KULT

Majdnem odaveszett egy tűzben, prérifarkasnak tartotta magát, és szemüveg nélkül gyakorlatilag vak – A Jake Gyllenhaal-portré

Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.


David Fincher 2007-es Zodiákus című filmjének egyik jelenetében Robert Graysmith, a Jake Gyllenhaal által alakított újságíróból lett amatőr nyomozó bemegy egy barkácsbotlba, ahol megpillantja azt a férfit, akiről úgy véli, hogy korának leghírhedtebb sorozatgyilkosa lehet. Próbál feltűnésmentes maradni, de nem tudja megállni, hogy ne bámulja őt, a tekintete pedig valósággal lyukat éget a képernyőn.

A bámulás Gyllenhaal egyik színészi specialitása. Bilge Ebiri, a Vulture írója szerint a 43 éves színésznek vannak „a legkifejezőbb szemei generációjának minden főszereplője közül”.

Ezt pedig rengeteg filmjében tudta kamatoztani, gondoljunk csak például az Éjjeli féregre (2014), amelynek kedvéért Jake sok kilótól szabadult meg, hogy az amúgy is nagy szemei még nagyobbnak tűnjenek.

Na de kezdjük az elején! Jacob Benjamin Gyllenhaal 1980. december 19-én született Los Angelesben Naomi Foner forgatókönyvíró és Stephen Gyllenhaal filmrendező gyermekeként, vagyis adott volt a filmes közeg, amit persze már egészen kiskorában ki is használt. Nővére, az 1977-ben született színésznő-rendező, Maggie Gyllenhaal szintén világszerte ismert és népszerű. Egyébként svéd és angol származásúak, utolsó, Svédországban született felmenőjük a dédapjuk, Anders Leonard Gyllenhaal volt. Az édesanyjuk, Naomi zsidó, New Yorkban született orosz-lengyelországi askenázi zsidó családban, így Jake is zsidónak tartja magát. Paul Newman és Jamie Lee Curtis a keresztszülei, Newmant egyben a legfőbb szakmai példaképének is tartja.

Már korán, gyermekként bekerült a filmes világba a családja iparághoz fűződő kapcsolatainak köszönhetően. Színészként Billy Crystal fiaként debütált az 1991-es Irány Colorado! című vígjátékban. A szülei viszont azt már nem engedték, hogy szerepeljen a Kerge kacsákban (1992) is, mert ehhez két hónapra el kellett volna hagynia az otthonát. A következő években azonban támogatták őt abban, hogy meghallgatásokra járjon, ám ha kiválasztották őt egy szerepre, azt már nem vállalhatta el. Kivételt képeztek az apja filmjei, így például feltűnt az 1993-as Veszélyes nő című filmben (a nővérével, Maggie-vel együtt), a Gyilkos utcák című sorozat egyik 1994-es epizódjában, vagy a Fű alatt című 1998-as vígjátékban. A középiskola utolsó évét megelőzően az egyetlen olyan projekt, amiben feltűnhetett, az 1993-as Josh és S.A.M. című, kevéssé ismert ifjúsági kalandfilm volt.

Buddhistából problémás tini

A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy Jake nyári munkákat vállaljon, hogy eltartsa magát, így aztán vízimentőként és pincérként dolgozott egy családi barát által üzemeltetett étteremben. Jake szerint a szülei bátorították a művészi önkifejezését is: „Folyamatosan támogattak bizonyos dolgokban, más tekintetben viszont hiányoztak. Határozottan a kifejezésben és a kreativitásban volt mindig is a legjobb a családom” – mesélte Gyllenhaal, aki 1998-ban érettségizett a Los Angeles-i Harvard-Westlake gimiben, majd felvették a Columbia Egyetemre, ahol a nővére már végzős volt, és ahol az édesanyja is diplomázott, itt Jake egyébként keleti vallásokat és buddhista filozófiát hallgatott. A buddhizmus iránti érdeklődése és a jelen pillanatra való nyitottsága pedig meghatározza a színészi munkásságát is. „Azzal szoktam kezdeni, hogy kihúzom a forgatókönyvből a színpadi utasításokat" – mondta – „Mindent, ami előre sugallja, hogyan kellene érezned vagy viselkedned. Van egy jelenet abban a Meryl Streep-filmben, a Veszélyes vizekenben. A családját elrabolják, és egy fickó fegyvert ránt, az első reakciója a fegyver láttán pedig az, hogy elneveti magát. Aztán megrémül. Imádom ezeket a mikrokozmikusan őszinte részleteket.” Két év után azonban Jake abbahagyta az egyetemet, hogy a színészetre koncentrálhasson, de kifejezte szándékát, hogy majd egyszer megszerzi a diplomát is.

A sikerre pedig nem is kellett sokat várni. Az első főszerepét az 1999-es Októberi égboltban játszotta, Joe Johnston (Drágám, a kölykök összementek, Rocketeer, A tűz óceánja, Amerika Kapitány – Az első bosszúálló) rendezésében, amely Homer Hickam Rocket Boys című önéletrajzát dolgozta fel, és amelyben egy nyugat-virginiai tinit alakított, aki egy tudományos ösztöndíjat igyekszik elnyerni, mert nem szeretne szénbányászként tevékenykedni a továbbiakban.

A film pozitív fogadtatásban részesült, és 32 millió dollárt hozott, sokan Gyllenhaal „áttörő alakításaként" jellemezték.

Pedig az igazi áttörés csak két évvel később érkezett. Ez volt a Donnie Darko, Jake második főszerepe, ami ugyan nem lett kasszasiker a 2001-es bemutatásakor, de óriási kultfilmmé vált. A Richard Kelly által rendezett film 1988-ban játszódik, Gyllenhaal pedig egy problémás tinédzsert alakít, akinek látomásai vannak egy 180 centi magas rémnyúlról, Frankről, aki azt mondja neki, hogy a világ a végéhez közeledik.

Siker, gyilkosság, tűzvész

Ezután pedig nem volt megállás, szerzői darabok és blockbusterek egyaránt tarkítják a filmográfiáját. Ő maga a nagy karrierváltást körülbelül 14 évvel ezelőttre teszi, közvetlenül azelőttre, hogy betöltötte volna a 30. életévét. Állítása szerint van az ezelőtt és az ezutáni időszaka. A korai sikereit követően ugyanis a kultikus Donnie Darko és a Heath Ledger mellett nyújtott Oscar-jelölt alakítása után a Brokeback Mountain: Túl a barátságonban, úgy tűnt, a pályája a hollywoodi pénz nyomában lohol. 2010-ben például főszerepet játszott a 200 millió dolláros Disney-videójáték-adaptációban, a Perzsia hercege: Az idő homokjában, illetve egy Viagra-ügynök szerepét is elvállalta a Szerelem és más drogok című romantikus vígjátékban Anne Hathaway oldalán. Gyllenhaal azonban nem volt meggyőződve arról, hogy ő csupán ilyen filmekre jó.

Vett egy nagy levegőt, majd belevetette magát a nagyobb kihívást jelentő, kevésbé nyilvánvalóan közönségbarát filmekbe, kezdve Az utolsó műszak (2012) című elismert, kis költségvetésű krimi-drámával.

A felkészüléshez öt hónapot töltött a Los Angeles-i rendőrség berkeiben, egy alkalommal pedig szemtanúja volt egy gyilkosságnak is egy drogfogás során. Azt mondja, hogy a látszattal kacérkodó élet után a valóság végül ekkor jutott el hozzá.

Az életveszéllyel azonban már korábban is farkasszemet nézett: 2006 decemberében Jake és a nővére, Maggie épp a kaliforniai Invernessben lévő Manka's Inverness Lodge nevű étteremben voltak, mivel ott vakációztak. Az épületre azonban hajnali 3 körül rádőlt egy fa, amely miatt tűz keletkezett. Körülbelül egy tucatnyian voltak az épületben, de szerencsére sikerült mindenkinek kimenekülnie, még mielőtt a nagy szél miatt a tűz mindent elpusztított. A társtulajdonos és sztárszakács Daniel DeLong utólag azt mondta, hogy Jake és Maggie nagyon bátrak és segítőkészek voltak. „Jake például segített kihúzni a dolgokat a tűzből" – tette hozzá.

Egyébként azt sem tudják sokan Gyllenhaalról, hogy nagyon rossz a szeme. Nemrég például bevallotta, hogy szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem lát, de ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, elmondása szerint vannak pillanatok, amikor ez kifejezetten az előnyére válik. „Reggelente, mielőtt felhúzom a szemüvegem, és még nem látok semmit, végre egy kicsit magamban lehetek” – mesélte, a Telegraph-nak korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyerekként „könnyű célpont volt" az osztálytársai számára, mivel korrekciós szemüveget kellett viselnie, amiért sokan csúfolták. Ugyanakkor rengeteg alakítása során tudott meríteni abból, hogy saját bevallása szerint eléggé érzékeny gyerek volt.

Jake, a prérifarkas

A Gyllenhaal által meghozott döntés/változás pedig egybeesett más változásokkal is az életében. „Sok minden újradefiniálta önmagát. Nem mindegyik volt jó” – mondta egy interjúban. Ott volt például a barátja, Heath Ledger 2008-as halála. Ráadásul a szülei is elváltak. Az azóta készült filmjeiben épp ezért folyamatosan próbára tette magát. A 2015-ös Everesthez három hónapon át forgatott az Alpokban, Izlandon és a Mount Everest alaptáborában, az ugyanebben az évben bemutatott Mélyütés című bokszeposz kedvéért fél évet töltött egy profi edzőteremben, s ahogy fentebb is áll, az Éjjel féreg főszerepéért durván lefogyott.

„Amikor elkezdtem megtanulni a párbeszédeket az Éjjeli féreghez, a szavak és az írásjelek annyira különlegesek voltak, hogy a testem elkezdett bizonyos módon reagálni rájuk. Volt ez az állatos elképzelésem, mintha egy prérifarkas lennék.

Dél-Kaliforniában nőttem fel, és éjszakánként néha hallani lehetett az üvöltésüket, ahogy széttépnek egy ártatlan állatot, ezért gondoltam, hogy a karakteremnek is ilyennek kell lennie. A prérifarkasok mindig betegesnek tűnnek: vékonyak, és őrült tekintetük van, na meg az árnyékban bolyonganak. Rájötten, hogy ez koncepcióként abszolút működik, így ehhez az elképzeléshez alakítottam magam” – mesélte. A változás pedig valóban páratlan lett, sokak szerint Gyllenhaal az Éjjeli féregben nyújtotta élete eddigi legjobb alakítását, és pofátlanság, hogy még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra.

Későn jött szerelem

Bár a pletykalapok az évek során keményen próbálták Gyllenhaalt lehetséges partnerekkel összehozni – pl. Natalie Portmannel, Minka Kellyvel, a Mélyütés-beli partnerével, Rachel McAdamsszel vagy Ruth Wilsonnal –, ezek nem voltak igazak, Jake maga pedig azt sugallta, hogy a kemény munka minden hosszabb távú románcának rovására ment. Egy korábbi állítása szerint kétszer-háromszor volt életében szerelmes. „Néha éltem együtt barátnőkkel. A házam pedig mindig nyitva áll a barátaim előtt" – mondta. És majdnem 40 éves koráig tényleg nem volt egy-két évnél hosszabb kapcsolata… 2002-ben kezdett randizni Kirsten Dunst színésznővel, miután a nővére, Maggie, aki Dunsttal együtt játszott a Mona Lisa mosolya című filmben, bemutatta őket egymásnak; végül 2004-ben barátságban szakítottak. 2007-től 2009-ig randevúzott a Kiadatás-beli partnerével, Reese Witherspoonnal, 2010 októberétől 2011 januárjáig, tehát mindössze három hónapig Taylor Swifttel, majd 2013 júliusától decemberéig a modell Alyssa Millerrel járt.

Végül 2018-ban jött a nagy szerelem az akkor 22 éves francia modell, Jeanne Cadieu személyében (Jake ekkor már a 38-hoz közelített), akivel immár hat éve egy alkotnak egy párt, meg nem nevezett források szerint pedig Jake családot is szeretne alapítani Jeanne-nal, merthogy eddig még nem született gyermeke.

Gyllenhaal emellett állítása szerint többet szeretne színházzal is foglalkozni, korábban ugyanis a fiatal brit író, Nick Payne több darabjában is szerepelt. Emellett elkerülhetetlen ambíciói vannak a rendezéssel kapcsolatban is:

„Szeretném nézni, ahogy nálam tehetségesebb emberek játszanak egy jelenetet, és nem kell bemocskolnom azt a saját tehetségtelenségemmel" – mondta egyszer nem kevés álszerénységgel.

És hogy mi a helyzet a munkán túl? „Apám, a svéd egyszer valami gyönyörű dolgot mondott: »Jake, ne felejtsd el, hogy szórakozni is kell!«. Erre én: »Ó, akkor most már rendben vagyok? Eleget tettem?« »Igen, miért ne engedhetnéd el magad?« - mondta nevetve, majd visszarohant a vágószobába, hogy a filmjén dolgozzzon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk