KULT

„Felbéreltek bennünket, hogy törjünk tányérokat egy cég termékbemutatóján” – Sztorik a 20 éves Momentán Társulatról

Játszottak már hajón, buszmegállóban, sörgyárban és fagyasztott termékekkel teli hűtőpult mellett is. Az improvizációs színjátszás hazai úttörői kedvenc anekdotáikat mesélték el.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. november 17.



A napokban töltötte be 20. születésnapját a Momentán Társulat, akik annak idején Földessy Margit drámastúdiójában ismerkedtek meg egymással, majd váltak az első számú hazai improvizációs színtársulattá. Azóta közel 3000-szer álltak színpadra és több mint 300 ezer nézőt értek el, legnépszerűbb előadásukat, a RögvEstet önmagában 1500 alkalommal játszották.

A kerek évfordulót az Akvárium Klubban ünneplik meg november 19-én egy közel 2 és fél órás impróshow-val, ahol korábbi társulati tagok és más különleges vendégek is színpadra lépnek.

A 20 év során természetesen számtalan vicces vagy emlékezetes anekdota gyűlt össze a színészek fejében. Ezek közül meséltek el néhányat, bár mint azt hozzátették, rengeteg olyan sztorijuk van, amit ilyen-olyan okból inkább megtartanak maguknak.

Hogy lesz a MÁV-szignálból bábszínház, a bordélyból pedig borbély?

„Egyik kedvenc történetünk, amikor Magyarföldre hívtak meg bennünket fellépni. Oda is értünk, kiszálltunk a kocsiból, már zajlott a falunap. Először úgy tűnt, hogy minden rendben, de ahogy jobban szétnéztünk, lassan derengeni kezdett, hogy valami nem stimmel” – idézi fel Boldoghy Borbála.

Kiderült, hogy Magyarlakra sikerült megérkezniük, mert a kollégájuk összekeverte a település nevét. Felhívták a magyarföldi szervezőt, aki rapszodikusan a következőt felelte, miután bevallották, hogy ők bizony épp Magyarlakon vannak: “hol, b*szdmeg???”

Ekkor nagyjából 20 perc volt hátra a tervezett kezdési időpontig. Óriási szerencséjükre a két falu csak 30 kilométerre van egymástól, szóval minimális késéssel sikerült odaérniük, majd megtartani az előadást. Bár mint kiderült, ellenkező esetben az első helyszínen is befogadták volna őket…

Hasonlóan vicces helyzeteket szül, amikor egyikük a színpadon, előadás közben hall félre valamit. Bódy Gergő azt meséli, hogy egyszer a Vajdaságban játszottak, ahol feltette a kérdést a közönségnek, hol játszódjon a következő jelenet – mondjanak egy olyan mindennapos helyszínt, ahol gyakran megfordulnak.

„Egy bácsi a terem hátsó részéből be is kiabálta, hogy »illemhely!« De mindezt olyan erős vajdasági akcentussal, hogy ha azt is hozzávesszük, mennyire ritkán használjuk ma már ezt a szót a mindennapi nyelvben, esélyem se volt megérteni. Legalább ötször visszakérdeztem, egyre közelebb menve a nézőhöz, és egyre cikibbé vált a helyzet, de még mindig nem értettem”

– mondja nevetve.

Végül már szinte ott állt az illető arcában, újra megkérdezte, ő pedig kisebb kétségbeeséssel ismételte el sokadjára, hogy ILLEMHELY, mire átment az üzenet.

Zenefelelősüknek, Pirisi Lászlónak pedig a MÁV-szignált sikerült egyszer bábszínháznak értenie, és a többiek legnagyobb meglepetésére el is kezdett játszani egy aranyos, bábokhoz illő zenét. Ennél is viccesebb volt talán, amikor Tóth Barna a bordélyt hallotta félre borbélynak, majd elkezdett hajvágást imitálni egyik játszótársánál.

Neveket, konkrétumokat is gyakran hallanak félre, ilyen esetekben amikor csak lehet, kisegítik egymást: például ha valaki a sor elején úgy kezdi a történetet, „Péter elment bevásárolni”, a sor végén álló viszont már Istvánként nevezi meg a karaktert, az utána következő gyakran menti úgy a helyzetet, hogy „Péter István, aki egyébként jobban szereti, ha Péternek nevezik…”

Olyan is előfordul, amikor a másik fél nem félrehall valamit, egyszerűen csak rosszul értelmezi a jelenet során kapott jeleket. Az egyik első kapolcsi Mozaik előadásban Rada Bálint egy gyorséttermi dolgozót játszott, Molnár Levente viszont meg volt győződve róla, hogy egy börtönben lévő rabot lát.

