„Nem lehet street foodként fogyasztani az igazi értékeket” – Kurutz Márton filmtörténész a régi moziról
A régi mozi iránti szenvedélyről, az értékközvetítésről beszélgettünk Kurutz Márton filmtörténésszel, a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum igazgatóság munkatársával.
-Hogyan jutott el egy, az 1960-as évek végén született fiatalember a régi filmek iránti szenvedélyig?
-A század elején született nagymamám egy orvosprofesszor lánya volt. A Blaha Lujza téren laktak, és dédapám a Nemzeti Színház számos színészének volt a háziorvosa. Nagymamám imádott színházba, moziba járni, zsúrozott, pletykálkodott, élte az akkori jómódú polgárlányok életét. Ezeket az élményeket vitte tovább egész életén keresztül, nosztalgiával gondolt ezekre az időkre, és rengeteget mesélt nekem róla. Egyre jobban a rabjává váltam ezeknek a történeteknek és rájöttem, hogy rengeteg dokumentum itt-ott fellelhető azokról az emberekről és dolgokról, amikről ő mesélt nekem. Ezek közül a legplasztikusabb a film volt.
Először a két világháború közötti játékfilmek kezdtek érdekelni, aztán a 80-as évek végén, amikor idekerültem a Filmarchívumba, rögtön megismerkedtem az összes többi műfajjal: híradófilmekkel, dokumentumfilmekkel, rövidfilmekkel, amatőr- és reklámfilmekkel. Minden érdekelt ebből a korszakból. Később kicsit lazult az időkeret és átcsaptam a háború utáni időszakra. Engem a filmtörténet körülbelül addig a pontig érdekel, amíg meg nem születtem. A magyar filmnek mindenfajta hátterét kutatom, elsősorban is a gyártás történetét. Szerencsém volt, mert ezeknek a háború előtti filmkészítőknek sok legendás alakjával találkozhattam is, ha másképp nem rokonokkal, özvegyekkel, manapság már inkább csak unokákkal. Így alakult ki bennem a kép arról, hogy a magyar film hogy született meg, milyen körülmények között zajlottak az elő vetítések, hogyan működtek a filmgyárak egészen az államosításig.
A lelkesedésem arra ösztönzött, hogy ezt meg is osszam másokkal. Szerencsére találkoztam olyan emberekkel, akik szintén e kultúra iránt elkötelezettek.
Legyünk őszinték: még a 80-as években is bizonyos fokig lenézték a két háború közti filmkészítést. Azt tartották, hogy leszámítva olyan filmeket, mint a Hippolyt, a Meseautó, az Emberek a havason, esetleg a Halálos tavasz, az egész korszak filmtermése érdektelen. Én kezdettől fogva sokkal többet láttam benne, és utólag kiderült, hogy igazam volt.
Amikor elindítottam a Hangosfilm.hu című weboldalt, páran megkerestek, azóta is együtt gyarapítjuk ezt az adatbázist. Szerkesztőtársaim, Kis Judit és Deák Tamás kutatásainak köszönhetően olyan színészek, filmes alkotók kerültek így napvilágra, akiknek korábban a létezéséről sem tudtunk.
Radványi Géza: Zárt tárgyalás, 1940-Pedig ha jól megfigyeljük ezeket a filmeket, amelyek mostanában gyakran feltűnnek a Duna TV-ben, láthatjuk, hogy vérprofi módon alkották meg őket: remek rendezők, operatőrök dolgoztak bennük és sok olyan színész, akik, ha nem magyarnak születnek, megállták volna a helyüket a világban.
-A 30-as években a magyar filmgyártás ott volt a világ élvonalában. És az 50-es, 60-es években ugyancsak fantasztikus filmek készültek még, mert a háború előtti munícióból táplálkoztak, hiszen akkoriban kezdte pályáját Keleti Márton, Bán Frigyes, Gertler Viktor, az operatőrök közül Eiben István, Hegyi Barna, vagy a zeneszerzők: Fényes Szabolcs, Polgár Tibor, és jött az új generáció, amely tanult tőlük és bekapcsolódott a munkába.
-Az idei 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton több olyan nagy magyar alkotó előtt tiszteleg, akik világhírnévre tettek szert. Közülük tán Kertész Mihály a legismertebb a Casablanca, vagy a Robin Hood miatt, és film is készült róla a közelmúltban. De mit kell tudnunk Rózsa Miklósról, azon kívül, hogy ő írta a Ben-Hur vagy a Bagdadi tolvaj zenéjét?
-Rózsa Miklós világhírű zeneszerző volt, aki itthon nem alkotott. Egy cipőgyáros fia volt, aki elhagyni kényszerült a hazáját. Szerencséje volt, hiszen a legnemzetközibb műfajt művelte, amelyben a nyelvtudás nem számított. Ilyen szempontból Kertész Mihálynak is könnyebb volt, mert „csak” rendeznie kellett, pedig híresen rosszul tudott angolul. Rózsa és a szintén a programban szereplő Kozma József nagyon gazdag gyökerekkel rendelkező zenei világot vittek magukkal, a magyarokba bekódolt érzelmekkel. A programban szerepel Hitchcock Elbűvölve című filmje, amelynek álomjelenetét Salvador Dalí tervezte, és Rózsáé a hátborzongató zene.
Gyakran elfeledkezünk arról, hogy ezek a világhírességeink voltaképpen elmenekültek Magyarországról. Kertész Mihály 1919 nyarán, még a Tanácsköztársaság idején csalódottan hagyta el az országot. Aztán megrendezte az osztrák film egyik legnagyobb alkotását, a Szodoma és Gomorrát, amelytől majdnem becsődölt az osztrák filmipar, és innen ment tovább Hollywoodba. Kellett neki és a többieknek is az a hely, ahol ki tudnak bontakozni. Nem tudjuk, mi lett volna Rózsával vagy Kozmával, ha itthon maradnak. Miközben ott volt Fényes Szabolcs, aki ugyanolyan zseniális alkotó, mint az említettek, de neki minden igyekezete ellenére sem sikerült kikerülnie a nagyvilágba. De említhetném Petrovics Emilt vagy Ránki Györgyöt, akik rengeteget tettek a magyar filmzenei hagyományok megőrzéséért.
-Az idei Klasszikus Film Maraton fókuszában éppen a film és a zene áll.
-Két nagyon összetartozó kifejezési eszközről van szó, a filmtörténet során rengeteg formája volt, és ezekből a találkozásokból igazi csodák jöttek létre.
-Rengeteg olyan élményünk van, hogy ha megszólal már látott film zenéje, azonnal lelki szemeink előtt látjuk a képeket is, legyen szó a most újra látható Ének az esőben-től A Jó, a Rossz és a Csúfon át az Easy Riderig. Biztosan lesznek olyan nézők, akik jól ismerik ezeket a dallamokat, rádióból vagy akár telefon-csengőhangokból, és most rakják össze magukban a zenét és a képet.
