KULT

Nagy Feró: Vége a szakadt nosztalgiának

A Beatrice frontembere szerint gyorsan a csúcsra lehet jutni, de nem könnyű ott maradni.


- A VOLT Fesztivál után vagyunk. Jól sikerült a koncert?

- Nagyon jó volt! Tömeg előtt játszottunk. Világosan látszik egyébként, hogy ez már új világ, már nem divat szakadtnak lenni, nem megy a blues. "Megyünk a sínek mellett." De hova? Nincs már sín, repülőgépeken járunk,

"
elmúlt a szakadt nosztalgia,

céltalan és igénytelen csavargás helyett autóval vagy milliós kerékpárral járnak az emberek. Ezt meg kell érezni, fel kell venni a ritmust. A korosztályomból sokan szidják a fiatalokat, hogy elveszik a lehetőséget. Ebben van valami, de mi milyenek voltunk 18 éves korunkban?

VIDEÓ: Csak térden állva - egy 1978-as dal egy 1988-as koncerten

- Változott a Beatrice közönsége? Más, mint mondjuk 10, 15 vagy 25 éve?

- A mi közönségünk kicsit más, mivel hozzánk azért jönnek idősebb rajongók is, olyanok, akik nem jöttek 15-20 éve. Sokszor egy drágább koncerten is ott vannak, mert most már megtehetik. Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy bennünket a fiatalabb korosztály is szeret. Ezt pedig annak köszönhetjük, hogy szerepeltem egy tehetségkutató műsorban.

Ez a munka hatalmas népszerűséget hozott. Megdöbbentő volt számomra, hogy a műsor előtti ismertséghez képest a műsor után mennyien mozdultak rá arra az ideológiára, gondolatvilágra, amit a Beatrice képvisel. A tévében hála istennek hagyták, hogy önmagam legyek, nem kellett szerepet játszani.

Névjegy

A Beatrice eredetileg lányzenekar volt, amelyhez Nagy Feró azután csatlakozott, hogy feleségül vette az alapítót, Csuka Mónikát. A tagok teljesen lecserélődtek, 1978-ban Nagy Feró mellett Lugosi László, Donászy Tibor, Miklóska Lajos és Gidófalvi Attila zenélt. Ekkor már punkrockot nyomtak, babos kendőt hordtak, a szövegekkel a rendszert bírálták. Emiatt nem adhattak ki lemezt, koncertezni alig engedték őket. 1981-ben a zenekar feloszlott, Nagy Feró az ős-Bikinivel folytatta a zenélést.

1987-ben alakult újjá a Beatrice, 1988-ban magánkiadásban megjelenhetett az első lemezük. A dupla album egyik korongjára 1978-as, a másikra az új számok kerültek. Ezzel gyakorlatilag berobbantak a hazai zenei életbe. Nagy Feró a Garázs című rádióműsort vezette, filmszerepeket kapott.

A munka 1987 óta folyamatos a Beatricében, ám számos tagcsere történt. Ma Laczik Feró, Magsvári Viktor és Nagy Hunor Attila zenél Feró mellett. Utoljára 2011-ben adtak ki új albumot Vidámság és rock and roll címmel.

- Egészen más rétegeket sikerült megszólítani az X-Faktor óta?

- Természetesen. Nem véletlenül változott meg a zenekar neve is Nagy Feró és a Beatricére, mert a Nagy Ferót többen ismerik, mint a Beatricét. Így a legkisebb faluban is azonnal be tudnak bennünket azonosítani.

beatrice14

- Mit jelent az Ön számára a Beatrice?

- A családom, a mindenem. Nagyon sokat járunk össze, a feleségekkel is, a gyerekek kezdenek öregedni. A legfontosabb az életünkben. És ez tart el bennünket az év java részében, ha éppen nincsen olyan szerencsém, hogy filmet forgatok, vagy nincsen showműsor, melyben részt veszek.

- A saját szerepét hogyan látja a magyar rockzenében?

- Nem értékelem túl. Nehéz erről beszélni. Mindig az utókorra marad az ítélet.

Ötven év múlva majd meglátjuk, lesz-e valaki, aki emlékszik rám. Ha nem, akkor jól éreztük magunkat itt a 21. század elején, és kész.

Bár van egy olyan gyanúm, hogy sikerült azért néhány olyan nótát írtunk, amely, ha mondhatom, örökérvényű, mert már harminc éve működik.

- Melyek ezek? A Jerikó vagy a Nagyvárosi farkas?

- Nem, azok egy generáció számára jelentettek valamit, amikor a sorok között kellett olvasni, de ez a generáció lassan kihal, és most már nyíltan lehet énekelni bármiről. Az igazán sikeres dalok azok, amelyeket átvesz a vendéglátóipar, és amelyeket játszanak a lakodalmas zenekarok. Ha oda átkerül valami, akkor az jó eséllyel ott is marad – bár tudom hogy ez furcsa egy rockzenész szájából.

Nekünk 8-10 ilyen dalunk van, mint például a 8 óra munka, ami tipikus házibuli nóta: egy pálinka után mindenki üvölti, mindenki erős lesz és bátor. Megkérdezte valaki, hogy ez engem nem zavar? Azt feleltem, ne hülyéskedj, állatira örülök. Egyébként nem azért írtam, hogy majd egyszer részegen üvöltözzék. Hanem azért, mert számon akartam kérni, amit a múlt rendszerben ígértek: megvalósul a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. De soha nem 8 óra volt a munka, vagy nem volt ideje elkölteni a pénzt, amit keresett, hát fogta magát, és elitta. Akkor úgy gondoltam, ezzel kicsit tudom froclizni a kommunistákat.

VIDEÓ: A 8 óra munka hivatalos klipje:

- A zenekar jelenlegi felállása mikorra alakult ki?

- Hat éve, amikor a fiam lett a zenekar dobosa. Volt egy kis problémánk a régi dobossal. A fiam pedig hat éves kora óta dobol, bár nem a zenekarral kezdte. Amíg kicsi volt, érdekes színfoltja volt a koncerteknek. Bejött egy kis emberke, és dobolt. Aztán egyre többször került be a dobos helyett. Ezt leszámítva a Beatrice ebben a felállásban húsz éve működik, időnként pedig közreműködő zenészeket hívunk a koncertekre.

- A közönség hogyan fogadta a változásokat?

- Egy cinikus megközelítés szerint mindegy, ki zenél. Elsősorban a főhősnek kell ott lennie, az meg majdnem mindegy, ki veri a dobokat és ki játszik a gitáron. Megszokott dolog a szólistáknál, hogy időnként változik körülöttük a zenekar. Én viszont csapatjátékos vagyok, a csapatban hiszek - még akkor is, ha én vagyok a főhős.

Sőt, folyamatosan hajtom a többieket, hogy időnként legyen kiugrási lehetőségük, például egy nótában ragadja meg egyedül a hatalmat, és egy szólóban legyen övé a színpad, ismerjék meg, szeressék meg. Ettől mi még egy csapat maradunk. Nem árt, ha a gitárosunkra például azt mondják, Magyarország első tíz gitárosa között van.

beatrice9

beatrice12

Laczik Feró; Az előző képen: Magasvári Viktor

beatrice11

Nagy Hunor Attila

- Most nehezebb koncertezni, mint mondjuk 25 éve? Eltekintve azoktól az időktől, amikor a Beatrice nem juthatott fellépési lehetőséghez.

- Nem tudom, nehezebb-e, de az biztos, hogy nagyon meg kell becsülni a koncert lehetőségeket, és meg kell küzdeni értük. Nem elég, ha a menedzser a szívét-lelkét beleadja. Nekünk kell a színpadon olyan dolgokat művelnünk, ami bevonzza a közönséget, ami sikert hoz, amibe beleszerethetnek.

Itt van például Fluor Tomi, aki csinált egy tízmilliós Mizu-mizut, és most alapított egy zenekart. Azért értékelem a munkáját, mert iszonyatos telt házakkal mennek a koncertjei.

Sokan leértékelik. De én mindig azt mondom: rengetegen vannak a fellépésein, akkor miről beszélgetünk? Akkor ő egy tehetséges ember.

- Számon kérik a zenekaron a régi lázadást?

- Nem akarunk szomorúságot terjeszteni, nem akarjuk a Földet megmenteni. Ez egy buli, ahova azért megyünk el, hogy jól érezze magát a közönség, és mi is jól érezzük magunkat. Úgy is fogalmazhatok: szórakoztató zenekar vagyunk. Attól lehet rock and roll, amit játszunk. Mint a mai Rolling Stones.

Inkább azt kérik számon időnként – bár ez egyre ritkább –, hogy nem ingyen, szeretetből zenélünk. Nemrég szervezési hiba miatt elmaradt egy fellépésünk. A Facebook-oldalunkon valaki aki azt írta, régebben elmentünk volna ingyen is. Valószínűleg egy öreg rocker morgott. Nem válaszoltam rá. Takáts Tamás válaszolt neki, hogy amíg a zenész nem kapja ingyen az áramot, a vizet, meg a kenyeret, addig pénzt fog kérni a fellépésért. A közönség nagyobb része egyre tudatosabb, és tisztában van vele, mivel jár a zenészélet, hogy pénzbe kerülnek a hangszerek, a húrok, és benzin kell a kocsiba, hogy eljussunk a koncertre.

VIDEÓ: Őrületes Rock n Roll:

h3

- A magyar rockzene sokat változott az elmúlt negyven évben?

- Szerintem nem. Inkább az arcok változtak, újak jöttek. Szomorú, amikor valaki hirtelen eltűnik. Ma gyorsan a csúcsra lehet jutni – bár az sem könnyű –, de nem egyszerű ott maradni.

"
Minden nap újra kell gondolnod mindent, folyamatosan valami újat kell kitalálnunk a saját műfajunkban.

- Mi tarthat életben egy olyan együttest, mint a Beatrice, amelynek több évtizedes történelme van?

- Nagyon sokat segít bennünket a Beatrice legendája, és az elmúlt 40 év zenei termése. Szerencsére olyan dalokat is játszhatunk, feldolgozhatunk, amelyeket más együtteseknek írtam. Kiváló barátaim a Bikini tagjai, és két nótát is átvettem tőlük a műsorba – másképp játsszuk, mint ők.

A folyamatos megújulás miatt nemrég írtunk a basszusgitárosommal, Laczik Feróval egy rappelős dalt, de ez a műfaj nekem nem áll jól. A fiam, a dobos és a kisegítő gitáros vállalta, hogy megtanulja a szöveget. Hatalmas sikere volt. Ők ketten lehetnek rapperek, mert még huszonévesek, és jól áll nekik. Ugyanakkor nem egy 50 Cent nóta lett, hanem rock and roll.

VIDEÓ: Kollektív elhülyülés

- A műsor is változik?

- Mindig. A koncertek valamelyest improvizatívak, nincsen előre meghatározott műsorrend, amelyhez ragaszkodunk. Koncerthangulat van, amelynek hevében helyszínen alakul a műsorrend. Időnként ki is maradhatnak olyan dalok, amelyeket a közönség szeret. Akkor jó, ha a közönség szinte végigénekli a koncertet. Ez számunkra megfelelő visszajelzés.

- Soha nem érezte, egyetlen percre sem, hogy elfáradt, pihenne, nem jönnek a dalok?

- Dehogy! Ha most itt az asztalnál üldögélhetnék pár órát, biztosan elővenném a gépemet, és belejavítanék félkész szövegekbe. Időnként azon gondolkodom, hogyan lehetne lebutítani a szövegeket.

- Mi ennek az oka?

- A mai ingerküszöb sajnos elég alacsony. Hallgatok sokféle zenét, hogy milyen szövegeket énekelnek zenekarok, és időnként nem értem: valóban ennyi lenne az egész? Ez egy fél évre elég, de aztán vége, nem hordoznak információt. Nincs bennük olyasmi, ami az én életemben is volt: költészet. A vers mellett könnyen elmegy az ember, aztán egyszer csak megtalálja, és azt mondja:

"
a fenébe, ki ez a Dsida Jenő?

Utánanézek már! Vannak jobbak nálam? És akkor rájön, hogy vannak. Amikor Adyt felfedezed, rácsodálkozol, mennyire jó.

- A zenekar ebbe az irányba próbál menni?

- Megpróbáljuk az általunk fontosnak tartott értékeket közvetíteni, és ezek között szerepelhet Ady is. Például átemelek sorokat költőktől. Éppen egy új nótán dolgozom, amelyben József Attilától idézek. Remélem, egy-két emberben felkeltjük az érdeklődést a költészet iránt. Időnként ezért kell meríteni mindenhonnan. Hirdetni kell Márait. Folyamatosan a köztudatban kell tartani költőinket, íróinkat.

- Mennyiben kell másképp megközelíteni a szövegeket, mint az 1970-es, 80-as években?

- Most már ki lehet énekelni bármit. Csak az nem biztos, hogy jó. A követendő példa olyan, mint amit Dsida Jenő művelt a Psalmus Hungaricusban: "Vagy félezernyi dalt megírtam/s e szót: magyar,/még le nem írtam." Eddig tulajdonképpen lehetne popszöveg is. Na, most jön a ravaszsága, amikor a szexről kezd el szólni a dolog. Hogyan fogalmazza meg? "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget."

Amikor ezt megláttam, azt mondtam: Istenem! Egy egyszerű rockzenész mit írna? "Á, én nem is tudtam, hogy magyar vagyok, annyi csaj volt itt, mind meg kellett dugni." Dsidától ezt kell megtanulni: "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget." Milyen szépen fogalmaz! Na, ettől költészet a költészet. Meggyőződésem az is, hogy

"
ha Tamási Áron angolnak születik, Hemingway - erős túlzással - csak ipari tanuló lehetett volna mellette azzal a hallal.

- Egy rockzenész tényleg tehet valamit a magyar kultúráért a színpadról?

- A koncertjeinken az utolsó dal után, a végén zárásként, miután meghajoltunk, Ady imádsága megy, annak idején még Illés Lajos zenésítette meg, én pedig beemeltem a műsor végére.

Adja meg az Isten,

Mit adni nem szokott,

Száz bús vasárnap helyett

Sok, víg hétköznapot,

Adja meg az Isten.

Ahogy a közönség kiabál, hogy vissza, vissza, nagy a zaj. Elkezdek énekelni, és hirtelen csend lesz. Látom az áhítatot, a döbbenetet: most mi történt? Amikor felhangzik az utolsó sor is: Adja meg az Isten, a közönség fölszabadul és elszabadulnak az indulatok. Ezek fontos pillanatok. A rádiók úgysem fogják játszani ezt a dalt, de a közönség megtanulja, már sokan velem éneklik. És tessék, eljutnak Adyhoz, anélkül, hogy azt mondtam volna nekik, tessék Adyt olvasni.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk