'Most már ismerem a színpad összes sarkát' – interjú a Wellhello egykori hangmérnökével, Lugosi Dániellel

– Ezek szerint most már elsősorban zenészként szeretnél színpadra lépni?
– Nem feltétlenül. Ha olyan megkeresést kapnék, amiben azt érezném, hogy újszerű és kísérleti, akár extrém, és látom, hogy valódi terv és szervezés áll mögötte, nyitott lennék rá. A zene azért prioritás, mert hangtechnikusként dolgozom. Amikor kijöttem az iskolából, tudtam, hogy nem akarok olyat csinálni, amihez nincs kedvem. Szórakozni és tanulni akarok, akkor is, ha ez rengeteg kihívást jelent. Mindenképp zeneközeli dologgal akartam foglalkozni, és mivel tudom, mit szeretnék hallani egy adott pillanatban, ezt az utat választottam.
– Na igen, a hangtechnikusság. Számtalan magyar formációt hangosítasz, 4 évig kísérted a Wellhellót, de dolgozol a Jetlaggel, az ékkel, a Trillionnal, a Hiperkarmával, az Apey and the Pea-vel és az Elefánttal is. Ezek közül melyikkel tudsz leginkább azonosulni?
– Inkább az underground felé húz a szívem, az ékkel, a Trillionnal, Apey-val és az Elefánttal is nagyon szeretek dolgozni. Az alternatív, feltörekvő, vagy akár avantgarde jazz dolgok közel állnak a szívemhez. A mainstremmel sincs bajom, de nem nekem szól. A forradalmibb dolgok jobban mozgatnak. Félreértés ne essék, az a 4 év a Wellhellóval csodálatos volt, életem legcsaládiasabb munkahelye, imádtam a srácokkal turnézni. Azért volt munka mégis számomra, mert technikailag teljesen más felfogást igényelt, mint amit én képviselek. Nagyban kellett játszani, ezt a felelősséget nem lehet elviccelni. A Wellhellóval lett országos szintű a technikai felelősségem, és szerettem is volna élni ezzel a lehetőséggel. Most már ismerem a színpad összes sarkát, de már szeretnék én is rálépni. Szívesen helyezném előtérbe a saját zeném, zenekarom.

– Takács Vilmossal közös projekted, a Nirvana Acoustic során azért volt ebben részed, decemberben teltházas koncertet adtatok az A38-on.
– Ez a projekt a szerelemgyerekünk Vilkóval, mindketten rajongunk a ’90-es évek zenéjéért, és többször is adtunk már Nirvana Unplugged emlékműsort. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan követik ezt, és az emberek hisznek még benne. De egyébként Vilkóval van még egy saját bandánk – ennek egyelőre titkos a neve, de már készülnek a dalok a sufniban –, és van két saját projektem is. Az egyik a 2018 év végén útnak indult Polytrip, amivel a Hiperkarma előtt játszhattunk az Akváriumban, és megjelent egy három számos EP-nk, valamint hamarosan videoklip is készül. A másik pedig egy szólólemez lesz, amit idén szeretnék kiadni. Ez olyan dalokból áll, amik vagy nem férnek be máshová, vagy túlzottan személyesek. A Polytrippel szemben itt minden dalszöveg magyar.
– Mire utal a Polytrip neve? Elsőre valamiféle zenei utazásra asszociálnék.
– A név szó szerint „sokféle utazást” jelent. Ez egy olyan zenei utazás, ahol a hallgató dönti el, hova megy. Aki volt a koncertünkön, pontosan tudja, hogy minden dal teljesen más, nem mutatnak egymásra, így mindenki megtalálhatja a hangulatához illőt. A trip a különböző elmeállapotok közti utazásra is utal – amiket szerekkel és azok nélkül is elérhetünk – ezek a kalandok engem személy szerint nagyon inspiráltak.
– És mi volt az eddigi legizgalmasabb „utazásod”?
– Ha felhívjuk a 112-t, talán ők elmesélik. Semmi, csak vicceltem. Talán az volt a legérdekesebb utazásom, amikor apukám megtanított zenét hallgatni. Leültünk, elszívtunk egy cigit, és apa azt mondta, csukd be a szemed, és figyelj a színekre. Ez egy idő után egy végtelen játékká vált. Minden hangnak van színe, minden szagnak van íze, minden hangot látsz. Az érzékszerveiddel tudatosan másra koncentrálsz, mint ami az eredeti funkciójuk. Így jöttem rá arra, hogy amit az agyam kitalál, azt valóban megérezhetem. És ezt a mai napig használom.
– Hol látod magad 5 év múlva?
– Szeretnék főállásban zeneszerzéssel foglalkozni, mert az előbb említett projektek mellett rengeteg olyan dolog van a fejemben, amit másoknak csinálnék meg szívesen. Ugyanez a helyzet a szövegírással is. Valószínűleg megjelenik egy verseskötetem, és szívesen rendeznék egy apokalipszis-trash filmet is, már van egy forgatókönyv a fejemben. És szeretnék sokat utazni. Például látni a tengert, mert még sosem láttam, holott már elmúltam 30. Bár ez nem verseny. Nem rohanok sehova. 50 éves vagyok egy huszonéves testben. De kiderült, hogy csak most kezdődik minden.
– Hol találkozhatunk veled legközelebb?
– Április 6-án, szombaton ismét fellépünk a Nirvana-projekt nagyzenekaros felállással az Akvárium Klubban, de még előtte nap pénteken az Ék zenekar pár számába is beszállok.