A kortárs kísérletektől Ady Endréig – portré Krulik Zoltánról, a Makám együttes vezetőjéről
A Közelítések (1988), a Dive Time Into (1994), a Café Babel (1997), A part (1998) és az Orient-Occident (2007) című albumok méltán sorolhatók az elmúlt évtizedek legérdekesebb modern zenei kísérletei közé, amelyekben tetten érhetők a minimalista, repetitív irányzatok nyomai is.
„Steve Reich, Frederic Rzewski az én zeneszerzői gondolkodásomra is hatottak. Miközben az improvizatív darabok tették ki koncertjeink felét, ott voltak mellettük ezek a 8-10 perces kompozíciók. Lehet, hogy e zenék töménysége gondolkodtatott el bennünket egy idő után, hogy talán más irányban kellene tovább menni. De akkor igen nagy lelkesedéssel játszottunk. Elég megnézni Zolnay Pál 1986-ban rólunk készült filmjét, az Utcazenészeket.” De hogy azért a „jazz-es” vonal se hiányozzon, a 90-es években rendszeresen meghívták a zenekarba Grencsó Istvánt, aztán a szaxofonos vagy 10 évig ott ragadt a Makámban, a dobokon pedig a szintén sokoldalúságukról ismert Borlay Gergő vagy Baló István osztoztak.
A vokális zenére, a női szólistákra való áttérés igazából a véletlen műve volt.
„1999-ben megkeresett egy német úriember, Ulrich Rützel, hogy írjak Lovász Irénnek egy lemezt. Már stúdiószinten dolgoztunk, megvolt a zenekar, elkészültek a hangszerelések, amikor Rützel kitalálta, hogy előbb csináljunk egy nyugat-európai turnét, és utána készüljön el a lemez. Én ebbe nem mentem bele, el is váltak az útjaink, de az anyag már ott volt. A Fonó Records vállalta a kiadást, csakhogy Irénnek szerződése volt Ulrich-hal, aki végül annyit engedett, hogy a dalok felét Irén énekelje.
Így jött be a képbe Bognár Szilvia és így épült két énekesnőre a Skanzen című lemezünk. Nagyon nagy siker lett. Tulajdonképpen egyetlen hangszeres kompozíció, a repetitív Vadászat kivételével valamennyi magyar népdal-feldolgozás, de azért mégis nagyon „makámos” volt: benne volt minden, amit az elmúlt 15 évben felszívtam magamba a különböző zenei hatásokból. Ezután a Fonó mögém állt, jött a 9 Colinda és a Szindbád, majd Szilviával az Anzix és az Almanach. De aztán újra váltani kellett: a lányok befutnak, dívák lesznek, önálló utakra vágyakoznak…”.
A hölgyek azonban ezután is meghatározóak lettek a Makám életében. Lázár Erikának jutott például az Ákombákom, amit „gyereklemeznek” tituláltak, de Zoltán számára ez nem jelent külön műfajt, ugyanúgy játsszák az ilyen dalaikat, mint a „felnőtteknek szólókat”, talán ezért is szeretik őket a mai napig ők is, a közönség is. Korzenszky Klárihoz köthető a Yanna Yova, a Csillagváró, a Holdfényt vetettem című Weöres Sándor-lemez és a Szerelem, Hornai Zóra pedig főleg a rock-osabb hangvételű dalokban remekelt. A Makám jelenlegi „hangja” Magyar Bori és Bede Sári, de immár a zenekarvezető is rendszeresen előlép a háttérvokálokból.
A 2012-ben megjelent Robinzon Kruzo volt az első, amelyben Zoltán hangjáé a főszerep. Ennek egyik fő motivátora iparművész felesége, a művészet-terapeuta Komáromi Erzsébet Katalin volt.
„Igen erős szimbiózisban élünk, alkotásainkat először egymásnak mutatjuk meg, tőle mindig kemény, őszinte bírálatot várhatok. A dalokat először tőlem hallja énekelni, nem attól, akinek szánom. És akkor az egyiknél azt mondta: „Miért nem te énekled?”
Sokáig húzódoztam, de aztán nyáron felhívott Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója. Még a Fonóból ismertük egymást, az ő tervei alapján és irányításával zajlott a kezdetben erdélyi, később felvidéki, vajdasági, kárpátaljai zenekarokra épülő Utolsó Óra Program. Dalestre hívott, egyedül. Magyaráztam neki, hogy hiába van több száz dalom, azokat nem magamnak írtam. Amikor kiderült, hogy fél év múlva esedékes a fellépés, nekiláttam a komponáláshoz. Jót tesz minden felkérés, új utakra, zenei megoldásokra, ismeretlen terepre irányítja az embert.
Így voltam az első gyereklemezzel, a Szindbáddal is, amiről először hallani sem akartam. Végül egy köteg jó- és rossz gyereklemez meghallgatása után szántam rá magam. Elvonultam Pannonhalmára, egykori Alma Materembe, ami számomra rendkívül ihlető hely, és 2-3 hét alatt megszületett a Szindbád. Ugyanígy voltam a Robinzon Kruzóval, ami nem a Makám archaikus-etnikus vonalát követte, hanem inkább ifjúságom élményeit, a Syriust és Cseh Tamást. De én a dalokat nemcsak az agyammal, hanem az összes többi érzékszervemmel írom.”
Az utóbbi Makám-lemezeken a magyar költészet kiválóságai szólalnak meg; Weöres Sándor, Petri György, Sík Sándor, legutóbbi pedig Ady Endre. Ady műsorukra, a költő halálának 100. évfordulója alkalmából, a Collegium Hungaricum igazgatója kérte fel Zoltánt. A tavaly novemberben megjelent lemez hangulatában, érzésvilágában a költő szorongásait, búskomorságát, szenvedélyes szerelmeit örökíti meg.
„Teljesen beleszerettem Ady-ba. Nemcsak a verseit olvastam újra és újra, hanem a levelezésébe is elmélyedtem. Kíváncsi voltam az emberre, élete fontos pillanataira, a hétköznapjaira, hogyan élt, kik voltak a barátai. Így derült ki számomra, hogy miképp született meg a Párisban járt az Ősz.
A barátja, Bölöni György írja emlékirataiban, hogy Lédával hármasban kocsikáznak a Bois de Boulogne-ban és egyszer csak leszakad az ég. Azon a nyáron tudta meg Ady 29 évesen a halálos kórt. Több betegség is kínozta. Ez a permanenssé váló halálfélelem szólal meg a nyári rekkenő hőségbe berobbanó őszt idéző versben: „S égtek lelkemben kis rőzse-dalok/Füstösek, furcsák, búsak, bíborak/Arról, hogy meghalok.” Ez lett a Makám első koncertlemeze, pedig nem annak szántuk. A Nyitott Műhelyben debütáltunk vele, s a videó mellett többsávos hangfelvétel is készült. Amikor meghallgattuk, annyira tetszett az egész zenekarnak, hogy mindenki a lemezkiadásra szavazott.”
Ritkán fordul elő velem, hogy egy lemezt egymás után folyamatosan végighallgatok. Ez most megtörtént a Budapest éjszakája szól esetében. Különösen megragadott A Tenger Ákombákoma, amelynek hegedű-bevezetése az Elindultam szép hazámból dallama vagy A te melegséged fojtott líraisága. A Jó csönd-herceg előtt ezerfelé feszülő kortárs zene, de kísértetiesen szól az Égő tűzben dideregve. A címadó sanzont viszont akár Cseh Tamás is énekelhetné.
„Engem azonban tovább ragadott magával Ady, és további, néhány nem közismert verse mellett több, ún. nagy versét is megzenésítettem, de ezeket már nem a Makámmal játszottam, hanem egy trió-formációval Vincze Pál billentyűs és Bata István basszusgitáros társaságában, hozzátéve néhány Somlyó Zoltán-verset és Robinzon Kruzo-dalt.
Ezt a műsort is felvettük a Nyitott Műhelyben, és erről is úgy éreztem, hogy nagyon jól szól, stúdióban sem lehetne jobban. Az a feszültség a közönség jelenlétével, a pillanatnyiság, hogy nem lehet javítani, csak élőben működik. A lemez címe Eladó a hajó lesz. Erősen szimbolikus, Ady egyszerre tekinti magát hajónak és hajósnak is. A Krisztus-kereszt az erdőn c. versét Térey János emlékének ajánlom, aki egy eszmefuttatásában a vers különleges helyét emelte ki Ady életművében.
Nem hallgattam meg másoktól, hogy ne befolyásoljon. Azért előfordul, hogy az ember akaratlanul kölcsönvesz harmónia meneteket. Hornai Zóra énekelte A mozi c. dalomat a Yanna Yova lemezen, amely gyerekkori szerelmekről szól, de még Buster Keaton és a vietnami háború is benne van. És akkor basszusgitárosunk Boros Attila finoman megkérdezte, hogy ismerem-e a Hotel California-t az Eagles-től? Először nem is ugrott be a dal, aztán rájöttem, persze, hogy ismerem, hozzátartozott az ifjúságomhoz. Más kérdés, hogy ők is kölcsönözték az akkordmenetet a Jethro Tull We Used To Know cmű dalából. Ian Anderson egy interjúban észrevételezte bár, de nem nehezményezte a feltűnő hasonlóságot, inkább dicsérte a dal erényeit és önállóságát, s nem volt harag. Én úgy gondolom, akkordmenetet lopni nem bűn, a barokkban például ez teljesen természetes volt, a dallam, vagy a szöveg más kérdés…”
Érdekes, hogy Zoltán Andersont említi. Régóta érzek párhuzamot közte és a legendás skót muzsikus között. Mindkettejüknek állandó ihlető forrása a népzene, mindketten gyakorlatilag kizárólagos zeneszerzői, szövegírói együtteseik darabjainak, de mégsem saját nevükkel, hanem a zenekarok nevével – Makám és Jethro Tull – váltak ismertté. Ha olyan koncertre kérnék fel őket, amelyen egyszerre lépne fel mindenki, aki valaha velük játszott, elég nehezen találnának megfelelő méretű színpadot.
Van azonban egy lényeges különbség: Ian Anderson következetesen viszi 50 éve a maga sajátos stílusát különböző formációkkal, míg Krulik Zoltánnál a személyi változások nemegyszer gyökeres zenei újításokat is vontak maguk után. No és persze egyikük sem mondta még ki az utolsó szót….