KULT

Művészetek Völgye: „Türelemmel fogadjuk a »régen minden jobb volt« típusú észrevételeket is”

Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgatót arról kérdeztük, honnan hová jutottak el az elmúlt 10 évben, amióta ő áll a stáb élén, majd az idei újdonságokon is végigmentünk vele.


Július 21-én indul a 32. Művészetek Völgye: 10 nap alatt összesen több mint 2200 programmal várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Ezek között több újdonság is található, például a könnyűzenei produkciókat befogadó Lőtér, a Közlekedési Múzeum zenélő retró busza, valamint egy új színházi helyszín, ami a (szintén megmaradó) eddigivel szemközti templomban kapott helyet.

Az interjú egyik apropóját a fentiek adták, és mivel Oszkó-Jakab Natália vezetésével éppen 10 éve vette át a mostani stáb magja a fesztivál szervezését, erről is beszélgettünk.

– Honnan hová sikerült eljutni az elmúlt egy évtizedben?

– Akkoriban nehezebb időszakát élte az addigra már több mint két évtizedes dicső múlttal rendelkező Művészetek Völgye. Épp kisebb látogatottsággal, csekély jegybevétellel és főleg kapolcsi helyszínekkel működött, miközben a nehéz gazdasági időszakban egyre inkább megcsappant a támogatók köre is. Jellemző, hogy kis, A5-ös formátumú, fekete-fehér műsorfüzetre futotta csak, vagy jó példa az is, hogy néhány évre a csigabuszt sem engedhette meg magának a fesztivál. Az alap helyszínek maradtak meg, és épp azok a színházi, komolyzenei vagy jazz programok koptak ki, amelyeket a Művészetek Völgye alapértékeinek tekintünk. 2022-re már újra 120 ezren voltunk, és ezzel párhuzamosan 40 programhelyszínen osztozott három település.

Visszahoztuk és folyamatosan növeltük a színházi helyszínek számát, lett ismét szimfonikus koncert, sőt az Operaház is becsatlakozott produkciókkal. Meghonosítottuk az újcirkusz műfaját, de elhoztuk a Völgybe a kortárs táncot is. Az irodalomnak a Kaláka Versudvar mellett már a POKET is teret ad, sok különleges crossover produkció érkezik, vagy jön létre a Völgyben. Idén már több mint 2200 programmal várjuk a látogatókat, a Művészetek Völgye a hazai kultúra átfogó metszetét képes bemutatni.

Emellett a fesztiválnak egy kis udvarból, folyamatosan építve újra lett nagyobb könnyűzenei helyszíne is, a Panoráma Színpad, de reagálva a fiatalabb korosztályok igényeire is ez most már nem a fesztivál körforgásán kívül, Monostorapátiban, hanem Kapolcs egy arra alkalmas szélső területén helyezkedik el. Így jobban teljesíthető az a missziónk is, hogy a közönségünk a programjaink legváltozatosabb elemeit egyszerre érhessék el és láthassák, ne külön látogatói legyenek a napközbeni kulturális eseményeknek és az esti könnyűzenei koncerteknek, ahogy az évekig megfigyelhető volt.

Szintén fontos fegyvertény, hogy a fiatalok újra megtalálták magunknak a fesztivált: tavaly a látogatóinknak már igen jelentős hányada ebből a korosztályból került ki és tőlük is azt tapasztaljuk, hogy minden programunk irányában nyitottságot mutatnak.

A legnagyobb értéke a Völgynek viszont, melyre a 10 évem alatt a legbüszkébb vagyok, még mindig az, hogy meg tudott maradni az a szervező csapat és közösség, amit közösen formáltunk. Barátokként, a Völgy minden rezdülésére és egymásra hangolódva szervezzük évről évre ezt a fesztivált kétszázan, kialakult rendszer szerint. Ide mi is feltöltődni járunk és ez érződhet a fesztivál minden szegletén.

– Van-e bármi, amit hiányoltok a régebbi időkből, vagy minden szempontból jobbnak tartjátok a mostani Völgyet a ‘90-es, 2000-es évekhez képest?

– Eleve nem szeretjük ezt a szembeállítást, az utóbbi időkben túl gyakran, sokszor mesterségesen vált témává valamiféle régi és új Művészetek Völgye összehasonlítgatása. Eközben a fesztivál meghatározó eleme a programok és művészek, a jelentős arányban visszatérő közönség, a mindig velünk lévő helyiek, ezért önmagában a szervezőcsapatban több évtized után bekövetkező változásoktól nem lesz a mostani egy másik fesztivál, amit kényszeresen hasonlítgatni kéne egy korábbi verziójához.

Ráadásul a Művészetek Völgye az első két évtizedében is folyamatosan változott és fejlődött: könnyen lehet, hogy a kilencvenes évek eleje és a kétezres évek közepe között több vagy legalább annyi a különbség, mint a mostani és a tizenöt évvel ezelőtti fesztivál között. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minden megőrizhető értéket megtartsunk, viszont kreatív, alkotó emberek vagyunk mi is, hozzátesszük a magunk részét is a Művészetek Völgyéhez, ahogy mindenki más is hozzáteszi.

És persze meghallgatjuk a fellépőink és a látogatóink ötleteit és igényeit is, valamint türelemmel fogadjuk a „régen minden jobb volt” típusú észrevételeket is. Amit tudunk, hasznosítunk belőlük, egyébként pedig igyekszünk megértőek lenni azokkal a panaszokkal is, amelyek valójában sokszor nem is nekünk szólnak, hanem esetleg a világ változásainak.

A Művészetek Völgyének annyira gazdag a múltja és a jelene egyaránt, hogy bárkinek bármiben hiányérzete van, szinte mindig konkrét példákkal tudjuk cáfolni – akár azt kifogásolja, hogy miért nincs most valami, ami régen volt, vagy hogy kerül most valami a Völgybe, ami régen nem volt.

Oszkó-Jakab Natália a fesztivál idei sajtótájékoztatóján

– Menjünk végig sorban az újdonságokon! A legnagyobb szabású debütáló helyszín a taliándörögdi Lőtér. Itt az elmúlt években a Nemzeti Színház, majd az Újszínház kitelepülése működött, miért lett most könnyűzenei irányvonala?

– Színházi helyszínekből is nyitunk újat, legfeljebb méretben igaz az állítás, hogy a Lőtér könnyűzenei színpada lesz idén a legnagyobb újdonság. Viszont műfaji adottság, hogy miközben az épített falusi környezetet a vizuális művészetek vagy a színházi műfaj tudja igazán tartalommal megtölteni, a könnyűzenének a tér a legfontosabb. A Lőtér a színházi produkcióknak tágas volt és kicsit kiesett a körforgásból, a könnyűzene számára viszont ideális, nem véletlen, hogy a múltban volt már itt máskor is könnyűzenei helyszín. Aki elég régóta látogatja a fesztivált, az jó másfél évtizede hallgathatta itt már akár a 30Y-t vagy a Csík Zenekart is, akik idén egyébként mind a Panoráma Színpad fellépői lesznek.

Igyekszünk továbbá a helyiek észrevételeire is minél inkább odafigyelni, márpedig a falvak lakosainak alapvető igénye, hogy az esetleg zajosabb zenei helyszínek inkább a települések szélére költözzenek és a belső területeken a csendesebb programok kapjanak teret.

Viszont ahogy említettük, a fiatalabb korosztály fesztivál iránti érdeklődése folyamatosan nő, elemi érdekünk, hogy bővítsük azoknak a helyszíneknek a számát és befogadóképességét, ahol a nap végén megtalálják az igényeik szerinti programokat, miután napközben felfedezték az egyes udvarokban elrejtett kulturális kincseket is.

Így kerülhető el az a felesleges zsúfoltságérzés, amelyet a Művészetek Völgyétől továbbra is távol szeretnénk tartani, még akkor is, ha mostanság sok fesztivál direkt ambicionálja.

– A Közlekedési Múzeum egy zenélő retró buszt indít, amelyen mindennap más előadó játszik majd. Honnan jött az ötlet, és mennyire lesz nehéz jegyet szerezni rá?

– Minden évben igyekszünk akár meglepő újdonságokat hozni a fesztiválra, egy ideje pedig már elkezdtük a közös gondolkodást a Közlekedési Múzeummal is, hogy mi lehet az a közös metszet, ami megkapó módon mutat meg programot és a múzeum sajátosságait a látogatóknak. Így adta magát a zenélő busz ötlete. Ahogy mondod is, ez egy zenélő retró busz lesz, mindennap más népszerű előadóval. A busz a taliándörögdi Lőtérről indul majd minden nap és ide is ér vissza. A Színház Színpadhoz hasonlóan itt is érkezési sorrendben kapnak majd sorszámot a fesztiválozók, így juthatnak fel a buszra.

– Dörögdön a már hagyományos Színház Színpadon kívül lesz egy másik is, a vele szemben lévő templomban. Miben tér el a kettő?

– A Színház Színpad Templom egy kisebb színházi helyszín lesz, amely lehetőséget biztosít az intimebb, a közönséggel még inkább együtt lélegző darabok bemutatására. A Színház Színpad előadásai nagyon népszerűek, minden előadás teltház előtt megy, ezért is szerettük volna bővíteni a színházrajongó közönség számára a lehetőségeket és magától értetődött, hogy azt egy közeli, a falu belső területéhez tartozó helyszínen tegyük meg.

– Miért költözött a Harcsa Veronika Udvar Kapolcs másik végébe, a Malompartra? Át lehet vinni ide az eddigi különleges atmoszférát?

– A Malompart a természetközeliségével tökéletesen hozza majd a megszokott és szeretett hangulatot. A Művészetek Völgye mindig bekapcsolódik a település szövetébe és ahogy a falu és lakói változnak, úgy van, hogy a Völgy egy-egy helyszíne is változik vagy költözik. Itt is ez történt, viszont így Kapolcs Tapolca felőli oldala is jobban be lesz kapcsolva a fesztivál vérkeringésébe.

Egyébként ne felejtsük el, hogy nem az első alkalom, hogy a jazz műfajának a Malompart lesz a fő helyszíne, mert több éven keresztül volt már így. Korábbi fesztivállátogatók láthatták itt akár Pege Aladárt, akár Sárik Péter másfél évtizeddel ezelőtti produkcióit, és örökké emlékezetes marad az is, hogy Orszácky Jackie a Malompart színpadán adta 2007-ben egyik utolsó koncertjét.

Bőven van tehát hagyomány, amire egy új, erős karakterű jazz helyszínt lehet építeni, egy egyébként már felújított, korszerű, de legalább annyira természetközeli környezetben.

– Családi KultúrTér néven a kisgyerekeseket is új helyszínnel várják. Milyen programok kapnak itt helyet?

– Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket az új családi helyszínen. Természetesen a Családi KultúrTér programjai úgy lettek kitalálva, hogy a szülők se unatkozzanak: számukra gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel, illetve koncertekkel készülnek. Egyébként a gyerekprogramokat

külön GyermekVölgy név alatt össze is gyűjtöttük a programfüzetben, segítve a családdal érkezőknek a programok közti tájékozódást.

– Miért nem szerepel az idei felhozatalban a VölgyImpró a BlueSpot zenekarral?

– Páratlan, de mégis tipikus jelensége a Művészetek Völgyének a Blue sPot zenekar, akik időről-időre néhány évre a teljes tíz nap programfolyamának részévé válnak, elindítanak újdonságokat, majd pár évig csak néhány fellépésre térnek vissza, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy később valami újdonsággal majd újra megjelennek. Örömmel veszünk minden ilyen kreatív energiát, amelyek a legváltozatosabb irányból érkeznek, legyenek azok hagyományos kulturális intézmények, nevesebb művészek vagy lelkes és kellő szervezőképességgel rendelkező kreatív személyiségek.

Ne felejtsük el, hogy ez a zenekar indította el 2012-ben azt a Blue sPot Café nevű helyszínt, ami végül a Panoráma Színpaddá nőtte ki magát.

A mostani VölgyImprónak két évadon keresztül volt meg az az újdonságereje, ami kellően motiválni tudott minden résztvevőt. Az idei évi koncertfellépésük egyfajta erőgyűjtés ahhoz, hogy kitalálhassuk, jövőre miben és hogyan tudnának újra szerepet vállalni, ami nekik is megfelelően új kihívás és a fesztiválnak is újabb lendületet adhat.

– Már most bejelentettétek, hogy jövőre csatlakoztok a The Big Green nevű uniós környezetvédelmi-művészeti programhoz. Lesz ennek valami előjele az idei fesztiválon is?

– Igen, a Művészetek Zöldje udvaron 20 civil szervezet munkáját lehet megismerni és ott is már több művészeti ágazattal találkozni, belemerülni az ökoművészetbe és abba, hogyan csatlakozik össze művészet és környezetvédelem. Ilyenek például a Rock The Planet vagy a Bábozd Zöldre Egyesület programjai is, de a Szörnyek és sellők című zenés mesedarab is ezt a kettőt köti össze, ezt majd a Filmio Pajta Mozgóban lehet megtekinteni. Emellett a háttérben már az idei fesztiválon is készülünk, a The Big Green csapata végig jelen lesz, hogy inspirálódjanak.

– Sorolj fel egy-egy programot mindegyik művészeti ágból, amit semmiképp nem érdemes kihagyni!

– Nagyon nehéz egy-egy programot kiemelni, de szívemnek kedves a Duda Éva Társulat darabja, amelyet igazán különleges élmény lesz a csillagok alatt megnézni a Cirque du Tókertben. Ugyanitt ajánlom az Operaház darabjait, míg a Filmio Pajta Mozgóban a Némafilmhez filmzenét döntője ígérkezik izgalmasnak, ahol élőben kísérik majd zenészek a némafilmes vetítést. Nagyon szeretem a Kaláka Versudvar ökomenikus istentiszteletét is minden évben a zárónapon.

Az Analóg Udvarban ajánlom mindenkinek a fotós programokat, a kollódiumos fotókészítés például igazán speciális és maradandó élmény – szó szerint. Nagyon várom a Harcsa Veronika Udvar új helyszínét is, a kislányom pedig a Gyermekvölgyben felsorolt rengeteg program között már most próbálja kitalálni, hogy majd mire vigyem el. Ha valaki nehezen dönt a programok között, akkor érdemes kipróbálni a saját programtervezőnket, amely segít eligazodni a több, mint 2200 program között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk