Lengyel Ferenc: A néző nem hülye! Egy ideig lehet ámítani a közönséget, de aztán kilóg a lóláb...
Lengyel Ferenc azon színészeink közé tartozik, akik a komoly, művészi produkciókban és a könnyedebb műfajokban is egyaránt otthonosan mozognak. Most a Keresztanyu apropóján beszélgettünk.
– Lengyel Ferenc neve a színházba járó közönség előtt úgy gondolom, jól ismert, hiszen az egyik legnépszerűbb művészszínház, a Katona oszlopos tagja voltál 25 éven keresztül. A Drága örökösökkel és most a Keresztanyuval viszont egészen másfajta ismertségre tettél szert. Hogy éled meg?
– Alapjában véve semmi nem változott. Ugyanaz a színész maradtam, ugyanúgy közelítem meg a feladatot, mint korábban.
Az tényleg igaz, hogy népszerűbb lettem. De ez kizárólag mennyiségi kérdés. A sorozatokat közel egymillió ember nézi meg esténként, míg ha egy színházban játszik az ember, azt egy este négyszáz ember látja.
A napi sorozattal ráadásul a nézők életének a részévé váltam. Ez egészen más, mintha az ember elmegy a színházba megnézni egy művészi produkciót.
– Annak, hogy egy szappanoperában szerepelsz, volt-e negatív hatása az úgymond „komoly” munkádra? El tudják fogadni azok, akik a színházból kedvelnek?
Ez csak attól függ, hogy az ember az adott produkcióban hogy teljesít. Ha én maximálisan teljesítek – és ez legyen Bulgakov vagy Csehov –, akkor fel sem merül, hogy a néző lenézze az alakításomat, azt mondja, hogy eladtam a lelkem.
– Akkor szerencsés vagy. Nem jártál úgy, mint Bárdy György…
– Igen, a Gugyerákkal, vagy Koltai az Illetékes elvtárssal. Annak szem és fültanúja voltam, hogy a Mester és Margaritán felnyerítettek a nézők, mert bejött „Illetékes elvtárs”, miközben azért elég komoly darabról volt szó.
De ez már nincs. Azt gondolom, más lett a mérce attól, hogy nagyon sok sorozat készül, és nagyon kevés a munka. Örülünk, ha a színház kinyit, és meg tudunk tartani egy előadást. A járvány idestova két éve tart, és elég nagy csapást mért a színházakra, mint ahogy persze mindenkire.
– Leegyszerűsítve a humorban kétféle színészi hozzáállás van, az egyik a ripacskodó, grimaszolós, fenékre ülős, kétségtelenül sok nevetést kiváltó, a másik, amikor a humoros szerepet is teljesen komolyan veszi a színész. Nekem úgy tűnt, hogy az utóbbi utat választottad. Ez mennyire függ tőled, mennyire a rendezőtől?
– Ha az ember a komoly színészet felől közelít meg egy szerepet, az átélés művészetével készül fel rá, akkor olyan nem lehet, hogy azt kifogásolja egy rendező.
Nekem ez az etalon, épp ezért ebből soha nem fogok engedni. Azon lehet vitatkozni, hogy tetszik, vagy nem tetszik az alakításom. De azon, hogy én milyen elánnal, felkészültséggel közelítem meg, azt nem lehet vitatni.

– Akkor tőled sosem láthatunk Louis De Funes-i grimaszokat és bohóckodást?
– Ha már őt kiemelted… neki ez jól állt. A sajátja volt. Ő eredetileg pincér volt. Gondolom így szolgálta fel az ebédet is a rendezőnek, aki felfigyelt rá.
De ha bárki utánozni próbálná, az már illusztratív művészet, ami a kutyát nem érdekel. Hiszen ott nincs átélés, ott manírok vannak, ott azt a mesterségbeli tudást fitogtatja, ami nincs. Az első órán, a színházművészeti egyetemen elmondják, hogy ilyet nem szabad csinálni, ez tilos.
– Egy sorozat vagy akár egy film nagyban különbözik a színháztól, hisz itt nincs ív, építkezés. Ráadásul egy sorozat története sokszor végeláthatatlanul hömpölyög. Ilyenkor folyamatosan követned kell a sorozat történéseit, vagy csak azokról tudsz, amik közvetlenül érintik a karakteredet?
– Való igaz, hogy amikor már nagy tempóban folyik a forgatás, akkor az ember leginkább csak a saját jeleneteit tanulmányozza. De azért elbeszélget a kollégákkal, rendezőkkel, hogy holt art a történet, hova fut ki, mi fog történni a karakterrel.
Arra, hogy ez befolyásolja-e a játékot, azt tudom mondani, nem. Hiszen már az első forgatáskor fel kell rakni a figurát. Azt a jellemet, sorsot, azt az idegrendszert és gondolkozási módot. Ez mind-mind hozzátartozik egy szerep megformálásához.
Ha kiborult, ha jókedvű, ha számon kér, ha parancsnok lesz, ha szerelmes vagy csalódott, akkor pontosan tudni kell, hogy az a típus hogyan reagál erre.
Órákon át tudnék improvizálni, hogy ha az a szerep vagyok. Tudok annak az embernek a nyelvén beszélni.

– Nem állítom, hogy minden sorozat minden egyes részét megnézem, inkább csak bele-bele nézek, hogy mégis képben legyek az adott produkcióról. De azért azt nem lehet nem észrevenni, hogy a tévéműsorokban igen vegyes színészi teljesítménnyel találkozik az ember.
Belülről ez milyen élmény? Ha például azt tapasztalod, hogy egy kolléga nem áll a helyzet magaslatán, próbálsz hatni rá, vagy nem foglalkozol vele, mert nem a te dolgod?
– Bár valóban nem az én dolgom, nem tudom szó nélkül hagyni. Itt mindig az a lényeg, hogy az ember hogy tálalja.
Én például kérdés formájában szoktam megfogalmazni. Nem lenne jobb úgy…? Vagy: A szituáció nem azt követelné meg inkább, hogy…?
Nagyon finoman, patikamérlegen kimérve lehet porciózni, és ez szokott hatni. Hámori Barbara producer-rendezővel, és a rendezőgárdával a Drága örökösöket, és a Keresztanyut is visszük. Immár három éve dolgozom velük. Ismerjük egymást és hallgatnak rám.
Ebből nem szokott vita lenni. Az is előfordul, hogy amikor összerakunk egy jelenetet, direkt megkérdezik, mit gondolok róla. Akkot elmondom. Természetesen udvarias formában, úgy, hogy a munkát előre vigye, ne pusztán okoskodás legyen.
– El tudsz képzelni egyébként olyan szituációt, hogy melléd akarnak adni egy olyan partnert, akire azt mondod, vele nem vagy hajlandó dolgozni?
– Nem. Senkivel nem vagyok haragban, nincs olyan, hogy bárkire ilyet mondanék, soha nem is fordult elő.

– Azért merült fel bennem, mert egyre gyakrabban lehet látni olyat a tévében, a filmekben, de már a színházban is, hogy kvázi szakmán kívüliek, celebek kapnak színészi feladatokat. Tehát inkább arra a helyzetre gondoltam, ha egyszer csak ott találsz magad mellett egy valóságshow szereplőt.
– Ez nyilván a showbusiness. Ilyenkor valakik azt gondolják, hogy nézettebb lesz tőle a sorozat.
De szerintem ez olyan, mintha valaki azt gondolná magáról, hogy orvos, csak mert felvett egy fehér köpenyt, és a nyakába tett egy fonendoszkópot.
Még akkor sem lesz az, ha egy náthára azt tudja mondani, hogy „vegyen be aszpirint”. Nagyon kacsakaringós, nehéz út vezet odáig, hogy orvos legyen. Ezt tanulni kell.
Ugyanez igaz a színészetre is. Filmben elfogadom. A Biciklitolvajokban kiválasztottak egy ipari munkást, ő lett a főszereplő, és világsztár lett belőle. Ez érthető, mert Vittorio De Sica megtalált egy embert Lamberto Maggiorani személyében, aki nagyszerű volt arra a szerepre. De nem színész!
Azért idézem fel most ezt a történetet, mert annak az embernek aztán ez lett a tragédiája. Ő azt gondolta magáról, hogy ő már színész. Azt hitte, a filmezésből meg fog élni, de soha többé nem tudta megismételni azt a sikerét. Apró statisztaszerepeket kapott csak.
A munkások nem fogadták vissza, hiszen filmsztár lett, a filmeseknek viszont már nem kellett, mert speciálisan arra az egy filmre volt szükségük rá. Tragédiába torkollott az élete.
Nem ezt jóslom a celebeknek és a népszerű showműsorok szereplőinek, csak arra próbálok rávilágítani, hogy azért ez nem úgy van. A színészet nem „hamm gombóc, bekaplak”. Még akkor sem, ha néha úgy tűnik.
A néző nem hülye, pontosan látja, hogy ez nem az igazi. Ott valami sántít, valami hamis. Ezen tud egy színész túllépni, ha tanulta. De még akkor sem biztos, mert nem kerülhetjük meg a tehetség és a tapasztalat kérdését. Mindezek kellenek hozzá.

– Beszéljünk kicsit a színházról is, bár említed, hogy ott nehezebb a helyzet.
– 2020-ba mutattuk be Kulcsár Lajos Love.hu című darabját a Fórum Színházzal, aztán sokáig nem játszhattuk. Most úgy tűnik, újra előadhatjuk, reméljük, nézni is fogják.
Nagyon keserédes, de humoros komédia. Az egyik volt tanítványom, Kiss Anna Laura a partnerem, akivel egyébként a Drága örökösökben is dolgoztam, ott a nevelt lányomat játszotta.
Jó szórakozás, de elgondolkoztató és van benne költészet is. Én magam rendeztem.
Január 31-én pedig a József Attila Színházban elkezdtem rendezni Egressy Zoltán Portugál cím darabját, amiban a Katona József Színházban 423-szor játszottam Retek szerepét.
Ezt most kívülről, rendezőként kell újra alkotnom. Nagyon lelkes és tehetséges színészi csapattal dolgozom, akik tényleg csillogó szemmel dolgoznak.
– Drága örökösök, Keresztanyu… elképzelhető, hogy Hámori Barbara új projektjében, a Hotel Margaretben is feltűnsz?
– Nem hiszem, mivel egymás után van a két sorozat a Keresztanyuval. Abban talán mondhatom, hogy az egyik meghatározó szereplő vagyok. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy valaki bekapcsolja nyolc órakor a televíziót, nézi a Keresztanyut, aztán megnézi a krimit is, és egyfolytában az én képemet látja.
– Biztos van, aki nem bánná.
– Lehetséges, de szerintem jobb a változatosság. Így is rettentő hálás vagyok Hámori Barbarának, hogy a Drága örökösök után a Keresztanyuban is bizalmat szavazott nekem.
Fotó: RTL Klub