Az elején még megvoltak azok a mondatok, amelyek mindkét helyzetre igazak lehetnek („Te mióta vagy itt?” – „8 éve”), a folytatásban viszont olyan vicces párbeszédek jöttek létre, mint például „Mindjárt szünetem lesz, kimegyek kicsit” – „Micsoda, te ki tudsz menni??!”

Részegen imprózni: folyamatos küzdelem az életben maradásért

Szokatlan felkérésekből sem volt hiánya a társulatnak az elmúlt 20 évben. Egy porcelán étkészleteket gyártó cég beépített embereknek használta őket a termékbemutatóján, a feladatuk az volt, hogy váratlanul jelenjenek meg az esemény közepén, és kezdjenek el balhézni, tányérokat törni.

Hasonló volt az is, amikor egy étterembe hívták őket, ahol valamilyen furcsa oknál fogva össze kellett veszniük a csapat jelenlévő tagjaival. Még két nyomozó is volt közöttük, ők egy ponton megérkeztek bőrkabátban, hogy felvegyék a tanúvallomásokat. Itt egyébként végül nem sült el túl jól a performansz, a jelenlévők nem igazán vették a lapot, szóval ehhez hasonló „balhézós” felkéréseket ma már nem vállalnak.

Menekültszállón is tartottak workshopot ukrán gyerekeknek, leginkább kézzel-lábbal magyarázva, mivel nem sokat értettek angolul.

Előfordult, hogy egy festékgyártó új termékének bemutatójára hívták őket, aminek az volt a jellegzetessége, hogy nem maszatolódik, gond nélkül lemosható. Kaptak is egy falfelületet, ami ezzel a bizonyos festékkel volt bevonva, és azt kérték tőlük, hogy minden jelenetben fröcsköljenek rá ketchupot egy bödönből.

Az első években még irodalmi felolvasóesteket is tartottak, ebben az időszakban történt, hogy március 15-i ünnepi műsorra kaptak meghívást a maglódi művelődési házba.

„A csavar az volt a dologban, hogy nem impróztunk, hanem verset kellett mondanunk. Nagyjából 20-30 perces műsorral készültünk, de egy félreértés miatt csak a helyszínen derült ki, hogy egész estés programot várnak tőlünk. A vége az lett, hogy a létező összes verset elmondtuk, amire emlékeztünk, természetesen csapnivalóan, valamint háromszor is elénekeltük az A jó lovas katonának… kezdetű népdalt” – idézi fel Várady Zsuzsi.

Minden évben kapolcsi Momentán Udvar egyik fénypontja a Late Night Show fantázianevű előadás, aminek lényege, hogy az egyik játszót masszívan leitatják közvetlenül a színpadra lépés előtt, a végén pedig megszavazzák a nézők, szerintük ki nem józan.

„Ez egy folyamatos küzdelem az életben maradásért. Leginkább az időérzékem és a memóriám kapcsol ki, nemhogy arra nem emlékszem, mi volt az előző jelenetben, de még arra sem, mire válaszolok épp”

– fogalmaz Penke Bence, akire már kétszer is jutott ez a szerep. A többiek viszont direkt arra játszanak, hogy gyanúsak legyenek, ezért mindenki sokkal felszabadultabb és több mindent enged meg magának, mint egyébként.

„Emiatt rendkívül felelősségoldó a játék, hiszen bármit hibázhatsz, legfeljebb azt hiszik majd rólad, hogy te ittál” – teszi hozzá Bence.

Volt egy nagyszabású rekordkísérletük is, amikor 20 órán keresztül játszottak egyhuzamban hajnaltól késő éjszakáig, ennek végére már mindenki eléggé hasonló állapotban volt ahhoz, mintha részeg lenne.

„Az előadás még úgy-ahogy rendben volt, hiszen hajtott bennünket az adrenalin, a másnap viszont sokkal durvábban kiütközött a fáradtság” – emlékszik vissza Kiskovács Attila.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk