KULT

László Boldizsár: Nem lesz ,,Zséda-vü” érzésük a nézőknek

Újra összeáll a Cotton Club Singers a Zsidő Művészeti Napok alkalmából. A visszatérésről László Boldizsár, a zenekar vezetője mesélt nekünk.


Régi is, új is, jewish! 2018-ban is megrendezik a Zsidó Művészeti Napokat (ZsiMü) Budapesten. A programsorozatra május 28-a és június 10-e között kerül sor. Az előadások egyike a Cotton Club Singers (CCS) Páratlan! című koncertje.

Fehér Gábort, Kozma Orsit, László Boldizsárt, Szűcs Gabit és Zsédenyi Adriennt négyéves szünet után láthatja-hallhatja majd újra együtt a közönség. László Boldizsárral, a Cotton Club Singers vezetőjével, egyszersmind a ZsiMü művészeti tanácsadójával beszélgettünk.

– Vadas Vera, a rendezvénysorozat igazgatója keresett meg téged, hogy 2018 májusára álljon össze újra a Cotton Club Singers, vagy te kerested meg az ötlettel a ZsiMü-t.

– Verával tizenöt éve folyamatos beszélgetésben vagyunk, évente, kétévente létrehoztam valami új dolgot a korábbi rendezvényén, a Zsidó Nyári Fesztiválon, aztán tavaly a ZsiMü-re Schell Judittal megcsináltam A Nő illata –Tangótól Jeruzsálemig című koncertet. Az ,,üresjáratokban” is sűrűn váltunk szót Verával, elmondtam, hogy már rég voltam együtt a Singers-szel, mire ő azt mondta, akkor legyünk együtt a ZsiMü-n.

– Mitől lesz páratlan a koncert?

– A Singers-szel mindig négy fő állt a színpadon, most öt lesz, páratlan szám, ebből az alapvetésből indultunk ki, de az élmény szempontjából is páratlan lesz.

Hosszú évek telnek el a Singers-koncertek között, és amikor újra együtt vagyunk a színpadon, az eseményszámba megy. Fontosnak tartjuk, hogy ha egyszer már kimondtuk, hogy a Singers megszűnt, akkor ne legyen folyamatos visszatérés, mert úgy elvész a dolog izgalma, így viszont megvan, nézői és színpadi oldalról is.

Mindegyikünk egyedi karrierje felszálló ágban van, de ha sűrűn állnánk össze, azt is feltételezhetnék rólunk, hogy már nem megy úgy a szólistakarrierünk, ahogy korábban. Szó sincs erről, nem anyagi kérdés, hogy a CCS színpadra áll, hanem belső késztetés, hogy időről időre magunkhoz édesgessük ezt a ,,gyermeket” egy-két koncert erejéig.

– Amikor egy régi, megszűnt csapat újra meg újra összeáll, valóban erős a gyanú, hogy nem a szeretet, hanem az üzleti érdek hozza őket össze.

– Ha a Singersnek ez anyagi kérdés lenne, akkor nem a MOM-ba mennénk, hanem az Arénát bérelték volna ki számunkra, és akkor jól levadásznánk a piacot. Nekünk, pontosan azért, mert futnak a saját dolgaink, egy limitált nézőtér kell, az adja meg a koncert exkluzivitását. Kicsi ez az ország, pusmognak az emberek, és általában arról, ami nem valós. Ennek nem tesszük ki magunkat.

– Könnyű volt megnyerni a többieket erre a fellépésre?

– Olyannyira, hogy még mielőtt a ZsiMü egyáltalán szóba került volna, Zsédenyi Adrienn (Zséda) felhívott, hogy jaj, úgy énekelne már velünk, nem csinálunk-e valamit. Mindenki azt érzi: de jó, hogy megint együtt állunk színpadra.

– Mit hallhat majd a közönség?

– Nagyon színes lesz a műsor, természetesen jiddis dalokkal is készülünk. Nekem a koncert zenei íve a legfontosabb. A zenei ív határozza meg, hogy hová illesztjük be a zsidó dallamokat. Hosszú évek tapasztalata, hogy egy jó sorrend aranyat ér, nem hagyja, hogy akár csak percekre is unalmassá váljék egy koncert. Nálunk mindig izzik a levegő, és ez most is így lesz.

– Ezek szerint a zenei ívet te adod meg.

– Igen, illetve az a közel hatórányi repertoár, amiből ilyenkor válogatunk. Húsz-huszonkét dal az alap, ebből kihagyhatatlan tíz-tizenkettő. Nekem azt a maradék nyolcat kell nagyon célzottan megtalálnom, amivel a dolog aznap este izgalmassá és egyedivé válik. Nem fognak csalódni a nézők, biztos, hogy lesz benne olyan csavar, amitől úgy fogják érezni, hogy nem a húszéves fennállásunk alakalmából adott koncertet nyomtuk le megint, hanem hozzátettünk valamit.

Nem lesz deja vu vagy – viccesen szólva – ,,Zséda-vü” élményük.

– A többiek mennyire szólhatnak bele a koncert programjába?

– Színházi ember lévén, és a Singers előtt is annak vallottam magam, nem gondolom, hogy egy színház vagy egy zenekar teljes egészében demokratikusan működtethető. Azok a zenekarok működnek jól, ahol van egy egészségesen markáns vezető, aki beszélget a tagokkal, felajánl nekik dolgokat, és meghallgatja a véleményüket. Már annyira ismerjük egymást, hogy tudok a Singers-tagok fejével gondolkodni, tudom, mi az, amit szívesen elékelnének egy ilyen műsorban, és mi az, amit nem, ők pedig tudják, hogy miket fogok leírni, és kilencven százalékban vissza is igazolják, hogy rendben, mehet. Meg szoktam őket lepni egy-két nótával, azokon kicsit vitázunk.

– Művészeti tanácsadóként is közreműködsz a ZsiMü-n, és te menedzseled a Tiszta Amerika című programot. Hogyan született meg a gondolata?

– Nívós zenei programon gondolkodtunk, és felmerült bennem, hogy a Hot Jazz Band-del csinálhatnánk valamit, ők még úgysem szerepeltek a ZsiMü-n. Eszembe jutott az Andrews Sisters, illetve az, hogy három hölgy is legyen a zenekar mellett, olyanok, akik még nem nagyon léptek együtt színpadra. A rendezvény egyik sajátossága, hogy olyan embereket hoz össze, akiknek eddig nemigen volt közös szereplésük. Hallható lesz Ónodi Eszter színésznő, Szűcs Gabi énekestársam és Behumi Dóri jazz énekes

A munkacím a Hot Jazz Band egyik számának címe, Egy kis rúzs volt, aztán egyszer csak megláttam a Valami Amerika 3 plakátját, amin rajta volt Eszter, bevillant, hogy ez így együtt tiszta Amerika – így jött a filmre hajazó cím. Ezért lett a plakátunk beállítása is kicsit hasonló a filmplakátéhoz. Mindezt természetesen egyeztettük a film producereivel, és megtiszteljük a Valami Amerikát azzal, hogy feldolgozunk két dalt a filmből. Időközben az is kiderült, hogy a Hot Jazz Band már játszotta a főcímdalt. Az eredeti terv az volt, hogy a múlt század eleji magyar zsidó szerzők dalaiból csemegézzünk. Ez a koncepció annyiban változott, hogy azt mutatjuk meg, hogyan hatott az amerikai zene a magyar, ezen belül a zsidó zeneszerzőkre, így – a Band és Dóri előadásában – lesz egy amerikai szál is. Narrációval párhuzamokat vonunk, ha felcsendül egy magyar sláger, egy-két motívum erejéig megmutatjuk az amerikai párját, azt, hogy mihez hasonlít.

Szorosan együttműködünk Zöldi Gergővel, a ZsiMü dramaturgjával. Ő sokkal előrébb tart zenedramaturgiában, mint én, rengeteget tanultam tőle. Amiről azt gondoltam, hogy jó, arról elmagyarázta, hogy miért nem az, és összeállt bennem a kép, hogy az elmúlt huszonegy évben hol hibáztam. Amikor egy-egy koncert nem az elvárásnak megfelelően sikerült, az azért volt, mert olyan dolgokat erőltettem, amik idegenek voltak az esttől.

Egyetlen dal képes lerombolni azt, amit fölépítettünk előtte a koncerten. A dramaturgia része az is, hogy a dalok közé megírjuk a szövegeket vagy legalább a támpontot, hogy ki, mikor, miről beszél, mert badarságokat is tud mondani az ember. Fölrémlik egy-kettő saját szövegeimből is..

– Koncert vagy inkább színház lesz a Tiszta Amerika?

– Könnyed showműsorként jellemezném. Először pódium jellegű műsort képzelt el a ZsiMü, de úgy gondoltam, hogy ilyen nagy formátumú emberekkel és ilyen professzionális zenei kísérettel ez nem az a fajta pódiumkoncert lesz, mint amikor egy szál zongorával kiállnak énekelni a színészek. Szeretném rávenni Esztert, hogy ne színésznőként, hanem énekesnőként legyen jelen, a dalokat inkább zenei, mint színházi oldalról közelítse meg. Ő ahhoz a színészgenerációhoz tartozik, amelynek a tagjai több műfajt is tökélyre tudnak fejleszteni, énekesként is megállják a helyüket a színpadon. Talán Udvaros Dorottya és Básti Juli volt az első, aki prózai színésznőként ki mert állni koncertezni, és ezzel hagyományt teremtettek. A későbbi generációk már alapból hozzák ezt, csak nem mindegyiküknek adatik meg a lehetőség. Mázlink volt, hogy találtunk egy időszakot, amikor Eszti, Gabi és Dóri a próbákkal együtt be tudták vállalni ezt a programot. Szerintem a Band is kifejezetten örül neki. A hat Kossuth-díjas fiatalember az év nagy részében egymást látja, most hirtelen három tehetséges, csinos hölggyel lesznek együtt, ami a zenéjükre is jótékonyan fog hatni.

– Lesz egy Elvis Presley-est is a ZsiMü-n. Az is a te ötleted volt?

– Nem, Vadas Veráé. A kiindulópont Elvis zsidósága volt. A teljes neve Elvis Aaron Presley, és az Aaron zsidó név; zsidó csillagot viselt a nyakában (igaz, a kereszttel és a félholddal együtt, mert mint mindenben, a vallásban is hedonista volt). Innen támadt az ötletem, hogy az est címe Csillag született legyen, és az A betűt egy zsidó csillag formázza a plakáton. Arra gondoltunk, hogy hölgy énekesnek is lennie kellene a produkcióban, de nem tudtuk kitalálni, hogyan kerüljön a képbe. Zöldi Gergő, akinek iszonyúan jó agya van, zseniálisan összekapcsolta a lexikális tudását a produkcióval: rögtön mondta, hogy Barbra Streisand Csillag születik című filmjében eredetig Elvist kérték fel partnerének, de a menedzsere nem engedte, mert egy lecsúszott hajdani nagy sztárt kellett volna játszania. Barbra Streisandot Bíró Eszter fogja megszemélyesíteni az esten, bemutatjuk, milyen lett volna, ha Presley és Streisand együtt énekel.

A Budapest Jazz Orchestra kíséretében és hangszerelésében fognak elhangozni a dalok, de fellép Gájer Bálint, az Iván és Parazolból Vitáris Iván és az egész Mongooz and the Magnet zenekar. Nem voltam nagyon erős a mai mainstream-ben, de a fesztivál egyik fiatal igazgatója jártas benne, így jött a képbe Iván és Mongooz.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert rájöttem, hogy a ritka alkalmak közül, amikor mai zenekarokat néztem a tévében, a Mongooz And The Magnet volt az, amelyiknél ott ragadtam a képernyőnél. Most fogtam fel, hogy ők azok, akiket nagyon kedvelek. Egy magyar, egy norvég és egy ír fiúból álló trió, gitár, bőgő, dob felállás, és a bőgős, illetve a dobos eszeveszetten jól énekel. Magyarországon tanultak orvosnak, elkezdtek zenélni, és olyannyira bejött nekik, hogy együtt maradtak Pécsen. Elvis zsidóságát Nógrádi Gergely szakavatott kántor fogja bemutatni, akiről kiderült, hogy anno maga is énekelt Elvis-számokat. Minden mindennel összefügg. Jó úton haladunk, hogy nagyon sikeres projekt legyen.

– Mi a szereped a többi ZsiMü-produkcióban?

– A többiben főleg ötletelésszinten veszek részt Verával és a menedzsment többi tagjával együtt. Én találtam ki a például a ,,régi is, új is, jewish” szlogent.

– A Singers-, a Tiszta Amerika- és az Elvis-estet A-tól Z-ig te viszed. Hogy van ennyi mindenre energiád? Miből töltekezel?

– Engem az új dolgok soha nem fárasztanak. Így tekintek a ZsiMü-re is. Vadas Vera folyton inspirál, arra sarkall, hogy a saját művészi látásmódomat a fesztivál javára fordítsam, és ezt a legnagyobb örömmel teszem. Amíg ez az adok-kapok működik, addig engem is feldobnak az új feladatok, így ebből is töltekezem. A művészekkel történő egyeztetés nem egyszerű feladat, de nekem ez nem új dolog, ezt csináltam világ életemben a Singers művészeivel, illetve, ha hívtunk vendégeket, akkor velük is, és már hiányzott. Szeretek nulláról fölrakni valamit a színpadra. Most az a kihívás, hogy akkor is működjön egy produkció, ha nem vagyok benne.

– Kevés popénekes mondhatja el magáról, hogy sikeres operaénekessé vált. Mi a titkod?

– Fordítva történt a dolog. Az operaénekes vált könnyűzenei énekessé, aztán újra visszatalált az útjára, de addigra annyi friss dolog ragadt rá, hogy az opera műfaját is másként kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk