KULT

„Nem kell a magyar népmeséket átírni ahhoz, hogy elfogadóak legyenek” – interjú Kónya Klárával a Király Áldozata című színházi előadásról

Az Affér Színház független társulat fontos küldetése, hogy aktualitásokra reflektáljon, színpadon képezze le mindennapjainkat. A népmese-őrületből ők sem maradnak ki, de a sztori nem az, aminek elsőre tűnik.
Gubán Mária - szmo.hu
2020. november 04.



Nagy a pörgés mostanában a magyar népmesék háza táján. A belőlük készült sorozat nemrég az Agrárminisztérium jóvoltából hungarikummá avanzsált, és a Labrisz egyesület által kiadott, hírhedt mesekönyvnek is az alapját képezik. Nem ez motiválta az Affér Színház hasonló témájú, közösségi finanszírozásból születendő előadását, hiszen az előkészítő munkái már legalább egy éve tartanak, de a különböző projektek közötti alapelv megegyezik. A mesék fontosak a közösségek és az egyén számára is, a magyar népmesék pedig magukban hordoznak olyan megoldásokat és egyetemes kódokat, amiket gyerekként talán észre sem vettünk. A király áldozata című előadás kapcsán beszélgettünk Kónya Klárával, a darab író-rendezőjével a „mi a magyar?” kérdés körül zajló évszázados vitákról, a független színjátszás nehézségeiről, és arról, mit adhatnak nekünk nemzetünk ősi történetei.

– A Gyakori kérdések című előadásotokkal az Affér Színház meghatározta helyét a magyar független színjátszáson belül – kizárólag társadalmi szempontból érzékeny és aktuális darabokat állítotok színpadra. Hogyan alakult ki ez a misszió?

– A társulat a jelenlegi formájában 2018 óta létezik. A Szegedi Tamás vezette Affér Budapestet Vucsics Virág vette át, és átnevezték Affér Színházzá. Ekkor döntöttek úgy, hogy fontos közéleti témákra és a sokakat foglalkoztató napi aktualitásokra reagáló előadásokat fognak létrehozni.

Virág hozta a Gyakori kérdések ötletét. A cél az volt, hogy az internetes fórumokon található legfurcsább kérdések mögé nézzünk, és az így talált emberi történetek alapján készítsünk egy előadást. Engem kértek fel – teljesen tapasztalatlanként –, hogy rendezzem meg, és ebből alakult ki egy iszonyatosan jó együttműködés.

A Gyakori kérdések siker lett, nemrég volt a 25. előadás. És ez úgy, hogy az első rendezésem, nagyon jó érzés. Sikerült elérnünk, amit akartunk – sok visszajelzést érkezett, hogy tudtunk valami olyat mondani, ami hatással lett mások életére. Például található benne egy Budapest – vidék ellentétvonal. Egy nézőnk, aki Budapesten él, de vidéken dolgozik nehéz szociális területen, arról számolt be, hogy az előadás hatására elkezdte kicsit jobban érteni a vidéken élő embereket.

– Hogy illik ebbe a koncepcióba a magyar népmese-vonal?

– Régóta – de mostanában talán még erősebben – nagyon sokan próbálják megmondani, hogy mit is jelent magyarnak lenni. A válaszokat, a magyar értékeinket politikai erők szeretnék kisajátítani, például most az SZFE ügy kapcsán. Ez a kérdés az Affér Színházat is foglalkoztatja, hisz alkotókként mi sem tudjuk hová tenni a magyarságunkat ebben a politikai erőtérben.

Ezért ennél a darabnál is elkezdtük azt, amit a Gyakori kérdések kapcsán – ihletet merítettünk a napi sajtóból: majd rengeteg negatív és kirekesztő gondolattal találtuk szembe magunkat – inkább azt tudhattuk meg, ki az, aki „biztosan nem” magyar.

Szóval elkezdtünk visszafelé lépkedni az időben. Egy tiszta forrást akartunk találni, ami nem politikailag motivált. Azt kutattam, van-e egyáltalán bármi közös a magyarságban, és eljutottam a népmesékig. A népmesékről lehet tudni, hogyha volt bármilyen egységes, magyar ősvallás, akkor ezek azok, amik őrzik a nyomait, ugyanis nagyon kevés írásos emlék maradt fenn a honfoglaló magyarok hitvilágáról. A népmesékben viszont jól azonosítható, ismétlődő sémák találhatóak – ezekből pedig lehet hiedelmekre, szellemi értékekre következtetni.

A vita, hogy ki magyar és ki nem, egyébként az egész történelmünkön végighúzódik – ez nem a mostani kor sajátossága. Aki hatalmon volt, vagy hatalomra akart kerülni, mindig erősen állított valamit erről.

És vannak viták, amik a máig tartanak. Például, hogy mennyire kéne a kelet vagy a nyugat felé közelednünk. Mi nem ezzel foglalkozunk. Olyan egyetemes értékeket keresünk, amik tágabb kontextusban mondanak valamit arról, hogy hogyan lehet „jól” magyar embernek lenni.

– Sikerült ilyet találni? Találhatók a magyar népmesékben ma is kamatoztatható tudáselemek?

– Abszolút. A népmese egy nagyon univerzális dolog: a legnagyobb nemzetközi népmesekatalógus, az Aarne-Thompson-Uther: The types of international folktales kb. 2400 népmese-történettípust azonosít, amelyek Európa és Nyugat-Ázsia országaiban variálódnak, így a magyar folklórban is. De az, hogy itthon melyek maradtak fenn, és melyikből van több, az nagyon sajátos. A meseterapeuták és a néprajzkutatók is azt gondolják, hogy ezek hordoznak olyan egyetemes értékeket, amik kiállták az idők próbáját.

Ezekre a tanulságokra alapozva megírom az első verziót a szövegkönyvből, de aztán ezen a színészekkel közösen dolgozunk majd a próbafolyamatban. Fontos, hogy mindenki a magáénak érezze. Az egyik legfontosabb vonal a hatalom és az egyéni felelősségvállalás kérdése lesz.

– Mik a jellemzően magyar dolgok a népmesékben?

– Fontos a hősöknél, hogy milyen arányban használják a saját leleményüket vagy a csodákat arra, hogy elérjenek valamit. A magyar hősök fele-fele arányban oldják meg a problémáikat leleményességgel és varázslattal. De az is egy magyar dolog, hogy nálunk a sárkány nem feltétlenül egy hüllőszerű lény, hanem inkább egy antropomorf alak – egy basáskodó, gazdag férfi. Nem akarom azt mondani, hogy egy bántalmazó, hatalmával visszaélő férfi, hisz ez már egy leegyszerűsítés.

Pont ezért jók a népmesék, hiszen nem mondják ki ilyen egyértelműen ezeket a dolgokat, mégis sok érzékletes dolgot sugallnak.

Az biztos, hogy a magyar sárkány egy olyan karakter, amelyik szereti a pénzt, embert eszik, feleséget rabol magának, és nem szereti a gyerekeket. Értelmezhetjük konkrét karakterként, de egy társadalmi vagy természeti erő szimbólumaként is.

A magyar ördög sem a bibliai ördög - inkább kobold. Az ördög szavunk valószínűleg kezdetben nem a keresztény ördögöt jelentette – egy manó, aki fontos tudás birtokában van, kincset őriz. Siethet a hős segítségére, de lehet az ellenlábasa is. Sokszor nála van a megoldás kulcsa. Ami érdekes még, hogy érezhető, az ördög egy nem kedvelt kisebbség tagja. Nem nehéz a cigánysággal párhuzamot vonni, amikor a magyar népmesék ördögeivel állunk szemben. Érdekes lenne ebből a szempontból megvizsgálni, hogy mi az a fontos tudás, amelynek a magyar ördögök birtokában vannak – lehet, hogy ez is benne lesz a darabban.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk