KULT

Megsértődött, és kirohant a stúdióból Herceg Erika – ilyen volt az X-Faktor második adása

Volt megható történet, mentorbalhé, híres ember leánya, és új kedvenc mentorunk is lett Erika személyében.


Most már évek óta írom az X-Faktor-kritikákat, és hát azért ebbe is bele lehet fásulni. Ezért arra gondoltam, ma kicsit változtatok. Nem írom le percről percre, mi minden volt az adásban – végül is, aki látta, annak fölösleges, és aki nem látta, nos, annak is.

Ehelyett csak kiemelem a számomra legemlékezetesebb pillanatokat, versenyzőket.

1. Hókuszpók

Aki ismer, tudja, hogy a Hupikék törpikék közel áll hozzám. Egyrészt gyerekkoromban én is néztem.

De nem is ez a legfontosabb, hanem immár fordítóként is megnyertem a kék mitugrászokat, így mindennapjaim részévé váltak.

Ezek után talán érthető, hogy vegyes érzésekkel néztem az első versenyzőt, Berkeszi Jánost, aki Hókuszpóknak öltözve érkezett a színpadra, madzagon plüssmacskát húzva maga után.

A bevezető kisfilmjében stílszerűen a Hupikék törpikék főcímdalát adta elő, ami önmagában még nem lett volna baj, de a szerkesztők elkövették azt a hibát, hogy le is adták. Így már tudhattuk, mit várhatunk. (Spoiler: Semmi jót.)

A 90-es évek végén volt nagy őrület a Hupikék törpikék mix. Egy olyan kazetta, amin eltorzított törpike hangon énekeltek slágereket, vicces(nek szánt) szövegekkel. Emberünk ebből adott elő egy dalt úgy, hogy tulajdonképpen egy az egyben lejátszotta a nótát, és ráénekelt.

Hamisítatlan 5 nemes produkció volt (szerénytelenül kineveztem magamat is mentorrá), de azért egy pozitív momentum akadt:

A delikvens minden mentornak adott törpnevet. Laci Törperős, Alex Dulifuli, Erika kizárásos alapon Törpilla, Peti pedig Törpojáca lett.

(Egyszer a suliban a hangadók kitalálták, hogy mindenkit elneveznek valamelyik szereplőről. Akkori népszerűségemet jó jelzi, hogy én lettem Sziamiaú.)

2. Áron

A második válogató meghatározó szereplője volt Áron, akit Peti szúrt ki a közönségből. Volt, hogy fölhívta a színpadra táncolni, de a csúcs kétségtelenül az volt, amikor beültette maga helyett a mentori székbe.

Áron nem jött zavarba, profin összefoglalta az aktuális produkciót:

3. Bucca Brothers

A Bucca Brothers egyenesen Olaszországból érkezett a magyar X-Faktorba. Szó szerint, mert mint elmondták, a válogató reggelén még a napfényes Itáliában ébredtek. A fiúk édesapja olasz, édesanyja magyar, ezért tudnak olyan jól magyarul.

Tu Vuo' Fa' L'Americano című dalát énekelték. Alex ugyan az elején hiányolta a dobost, de a produkció után Peti levonta a tanulságot: nem hiányzott.

4. Boros Marcel

Ez az adás sem maradhatott TÖRTÉNET nélkül. Nem akarok szívtelen, cinikus öregembernek tűnni, és a születésekor oxigénhiányt elszenvedő Marci sztorija valóban megható. Sőt, mint kiderült, szerencsére tehetséges is a srác.

De ahogy hétről hétre szállítja az X-Faktor ezeket a nehéz sorsú tehetségeket, kiszámíthatóan, szappanoperás körítéssel, az megmosolyogtató.

Alex is érezheti ezt, mert mint az értékelésnél elmondta, hogy őt a történet nem érdekli, csak a produkció.

5. Sophia Khan

A Németországból érkezett lány anyukája magyar. Elmondta, hogy mindig érzéssel énekel, hogy megható legyen. Az ilyen kijelentéseknél általában aggódni kezdek, aki ennyire bízik magában, arról többnyire kiderül, hogy hiába.

Szofi azonban kellemes csalódást okozott, meggyőzte a mentorokat, 4 igennel ment tovább.

6. Rambo

Minden évben vannak nagy visszatérők, akik egyszer (vagy sokszor) kiestek már, de nem adják fel. Sajnos.

Ilyen Rambo, aki a tavalyi bukta után új külsővel és új dallal érkezett. Pechünkre csak azt nem cserélte le, amit igazán kellett volna, a hangját, így végig kellett hallgatni, ahogy legyilkolja az Aladdin Whole New World című betétdalát.

Miller Dávid próbálta menteni a menthetőt, és ő is beszállt, de ez körülbelül annyit segített, mint pöcegödörben a légfrissítő.

Mondjuk a dalválasztással egyetértek. Jó ötlet volt az Aladdinhoz nyúlni, hiszen

Rambo éneketudásán már csak egy dzsinn segíthetne.

7. A nagy táncbalhé

Nem titok, hogy egy-egy adást több felvételből vágnak össze. Ha találnak valami visszatérő motívumot, azt szeretik összerakni egymás után. A mai rész egyik vezérmotívuma arról szólt, hogy Erika folyamatosan próbálja rávenni Petit és Lacit, hogy táncoljanak, mert így unalmasak.

Aztán amikor egy Nagy Krisztofer nevű Lady Gaga gyilkos megpróbálja felkérni Erikát, aki az asztal alá bújik előle, eljön a bosszú ideje: a fiúk szívtelenül odavetik a lányt a mókusok elé.

Ezen Erika megsértődik, még a stúdióból is kimegy, de aztán később megtörik a jég, minden és mindenki heppi, és vígan táncolnak a szintén visszatérőknek számító Dj Papucs és Janika förtelmes diszkójára.

8. Erika az új kedvenc mentorom

Az előbbivel szorosan összefügg viszont egy olyan momentum, amit kiemelnék. Sokszor dicsértem Alexet, hangsúlyozva, hogy a magyarországi X-Faktor történetében szerintem ő nem csak a legsikeresebb, de a legjobb mentor is.

Viszont azt kell mondjam, új kedvenc mentorom van Erika személyében. A táncolós-sértődős saga részeként megmutattak egymás után több olyan esetet, ahol Erika által gyengének tartott produkciókat a fiúk tovább szavaztak.

Alexék általában ezeknél úgy gondolták, hogy a versenyző túl nehéz dalt választott, de láttak benne tehetséget.

A műsor készítői kicsit úgy állították be a történteket, mintha Erikában még mindig a korábbi sértődöttség dolgozna, és dacból akarna mindenkit hazaküldeni.

Én úgy láttam, hogy csak végtelenül következetes volt, azt gondolom, a verseny része az is, hogy a versenyző legyen tisztában magával, és ne álljon ki olyan dallal, amit csak hamiskásan, rengeteg hibával tud előadni.

A válogató után következő Tábor körnek pontosan az a lényege, hogy a versenyzőknek olyan dalt kell majd megoldani, amit ott osztanak ki nekik. Ott is tovább engedik majd őket azzal, hogy „Jaj, szegény, rossz volt a dal”?

Az a benyomásom, Erika sokkal jobban érzi a fiúknál, mikor van helye a hülyéskedésnek, mikor kell komolynak lenni, és mikor nem szabad kompromisszumokat kötni.

9. Miller Dávid „testvére”

Az első adásnál bejött a híres ember tehetséges utóda forgatókönyv, ezért megismételték. Ezúttal Mihályfi Luca Zsófia érkezett, akinek édesapja Mihályfi Balázs színész, édesanyja Tóth Adrienne operaénekesnő

Miután a Keresztanyuban Mihályfi Balázs és Ullmann Mónika egy párt játszanak, Miller Dávid rögtön meg is állapította, hogy akkor a lány tulajdonképpen az ő testvére.

Szerencsére, amikor ismert ember hozzátartozója kerül színpadra, lehet remélni, hogy jó lesz – a szakmabeli hozzátartozók nyilván lebeszélték volna, ha bűn rossz lenne.

Luca Billy Eilisht énekelt, szenzációsan, teljes mértékben megérdemelten jutott tovább a döntőbe.

Végezetül még valamiről szólnom kell. Feltűnő, hogy a korábbi évekkel ellentétben sokkal kevesebb a kellemetlenül viselkedő ember. Régen szinte másról sem szóltak a válogatók, minthogy jött valaki nagy arccal, kis hanggal, és miután kiszavazták, megsértődött, és jól odamondogatott a zsűrinek.

Ezekből most mintha kevesebb lenne, és nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy az őrültek fogytak el, valószínűbb, hogy a műsor szerkesztése vált humánusabbá. És bár a kritikaírót így magaslabdáktól fosztják meg, összességében a műsor sokkal szerethetőbb tőle.

Szóval ezért a magam részéről köszönetet mondok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk