KULT

Légtornázott, hokizott, vaddisznókra vadászott, pucérkodott, és pofon vágta Leonardo DiCapriót – Margot Robbie 34 éves

A Wall Street farkasa és a Barbie háromszoros Oscar-jelölt sztárja a szépség és a tehetség csodás keveréke, pedig eleinte nem vették komolyan. Ma már Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője.


A szélesebb közönség még csupán tíz éve ismeri őt, Margot Robbie ugyanis ennyi ideje Hollywood egyik legnagyobb sztárja, akiben egyszerre megvan a lehengerlő szépség, a mindent elsöprő kisugárzás, nagyon nem mellesleg pedig a rendkívüli tehetség is. Erről számos filmje, valamint eddigi három darab Oscar-jelölése (az Én, Tonyáért, a Botrányért és a Barbie-ért) ad tanúbizonyságot.

E cikk írója még nagy, 2013-as áttörése, A Wall Street farkasa és az Időről időre előtt felfigyelt a fiatal ausztrál színésznőre, méghozzá a 2011-es Pan Am című, csupán egy évadot megélt sorozatban, amelyben olyan, akkor már ismert és népszerű színészek elől tudta ellopni jelenlétével a show-t, mint Cristina Ricci, Mike Votel, Kelli Garner, David Harbour, Ashley Greene vagy Goran Visnjic.

S bár a Pan Am nem lett túl sikeres, és az ABC gyorsan elkaszálta, arra mégis kiváló volt, hogy Martin Scorsese figyelmébe ajánlják… De kezdjük az elején!

Cirkusz, bűvésztrükkök, szörfdeszka

Margot Elise Robbie 1990. július 2-án született az ausztráliai Queensland állambeli Dalbyban, Doug Robbie egykori farmtulajdonos és cukornádmágnás, valamint Sarie Kessler fizioterapeuta gyermekeként. Ő a második legfiatalabb a négy gyermek közül, két idősebb testvére van, Anya és Lachlan, valamint egy öccse, Cameron. A szülei ötéves korában elváltak, így Margot-t (a keresztneve végén a t betűt nem ejtjük) és testvéreit az egyedülálló édesanyjuk nevelte, apjukkal csak minimális kapcsolatban voltak. A család egyébként Robbie nevelkedése nagy részében a nagyszülők Currumbin Valley-i farmján élt. Beszámolók szerint Margot rendkívül aktív és energikus gyerek volt, gyakran rendezett például különféle előadásokat és műsorokat a házukban.

Édesanyja ezért beíratta őt egy cirkusziskolába, ahol a trapézon jeleskedett, amiről nyolcévesen oklevelet is kapott. Az is korán kiderült, hogy üzleti érzéke is van, mivel gyerekként bűvésztrükköket talált ki, amelyeket közönség előtt is előadott, majd pénzt kért attól, aki meg akarta tanulni a trükkjeit.

Az első szörfdeszkáját egy garázsvásáron vette 10 éves korában.

„Akkor vagyok a legboldogabb, amikor szörfözöm, vagy amikor a farmon vaddisznókra vadászom... vagy amikor motorozom" – mondta korábban Margot, aki büszke arra, hogy vidéki lányként nevelkedett.

A középiskolájában, a Somerset College-ban azonban már drámát tanult, s ekkor már biztos volt benne, hogy színésznő szeretne lenni. Még mielőtt azonban szerepet kapott volna Ausztrália egyik legrégebb óta futó (1985-ben indult) és legnépszerűbb sorozatában, a Neighboursban (Szomszédok), tinédzserként három helyen is dolgozott: egy bárban volt pincér, takarított, és egy Subwayben vállalt munkát. Erre az időszakra így emlékezett vissza:

„Mindenféle melóm volt már. Dolgoztam éttermekben – a bárpult mögött és a konyhában is –, két évig egy kiskereskedésben, és voltam titkárnő is. A Subwayben pedig szendvicseket csináltam"

– magyarázta Margot, aki aztán az érettségi után néhány reklámfilmmel és kis független filmmel az önéletrajzában Melbourne-be költözött, hogy hivatásos színész legyen. Elmondása szerint egyébként a családja nem mindig támogatta a karrierjét:

„A családomnak semmilyen kapcsolata nen volt a szórakoztatóiparral, így amikor elkezdtem színészkedni, mindenki azt mondta, hogy persze, ez jó móka, kellemes időtöltés, de mikor fogsz végre igazi munkát kapni? És ez így ment évekig” – emlékezett vissza Robbie, aki hat hónappal azután, hogy megkapta az első nagyobb színészi szerepét, épp korábbi munkahelyének, a Subwaynek forgatott egy reklámfilmet.

„Kb. hússzor annyit fizettek, mint amennyit ott valaha is kerestem" – mondta.

A Szomszédokból a felhők közé

A középiskola elvégzése után Robbie egy hideghívás útján került be Ausztrália leghosszabb szappanoperájába, a Neighboursba (szereplőket kerestek a sorozatba, és találomra hívtak fel telefonszámokat, hogy felhívják a figyelmet a castingra). A sorozat egy kitalált melbourne-i külvárosban található zsákutca, a Ramsay Street lakóit követi. Robbie vendégszerepet kapott Donna Freedman, egy szabad szellemű, magabiztos, biszexuális tinédzser szerepében, és azonnal elbűvölte a közönséget. Végül három évig maradt a Neighboursban 2008 és 2011 között.

Amikor pedig épp nem a forgatásokon vett részt, színjátszó órákra járt, és egy beszédtrénerrel dolgozott együtt, hogy tökéletesítse amerikai akcentusát. Majd talált egy ügynököt, és 2011-ben Hollywoodba utazott. Éppen akkor érkezett meg az USA-ba, amikor elindult a sorozatos pilotszezon. Minden nagyobb tévécsatornánál meghallgatásra jelentkezett, és nem is kellett sokat várnia, míg elnyerte a Pan Am című repülős-romantikus vígjátékszéria egyik főszerepét.

Az Államokba költözve szinte azonnal csatlakozott egy amatőr hokiligához is, ahol jobbszélsőt játszott. „Ausztráliában mindig is jégkorongozni akartam, de ahol éltem, ott nem volt jég" – mondta Robbie, majd hozzátette: „Egyértelműen én voltam a legrosszabb a csapatban." Ekkor született meg a New York Rangers iránti rajongása.

Pofon vágta Leót

A Pan Amnek aztán sajnos egy évad után befellegzett, de Margot-nak nem volt ideje szomorkodni, mivel még abban a hónapban kiválasztották őt Martin Scorsese A Wall Street farkasa című filmjének női főszerepére. A film epikus történet a szexről, a drogokról és a kapzsiságról, s a hírhedt tőzsdeügynök, Jordan Belfort memoárján alapul. Scorsese állítólag Hollywood minden ismeretlen színésznőjének elküldte a forgatókönyvet, mert egy új arcot szeretett volna Naomi szerepére.

Robbie legnagyobb meglepetésére pedig őt is behívták, hogy együtt olvassa fel a szöveget a film sztárjával, Leonardo DiCaprióval. A meghallgatás során DiCaprio elkezdett improvizálni, Robbie pedig igyekezett lépést tartani vele.

„Arra gondoltam, még van néhány pillanatom ott a teremben, szóval valamit csinálnom kell. Ezért a következő jelenetnél, ami egy verekedés volt, egy kicsit elvesztem a pillanatban… A jelenet végén elvileg csak simán el kellett volna sétálnom, de ehelyett pofon vágtam Leót, és azt mondtam neki: »Ba**ódj meg!«" – emlékezett Robbie, majd így folytatta:

„Erre döbbent csend lett, ami egy örökkévalóságnak tűnt, aztán mindannyian nevetésben törtek ki. Azt mondtam: »Sajnálom!«, Leo pedig: »Ez zseniális volt. Üssetek még egyszer pofán!«"

Margot pedig negkapta a szerepet.

Megijedt a sztárságtól

A Wall Street farkasa, ahogy várni lehetett, az egekbe katapultálta Robbie karrierjét. A film 5

Oscar-jelölést kapott (köztük a legjobb filmek közt is), és több mint 400 millió dollárt hozott világszerte, Scorsese legtöbb bevételt hozó filmje lett. A még csupán 23 esztendős friss sztárunk a film kedvéért bevállalt egy teljesen meztelen jelenetet is, azonban a hatalmas siker ellenére azt fontolgatta, hogy abbahagyja az egészet…

"Valami történt. Túl nagy volt a változás és a figyelem, és az egész elég szörnyű volt. Emlékszem, azt mondtam az anyukámnak: »Nem hiszem, hogy ezt akarom csinálni.«, ő pedig csak nézett rám, teljesen szenvtelen arccal, és azt mondta: »Drágám, szerintem már túl késő, hogy ne csináld.« Ekkor jöttem rá, hogy az egyetlen út előre vezet" – mesélte Robbie, és kitért arra is, hogy a családját is féltette a gyorsan kialakult hírneve miatt: „Ha az anyukám meghal egy autóbalesetben, vagy, ha ledöntik az unokaöcsémet a bicikliről, mert valaki egy fotót akart csinálni rólam… Minek? Egy kép miatt? Veszélyes a népszerűség, és én féltem tőle.”

Mégis folytatta a karrierjét, mert tudta, hogy minden porcikájával erre vágyik, így A Wall Street farkasa utáni évek során olyan filmekben szerepelt még többek között, mint a Francia szvit (2014), a Z, mint Zakariás (2015), a Focus: A látszat csal, az Afganisztáni víg napjaim (2016), a Tarzan legendája (2016), a Viszlát, Christopher Robin (2017), az Én, Tonya (2017), amely meghozta élete első Oscar-jelölését, a Két királynő (2018) vagy A vágyak földjén (2018).

Vagyis elmondható, hogy a kihívást jelentő szerepeket kereste, és csak időnként bólintott rá az igazán fősodorbeli hollywoodi stúdiófilmekre.

Mint például a 2016-os Suicide Squad – Öngyilkos osztagra, amely, bár elég gyengére sikeredett, a kasszáknál nagy sikert aratott, és megajándékozta a filmvilágot Harley Quinn karakterével, akit aztán Robbie több más filmbe is tovább tudott vinni: a 2020-es Ragadozó madarakba és a 2021-es, az előző próbálkozásnál mérföldekkel jobban sikerült The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagba. Vagy a 2019-es Volt egyszer egy… Hollywoodra, Tarantino legutóbbi filmjére, amiben éterien alakította a fiatalon elhunyt színésznőt, Sharon Tate-et. A második Oscar-jelölést 2020-ban, épp a Covid kirobbanása előtt kapta a Botrány című film mellékszerepéért, a harmadikat pedig idén a Barbie-ért, ezt viszont nem a színészi alakításáért (a mellőzéséért az Akadémia elég sok támadást kapott), hanem producerként.

„Uncsi” szerelmi élet

A több mint 10 éve őt követő kiemelt médiafigyelem ellenére Robbie elég ritkán beszél a magánéletéről, és nem fűződnek hozzá botrányok sem e téren. Bár 2013-ban szóba hozták Will Smith-szel, akivel együtt forgatta a Focus: A látszat csal című átverős filmet, ez csupán pletykának bizonyult. A hír akkor kapott szárnyra, amikor a Focus utolsó forgatási napján Robbie-t és Smith-t lefotózták, ahogy összebújtak egy telefonfülkében, és karonfogva készítettek játékos és kissé pikáns fotókat. A kiszivárgott képek után sok médium tényként írta meg, hogy viszonyuk van, amit később mindketten határozottan tagadtak.

Valójában 2013-ban a Francia szvit című filmje forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley brit rendezőasszisztenssel. 2014-ben aztán Londonban költözött, és még abban az évben ő és Ackerley romantikus kapcsolatba kezdtek.

Egy évvel később eljegyezték egymást, 2016 decemberében pedig egy, a sajtó és a nyilvánosság előtt titokban tartott privát esküvői szertartás keretében összeházasodtak az ausztráliai Byron Bayben. Azóta is együtt vannak, és a kaliforniai Venice Beach-en laknak, gyermekük azonban még nem született.

A nőkért mindent

Margot Robbie 2014-ben alapította meg többedmagával a LuckyChap Entertainmentet, amellyel szakmaialg elismert, és anyagilag sikeres filmek változatos palettáját hozta létre. A LuckyChap küldetése a női filmkészítők előtérbe hozása, valamint olyan történetek elmesélése, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos narratívákat, és sokszínű perspektívákat tárnak fel. Robbie vezetésével a cég olyan filmeket készített többek között, mint az Én, Tonya, a Ragadozó madarak, az Oscar-díjas Ígéretes fiatal nő, valamint 2023 világszerte legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie. A sorozatfronton pedig olyan címekkel rendelkeznek, mint a Dollface, az Egy szobalány vallomása vagy a Mike.

Robbie produceri szerepvállalása túlmutat a pénzügyi befektetésen; aktívan részt vesz a filmkészítés minden területén, a forgatókönyvfejlesztéstől az utómunkálatokig. Azzal pedig, hogy platformot biztosít az alulreprezentált hangoknak, és megkérdőjelezi az iparági normákat, Robbie jelentősen hozzájárul a filmkészítés fejlődéséhez.

Legközelebb egyébként az A Big Bold Beautiful Journey című drámában lesz látható, amely egy fantáziadús történet lesz két idegenről és a hihetetlen utazásról, amely összeköti őket.

A rendezője Kogonada (Columbus, Búcsú Yangtól), a szereplőtársai közt pedig megtaláljuk Colin Farrelt, Phoebe Waller-Bridge-et, Hamish Linklatert, Lily Rabe-et és Billy Magnussent.

Robbie egyszer megpróbálta szavakba önteni, milyen ebben a szakmában lenni: „Úgy próbálom elmagyarázni ezt a munkát és ezt a világot az embereknek, hogy a magasságok nagyon magasak, a mélységek pedig nagyon-nagyon mélyek. És azt hiszem, ha szerencsés vagy, akkor minden kiegyenlítődik középen."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk