KULT

„Nem mész sehová, most jön még csak a zászlóégetés, meg a vérivás” – megnéztük a Becsúszó szerelmet

Május 27-én mutatják be Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmjét, amelyben sokkal több van, mint amit a címe sugall.


Miután ez egy filmkritika, nyilván SPOILEREKET tartalmaz.

A legfontosabbal kezdtem azok kedvéért, akik csak idáig olvassák a cikket:

menjetek el, nézzétek meg a Becsúszó szerelmet, mert jó.

Mint tudjuk, a művészetben sosem a mit, hanem a hogyan az igazi kérdés, és ezt a tételt a Becsúszó szerelem maximálisan igazolja.

Nem indult jól a kapcsolatom a filmmel. Valljuk be, ha egy filmnek a címében ott a szerelem szó, az már gyanakvást kelt. A rossz előérzetet a szereposztás ellensúlyozta. Bevallom, a két főszereplőről, Ötvös Andrásról és Gombó Viola Lottiról eddig nem sokat tudtam, de biztos, hogy mostantól figyelni fogok rájuk.

Stefanovics Angéláról és Thuróczcy Szabolcsról viszont tudom, hogy általában meghálálja a bizalmat. A kisebb szerepekben is olyan nevek bukkannak fel, mint Tenki Réka, Pelsőczy Réka, Rajkay Zoltán, Derzsi János és Szabó Simon, úgyhogy elhatároztam, hogy adok egy esélyt a filmnek. Jól tettem!

Gyula (Ötvös András) nagy focidrukker. A kemény mag oszlopos tagja, aki a haverjaival ott van még az utánpótlás utánpótlásának az edzésein is, és élete egyik csúcspontja, amikor az egyik meccsen elvégezheti a kezdőrúgást.

Kedvenc csapata, a Kinizsi imádata tölti ki az életét. Otthon valóságos szentélyt rendez be focis ereklyékből, a barátai egytől egyig a szurkolói csapatból kerültek ki, élükön Alex áll, a keménymag vezére (Thuróczy Szabolcs remekelése). Ha pedig épp nem meccsen vagy edzésen vannak, előszeretettel verekednek össze más csapatok ultráival.

A fehér, hetero macsó boldog életét csak egy valami felhőzi be: párja, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretne, de kiderül, hogy Gyula steril. A férfi persze nem akarja elfogadni azt a számára abszurd feltételezést, hogy ő ne tudna gyereket nemzeni, de végül Mariann unszolására beleegyezik, hogy részt vegyenek egy örökbefogadási programban.

Igaz, a tanfolyam elején rögtön leszögezi, hogy csak magyar gyerek jöhet szóba, cigány nem.

Közben azonban történik egy gikszer: Gyulát bilincsben viszik el a tanfolyamról az előző esti, szlovák ultrákkal történt „összezördülés” miatt. (Itt megjegyezném, Szabó Simon annyira élethűen alakítja a brutál szlovák vezérszurkolót, hogy az már-már kérdéseket vet fel.)

Megússzák egy felfüggesztettel – amiben nem kis mértékben közrejátszik az, hogy az ügyben ellenük eljáró ügyész maga is Kinizsi-szurkoló. Az eset mégis súlyos következményekkel jár Gyula életére nézve.

Az eset miatt ugyanis kiteszik őket az örökbefogadási programból. A bíróságról hazaérve pedig kínos meglepetés éri: Mariann beköltöztette a lakásukba Lüszit, a várandós cigánylányt, aki felajánlotta nekik a megszületendő babáját.

Gyula persze hallani sem akar a dologról. Hogy magyarázná meg a fiúknak? Kidobja Lüszit a lakásból. Csakhogy Mariannak ez az utolsó csepp: összepakol, és elköltözik.

A férfi először nem is érti, mi történt, de végül kénytelen belátni: ha nem fogadja el Lüszit, akkor elveszti Mariannt. Ezért minden előítéletét leküzdve meggyőzi a cigánylányt, hogy költözzön be hozzájuk.

Persze a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzeli. A terve az, hogy Lüszit a lakásukban rejtegeti, amíg Mariann vissza nem jön, aztán majd csak lesz valahogy. Közben azonban egyre jobban belebonyolódik a hazugságokba. A végtelenségig nem titkolhatja Alexék elől, hogy egy cigánylány gyerekét készül örökbe fogadni, Lüszi is hamar rájön, hogy Mariann nem csak a haldokló édesanyjához utazott el – ahogy Gyula állítja –, ráadásul a terhes tanfolyamon el kell játszaniuk, hogy férj és feleség.

Az sem könnyíti meg Gyula dolgát, hogy Lüszi egyáltalán nem hódol be a nagy fehér macsónak.

Autonóm személyiség, aki képes megvédeni magát, és nem kér a neki szánt passzív, alárendelt szerepből.

Régi közhely, hogy lakva ismeri meg egymást az ember, óhatatlanul kialakul Gyula és Lüszi között valamiféle kapcsolat, és a nagy focidrukker szép lassan változni kezd. Persze nincs semmilyen nagy „aha élmény”, amikor szembesülne korábbi téveszméivel és bűneivel. Épp csak azon kapja magát, hogy amikor videót forgatnak Alexékkel, amiben üzenni akarnak a szlovák szurkolóknak, nehezére esik kimondani, hogy „szlovák cigányok”. Ott is hagyja a forgatást, hiába szólnak rá, hogy "most jön még a zászlóégetés és a vérivás."

A film egyik legmulatságosabb jelenete, amikor a focihuligán és a fiatal, roma lány a sérüléseikkel próbál egymásra licitálni, ami önkéntelenül Mel Gibson és Rene Russo emlékezetes jelenetét idézi a Halálos fegyver 3-ból. Gyula a végén már hazudni kényszerül: „Leharapta a lábamat egy dobermann”. Elképesztő számára, hogy egy ilyen fiatal cigánylánynak keményebb az élete, mint egy biztonsági őrként dolgozó futballszurkolónak.

Ahogy lenni szokott, a szinte kiegyezhetetlen ellentétből vonzalom lesz, amit pillanatnyilag megakaszt Mariann visszaköltözése. A nőt meghatotta Gyula igyekezete, látja, hogy most már komolyan szívén viseli Lüszi és a születendő baba sorsát. Csakhogy Gyula már rég nem Mariannért teszi mindezt, hanem Lüsziért.

(Azért Mariannért sem kell túlzottan aggódni, a film végén mindenki megtalálja a boldogságot.)

A film nagy erénye, hogy kitűnő a tempója. Nincs hosszas felvezetés, szereplők bemutatása, hanem azonnal a közepébe vágunk. A nyitó néhány percben bármiféle szájbarágás nélkül megismerjük Gyula hátterét és a magánéleti problémáját is.

Bár a film látszólag tele van lerágott toposzokkal – fociszurkolók, cigány sors, nemzésképtelen macsó –, többnyire ügyesen elkerülik a klisé csapdákat. A fociszurkolók nem kigyúrt, kopasz bunkók, akik suksükölnek és nem tudják mennyi kettő meg kettő, hanem hétköznapi, apukatestű pasik, akik nem azért rasszisták, mert gonoszok, hanem mert sosem ismertek mást.

Úgy nőttek fel, hogy a cigány az utálatos, és semmi nem késztette őket, hogy felülvizsgálják magukat.

Épp ezért az ő gyerekeik is ebben nőnek fel. Amikor Gyula lelepleződik, és a haverok megtudják, hogy egy cigánylány van a dologban, az első ember, akivel Gyula konfrontálódik Alex kisfia, aki találkozásukkor „áruló” felkiáltással arcon köpi.

Ötvös András nagyon jól ábrázolja ezt a felszínességet Gyula figurájában. Gyula úgy viselkedik rettenetes bunkóként, hogy alapvetően jó ember, és fel sem merül benne, hogy nem az a helyes viselkedés és értékrend, amit ő képvisel. De amikor szembesülni kénytelen a valósággal, ha eleinte kelletlenül is, de képes megváltoztatni a nézeteit és a viselkedését.

Nagyon sokat köszönhet a film Gombó Viola Lotti alakításának, aki szerencsére nem egy akcentussal beszélő, a cigányok külsőségeit kikarikírozó vígjátéki roma lányt hoz, hanem egy hiteles, hétköznapi fiatal lányt, akinek a romasága elsősorban a sorsában, nyilvánul meg, és akit a sorsa nyerssé tett.

Engem arra döbbentett rá, mennyire nem tudunk semmit a magyar romákról.

Miközben egyre többet beszélünk a nőket érő mindennapos zaklatásokról, bele sem gondolunk, hogy egy roma lánynak ennek az ezerszeresét kell kiállnia. (Sőt, valószínűleg a roma férfiaknak is.)

Nagyon kíváncsi voltam Stefanovics Angéla játékára, utoléri-e Anzselika Habpatront a Gugyerák-effektus. (Mint ismeretes, Bárdy Görgy népszerű figurája volt a kabaréban Gugyerák, de a népszerűségnek ára volt: bármiben lépett színpadra, a közönség Gugyerákot látta benne.)

Angéla nem okozott csalódást: a film alatt egy pillanatra sem jutott eszembe a pandémia alatt népszerűvé vált influenszer.

Thuróczy Szabolcs már Pintér Béla társulatában is bizonyította, hogy a magyar színjátszás egyik nagy kaméleonja. A magam részéről még nem láttam rossznak semmiben. Miatta már önmagában is érdemes volt beülni a moziba. Mindenképp kiemelném még Rajkai Zoltánt Wienhofer szerepében, aki Gyula ellenpontjaként a tolerancia, az elfogadás élő szobra.

Nem állítom, hogy tökéletes a film. És itt visszautalnék a címre. A filmben szerintem sokkal több van, mint amit a kommersz szóvicc sugall. A Becsúszó szerelem nem egy felszínes, röhögcsélős romkom. Félek, lesznek, akiket a cím el fog riasztani.

Ami magában a filmben kevésbé tetszett, az ezoterikus szülői tanfolyam.

2021-ben túl kéne lépni azon, hogy az ezoterikus meggyőződésű embereket egytől egyig kinevetjük.

Van különbség a sarlatán tévéjósok és a keleti bölcsességekben tudást szerző alternatívakeresők között. Míg a futballszurkolók vagy a romák esetén sikerült árnyalt képet festeni, a méhlepényevésre buzdító és kántáló terapeuta csupán poénforrás marad.

Szerencsére Tenki Réka nagyon jó ízléssel alakítja a foglalkozásokat vezető Évát, nem viszi el paródiába a figurát, inkább egy világra nyitott, kissé talán naiv személyt formál.

A legnagyobb hibát Gyula és Lüszi kapcsolatában látom. Lüszi intézetben él, tehát vélhetően fiatalkorú. Gyula megállapodott férfi stabil párkapcsolattal. Van lakása, állása, a családalapítás küszöbén áll.

Furcsának tartom, hogy miközben a szereplők életében nagy konfliktust okoz, a cigány/nem cigány dilemma, azon egy percre sem akad fent senki, maga Gyula sem, hogy Lüszi lényegében fiatalkorú.

Tudom, vígjátékon nem szokás annyira számon kérni a realitást, de úgy gondolom, egy ennyire fontos témákat helyretenni próbáló film esetében nem szabadna egy ilyen erkölcsi dilemmát említés nélkül hagyni.

Ezzel együtt azt tudom mondani, menjetek el, nézzétek meg. Ha csak annyit elér, hogy kicsit végig gondoljátok a saját előítéleteiteket, hogy kit/mit miért utáltok, és az vajon mennyire megalapozott, már megérte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk