, olyan egységes a világa a filmnek, mind vizuálisan, mind a színészek játékában.

Harmónia, életszeretet, emberi drámák - mindez csodásan belesimul a földdel, a természettel való organikus egybeolvadással.

Legjobb férfi főszereplő

Nyerhet: Riz Ahmed. Eddig Chadwick Boseman volt a legbiztosabban vehető befutó (aki tavaly augusztusban elhunyt, ő kapta a Golden Globe-ot is), de amióta átadták pár napja az Independent Spirit Awards díjait és Ahmed ezt megkapta A metál csendje főszereplőjeként, azóta inkább ő lett a legesélyesebb, hiszen ez a díjátadó tekinthető leginkább az Oscar előszobájának a Golden Globe-on kívül.

Mi is neki adnánk. Ahmed annyira szuggesztíven játszik, hogy szinte beleég az arca a szemünkbe.

Alakítása a korai De Niro-filmeket idézi fel, például a Taxisofőr Travis Bickle-je juthat eszünkbe .

Legjobb női főszereplő

Nyerhet: Carey Muligan (Ígéretes fiatal nő). Az Independent Spirit Awards díját is ő megkapta a múlt héten, és élete alakítását nyújtja a bántalmazó férfiakon bosszúálló, szétesett fiatal nő szerepében. 

Mi megosztva adnánk neki és Frances McDormandnek a díjat. Igaz, utóbbi már kapott két Oscart, de a legösszetettebb és legletisztultabb színészi játékot láthattunk tőle A nomádok földjében, mintha egy dokumentumfilm főszereplőjét néznénk. Ilyen hatású játékot legutóbb Casey Afflecktől láthattunk A régi városban.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a magyar vonatkozásról sem: simán lehet, hogy Vanessa Kirby viszi el a szobrot Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszereplőjeként, és meg is érdemelné: ilyen drámai és hiteles szülést játékfilmen még nem láttunk, s ez Kirby érdeme is. Gyönyörűen ábrázolta a gyászfolyamatot is, melyet egy anya gyermeke születése is hirtelen halála után átél.

Legjobb eredeti forgatókönyv

Nyerhet: Ígéretes fiatal nő. Emerald Fennell volt az év egyik nagy felfedezése, ugyanis elsőfilmes rendezőként olyan filmet írt és rendezett, amire a szakma és a közönség egyöntetűen kapta fel a fejét. A legjobb filmnek járó díjat az eddigiek alapján nem merné odaadni neki az Akadémia, mert az már túl bevállalós lenne, pedig akár azt is megérdemelhetné.

Mi is neki adnánk az Oscart. A film annyira összetett, hogy nézőként alig tudjuk tartani vele a lépést. Az első fél órában csak kapkodjuk a fejünket.

Ez az összetettség jellemzi a forgatókönyvét, ami bravúrosan eredeti jelenetek és fordulatok sorát tartalmazza, bátor dramaturgiai fordulatokkal. 

Legjobb férfi mellékszereplő

Azt szokás mondani, hogy a mellékszereplői kategóriákban sokszor jobban meg tudják mutatni a színészek tehetségük kiemelkedő oldalát, mivel sokszor kevésbé klasszik, inkább extrém kisebb szerepekben zsenialitásuk jobban előbújhat. Az idei felhozatalból mi Daniel Kaluuyára tippelünk nyertesként, aki a Judas and the Black Messiah főszereplőjeként hátborzongatóan szuggesztív alakítást nyújt. Mi is szívesen átnyújtanánk neki a díjat, de ugyanígy Sacha Baron Cohennek is. Őt érdekes módon, ugyanazon történelmi pillanatot feldolgozó filmért jelöltek. A chicagói hetek tárgyalásában játszott nagyon vagányan és magas szinten szintén polgárjogi forradalmárt.

Legjobb női mellékszereplő

A Minarit szintén hat kategóriában jelölték, mint több társát idén az Oscaron, ezek közül az egyik kiemelkedő teljesítmény Youn Yuh-Jungé, aki a koreai nagymamát alakítja csodásan a filmben. Arra tippelünk, hogy neki ítélik majd a díjat, de közben ott van a Vidéki ballada az amerikai álomról is - a Netflixen megtekinthető -, amiben pedig Glenn Close nyújt felejthetetlen alakítást, és nem mellékes, hogy generációjának egyik legfantasztikusabb színésznőjét eddig elkerülte a szobor, holott már nyolcszor (!) jelölték. Mi épp ezért is neki adnánk, meg azért is, mert tényleg megérdemelné.

Legjobb adaptált forgatókönyv

A nyertes lehet: The Father. Az idei év egyik nagy meglepetése volt számunkra ez a kamaradráma-szerű, csavaros, megdöbbentő és katartikus mozi. Épp ezért mi is neki adnánk a díjat. Nehéz úgy beszélni róla, hogy ne spoilereznénk, de egyvalami tény: érezni, hogy valódi drámaíró tollából született. A forgatókönyvet Christopher Hampton írta, aki a Veszedelmes viszonyokért már egyszer részesült Oscar-díjban. Társírója Florian Zeller volt. Az eredeti színdarab szerzője is maga Zeller.

Legjobb dokumentumfilm (egész estés)

Tippünk szerint a Kollektíva (HBO GO) fog nyerni, mert egy komoly történelmi pillanatot, egy ország drámáját és egy egészségügyi rendszer krízispontját mutatja be. Ráadásul, ami ritka, a legjobb külföldi film kategóriájában is jelölték. Mellbevágó alkotás.

A

Mi imádtuk a Tanítóm, a polipot (Netflix) is, ami pedig egy igazi dokumentumfilmes különlegesség, valójában egy filmes varázslat. Egy dokumentumfilmes és egy polip különleges kapcsolatát mutatja be.

Legjobb idegen nyelvű film

Thomas Vinterberg zseniális filmje, A még egy kört mindenkinek egyértelmű esélyes és mi is rá szavaznánk. Egyszerre igazi high concept mozi és allegória az emberi élet értelmetlenségéről és ezzel egyszerre felvillanó értelméről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk