KULT

Nyitott házasság, erőszak élő adásban, milliós adótartozás – A Will Smith-portré

Felelőtlen rapperként súlyos anyagi gondokkal küzdött, majd a kasszasikereket tanulmányozva megfejtette a sikeres filmek receptjét, és a világ egyik legnagyobb filmsztárjává vált… Azért a pofonért viszont kár volt.


Willard Carroll Smith II 1968. szeptember 25-én született Philadelphiában az adminisztrátor Caroline Bright és az Amerikai Légierő veteránja és hűtőmérnök Willard Carroll Smith gyermekeként. Nyugat-Philadelphia Wynnefield nevű kerületében nőtt fel, és baptista nevelést kapott. Van egy Pamela nevű nővére, a fiatalabb testvérei, Harry és Ellen pedig kétpetéjű ikrek. A philadelphiai Our Lady of Lourdes katolikus magán általános iskolába, illetve az Overbrook gimnáziumba járt (később ez ihlette saját produkciós cégét, az Overbrook Entertainmentet), és mindössze 13 éves volt, amikor a szülei elváltak.

Will egyébként már 12 éves korában elkezdett rappelni. Amikor a nagymamája megtalálta a dalszövegeit tartalmazó jegyzetfüzetét, amelyről meghökkenve tapasztalta, hogy tele volt válogatott káromkodásokkal, írt az unokájának egy üzenetet a füzet egyik oldalára:

„Kedves Willard, az igazán intelligens embereknek nem kell ilyen szavakat használniuk, hogy kifejezzék magukat. Kérlek, mutasd meg a világnak, hogy olyan okos vagy, mint amilyennek mi gondolunk.” Smith azt mondta, hogy ez az üzenet nagy hatással volt rá, és emiatt hozta meg azt a döntését, hogy nem használ trágár szavakat a zenéjében.

A szülei válása ellenére befejezte tanulmányait az Overbrook gimiben, de mivel akkor már erős érdeklődést mutatott a zene világa iránt (nem mellesleg pedig tehetséges is volt benne), ezért már egészen fiatalon elhatározta, hogy az érettségi után nem jelentkezik majd főiskolára, hanem teljes mértékben a rapnek szenteli magát. Ezért 16 éves korában Jeff Townes társaságában megalakította a DJ Jazzy Jeff and the Fresh Prince nevű kétszemélyes formációt. A rap „tiszta”, minden közönségnek szóló stílusa jellemezte őket, ami az 1987 és 1993 között készített öt albumukon is tükröződött.

Egy rapper a gazdagok között

A Fresh Prince azaz „Friss Herceg” becenevet egyébként Will a tanáraitól kapta az öltözködési stílusa miatt. Az ’90-es években ugyanis így hívták a legjobban öltözött embereket. Azokat, akik a legmenőbb ruhákat viselték. A fresh prince-ek mindig tudták, hogy épp mi a legtrendibb cucc. Ez a név pedig annyira ráragadt akkoriban, hogy Will felvette művésznévként, és végül ezt használták a színészi bemutatkozását jelentő szitkom eredeti címében is. Az ötlet egyébként Benny Medinától jött, aki, miután 1989-ben találkozott Will-lel, felajánlotta neki, hogy készítsenek egy képregénysorozatot az ő Beverly Hills-i életéről.

Majd az ötlet továbbfejlődött, így a következő évben, 1990-ben elindult az NBC égisze alatt a The Fresh Prince of Bel-Air, magyar fordításban a Kaliforniába jöttem című nagy sikerű szitkom.

Smith egyébként a zenei karrierje kezdetén, 1988 és 1989 táján eléggé felelőtlenül élt és költekezett, például a jövedelemadóját sem fizette be, így az adóhivatal 2,8 millió dolláros adótartozást állapított meg ellene. Sőt, ’89-ben le is tartóztatták egy állítólagos bántalmazás miatt, amit DJ-ként dolgozó promotere, William Hendricks ellen követtek el, ám a vádakat később ejtették. S mivel az adótartozása miatt a vagyonát lefoglalták, 1990-re Smith anyagilag elég nehéz helyzetbe került. Épp ezért jött jókor az NBC ajánlata a Kaliforniából jöttemre. Ráadásul a sorozatra gyorsan rákaptak a nézők, sikeres lett, és elindította Smith színészi karrierjét, akinek annyira megtetszett ez a világ, hogy nem kisebb célt tűzte ki maga elé, mint hogy ő lesz a világ legnagyobb filmsztárja. Ennek elérése érdekében pedig elkezdte tanulmányozni a kasszasikereket, megpróbált rájönni arra, hogy mik a közös jellemzőik.

Tudatos sikersztorik

S úgy tűnik, rá is érzett arra, hogy mi kell a népnek, mivel, bár első filmjei, az 1992-es Bárhol ér a reggel, valamint az 1993-as Made in America és a 6szoros ölelés még nem tudták megismertetni őt a szélesebb közönséggel, az első figyelemre méltó szerepére csak 1995-ig kellett várni, ekkor mutatták be ugyanis a mozikban a Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk? című akciófilmet, Michael Bay első egész estés rendezését, amelyben az akkor nála ismertebb Martin Lawrence volt a partnere. A film több mint 141 millió dollárt termelt világszerte, és elindította Smith első sikersorozatát. Hiszen egy évvel a Bad Boys után már 1996 legsikeresebb filmjében, A függetlenség napjában szerepelt, még egy évre rá pedig a Men in Black: Sötét zsarukban, ami szintén kifejezetten nagyot ment a mozik kasszáinál – az előbbi 817 millió dollárt keresett, az utóbbi pedig 589 milliót.

E három film azonnal Hollywood A-kategóriájába repítette Smith-t, aki nem mellesleg az egyik legjobban kereső színész is lett, hiszen míg a Bad Boysért 2 milliós gázsit kapott, A függetlenség napjáért és a Men in Blackért pedig 5-5-öt, addig az 1998-as A közellenségért már 14 millió dollár ütötte a markát.

Ráadásul ez a film is tarolt, 250 milliót simán besöpört. Vagyis pár év alatt sikerült összehoznia azt, amit eltervezett.

Majd az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugattal elszámította magát, és behúzta az első súlyos bukását, anyagilag és szakmailag (öt Arany Málna), így elérkezettnek látta az időt, hogy komolyabb, akár Oscar-várományos filmekben is bizonyítson színészként, ne csak blockbusterekben. A 2001-es Bagger Vance legendája nem jött be, de az ugyanebben az évben készült Ali annyiban már mindenképp, hogy megkapta érte élete első Oscar-jelölését, nem mellesleg pedig élete első 20 millió dolláros gázsiját. 2002-től pedig újra beindult a Smith-féle kasszasikerüzem, olyannyira, hogy hollywoodi rekordot is döntött: hét egymást követő filmje is átlépte az USA-ban a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt (több közülük a 200-at is), ez pedig senki másnak nem sikerült. Ezek a következők: Men in Black: Sötét zsaruk 2 (2002), Bad Boys 2: Már megint a rosszfiúk (2003), Én, a robot (2004), A randiguru (2005), A boldogság nyomában (2006), Legenda vagyok (2007), Hancock (2008). Sőt, igazából nyolc, ha hozzávesszük a 2004-es Cápamesét is, amiben ő szinkronizálta a főszereplő Oscart.

„A pénz és a siker nem változtatja meg az embert, csak felnagyítja azt, ami már eleve megvolt benne” – mondta egyszer Smith, aki az Én, a robotért már 28 millió dollárt kapott, A boldogság nyomábannal és a Men in Black: Sötét zsaruk 3-mal pedig óriásit szakított, mivel ezek esetében olyan szerződést kötött, hogy a bevételből részesedett, szóval csak ez a két film hozott a konyhára kb. 170 millió dollárt. A Hancock után egyébként valamennyire visszahőkölt a karrierje, és már korántsem aratott sikert mindennel, de azért az utóbbi 16 évben is tudott kasszát robbantani, nem is egyszer: pl. Men in Black: Sötét zsaruk 3 (2012), Suicide Squad: Öngyilkos osztag (2016), Aladdin (2019), Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (2020). Ahhoz viszont nem férhetett kétség, hogy a csúcsévek már mögötte vannak, és nem kevés gyenge matériába is kíméletlenül beletenyerelt, ebben pedig sokak szerint nagy szerepet játszottak magánéleti botrányai és furcsa kapcsolata Jada Pinkett-tel.

Fiatal házasság, nyitott házasság

Apropó házasság és kapcsolatok… Smith magánéletéről eddig nem esett szó, pedig ott is megvannak az életére oly jellemző hullámvölgyek. Például 24 évesen nősült meg és lett apa első ízben: 1992-ben vette feleségül a színésznő Sheree Zampinót, és ugyanabban az évben megszületett a fiuk, Willard Carroll „Trey” Smith III. 1995-ben váltak el. Smith később megerősítette, hogy a nyolcvanas évek végén egy rövid ideig randizgatott Sandra Dentonnal, aki a Salt-N-Pepa nevű hiphopegyüttes Pepájaként talán ismertebb.

Jada Pinkett-tel 1995-ben ismerkedett meg, amikor a színésznő egy meghallgatáson vett részt Smith barátnőjének szerepére a Kaliforniába jöttemben.

Will 1997 novemberében egy smaragd csiszolású kb. 12 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg Jada kezét, az esküvőre pedig egy titkos ceremónián került sor 1997 szilveszterén.

Két közös gyermekük született: Jaden Christopher Syre Smith 1998-ban, Willow Camille Reign Smith pedig 2000-ben jött a világra. Mindketten kacérkodtak a színészkedéssel. Jaden jobban, hiszen együtt szerepelt apjával A boldogság nyomában és A Föld után (2013) című filmekben, illetve ő volt A karate kölyök 2010-es remake-jének főszereplője is. Willow pedig a Legenda vagyokban tűnt fel. Azóta egyébként mindketten inkább a zeneiparban tevékenykednek.

Smith és Jada pedig azzal sokkolták a rajongóikat, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek, és mindkettejüknek vannak házasságon kívüli kapcsolatai, mivel hisznek a teljes szabadságban. Smith egyszer azt is beismerte, hogy poliamor kapcsolatot akart Halle Berryvel és a balerina Misty Copelanddel, de végül a terápia után elvetette az ötletet. 2023 októberében pedig jött az új sokk: Pinkett kijelentette, hogy ő és Smith már 2016 óta külön élnek, bár nem áll szándékukban jogilag elválni. Nagyjából itt tartunk most.

Slágergyáros

Will egyébként a színészi karrierje mellett a zenei törekvéseit sem adta fel, igazából egyik segítette a másikat. A saját filmjeihez készített betétdalokat, amik aztán a kasszasikerekkel együtt slágerekké váltak. 1997 és 2005 között négy szóló stúdióalbumot jelentetett meg (Big Willie Style, Willennium, Born to Reign, Lost and Found), és olyan, világszerte népszerű dalokkal írta be magát a zenetörténelembe, mint a Gettin’ Jiggy wit It, a Miami, a Just the Two of Us, a Men in Black, a Freakin’ It, a Wild Wild West, a Black Suits Comin’ (Not Ya Head), a Party Starter vagy a Switch. Azóta persze már ebből a világból is kiszállt valamennyire, az utóbbi években maximum társként szállt be zenei produkciókba, például Neil Cicierega, Bomba Estéreo, Nicky Jam, Marc Anthony vagy Bad Bunny mellé.

A pofon után

Nemrég mutatták be Will Smith első filmjét a nevezetes 2022-es Oscar-pofon óta, a Bad Boys: Mindent vagy többet első hétvégés bevételei láttán pedig kijelenthetjük:

úgy tűnik, a filmrajongók megbocsátottak Smith-nek, miután két évvel ezelőtt az Oscar-gálán élő adásban kevert le egy hatalmas sallert Chris Rocknak, aki a felesége, Jada Pinkett-Smith-szel kapcsolatban sütött el egy ízléstelen poént.

Éppen ezért volt eléggé kínos, amikor nem sokkal ezután Will átvehette élete első Oscar-díját a Richard király (2021) főszerepéért. A neki odaítélt szobrot végül nem vonták vissza, ám 10 évre eltiltották minden akadémiai és Oscar-rendezvényen való részvételtől.

A Bad Boys negyedik részével azonban Smith hivatalosan is visszatért, mivel a film 104,6 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén világszerte. A pofont követően amúgy először 2022 júliusában tért vissza Smith a közösségi médiába, ahol ismét foglalkozott az incidenssel, de azóta a karrierje szempontjából egy csendesebb időszakot élt meg. A Bad Boys sikere azonban azt jelenti, hogy jöhetnek az eddig jegelt és/vagy kaszált projektek, például az 1987-es Repülők, vonatok, autók című John Candy-Steve Martin-vígjáték remake-je Kevin Harttal, a Fast and Loose című akció-krimi, vagy az Én, a robot és a Legenda vagyok tervezett folytatásai.

Smith, akit sokan az egyik utolsó igazi filmsztárnak tartanak, egyébként nemrég megnevezte azokat a filmeket a karrierjében, amelyek szerinte a legjobbak: a Legenda vagyokot, a Richard királyt, illetve legnagyobb kedvencét, A boldogság nyomábant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk