KULT

Kulisszatitkok a Werk Film Akadémiáról

Egy olyan művészeti iskoláról, ahol aktív szakemberektől tanulhatjátok meg a filmes mesterség csínját-bínját.


A Werk Akadémia neve ma már sokak számára ismert, akik a művészetek és a művészeti képzések iránt érdeklődnek nem kell bemutatni, hiszen a magyar művészeti élet jelentős szereplőivé nőtték ki magukat.

A filmes képzésről és a werkes szemléletről beszélgettünk Réz Andrással és Tímár Péterrel.

_DSC5689 Réz András

_DSC5686 Tímár Péter

Honnan jött az inspiráció, hogy létrehozzátok a Werk Akadémiát?

András: Már hét év van a hátunk mögött. Eredetileg a Werk úgy startolt, hogy valójában mi sem tudtuk egészen pontosan, mit akarunk, nagy tanácstalanság közepette indultunk. Régóta feltűnt már, hogy a magyar oktatásban fura dolgok uralkodnak; miközben folyamatosan az élethosszig tartó tanulásról hablatyolnak, a helyzet szinte évről évre romlik, mérhetően. Rengetegen lobogtatnak rengetegféle papírt, de nagyon kevés az olyan ember, aki a melót elvégzi. Ez egy fura megmondó-ország: mindenki tudja a frankót, mindenkinek van véleménye, mindenki a kerti ösvény mellett tartja a bölcsek kövét a kavicsok között, de ha valamit tényleg meg kell csinálni, az sátánian nehézkes.

Már a kezdetekkor világos volt, hogy mi felnőttképző, mesterséget tanító iskola leszünk. Arra is rájöttünk, mennyire fontos közösségben eltölteni ezeket a hónapokat, éveket, mennyire meghatározó a fizikai jelenlét – annak ellenére, hogy a távoktatás manapság (is) borzasztóan izgalmasan hangzik; meglebegtetik, hogy be se kell menni, mégis adják a papírt. Annak idején, az induláskor mi mégis azt mondtuk, hogy ha lehet, akkor ne így, hanem fizikailag jelenlévő emberek tanítsák egymást.

És ez szó szerint értendő, halálosan komoly, mert mi úgy gondoljuk, hogy a tanárok igenis tanulnak a diákoktól. Én ’75 óta tanítok szakadatlanul, ami egyebek közt azt is jelenti, hogy folyamatosan kapom az impulzusokat, nem abból kellett gazdálkodnom, amit valamikor az egyetemen, a tanulmányaim végén lezártam. Azt hiszem, a Werk is egy ilyen kölcsönös tanítási folyamatból építkezik.

Péter: Kétféle sikert élek meg a tanítványaimmal kapcsolatban, személyeset is és szakmait is. A személyes siker az, hogy mindegyikük bejelölt Facebookon (nevet). A szakmai részhez szorosan hozzátartozik az is, hogy mint tanár állandóan kénytelen vagyok frissíteni a saját kultúrámat, „benne kell maradnom a korban”, mert a gyerekek mindig próbálnak valami újat kitalálni. Amikor felteszik a kérdést, össze kell szednem magam, hogy az az etikai norma, amit én képviselek, nem recseg-ropog-e már, hanem megállja a helyét.

András: Nekünk nem hivatásos tanáraink vannak. Aktívan működő szakemberek mondják el, ők hogyan csinálják. Lehet, hogy tanárnak nem ők a legjobbak, de nyakig benne vannak abban, amit csinálnak, és ez az igazán fontos. Ettől hiteles az, amit mondanak. A gyakorlat kérdése a kezdetektől hangsúlyos volt, az elvünket tömören úgy fogalmaztuk meg: tudd és tedd. Nem azt mondjuk a diákjainknak, hogy tudd, és akkor nagyon büszkék leszünk rád, hanem ha csinálni akarod, akkor csináld, lehetőleg rögtön az elejétől. Persze ehhez kell egyfajta elszántság.

Amikor elindítottuk a filmes szakot, keményen elhatároztuk, hogy az első év végén a diákoknak forgatniuk kell egy kisjátékfilmet. Teljes stábbal, mindennel, magyarán az ötlettől el kell jutniuk a bemutatható produkcióig, amit ráadásul nyilvánosan prezentálnak. Így dől el, kik akarnak egyáltalán ebben a szakmában maradni, mennyire bírják a gyűrődést, hogyan tudnak egymással együtt dolgozni, felosztani a melót, képesek-e az érdekük képviseletére úgy, hogy közben nem verik szét az egész csapatot… Csak akkor derül ki, hogy tudják-e csinálni, amikor már csinálják.

Werk Film Akadémia

A Werk Film Akadémia képzései államilag elismert felnőttképzések, amelyek célja, hogy olyan embereket képezzen, akik egy produkcióban, stábban önállóan, szakszerűen tudják ellátni feladatukat. Cél, hogy a WERK-ben végzett hallgató, amennyiben ambíciót és tehetséget érez magában, tudja, hogy milyen szakmai fogásokat, technikákat alkalmazzon, és milyen fórumokhoz forduljon egy-egy projekt megvalósításához. Sőt az országban egyedülállóan az "I'm Film" Csernai Judith vezetésével, évek óta jelentős összeggel támogatja a másodéves filmesek vizsgafilmjeinek a létrejöttét. Így még profibb körülmények között készülhetnek el a filmek.

werk_2013_10_30_2-page-001

A szak leírásához, díjakhoz és jelentkezéshez KATT IDE!

Milyen témákat választanak jellemzően?

András: Nagyon izgalmas filmeket csinálnak, le a kalappal, sok esetben izgalmasabbakat, mint a profik, akik filmet forgatnak arról, hogy fiú meg akarja kettyinteni lányt, és a film végére sok nevetés közepette eljutunk odáig, hogy igen vagy nem. A mieink baromi felelősen gondolkoznak egy csomó dologról. Érdekli őket a kirekesztés, a drogproblémák, az öregek és a gyerekek világa, egyáltalán, az őket körülvevő környezet – sok olyan negatív utópia készült, amely azzal foglalkozik, mi lesz a világgal. Idén több filmnek is a folyamatos online-lét áll a középpontjában. Nem véletlen, hogy sorra nyerik a díjakat.

Péter: Az első filmben mindenki világgá akarja kiabálni az összes fájdalmát, az összes frusztrációt, ami összegyűlt benne, ki akarja adni magából. Mindig olyan vizsgafilmeket mutatok nekik, amikben van jó ötlet, jó geg, aminek eleje van, közepe és vége, egy íve, és szakmailag is rendben van.

Milyen rendszerben folyik a tanítás, hogy telnek az órák? Milyen módszerekkel dolgoztok?

Péter: Érdekes megfigyelni, hogy a filmes fiatalok, akik jelentkeznek, mennyire egy rugóra járnak – nagy részük középiskola után megpróbálja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, ahol négyszázból jelentkezőből felvesznek négyet vagy ötöt. Az elutasítás után elmegy a kedvük az egésztől, majd utána jön három-négy év és eszükbe jut, hogy mégiscsak meg kellene próbálni. Azt azonban mindig nagyon fontosnak tartom rögtön az elején tisztázni, hogy a Werkben nem művészképzés folyik, mint az SZFE-n. Nem az az elsődleges, hogy a filmjeik művészi tartalma legyen erős, hanem hogy szakmailag biztosan megállják a helyüket.

András: A mi képzésünk inkább a backstage; nem azoké, akik a kifutón rohannak végig, hanem azoké, akik egyáltalán lehetővé teszik, hogy a kifutón mozgás legyen. Nekünk az a dolgunk, hogy a szakmai biztonságot megadjuk, megmutatni azt, aki nem csillog, nem fénylik glória a feje fölött, hanem egyszerűen jól, sőt profi módon teszi a dolgát.

Péter: Szakmai alázatot is tanulniuk kell, hogy érezzék: a történetben nem ők a fontosak, hanem az, amit letesznek az asztalra. Sok elsőfilmesnek jellemzően mindennél fontosabb, hogy ki legyen írva a nevük, rögtön az elején, ha lehet, kétszer is. Ilyenkor gyakran példálózok azzal, hogy a festők is szerényen a kép alsó sarkába írják a nevüket, nem pedig középre, szemmagasságban.

Rá kell szoktatni őket egyfajta mentalitásra, gondolkodásmódra, mert amíg az egójuk tombol, képtelenek arról beszélni, ami igazán fontos. Ezért muszáj tudatosítani bennük, hogy egyenlőek vagyunk, be kell hódolni annak, amit csinálunk, nem lehetünk fölényesek. Emiatt dolgozik mindenki több filmen: egyszer a legmagasabb posztban irányíthat rendezőként, másszor azt éli át, milyen a büfében kávét vivő lótifutinak lenni. Végigjárják az összes fokozatot, ami által sokkal humánusabban képesek látni a környezetükben történő dolgokat, jobban tudnak reagálni azokra, akik nem azonos szinten van vele.

Próbálom bennük ölni a József Attila-i meg nem gondolt gondolatot; arra biztatom őket, hogy mindig csak olyanba vágjanak bele, aminek érzik, hogy veleje van. Ha tudnak ilyet mondani, akkor a környezetük ki fogja őket választani. Az első órán még mindenki önjelölt, és azt, hogy kiből lesz filmes, rendező, a közönség mondja meg.

András: Itt nincs olyan, hogy megkapják a szakirodalmat és majd bejönnek valamikor vizsgázni. Be kell ülni és meghallgatni a tanárokat, a feladatokat pedig megcsinálni, mert különben ki fognak hullani. A felvételinél mi is meghúzzuk a limitet, mert húsz fő fölött bizonyos foglalkozások kezdenek nehézkessé válni. A frontális előadás inkább egy egyszemélyes showműsor, holott nálunk az a lényeg, hogy a csapatot meg lehessen szólaltatni, szólítani, ad absurdum lehessen velük vitatkozni bizonyos kérdésekben.

Az én órám sem úgy működik, hogy a klasszikus filmelméletről, filmtörténetről dumálok szakadatlanul. Sokszor beszélgetünk arról, ki mit látott éppen, moziban, tévében, sorozatban. Magyar filmre kétségbeejtően kevesen járnak, bár azt is elismerem, kevés a magyar film, de ha valaki mégis volt, akkor az szóba kerül.

_DSC5677

Miért alakulhatott ki ez a tendencia?

András: Ők úgy gondolják, filmcsinálók akarnak lenni, ami mesterség. A magyar filmművészetről az a véleményük, hogy az utóbbi években nem nagyon volt beszélő viszonyban a közönséggel. Az Isteni műszakról is például azért kezdtünk el beszélgetni, mert az nem határolódik el a nézőtől – az már egy külön dráma, hogy nem kapott olyan hírverést, amitől sikeres lett volna. pedig nem hatvanéves filmesztétáknak, hanem fiataloknak készült.

Azért is biztatom őket, hogy nézzenek magyar filmet, mert abból nagyjából ki tudják deríteni, mik a lehetőségeik, hol húzódnak ennek a fajta filmgyártásnak a határai. Bizonyos mutatószámok alapján megállapítható, lehet-e egy hazai gyártású film üzleti szempontból sikeres. Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban igen, Oroszországról nem is beszélve, sőt még Lengyelországban is. Magyarországon viszont nem, ahogy Bulgáriában sem, Románia határeset. Annak ellenére viszont, hogy magyar film mint sikeres üzleti vállalkozás nem nagyon képzelhető el, nem azt jelenti, hogy akkor nem is kell csinálni.

Pénteken a Werk Film Akadémia vizsgafilmjei a Toldi moziban

Ha kíváncsi vagy, hogy mit tanultak és milyen filmeket készítettek idén a werkesek semmiképp ne hagyd ki a pénteki bemutatót. A színvonalas werkes filmek mellett idén külön érdekességnek ígérkezik a berlini filmiskola három filmjének bemutatója. A Werk együttműködő partnere idén szeptemberben Berlinben mutatja be a Werk Film Akadémia eddigi legjobb filmjeit.

Werkfotók az idei filmekből:

Kiálts velem_werkfotó_Werk Akadémia Kiálts velem

A_medal_1 A Medál

a_bohoc_werk_010 A bohóc

A filmek teljes listáját ITT találjátok.

Berlini filmek:

Munkaszünet

Mėgegyszer Utoljára

Lord Patschog Tükre

A vizsgabemutató ingyenes, a facebook eseményét https://www.facebook.com/events/297547987089018/ találjátok.

Ha ez így van, mennyire tudja őket felszívni a szakma? Milyenek az elhelyezkedési esélyeik?

András: Félreértés ne essék, nem fognak mindannyian ebben a szakmában elhelyezkedni, de azt már megtanulták, hogyan lehet csapatban dolgozni, nem magányos farkasként, és hogy a munka koszos, de muszáj elvégezni. Nem riszálni meg vállat vonogatni kell, mert különben nem készül el az, amit szeretnénk. Ők nem felkentek lesznek, akik felülről nézik majd az egészet. Nekik meg kell fogniuk a szatyrot, át kell rendezniük a termet, egy forgatáson, ha úgy adódik, 36-48 órákat kell lezavarniuk és mindegy, hogy hideg van vagy sár.

És most tegyük félre azt, ami Magyarországon mindenkit átjár, hogy egyrészt szerencse, másrészt kapcsolatok kérdése az egész. Így egyszer csak elfelejtődik, hogy a kreativitásnak van piaci értéke, és ha valaki tud rendesen melózni, akkor teljesen meglepő módon meg is becsülhetik.

A gyártásszervezők nagyon könnyen és gyorsan elkelnek, ahogy a vágók is, a rendezők és forgatókönyvírók már nehezebben. Nekik el kell kezdeniük építkezni, ahogy Péter is mondta. Ha holnap azt olvassuk, hogy egy nemzetközi produkciót forgatnak Magyarországon és huszonhetedik lótifutit keresnek, akkor ott kell elkezdeni. A werkes tudásukkal jó helyzetben lesznek, hiszen addigra már megtanulják, kinek mi a dolga a stábban. Egyébként ez egy olyan szakma, ahol hihetetlenül gyorsan fel lehet kapaszkodni, még ha legalulról indulnak is el.

Werk Akadémia_Évzáró2013

Werk Akadémia_Évzáró2013_2 Képek a Werk Akadémia tavalyi évzárójáról

Mi az a munkaerőpiaci előny, amivel a werkes filmesek indulnak pályakezdőként?

András: A filmesek esetében ez az előny nagyon jelentős és könnyű is meghatározni. Amikor azt szokták kérdezni, mennyit ér a papír, én azt szoktam mondani: egyik sem ér semennyit sem, a piacon ugyanis nem papírok versenyeznek. Mi az egyszerűség kedvéért két dolgot írunk rá, mert mindkettőt úgyis meg fogják kérdezni. Az egyik az, hogy a hallgatóink milyen tárgyakat tanultak és kiktől. Ha olyan emberektől, akik értenek hozzá, akkor annak van hitele. A másik, hogy milyen gyakorlatot végeztek.

Van még más is, ami segítheti őket. Minden szakon személyiségfejlesztő, közösségépítő foglalkozásokkal indul a szemeszter, mert kicsit az is a mi dolgunk, hogy tudják, kik ők valójában és ne akarjanak folyton mások lenni. Arra ösztönözzük őket, hogy „brandingeljék” magukat, gondolkodjanak el azon, mi a jó bennük és tanulják is meg prezentálni. Ez időnként tényleg nehéz és melós, de a végére mindenki megtanulja, hogy ha van egy gondolatuk, amit el akarnak adni, akkor annak meg kell találniuk a helyes formáját.

Szerintünk egy másfajta életmodellben kell gondolkodni, mint amit a világ sugall. Nem biztos, hogy érdemes egyfolytában azon rágódni, mivel keresel több pénzt, hanem azon eltöprengeni, mitől lehetne élvezetesebb a munkád. Mit tudsz beletenni, amitől jobban működik? Némely hatalomiparosokkal ellentétben én úgy gondolom: nem az az egyetlen fokmérő, hogy mennyi pénzed van. Létezik olyan is, hogy az ember arra büszke nagyon, hogy csinált valamit, ami a többiek javára szolgál.

Ezek szerint egyfajta életfilozófiát is közvetítetek.

Pontosan, a Tudd és Tedd elve mellett az első szlogenünk, amit a mai napig használunk: "Wedd kezedbe a világot!" Ezt végtelenül egyszerű megmagyarázni: ha azt akarod, hogy megváltozzon a világ, akkor változtasd meg, ne mástól várd!

Ha téged is érdekelnek a filmek és a filmes szakma, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk