KULT

Majdnem megölte Tom Cruise-t, nem zavarja a meztelenkedés és imádja a veszélyt a 40 éves Emily Blunt

Hollywood egyik legjobb humorú és leglazább színésznője ha kell, ledobja a textilt, ha kell, kigyúrja magát, ha kell, csípőből zseniálisat alakít.


Olyan régóta ismerjük, hogy akár rá is csodálkozhatunk: még mindig csak 40 éves? Február 23-án volt a szülinapja a brit Emily Bluntnak, aki lassan, nagy tehetséggel és okos döntésekkel dolgozta be magát a hollywoodi színészelitbe a kétezres évek eleje óta. Összegyűjtöttünk pár érdekességet róla.

Ruha ledob, tehetség bedobva

Aki anno látta a Szerelmem nyarát (2004), akkor biztosan feltette azt a kérdést, hogy ki ez a lány. Mert Blunt olyan szuggesztív és emlékezetes alakítást nyújtott a filmben, hogy attól a pillanattól lehetetlen volt lesöpörni a porondról. A kérdés már csak az volt, milyen karrierdöntéseket hoz és milyen ajánlatokat kap. A film két tinilány együtt töltött nyarát és testi-lelki összefonódását mesélte el, számos érzéki jelenettel, a színésznő pedig gátlások nélkül meztelenedett le szó szerint és átvitt értelemben is a kamera előtt. Egyébként nem zavarja, ha kevés rajta a ruha a kamera és a stáb előtt, maximum legyint egyet egy interjúban, hogy "mindig van egy éhes stábtag, akinek olyankor kell bejönnie az ebédjéért".

Ikonikus karakter az ikon mellett

Két év sem telt el, máris Hollywood közepén, a legnagyobb élő ikon, Meryl Streep és Anne Hathaway társaságában találta magát Az ördög Pradát visel című, mára kultikussá vált vígjáték mellékszereplőjeként. Annyira jól hozta a frusztrált, kisstílű, sznob, de érzékeny asszisztens komplex karakterét, hogy eddigre már az is felfigyelt rá a szakmából, aki addig nem. A kedvenc jelenete az a filmből, amikor a karaktere náthás lesz, ezért nem tud elutazni Mirandával (Streep) a divatmagazin elviselhetetlen főszerkesztőjével a párizsi divathétre. Blunt egyik anekdotája Streepről elhíresült: a legenda kedvesen bemutatkozott neki és Hathawaynek az olvasópróbán, majd közölte, hogy ez az utolsó kedves mondata feléjük, ami elhagyja a száját a forgatás végéig, aztán ehhez tartotta is magát.

Blunt egyébként annyira erős a mísz, de nagyon hálás karakterként, hogy sokak szerint ebben a pici szerepben is lejátszotta Hathawayt a vászonról.

Beindul a szekér Tom Hanks-szel és Steve Carellel

2007-ben két olyan filmben is játszott, amiben a szexuális vonzerején és az egyéniségén egyszerre volt nagy a hangsúly. Az egyik a Charlie Wilson háborúja című remek politikai mozi volt Tom Hanksszel a főszerepben. Blunt számára a legnagyobb kihívás az a jelenet volt, ahol ahol felöltözve, csábítóan kellett elénekelnie az Angel című számot, miközben szexin lépdel lefelé egy lépcsőn, és szerinte "tök bénán" énekelt, mert túl magasan nem tud jól:

A másik epizódszerepe kicsi volt, de annál viccesebb: a Dan és a szerelem című filmben, melyben egyébként Steve Carell és Juliette Binoche zúgnak egymásba, egy jelenetben csábító táncot lejt egy kocsmázás alkalmával Dannek, a főhősnek, aki épp nem vele lenne elfoglalva, hanem Binoche-sal, aki sajnos épp Dan testvérével kavar, tehát tiltott zóna. Blunt, akit malacfejnek is gúnyolnak a filmben, végtelenül intelligensen játssza a szexi és buta plasztikai sebészt:

Kapcsolati háló

Blunt és férje, John Krasinski mára bevették magukat a hollywoodi elitbe, de egészen organikusan: Blunt gyakran hivatkozik a fantasztikus Stanley Tuccira, sógorára, hogy aljas módon beférőzött a családba, mert Az ördög Pradát visel forgatásakor ő mutatta be a nővérének. Jimmy Kimmellel összejárnak, Krasinski régi barátja Justin Theroux, Jennifer Aniston exférje is. A Blunt-Krasinski együttműködés persze nekünk elsősorban szakmai oldalról érdekes, nekik pedig kifejezetten jól jövedelmező.

"Szint alatt" ment férjhez

John Krasinski színész, Blunt színész-író-rendező férjének öniróniájára jellemző, hogy nevetve ismeri be, pontosan tudja, hogy "felfelé" házasodott, azaz olyan nőt vett el, akiéhez az ő karrierje még nem volt mérhető. Azóta a színész behozta a lemaradást, de a sztorijuk kezdete attól még tény:

Krasinski szégyentelenül sokszor megnézte Az ördög Pradát viselt Emily Blunt miatt, annyira rajongott érte (ekkor még nem is ismerték egymást), majd egy véletlen éttermi találkozáskor otthagyta az asztalánál Justin Thoreaux-t, beállt Blunt és barátja asztalához és elkezdett nyomulni.

Az első randijuk Blunt egyik filmpremierjén volt, ahová Krasinski Amerikából utazott egy napig, elkísérte Bluntot, majd visszarepült. Két gyerekük született, és eddig két közös filmjük készült el.

Tom Cruise, Emily Blunt és a fa, aminek nekimentek

Cruise karrierjének is egy kifejezetten kellemes állomása A holnap határa című akciófilm, amiben sok fordulat és még humor is bőven van, miközben egészen izgalmas, jól összerakott mozi. Blunt ebben megkapta a női főszerepet: a karakterének elég sokszor le is kellett lőnie Cruise-t, hogy az újra feléledjen, és kezdődjön elölről minden, amíg ki nem kerül a körforgásból.

A színésznő az életben is majdnem kinyiffantotta a sztárszínészt, aki, mint ismert, minden stuntját szereti egyedül, kaszkadőr nélkül csinálni, így Blunt sem akart lemaradni erről. Ő maga vezette egy jelenetben a kocsit, őrült gyorsan kellett hajtania, de rosszkor kanyarodott be, és Cruise a végén már hiába üvöltött vele, nem érdekelte, majd nekivezette az autójukat egy fának.

Itt meséli el:

Blunt őszintén beszélt róla, hogy egyébként hiába készült fel durván fizikailag a forgatásra, nem számított arra, milyen fizikai megterhelés lesz a 36 kilós harci öltözetet viselni, ebben mozogni és akciójelenetekben helytállni. Elmesélése szerint amikor először felvette a jelmezt, elsírta magát, annyira nehéz volt a ruha, és Crusie-nak kellett bele lelket önteni.

Alkoholista, traumatizált roncs

2016-ban egy nagyszerű krimi adaptációjában, A lány a vonatonban játszott a színésznő, ami az egyik legerősebb alakítását örökítette meg. Nehéz úgy írni a sztoriról, hogy ne lőjük le a poént, anno mi is írtunk a filmről, de egyébként is egyértelműen Blunt az, aki miatt a thriller olyan erővel működik, ahogy.

Egy depresszióval, PTSD-vel és függőséggel küzdő nőt alakít, aki egy rejtélyes bűnügy közelébe kerül. Ilyen mélységekbe még nem ment le addig, ezt pedig a szakma és a közönség is értékelte.

Azért persze azt se felejtsük el, hogy előtte, 2015-ben a Sicarióban is nagyon játszott.

Hang nélkül

Krasinski 2018-ban gondolt egyet és megírta élete első horror-forgatókönyvét úgy, hogy kifejezetten parázik a műfajtól, de nem hagyta nyugodni az ötlet. Nem kérte fel Bluntot a szerepre - "milyen kínos beszélgetés lett volna aznap a vacsoraasztalnál"-címszóval, azaz félt, hogy a színésznőnek nem tetszik majd, amit írt- , de Blunt azonnal magának akarta a női főszerepet. A Hang nélkül, amit Krasinski rendezett, gigasiker lett, Blunt alakítása pedig elementáris. Az egyik legütősebb jelenete nyilván az volt, amiben csendben kellett szülnie a kádban, mert a filmbeli szörnyek a hangra érzékenyek (ezért néma mindenki a filmben).

Hang nélkül 2

"Amíg én a Mary Poppinst forgattam és boldogan jöttem haza naponta a forgatásról, és ilyenekről számoltam be, hogy 'képzeld, ma pingvinekkel táncoltam"', John a padláson a legsötétebb állapotában volt, ugyanis épp akkor írta a Hang nélkül folytatását - mesélte Blunt egy interjúban. - Erre csak ilyeneket tudott válaszolni, hogy "én pedig megöltem egy gyereket a negyedik oldalon"'. A Hang nélkül 2 is izgalmas, működő mozi lett - és megint nagy siker. Blunt újabb színeit mutatta meg, amire azért is volt lehetősége, mert a Hang nélkül-filmek alapkoncepciója nem a céltalan ijesztgetés, hanem a gyermekeiket és családjukat óvó szülők, és kifejezetten: egy eszeveszettül bátor anya küzdelmeinek bemutatása. A Hang nélkül 2-nek, így közvetve Bluntnak is köszönhető egyébként, hogy a Covid után visszakúsztak a nézők a mozikba. Legújabb produkciója, Az angolok című miniszéria megtekinthető az HBO Maxon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk