KULT

Novák János: "A gyerekkor nem olyasmi, aminek el kell múlnia"

Az idén 25 éves budapesti Kolibri Színházról, a Bors néniről és Cseh Tamásról is beszélgettünk a zeneszerző-rendezővel.


Idén 25 éves a budapesti Kolibri Színház. Ezt ünneplik a színházban január 21. és 29. között a Találkozások nevű jubileumi rendezvénysorozattal. Többek között erről beszélgettünk Novák János zeneszerző-rendezővel, a színház igazgatójával, no és természetesen Cseh Tamásról, aki január 22-én lenne 75 éves.

- Az interneten látható egy felvétel, amiben Cseh Tamás arról beszél, hogy a Levél nővéremnek levél témája, ami a Te zenéd, az olyan gyönyörű, hogy szívesen odaadta volna Neked az összes dalát cserébe, csak hogy arra az egyre azt mondhassa, az az övé.

- Tamás nagyszerű meséket szőtt az élet cselekvései köré. A barátságunk amúgy elég prózaian indult. Egyszerű zenész ismeretség volt. Az öcsém – Novák Emil operatőr – még gimnazistaként feljárt a Jancsó családhoz, és mondta, hogy megjelent náluk egy fiatal énekes, akinek Gyurkó László a 25. Színházban tervezi a bemutatóját, de nem akar egyedül fellépni. Akkoriban Márta Istvánnal és Kecskeméti Gáborral Ad Libitum néven már játszottunk színházakban kísérőzenét, és Emilnek eszébe jutott, hogy szól nekem, nincs-e hozzá kedvünk. A bemutató sikere pedig azt jelentette, hogy lehorgonyoztunk a 25. Színházban.

Ami a konkrét dalt illeti, az eredetileg egy Kosztolányi vers megzenésítése volt, amit Latinovitsnak írtam. A sors úgy hozta, hogy személyesen nem találkoztam Latinovits Zoltánnal, de megkértem Másik Jánost, hogy tanítsa be neki ezt a dalt. Tamás is innen ismerte. Azt mondták, hogy ez egy olyan dallam, amire akár a telefonkönyvet is rá lehetne énekelni.

Elkezdték megírni rá a Levél nővéremnek szövegét. De hogy ez pontosan hogyan történt, nem tudom, mert én ebben az időben egy éven át (két szemesztert) a müncheni Zeneművészeti Főiskolán tanultam. Csak utólag láttam nagy örömmel, hogy megjelent Tamás első lemeze, és hogy a levél téma az én zeném, amit nagyon tisztességesen fel is tüntettek a lemezborítón.

- De ezzel nem volt vége az együttműködésnek, sőt...

- Amikor visszatértem Németországból, Bereményi Géza írt a zenéimre több szöveget, és eredetileg úgy volt, hogy női előadót keresünk rá. Ekkor született például a 74-es év. Volt egy párja a dalnak: „Egy régi tervem”, ami egy női történet arról, hogy valaki arra vágyik, hogy új életet kezd egyedül, és elmegy vidékre képesítés nélküli tanárnőnek.

Egyébként a Cseh Tamás-megemlékezésen, amit a Kolibriben tartunk január 22-én hétfőn Másik Jánossal, Márta Istvánnal, Kecskeméti Gáborral és más zenész barátaimmal, lesz több meglepetés is. Először is előadjuk a Hatalmas őszt (a Kosztolányi verset, KMG), Másik János elénekli a levél részletet, Bereményi Géza pedig ugyanerre a dallamra írt egy szöveget a szoboravatásra, ennek az a címe, hogy Szevasz, Tamás!, és ezzel fogjuk befejezni a programot.

De lesz olyan epizód is, ami kicsit kilóg a műsorból. Bereményi Géza sok zenémre írt új szöveget, amiknek az egyik részét a jubileumi mustra megnyitóján fogjuk elénekelni, ezek a dalok a magyar történelemhez kapcsolódnak. A másik része inkább magánéleti rezzenésekről szól, ezeket a Cseh Tamás-esten adják majd elő a Kolibri Színház művészei. Ezek között lesz az a női dal is, amiről az előbb beszéltem. Az est különlegessége még az, hogy a Cseh Tamás Archívum Hanák Gábor szerkesztésében készített egy filmösszeállítást Tamásról direkt erre az előadásra.

- Cseh Tamás után a Bors néni első ránézésre furcsa váltásnak tűnik.

- Bármilyen furcsa, abszolút átível a dolog. Még mielőtt kiutaztam Németországba, csináltunk egy Ady-estet, amiben Tamás is énekelt. Egyszer aztán 2004 körül megkeresett, hogy szeretné elénekelni ezeket az Ady dalokat. Őszintén szólva én kissé kérettem magam. Biztos voltam benne, hogy ha Tamás ezeket elénekli, akkor az emberek neki fogják tulajdonítani. Így is lett, ha az ember felmegy a YouTube-ra, azt látja, hogy „Cseh Tamás: Ady dalok”.

Mindez azért érdekes, mert a pályám elején az Ady dalok révén keresett meg Fábri Péter is, hogy a Balassi Bálint szavalókörrel akarnak egy Ady estet szervezni, odaadnám-e a dalokat. Természetesen boldogan igent mondtam. El is kezdtünk próbálni fiatal egyetemistákkal, kis etűdöket csináltunk rá, és egyszer csak azt mondták, hogy én vagyok ennek az előadásnak a rendezője. Ez volt az első rendezésem, a Ló Kérdez című előadás az Egyetemi Színpadon, ami elég szép szériát futott.

A csoport vezetője, Surányi Ibolya felvetette, hogy tavaszra terveznek egy gyerekelőadást, nincs-e kedvem megrendezni azt is. Azt feleltem, nincs, mert

gyerekkoromban nem szerettem a gyerekelőadásokat, nincs kedvem olyanokat csinálni. Amire azt felelte Ibolya, hogy akkor csináljak olyat, amilyet szeretnék. Ez egy kihagyhatatlan ajánlat volt, fontos fordulópont volt számomra. Ebből született meg a Vándor-móka,

ami Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Csukás István és mások verseire és meséire kitalált „happening sorozat”.

Pont akkoriban jelent meg a Bors néni mesekönyv, és baráti körben megjegyeztem, hogy nagyon jó színdarab lenne belőle, de hát ehhez legalább egy Dajka Margit kéne. Amire Horváth Péter író barátom megkérdezte: miért nem kérdezed meg? Pályámnak egyik nagy csodája, hogy Margitka ráállt, és ebből előadás született.

- Valahol azt olvastam, hogy Nemes Nagy Ágnest is Dajka Margit személye győzte meg.

Emlékeztem, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem beleülni a tévé nagy dobozába, és ott játszani. Az akkori feleségem volt a díszlettervező, és arra gondoltam, milyen jó lesz, ha olyan díszleteket készítünk, amibe a gyerekek is beülhetnek, és ugyanúgy játszhatnak, mint én gyerekkoromban. Elkészültek a díszletek, bejelentkeztünk Nemes Nagy Ágneshez, rakosgattuk a dobozokat egy asztalon. Érdeklődéssel szemlélte a dolgot. De

amikor megemlítettük, hogy Dajka Margit elvállalta a főszerepet, azt mondta, ne is folytassuk, természetesen örömmel engedélyezi.

Az is csodálatos pillanat volt, amikor a költőnő eljött a televíziós felvételre az igazi Bors nénivel, aki az ő bejárónője volt. Aki egyébként állítólag nagyon lenézte őt, mert olyan foglalkozás, hogy költőnő, nincs. De amikor az előadás létrejött, akkor megadta magát, meghatódott, és boldogan jött a tévéfelvételre. Létjogosultsága lett annak a szónak, hogy költőnő. A nőknek az írói pályán egy külön szabadságharc az, hogy egyáltalán elismerjék őket, elfogadja őket az írói társadalom, de úgy látszik, ezt a harcot a saját szűkebb környezetükkel is megharcolták.

A másik csoda, hogy amikor megalakult a Kolibri Színház, Molnár Piroska elvállalta Bors nénit, és immár majdnem 25 éve játssza.

- A kisfiam nagyon sokat hallgatja a Bors néni lemezt, így én is újból fölfedezhetem. Azt figyeltem meg, hogy bizonyos dalok nagyon Cseh Tamásosak, például a Titkos út, amikor tulajdonképpen énekelve beszéltek. Azt éreztem, hogy egyáltalán nem lepne meg, ha Tamás énekelné.

Amikor Márta Pistával elkezdtük Tamást kísérni, a zenészek egy része nagyon lenézte ezt az egy-két akkordos stílust, hogy sehonnan-sehova nem megy a zene...

Ugyanakkor mi éreztük azt a magnetikus hatást, amit Tamás, mint előadó is gyakorolt, és hogy ezek a zenék átmentek a fülekbe és átmentek a lelkekbe. Tehát igen is zenei hatások voltak.

Tamás egyébként az emlékirataiban is írja, hogy ő próbálkozott rock zenével is, de az nem volt az igazi. Amikor az első műsorát bemutattuk, annak az volt a címe, hogy A dal nélkül, és az első néhány előadáson Tamás elénekelte az Egy boldog nyár Budapesten című dal kezdetét, aztán abbahagyta, hogy ő nem ilyen dalokat akar énekelni. Azt képviselte, hogy elutasítom ezt az andalító danolást, elutasítom ezt a posztromantikus harmonizációt.

A gyökerekig megyek, beszélgetve mondom a dolgokat. Beidézek stílusokat. Most olyan, mintha blues lenne, olyan, mintha tangó lenne, olyan mintha rock and roll lenne, vagy olyan, mintha keringő lenne, de csak játékból, csak utalásszerűen, mert a jelenlét és a közlés a fontos. A zene csak egy utalás, csak egy „pszeudo”.

Ez a gondolkodás pedig kicsit megjelenik a Bors néniben is. Mikor elkezdtem gyerekműsorokat csinálni, számomra komoly erkölcsi probléma volt, hogy mennyire idézhetek be könnyűzenét, árt-e a fiataloknak. De biztos voltam benne, hogy az a zene, legyen bármilyen stílus, amibe a gyerekek bekapcsolódhatnak, nem árthat nekik.

Amiben részt vesz, az már az ő részévé válik. De ha arra vannak kényszerítve, hogy passzívan üljenek, és engedelmesen tapsoljanak, ha beintenek, az szomorú számomra.

A Bors néniben azt próbáltam, hogy legyen benne népzenére emlékeztető, legyen rock n’ roll, legyen kicsit érzelmes.

A fontos, hogy mindig legyen olyan fizikai kapcsolódási pont, ahol a zenét átélhetik, és együtt alkothatják meg. És akkor ez erkölcsileg feloldozott az alól, hogy én butítanám őket, inkább arra inspiráltam őket, hogy játsszanak velünk. És az a fajta gondolkodás, hogy nem akartam igazi rock n’ rollt, nem akartam igazi slágerzenét, ez a fajta gondolkodás nagyon is jöhetett Cseh Tamás zenei világból. Együtt voltunk, nyilván hatottunk egymásra, fölösleges is volna ez ellen tiltakozni.

- A mai világban nem megszokott, hogy valaki 25 éve áll egy színház élén.

Miközben nagyon boldog vagyok, azért szorongok is. Egy repülő sem marad a levegőben, minden pályának van eleje és vége. De úgy érzem, hogy még tudok előrelépni és szeretem csinálni. Az ember legjobban azzal tudja ünnepelni magát, hogy tovább dolgozik. De ha visszatekintünk, az is egy megható dolog, hogy a repertoárunkból van, ami 25 éve érvényes, van, ami még régebben.

Egyszerre tudjuk kiszolgálni azt a két nagyon fontos igényt, ami egy színházban a csecsemőtől a felnőttig mindenkiben felmerül: hogy találkozzon megszokott dolgokkal, és legyen meglepetés. Ebbe persze az is belejátszott, hogy új korosztályokat is a színházba hozhattunk. Csecsemőket addig nem vittek a színházba, és tíz évvel ezelőtt az ifjúsági korosztály sem vált el a gyerekszínháztól.

Ma már egy 9-10 éves gyerek kiskamasz, nem szereti, ha gyereknek nézik. Már saját dizájnja van, chatel, és van sajátos elképzelése a világról. A kamaszok pedig egy olyan korosztály, akik mindent elutasítanak. A szülőkkel sem szívesen beszélnek, a tanárokat is távol tartják maguktól, és sok olyan tabukérdés kerül a nyakukba, amelyekről gyerekkorukban nem beszéltünk nekik, most viszont ők nem akarnak beszélni velünk.

De a színház felveti ezeket a problémákat, jól körbejárja, lehetőséget ad a megbeszélésre színházpedagógusokkal, elmélyíti azokat a kérdéseket, amelyeket egymás között nem tudnak mindig értelmesen megbeszélni.

A színház olyan örömteli találkozást kell, hogy jelentsen minden korosztály számára, ami csak neki szól. A gyerekkor nem olyasmi, aminek el kell múlnia, hanem az élet fontos része, és nem a jövőért, hanem a gyerekek mostani boldogságáért dolgozunk.

- Körülbelül egy éve működik hozzátok nagyon közel egy újonnan alakult, magán gyerekszínház. Hogy fogadtátok? Jó a verseny, vagy negatívan hatott a nézőszámokra?

A Mozsár Műhelyben is játszanak gyerekeknek, néha a Tháliában is, tőlünk nem messze van a Budapesti Bábszínház, ami komoly gyerekcentruma Budapestnek. Ez a város nagyon sok gyerekelőadást elbír, mert van rá érdeklődés.

Feleki Kamill mesélte, hogy amikor a Király Színházban volt kezdő, elment az Operett Színházba a kakasülőre, és látta, hogy ott van a saját igazgatója, Lázár Ödön is. Megrendült, hogy az Operett direktora a konkurenciának tapsol. Nem bírta ki, rákérdezett. Lázár azt felelte: „Kisfiam, maga nagyon kezdő még. Ha itt megbukik egy operett, hozzánk sem jönnek el, ha sikere van, hozzánk is eljönnek.” Tehát érdekeltek vagyunk abban, hogy gyerekelőadásból sok legyen, és egyre színvonalasabbak legyenek.

Tehát önmagában semmi baj azzal, hogy a Hat Szín Teátrum gyermek és ifjúsági színházként pozícionálta magát. Viszont nem volt elegáns azzal a szerénytelen szlogennel hirdetni magukat, hogy azért alakultak meg, mert Magyarországon ilyen nincs. Tőlünk egy sarokra. Pedig ők akkor is lehetnek nagyszerűek, ha mi vagyunk. De virágozzék minden virág, drukkolok nekik, mint minden alkotónak, aki a gyerekeket komolyan veszi.

- A Cseh Tamás megemlékezésen, és a 25 éves jubileumon túl mire készül a Kolibri Színház?

Egy svéd szerző írt számunkra egy nagyon szép mesét, amit ha lesz rá pénz, megvalósítunk, készülünk egy Bogyó és Babócára, ami egészen biztosan elkészül, nyáron pedig Bécsben lesz egy opera ősbemutatója, amit az Armel Operával közösen hozunk létre operaénekesek, zenészek és bábosok közös produkciója lesz.

Saját örömömre és azoknak, akik ezt szeretik, februárban színpadra állok az Ady dalokkal. Nem rég Nemes Nagy Ágnes felnőtt verseit is megzenésítettem.

- Ez lemezen is elérhető lesz?

Igen, ez az adósságom. Rá kéne szánnom magam, amíg még fizikailag és lelkileg még képes vagyok, hogy ezek a CD-k megszülessenek. Ezzel még tartozom magamnak, a lányaimnak és mindenkinek, akik szívesen hallgatnak Ady, Szép Ernő, Kosztolányi, Nemes Nagy Ágnes vagy Bereményi versekre írt dalokat. Molnár Piroska Emberi hang estjében alkalmam nyílt közönség előtt kipróbálni magam előadóként, és úgy érzem, szeretettel fogadják a dalokat azok is, akik először hallják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk