KULT

Találd meg a „kapudrogot” a gyereknek az olvasáshoz! - Kormos Lili az Analóg Olvasó Mozgalomról

Miért olvasunk? Olvasunk egyáltalán? Eleget? És ami a legfontosabb: hogyan olvasunk? És hogyan kéne? Az olvasás igazi szerelmesével és most már mondhatjuk, szakértőjével beszélgettünk a témáról.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. május 26.



Olvasni jó. Ezzel a mondattal valószínűleg még olyanok is egyetértenek (önszántukból vagy mert így illik), akik maguk nem annyira szeretnek. De vajon baj-e, ha valaki nem olvas rendszeresen? És hogyan lehet esetleg megszerettetni vele? Érdekes kérdés volna az is, hogy ha valaki megszerette, hogyan tudják sokszor (például kényszeres erőltetéssel) megutáltatni, de ez a téma túlfeszítené ezen írás kereteit.

Kormos Lili újságíró, blogger nem kis feladatra vállalkozott, amikor bő egy éve létrehozta az Analóg Olvasó Mozgalmat, és az ahhoz kapcsolódó Facebook-csoportot. Olyan korban tette, amikor az olvasás (habár mennyiségileg nem csökken) kezd egyre inkább átkerülni az online térbe. Arról beszélgettem vele, mi sarkallta arra, hogy számtalan különböző helyen megjelent írása után az olvasással kezdjen behatóan foglalkozni, miért pont analóg a mozgalom és meg lehet-e szerettetni az olvasást. Beszélgetésünk a félig szabad, félig veszélyhelyzet alatt zajlott le, így néhány olyan dolog is elhangzott, ami praktikus olvasási tanács lehet akár karantén idejére is. Ha tényleg jön a vírus következő hulláma, még hasznát is vehetjük...

- Hogyan segíthetett az olvasás ezekben a bezárt időkben? Persze szórakoztat, mint mindig, de milyen pluszt tud adni egy ilyen speciális helyzetben?

- Az olvasás most is úgy működik, mint máskor. A funkciói alapvetően nem változtak, a mi körülményeink viszont igen. Úgyhogy először is:

akkor olvass, ha tényleg jól is esik.

Ez egy nagyon bonyolult időszak, nem volt részünk még hasonlóban, a mi generációnknak legalábbis, ezért tele vagyunk szorongásokkal. Aki úgy érzi, hogy nem tud koncentrálni egy szövegre, egy hosszabb történetre, az hagyja, és csináljon valami olyat, ami jól esik, ami tényleg pihenteti, ne legyen még az olvasás is egy frusztrációs forrás. Akinek viszont ilyenkor sem okoz gondot fókuszálni, odafigyelni egy sztori összefüggéseire, annak pont azt fogja adni, amit máskor is: menekülőutat a valóság elől, új perspektívákat a saját élethelyzetére, azt az érzést, hogy nincs egyedül, mert máshol, máskor, mások is jártak már így... Néhány órát, amit nem a Covid-hírek böngészésével, lehetséges forgatókönyvek kidolgozásával tölt, ez már önmagában egy óriási plusz.

Kormos Lili a TEDxYouth@Budapesten

- Van rá valami recept, hogy akinek nem kedvence az olvasás, megszeresse? Hogy eggyel több hasznos/szórakoztató elfoglaltsága legyen a koronavírushoz hasonló szituációk idejére? (Valamilyen kapudrog-jellegű könyv például...)

- Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nem mindenki fogja megszeretni az olvasást, bármennyire szeretnénk is, hogy így legyen. Viszont

érdeklődési köre kb. mindenkinek van, úgyhogy azt mondanám, olyan könyvvel érdemes próbálkozni, ami az illető kedves témáihoz kapcsolódik. Mindegy, hogy egy sztársportoló életrajzáról van szó vagy szakkönyvről valamilyen témában, a fő, hogy tudjon kapcsolódni hozzá.

Nekem abszolút kapudrog könyv volt a Tüskevár, Harisnyás Pippi, meg a Titkos kert, de hát én akkor 8-10 éves kislány voltam, szóval nem mondhatom, hogy ez a bevált recept. De azt az érzést, hogy kezembe vettem ezt a könyvet, elmélyültem benne, és félórára, egy órára, akármennyi időre kizökkentem ebből a monoton karantén-valóságból a szépirodalomtól kezdve az életrajzon át, a történelmi visszaemlékezésig bármi meg tudja adni.

- Én abban az érdekes helyzetben voltam, hogy teljesen véletlenül épp a veszélyhelyzet miatti bezártság idején olvastam Térey János A legkisebb jégkorszak című könyvét - olykor egész döbbenetes volt a hasonlóság a fiktív 2019 világa a 2010 év eleji valósággal. (És milyen tragikus fordulat a sorstól, hogy a szerző ezt már nem érhette meg...) Tudunk még olvasmányt ajánlani, ami hasonló esetet mutat be, mint a koronavírus? Hátha van olyan, akinek az ad valami pluszt, ha arról olvas, más (még ha fiktív szereplő is) hogyan birkózik meg egy ilyen szokatlan helyzettel.

- Én azt mondanám, hogy most olyat olvassanak, ami elszakítja őket ettől a helyzettől, nem hiányzik a plusz nyomasztás. De! Ha valaki mindenáron ragaszkodik hozzá, akkor nyilván Camus Pestise, egy abszolút idevágó olvasmány, az új fordítás ráadásul zseniális lett szerintem. Aztán ott van Bauby Szakafander és pillangója, Deborah Feldmantól az Unorthodox, vagy Manntól A varázshegy.

Ezek a történetek különböző szempontokból nézik ugyanazt a helyzetet: mi történik, ha bezáródnak a kapuk körülötted?

Mindegy, hogy te zárod magadra, eleve zárt kapuk mögött élsz, vagy rád csukják, de ott találod magad egy helyzetben, amiből nem tudsz vagy nem akarsz kilépni. Akkor most mi lesz? Nekem ez az igazán érdekes, hogy ki mit kezd a bezártsággal, illetve a bezártságnak milyen arcai vannak. Ha a jelenlegi helyzetünkhöz kapcsolódó könyvet akarnék olvasni, akkor biztos erre keresgélnék.

- Nem tudom, mi a "koronavírus miatti kijárási korlátozás" ellentéte, de aki el akarna szakadni egy ilyen helyzetben a nyomasztó valóságtól, annak mit lehet ajánlani?

- REJTŐ, REJTŐ, REJTŐ! Ez csak félig vicc,

szerintem ugyanis Rejtő Jenő orvosság a nehéz helyzetekre, receptre kéne felírni szorongás, melankólia, általános búbánat ellen.

- Akinek nem tetszik, annak P.G. Woodhouse-t, Agatha Christie-t, Raymond Chandlert ajánlom. De igazából bármi, ami úgy érzed, hogy most jól esik: valami, amit halogatsz, valami, amit már régóta újra olvastál volna, egy kötelező, amit skippeltél... Ez most egy tök jó időszak arra, hogy a könyves bakancslistádról húzgálj ki tételeket. A lényeg, hogy jól essen. Azért én akkor is azt mondom, hogy REJTŐ!

- Magáról az analóg olvasásról. Honnan jött ez a téma?

- Megláttam a TEDxYouth felhívását, és mindenképp szerettem volna pályázni, de hát ugye mivel? Az elég hamar eldőlt, hogy az olvasás felől szeretnék közelíteni, na, de mit mondjak? Önmagában az nem egy erős állítás, hogy szeretek olvasni, meg kit érdekel tulajdonképpen - úgyhogy kerestem valami markánsabbat. Egy barátom akkor küldte át azt a cikket, ami Wolfe professzor Reader, come home című könyvét szemlézte, és akkor rájöttem, hogy ez az, ezzel kell elindulni. A nulladik kérdéssel, ami megelőzi a „mit olvasol”-t? A "hogyan" olvasol?

Rajtad mit változtatott az online töltött idő? A te figyelmed mennyire tört szét? Benne tudsz még maradni egy könyv szövegében, vagy kizökkensz?

Szerintem most ezek az igazán fontos kérdések. Ehhez azonban kellett egy közösség, akikkel lehet beszélgetni. Hát így lett az Analóg Olvasó.

Analóg olvasó | Lili Kormos | TEDxYouth@Budapest

Ha éppen nem ír (blogba, újságba, reklámba...), akkor olvas. Sokszor arról ír, hogy mit olvas. Ezt csinálta például az Európa Kiadó marketingvezetőjeként. Dolg...

- Egy pszichológiai tanulmány szerint állítólag az ember olvasásélményéhez fontos, hogy a lapok fogásával érezze, mennyit olvasott el és mennyi van még hátra. Ezen túl miért pont analóg a mozgalom?

- Mert attól függetlenül, hogy nyomtatott könyv vagy kindle, vagy bármi, az olvasás még mindig egy nagyon analóg tevékenység. A te képzeleted színezi a sztorit, te vagy a történetben, te nevetsz a poénokon, nincs digitális segítség, kép, videó, hogy neked itt mit kell látnod, hallanod, érezned. Illetve ez egy utalás Wolfe kutatására is, miszerint

az analóg olvasás (mikor kézbe veszel egy könyvet, és akkor azt olvasod) egész másképp stimulálja az idegrendszered, mint amikor mondjuk számítógépen olvasol valamit.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk