Nem a menekültválságról szól az év leglátványosabb magyar mozija
Érdekes, hogy a külföldi és a hazai kritikusok mennyire nem értenek egyet, ha Mundruczó Kornél életművéről van szó. Amikor a három évvel ezelőtti Fehér Isten elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját Cannes-ban, a magyar szakma finoman szólva sem volt oda érte. Most itt van a Jupiter holdja, amit a külföldi kritikusok szuperlátványos, de nagyon zavaros produkciónak írtak le, és éppen a magyar kritikusok veszik védelmükbe.
Nem tudom, hogy az első vetítésen felhangzó füttyögések mennyire szóltak a film választott témájának, de egy valamit nagyon fontosnak tartok leszögezni:
a Jupiter holdja nem a menekültválságról szól.
Igen, egy „szuperképességekkel” rendelkező menekült a hőse, de maga a menekültkérdés leginkább háttérként szolgál egy szimbolikus megváltástörténethez. Mundruczó tehát nem politikai parabolát fogalmaz meg, mint tette azt a Fehér Isten esetében – ezért azt hiszem, nem lehetünk elég hálásak –, hanem jóval univerzálisabb kérdéseket feszeget a hit 21. században betöltött szerepéről.
A film egy nagyon erős jelenettel nyit: szíriai menekültek szöknek át a határon, amikor rajtuk ütnek a határőrök. Egy fiatal fiút, Aryant (Jéger Zsombor) menekülés közben meglőnek. A fiú azonban ahelyett, hogy belehalna a sérüléseibe, csodálatos módon levitálni kezd.
A film főhőse mégsem ő, hanem a menekülttábor cinikus orvosa, Stern (Merab Ninidze), aki szembesül a csodával. A kiégett orvos először csak az üzletet látja a fiú képességeiben, hamarosan azonban rájön, hogy az egész életét át kell értékelnie. Az „angyali” menekült azonban nemcsak az ő életét forgatja fel, hanem a fiú nyomába eredő rendőrét (Cserhalmi György) is, aki
nem is a szökött menekültet, hanem magát a csodát veszi üldözőbe.
A film kettejük hitkeresését mutatja be, maga a fiú leginkább szimbolikus Krisztus-figuraként, egyfajta felforgatóként van jelen, aki már puszta jelenlétével a körülöttünk lévő világ átértékelésére késztet. Mit szólhatunk egy „repülő migránshoz” a menekültválság kellős közepén, egy olyan világban, ahol „Isten halott”? A film elsősorban erre kíváncsi, nem az aktuálpolitikára.
Ez az elrugaszkodottság egyszerre előnye és hátránya is a filmnek. Egyfelől Mundruczó nagyon jól ráérzett arra, hogy egy ennyire összetett kérdésben nem kell és nem is lehet egyértelmű válaszokat megfogalmazni. A Jupiter holdja nem akarja sem szentnek, sem betolakodónak beállítani a menekülteket, ugyanúgy ott vannak köztük az új élet reményében érkezők és az emberáradatot kihasználó terroristák. Hasonlóképp a magyarok is hús-vér emberek, akik hol segítik, hol kihasználják őket.
Másfelől azonban a menekültkérdés annyira aktuális, hogy szinte lehetetlen elvonatkoztatni tőle. Nem a legegyszerűbb elmerülni a rendező alig burkolt vallási allegóriáiban, hogyha a vásznon az köszön vissza, amit nap mint nap a híradóban látunk. Mundruczó saját bevallása szerint a „nem is olyan távoli jövőbe” akarta helyezni a történetet, azóta azonban utolért minket a film, amit látunk, az Európa jelenje.
Ez a kijelentés pedig különösen elgondolkodtató, amikor a vásznon éppen a hármas metróban követnek el egy terrortámadást.
Amibe semmiképp nem tudunk belekötni, az a hibátlan technikai megvalósítás, és itt nem csak az előzetesekből is ismert (egyébként lenyűgöző) repülésjelenetekre kell gondolni. Már a kezdő képsorok is magával ragadnak, a hosszúsnittes – Iñárritut idéző – akciójelenet a határon átszökő menekültekkel és az első csodával olyan profizmusról árulkodik, ami szinte példa nélküli a magyar filmben. Emellett kapunk egy autósüldözést is, valamint egy mexikói felállásba torkolló akciójelenet a terrorelhárítókkal, de ugyanilyen hatásosak – és felkavarók – a már említett terrortámadást ábrázoló képsorok is. A külföldi lapok az egekig magasztalták Rév Marcell operatőrt és Mundruczót is, méghozzá joggal, de látszik, hogy az egész stáb kitett magért. A Jupiter holdja már-már akciófilmként is megállja a helyét.
Összességében kijelenthetjük tehát, hogy ez Mundruczó Kornél leginkább közönségbarát filmje. Azok, akik eddig nem szerették a rendező munkásságát, nem emiatt fognak megbarátkozni vele (Mundruczó üzenete ezúttal is egyszerű, a történetvezetés ellenben most is zavaros), de a rendező – a technikai profizmusnak és a menekültválság összetettebb ábrázolásának köszönhetően – sokkal nagyobb sikerrel nyit a szélesebb közönség felé, mint a Fehér Isten esetében. Ez pedig már önmagában nagy lépés.
A film előzetese:
Képek: Intercom
