KULT

Krokodilok közt nevelkedett, és retteg az Alzheimertől – A Chris Hemsworth-portré

Sokan irigykednek rá, amiért nyert a „génlottón”, legalábbis ami a külsejét illeti. Valójában azonban épp a génjei miatt vonul vissza egy időre. Egy ausztrál vidéki srác, majd a mennydörgés istene, aki továbbra is a földön jár.


Christopher Hemsworth 1983. augusztus 11-én látta meg a napvilágot Melbourne-ben, a tanárnő Leonie van Os és a szociális tanácsadó Craig Hemsworth gyermekeként. A bátyja, Luke (sz.:1980) után ő volt a második fiú, majd 1990-ben született meg az öccsük, Liam. Egyébként mindhárman ismert színészek lettek, Liamet többek között Az éhezők viadala-franchise-ból vagy A függetlenség napja – Feltámadás főszereplőjeként ismerhetjük (a Vaják 4. évadában pedig ő váltja Ríviai Geralt szerepében Henry Cavillt), Luke-ot pedig talán a Westworld című népszerű sorozat Ashley-jeként jegyezték meg maguknak a legtöbben.

Chris anyai nagyapja egyébként holland bevándorló volt, anyai nagyanyja pedig ír származású, apai ágon ugyanakkor angol, skót és német felmenőkkel rendelkezik. A Hemsworth- gyerekek Melbourne-ben és az Ausztrália északi területén fekvő Bulman nevű faluban nevelkedtek. "A legkorábbi emlékeim a vidéki marhatelepekhez kötődnek, aztán visszaköltöztünk Melbourne-be, aztán megint ide, majd újra oda.

A farm- és a városi élet között ingáztunk. A gyermekkorom nagy részét azért inkább Melbourne-ben töltöttem, de a legélénkebb emlékeim Bulmanhez köthetőek, krokodilokkal és bölényekkel. Ezek bizony nagyon különböző életterületek”

– mesélte Hemsworth, akinek az akciófilmek iránti szenvedélye is még a gyermekkorából ered: "Akciófilmeken nőttem fel: Schwarzenegger, Van Damme, Stallone filmjein. Folyamatosan néztem a filmjeiket, majd a testvéreimmel a hátsó kertben ugráltunk, és újrajátszottuk a jeleneteket. Élénk volt a fantáziánk, sok mindent elképzeltünk, de végül ezek a gyermeki élmények motiváltak arra, hogy színész akarjak lenni. Kezdetben a kalandozás volt a lényeg, később, a karrierem során azonban rájöttem, hogy főként a művészi mivolta rezonált rám, és ez a kreatív kiút nagyon fontos volt a számomra."

Chris gyermekkorát természetesen a szülei szakmája is formálta: "A szüleim hosszú évekig a gyermekvédelemben dolgoztak. Az édesapám félretette a saját szükségleteit, hogy a gyermekek segítésének szentelje az életét. A szüleim hatása és az, hogy milyen környezetben nőttem fel, erős inspirációt jelentett nekem. Félre kell tennünk a saját személyes jólétünket, hogy másokon segíthessünk."

Hemsworth filmes karrierjét a családja tanácsai és befolyása alakította.

Az azóta kialakult szupersztárstátusza s népszerűsége ellenére megtanulta, hogy mindig a földön járjon, és ne veszítse el a korábbi gondolkodásmódját:

"Az anyukám azt mondta nekem évekkel ezelőtt, hogy csak érezzem jól magam, én azonban beleragadtam a magammal szemben támasztott elvárásokba, reményekbe és álmokba, amiket el akartam érni. A csillagokat céloztam meg, és ez óriási terhet rótt rám. Azóta megtanultam, hogy ne nézzek ennyire messzire előre.”

Szappanból Hollywoodba

Chrisnek egyetlen motivációja volt annak idején abban, hogy színészként keresse a kenyerét. Hogy pénzt keressen, amivel segítheti a családját. "Szegénységben nőttünk fel, általában eléggé le voltunk égve. Úgy gondoltam, hogy a színészkedéssel kereshetek egy kis pénzt, és kihúzhatom a szüleimet az adósságokból, kifizethetem a házat, és segíthetek a barátoknak és a családnak. Azt hiszem, csak hűnek kell maradni önmagunkhoz, és tudatában kell lenni az állandó változásnak. Ez az egyetlen szabályom az életre, és ez soha nem fog megváltozni” – mondta.

Sok színész szappanoperákban vagy sikeres tévéműsorok statisztájaként kezdi a karrierjét. Ezek a szerepek lehetővé teszik számukra, hogy a franchise-okon belüli rangosabb szerepekbe kerüljenek, vagy kiszúrják őket nagyobb projektek alkotói. Hemsworth is így kezdte. Bár jelenleg a Marvel-franchise Thorjának szerepéről ismert, Chris karrierje a lehető legsokoldalúbb.

Ausztrál szappanoperákban kezdte, a tévés pálya pedig végül elvezette első hollywoodi blockbusterszerepéhez a 2009-es Star Trekben, amelyben George Kirköt, a főhős James T. Kirk kapitány (Chris Pine) apját alakította a film nyitányában.

Addig azonban meg kellett másznia az odavezető lépcsőfokokat is. A legelső szerepében Arthur királyt játszotta 19 évesen a 2002-es Guinevere Jones című ausztrál minisorozat két epizódjában. A széria egy tinilányt követett, aki azt hiszi, hogy ő Camelot reinkarnálódott királynője, Guinevere. Ezután tűnt fel, szintén 2002-ben Ausztrália legismertebb szappanoperájában, a Szomszédokban (hasonlóan sok más ausztrál kollégájához: pl. Margot Robbie, Russell Crowe, Kylie Minogue, Natalie Imbruglia és Ben Mendelsohn is itt kezdték a karrierjüket, illetve az öccse, Liam is feltűnt benne).

Majd 2004-ben állandó szerepet kapott az 1988 óta (máig) sugárzott Otthonunk című szappanoperában (ebből pedig többek között Isla Fisher, Naomi Watts, Heath Ledger, Ryan Kwanten, Simon Baker, Guy Pearce, Julian McMahon, Isabel Lucas, Melissa George, Samara Weaving, Brenton Thwaites és Luke Bracey emelkedtek ki később), amelyben 194 epizódon és három éven át alakította Kim Hyde karakterét.

És bár 2007-ben a saját döntéséből hagyta ott a sorozatot, később elárulta, hogy akkoriban eléggé szorongott, mivel nehezen talált munkát. Szerencsére azonban a sorsnak más tervei voltak vele…

Két éven át nem forgatott, majd jött J.J. Abrams és a Star Trek. S bár csupán néhány perc erejéig szerepelt a sikeres sci-fiben, ez elegendőnek bizonyult arra, hogy a producerek és a rendezők meglássanak valamit a jóképű, sármos, erős kisugárzású 26 éves színészben. Még az új Enterprise-kaland bemutatásának hónapjában (2009 májusa) behívták egy meghallgatásra, a Marvel-franchise Thorjának szerepére. S bár először kiszórták a jelöltek közül, végül adtak neki egy második esélyt, amelynek során már sikerült meggyőznie Kevin Feige-éket arról, hogy ő a mennydörgés tökéletes istene, így 2009 júniusában már övé is lett a szerep, amely világhírűvé tette, és akit máig alakít. Eddig összesen kilenc filmben láthattuk a pörölyös szöszi izomkolosszusként.

A romantikus doksis

Bár azt hihetnénk, hogy egy ilyen adoniszi külsővel megáldott, sikeres és körülrajongott férfiú (nem mellesleg pedig a világ egyik legjobban fizetett színésze) minden héten más bombázó mellett jelenik meg, valójában összesen két kapcsolatáról lehet tudni. 2005 és 2008 között volt együtt a színésznő Isabel Lucasszal (Transformers – A bukottak bosszúja, Daybreakers – A vámpírok kora, Halhatatlanok), akivel az Otthonunk forgatásán melegedett össze, majd 2010-ben, a Thor forgatása idején szeretett bele a nála 7 évvel idősebb, anyai ágon erdélyi magyar származású spanyol színésznőbe, Elsa Patakyba (Halálos iramban-filmek).

A kapcsolatuk villámgyorsan haladt előre, szeptemberben, vagyis az összejövésük után két hónappal már el is jegyezték egymást, s ugyanezen év karácsonyán, december 26-án pedig meg is tartották az esküvőt.

Azóta három gyermekük született, az India Rose nevű kislány 2012-ben, az ikerfiúk, Sasha és Tristan pedig 2014-ben. 2015-ben egyébként a család megelégelte a hollywoodi nyüzsgést, és Los Angelesből az ausztráliai Új-Dél-Walesben található Byron Baybe költözött.

Hemsworth tehát ritka sikeres színészi karriert tudhat maga mögött, noha díjakkal eddig nem kényeztette a szakma, igaz, nem is kifejezetten a díjvonatra szállt fel eddig, a Marvel-darabok mellett olyan filmekkel, mint a Hófehér és a Vadász (2012), valamint annak folytatása, A Vadász és a Jégkirálynő (2016), illetve a 12 katona (2018), a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül vagy a két Tyler Rake – A kimenekítés-film (2020, 2023) inkább az akciós-kalandos, szélesebb közönséget kiszolgáló projektek mellett tette le a voksát. A legkomolyabb, legösszetettebb alakításai közé talán a Hajsza a győzelemértben (2013), A tenger szívében (2015) vagy a Húzós éjszaka az El Royale-ban (2018) játszott szerepei tartoznak, utóbbiban rosszfiúként is kipróbálta magát, amivel a gyengécske A pók fejében (2022) is próbálkozott, de nem rajta bukott a dolog.

Ám mindegy, hogy egy szappanoperában játszik, vagy a szeretett Thort alakítja, végül a magánélete elkezdte befolyásolni a hollywoodi ambícióit is. Lelkes szörfösként és a mentális egészség szószólójaként Hemsworth többször állt már a kamera mögé dokumentumfilmesként.

Az első doksi, amit készített, az Andy Irons: Kissed by God (2018) volt, amely címszereplője, a háromszoros világbajnok szörfös bipoláris zavarával és függőségével foglalkozott.

Miután Hemsworth társult a National Geographickel, két dokumentumfilm producere és főszereplője is lett: a Shark Beach with Chris Hemsworth-ben (2021) színészünk az ismert kelet-ausztráliai partszakaszt fedezi fel, s azt, hogy az emberek és a cápák valóban jól kijönnek-e egymással. Legutóbbi dokumentumszériája, a Limitless (2022) pedig Hemsworth eddigi legszemélyesebb munkája: a hatrészes sorozatban szembenéz a félelmeivel, többek között a magas helyekkel, az öregedéssel és az emlékezetével.

Ne felejts el!

S hogy miért olyan fontos az emlékezete? Nos, nemrég kiderült, hogy könnyen és idejekorán elveszítheti azt… A Limitless ötödik epizódjában ugyanis Hemsworth közzé tette nem sok jót ígérő felfedezését, miszerint anyai nagyapja Alzheimer-kórban szenved, s az is kiderült, hogy Chris is az APOE4 gén két példányát örökölte, egyet az édesanyjától, egyet pedig az apjától, ami viszont valószínűvé teszi, hogy nála is kialakul ez a betegség, ráadásul az ő esetében nyolcszor-tízszer nagyobb az esélye, mint átlagosan a lakosság körében. Épp ezért azt tervezi, hogy határozatlan időre szünetet tart a karrierjében, hogy több időt tölthessen a családjával. „Nem akartam ezzel manipulálni a közönséget, és túldramatizálni a dolgot, de azt sem, hogy valamiféle empátiára vagy bármi másra irányuló, a szórakoztatás érdekében elkövetett hamiskás próbálkozás legyen belőle"

- mondta Hemsworth, aki közel a 40-hez áldásként tekint a felfedezésre, ugyanis így elkezdhet lépéseket tenni a kockázat kezelésére, a fizikai és mentális egészségének megőrzésére, s így talán jó ideig elodázhatja a betegség kialakulását.

Többféleképpen is kezeli a helyzetet, többek között humorral.

A Netflixen június 16-án debütált Tyler Rake – A kimenekítés 2 után most egy ideig így nem láthatjuk majd semmiben, hiszen megpróbál eleget tenni ígéretének, és az egészségére, no meg a családjára fókuszál. Már korábban kiválasztották őt egy Hulk Hoganről szóló életrajzi film főszerepére, illetve Chris azt is lenyilatkozta már, hogy Thorként is szívesen visszatér még, amennyiben jó forgatókönyv készül hozzá, és tovább tudja vinni a karaktert eddig nem látott helyekre. Addig viszont egyszerre edzi a testét és az elméjét, s azokkal tölti az időt, akik a legfontosabbak a számára. Drukkolunk neki!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk