KULT

Öngyilkosság, termékenységi botrány, iskolai zaklatás – Nehéz volt Pedro Pascal útja a világsikerig

Nem könnyítették meg A mandalóri és a The Last of Us sztárjának gyerekkorát a szülei, ám ő akkor sem adta fel, amikor már minden remény elveszett: Pedro Pascal sikertörténete sokakat inspirálhat.


Pedro Pascal jelenleg népszerűsége csúcsán van, köszönhetően annak, hogy az HBO óriási sikerű, posztapokaliptikus túlélődrámája, a The Last of Us 1. évadában, valamint a Disney+ egyik zászlóshajója, A mandalóri most futó 3. szezonjában egyaránt ő a főhős. E két szerepnek köszönhetően pedig a chilei színész csillaga soha nem látott magasságokban ragyog. Bizonyítja ezt a világ legnagyobb filmes adatbázisa, az IMDb Star Meter-listája, amely több millió felhasználó keresései alapján állítja sorrendbe a legnépszerűbb embereket, s bizony jelenleg épp Pedro Pascal csücsül a lajstrom trónján. Oda is való olyasvalaki, akit épp a Trónok harca tett világszerte népszerűvé, noha csupán egyetlen évadban tűnt fel… Amíg azonban The Last of Usban szereplő karaktere fiktív, gombafertőzött szörnyek ellen harcol, addig a 47 éves színésznek a saját, igencsak megrázó, valós démonjain kellett átküzdenie magát, hogy ilyen karriert futhasson be.

Hányattatott gyerekkor

A kis Pedro 1975. április 2-án született a chilei Santiagóban, Veronica Pascal gyermekpszichológus és Jose Balmaceda termékenységi orvos gyermekeként. Mindössze négy hónapos korában a szülei kénytelenek voltak őt és a nővérét, Javierát a nagynénjüknél hagyni, ők maguk pedig bujkálni, mivel keményen felléptek Chile akkori diktátora, Augusto Pinochet ellen. Hat hónappal később a házaspárnak sikerült átmásznia a venezuelai nagykövetség falain, és menedékjogot kérni.

"Annyira bátrak voltak! Nélkülük nem lennék itt, ebben a csodálatos országban, és bizonyára nem tölthetném ezt az estét önökkel” – mondta Pedro a Saturday Night Live című tévéműsorban elhangzott monológjában.

A családnak végül sikerült áttelepülnie, először Dániába, majd nem sokkal később az Egyesült Államokba, ahol a texasi San Antonio városa adott nekik otthont. Pedro 11 éves korában pedig átköltöztek a kaliforniai Orange Countyba. Pascal már ekkor beleszeretett a filmekbe, hiszen, ahogy a Varietynek adott interjújában elmondta, a szülei gyakran vitték őt és a testvéreit moziba, hogy minél több amerikai kultúrát szívjanak magukba. Kezdetben arról álmodott, hogy versenyúszó lesz, 11 éves koráig állami bajnokságokon is részt vett, ám ezt később abbahagyta, hogy inkább a színészi képességeit fejlessze. Az iskolában ugyanis folyamatosan súlyos zaklatásoknak volt kitéve a származása miatt (az angolt is törte még), ezért a filmekben talált menedéket a való világ kínjai elől. „Nem illeszkedtem be, és elég magányos voltam. Azzal töltöttem az időmet, hogy elkezdtem színdarabokat olvasni, és filmklasszikusokat kikölcsönözni” - magyarázta.

A középiskola elvégzése után Pedro színészetet tanult a New York-i Tisch School of the Artsban, ahol 1997-ben diplomázott. Azonban még főiskolás korában apja egy termékenységi botrányba keveredett, amelynek során többek között adócsalással is megvádolták, valamint azzal, hogy nők lefagyasztott embrióit a tudtuk nélkül kicserélte. Legalább 15 élveszületés származott a szabálytalan átültetésekből, így az általa is vezetett klinikát a petesejtlopási botrányt követően bezárták. Jose emiatt még a tárgyalása előtt elmenekült az országból, Veronica pedig visszaköltözött Chilébe a gyerekekkel. (Tavaly Jose végül bűnösnek vallotta magát adócsalásban, és feladta magát a rendőrségen, jelenleg is folyik ellene az eljárás, mindenesetre úgy tűnik, közte és Pedro között nem szakadt meg a kapcsolat, a színész ugyanis gyakran oszt meg közös képet az apjával az Instagramon.)

Élete szerelme

Négy évvel később, 1999-ben Pascal egy újabb tragédiával szembesült, amikor édesanyja tragikus módon öngyilkos lett.

A The Last of Us sztárja többször is beszélt arról, hogy milyen nagy hatással volt rá az anyja: "Ő volt életem szerelme" – nyilatkozta 2020-ban a People magazinnak.

"Mindig hihetetlenül támogató volt, egyik sikerem sem lenne valódi, ha ő nem lett volna. Minden nap gondolok rá, és érte élek, még akkor is, ha már nincs többé. Elveszíteni az életed legfontosabb személyét, rádöbbenni, hogy ilyesmi lehetséges, hogy megtörténhet az, amitől a legjobban félsz, megmagyarázhatatlan és maradandó pillanat.” Az anyja halálát követően döntött úgy, hogy a tiszteletére felveszi Veronica leánykori nevét, így hivatalosan is Pedro Pascal lett a művészneve. „Persze azért is, mert az amerikaiaknak olyan nehéz volt kiejteniük a Balmacedát. Fárasztó volt hallgatni is” - tette hozzá.

Már majdnem feladta

A karrierje első éveiben Pedro számos kisebb vendégszerepet kapott olyan sorozatokban, mint pl.

a Buffy, a vámpírok réme, a New York rendőrei, a Nyomtalanul, az Esküdt ellenségek, a Jackie nővér, A férjem védelmében, a Testvérek, a Különleges ügyosztály, a Helyszínelők, a Homeland – A belső ellenség vagy A mentalista. Első mozifilmje a 2005-ös argentin Nővérek volt, az USA-ban pedig a 2008-as I Am That Girlben és a 2011-es Matt Damon-féle Sorsügynökségben tűnt fel először.

Szóval rengeteg szerep után, 39 évesen jött a nagy áttörés, amikor megkapta Oberyn Martell szerepét a Trónok harca 4. évadában. „Egy iPhone-on zajlott a meghallgatás, ami szokatlan volt. És nem az egyik új készüléket kell elképzelni a csicsás kamerákkal. Ez szarul nézett ki. Függőlegesen vették fel, az egész nagyon amatőr volt. Kivéve az előadást, ami intenzív és hihető volt, tökéletes!” – elevenítette fel Pedro castingját a Trónok harca kreátora, David Benioff.

Pedro bevallotta, hogy mielőtt megkapta Oberyn szerepét, majdnem teljesen lemondott a színészetről, hiszen hosszú éveken át hiába próbált betörni az iparágba. „Voltak pillanatok, amikor tényleg megfogalmazódott bennem, hogy mit csinálnék, ha nem színészkednék. Elkezdtem ezen agyalni. De fogalmam sem volt, hogy mire támaszkodhaténk, mert mi, színészek hülyék vagyunk, nincsenek egyéb képességeink” – vallotta be őszintén a színész, akit nagyjából mindenki megjegyzett magának a Trónok harcában, s így elkezdtek záporozni hozzá az ajánlatok. Szerepelt többek között a Netflix Narcos című sorozatában, a 2016-os A Nagy Fal című akció-fantasyben (szintén Matt Damonnal), a Kingsman – Az Aranykör (2017) című kémvígjátékban, A lelőhely (2018) című sci-fiben, vagy A védelmező 2-ben (2018) Denzel Washington ellenlábasaként.

De (szerencsére) nem állt meg itt, nem elégedett meg további kisebb-nagyobb mellékszerepekkel.

S bár volt néhány további streaminges vagy mozis vállalása: pl. a Határok mentén (2019) Ben Affleckkel és Oscar Isaackel, a Wonder Woman 1984 (2020), a Mindenkiből lehet hős (2020), A buborék (2022) vagy Nicolas Cage oldalán A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya, napjaink legnépszerűbb színészévé nem ezek tették, hanem két sorozat: a 2019-ben starolt A mandalóri (amiben amúgy alig látni őt), valamint a The Last of Us.

Sorozatsikerek

Az HBO szériájának egészen hihetetlen nézettsége van, már a premierepizóddal 4,7 millió nézőt vonzott az USA-ban, ez a szám pedig a sorozat kilenc része során folyamatosan nőtt, az évadzárót például már 8,2 millióan nézték, ez pedig 75%-os emelkedést jelent. Pedro a Wirednek adott interjújában elmondta, hogy azért vállalta el Joel szerepét, mert valamilyen közös projektre vágyott az egyik példaképével: „Hogy teljesen őszinte legyek, Craig Mazinnal akartam együtt dolgozni, aki a Csernobilt készítette. Emellett az HBO egy olyan platform, amelyen szó szerint felnőttem.”

És hova tovább? Természetesen a The Last of Us második és A mandalóri negyedik évadára mérget vehetünk, s bár van ezeken kívül is akad sorozatterve a Stranger Things David Harbourjával (My Dentist’s Murder Trial), legközelebb egész estés filmekben láthatjuk: a The Uninvited című vígjátékban, valamint a Fél Nelson (2006), A szerencse forgandó (2015) és a Marvel Kapitány (2019) rendezőinek (Anna Boden, Ryan Fleck) új drámájában, a Freaky Talesben. Ez az igaz út!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk