KULT

„11 éve írtuk Az Okosak Földjét, de ma is ott tartunk, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország”

Újra összeállt a Kozmosz, a 2010-es évek legnépszerűbb rendszerkritikus zenekara. A negyedik kétharmadra ők sem számítottak, de azt mondják, ettől csak még aktuálisabbak lesznek a dalaik. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 20.



Öt év szünet után tért vissza a Kozmosz, a rendszerkritikus punkrock egyik zászlóshajója, melynek koncertjeire tömegek jártak kiereszteni a gőzt, miközben a NER egyre inkább bebetonozta magát. Bár a tagokat a feloszlás óta más, hasonló szellemiségű formációkban (pl. Bajnoq, WNTS) is láthatta a közönség, ekkora népszerűséget egyik sem ért el.

Most azt ígérik, onnan folytatják, ahonnan abbahagyták. Már kihoztak egy új dalt, élőben először a Dürer Kertben lehet megnézni őket május végén, mindkét estére rekordidő alatt elkelt minden jegy.

A zenekar két frontemberével, Beke Dániellel és Pál Zsomborral beszélgettünk.

– Számítottatok ilyen arányú Fidesz-győzelemre?

Dani: Nekem 2018 volt a mentális választóvonal, ahol tényleg nagyon csúnya részegségbe fordult az este, annyira rosszul érintett a dolog. Idén ehhez képest szinte már meg se lepődtem, bár azért reménykedtem benne, hogy nem lesz kétharmad.

Zsombor: Ha megnézed az aznap este 7-es nyilatkozatokat, még a Fidesz sem erre készült, pedig nekik valamivel több az adatuk. Ami bennünket illet, ha számítottunk volna rá, nem posztoltunk volna arról április 2-án, hogy ez egy régen látott szoros választás lehet, meg nem április 1-jén hoztunk volna ki az új dalunkat, ami ugyan jól öregszik a negyedik kétharmadban is, és egy sorát sem írnám át, de ha előre tudjuk az eredményt, biztos kivárunk a megjelenéssel, hogy akkor öntse a lelket, amikor nagyon kell. Mi klasszikusan naivak és vágyvezéreltek vagyunk, az összes ellenzéki szarsággal együtt, ezért egészen a háború kitöréséig úgy gondoltam, hogy akár szoros, netán nyílt is lehet a vége. Onnantól már egyértelmű volt, hogy nem.

– A koncertnek már a választási eredmény előtt a "Jó, akkor itt fogunk élni" mottót adtátok. Ezek szerint akkor se lett volna jobb, ha az ellenzék nyer?

Zsombor: Aki megnézi, mivel töltötte április 3. éjszakáját Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, nagyjából sejtheti, hogyan képzeltük el a hat párt, meg egy elszabadult miniszterelnök-jelölt közös kormányzását: az se lett volna fáklyásmenet, annyira különböző szereplők kényszerültek együttműködésre, ráadásul köréjük lett építve az árnyékállam. A két május végi koncertünk időpontjában épp egy sörfesztivál lesz a helyszínen, ami kellemes estét ígér, de nem volt az asztalon olyan forgatókönyv, amitől varázsütésre minden megváltozott volna addigra.

– Kinek az ötlete volt az összeállás és miért pont most került rá sor?

Zsombor: Az ellenzéké szerintem Gyurcsányé, de ha a Kozmoszra gondolsz, azt magamra vállalom. Amikor bárki azt kérdezte tőlem, miért nem állunk össze, mindig az volt a válaszom, hogy más, azóta megszűnt zenekarok kedvelőjeként értem az igényt, de közben mi sosem akartunk klasszikus nosztalgiakoncertet tartani. Ez ugyanaz a zseniális gondolatmenet, mint amely mentén sosem írtunk Kész 2-ket és Forradalom 2-ket sem, nehogy befutott zenekar legyünk, amely közben már rég unja saját magát.

A nosztalgia-szabály alól egyetlen kivétel volt, amikor egy Bajnoq-koncert keretében eljátszottunk öt Kozmosz-számot is, annak Attila (Veres Attila, az együttes dobosa) és az én 35. születésnapom volt az apropója, ami elég közel esett egymáshoz, és úgy gondoltuk, ennyit megengedhetünk magunknak.

De nem akartunk guruló pantheont csinálni a zenekarból, szóval mindig úgy álltunk hozzá, hogy majd akkor tartunk koncerteket, ha lesznek új dalaink. Három szám volt a határ, amennyinél már elhittem magunknak, hogy tényleg lesz egy új korszakunk, és annyit már fel is vettünk, de maradt is talonban, és a választások óta szól néhány félkész új is a fejemben.

A régi dalainkat persze nem fogjuk kidobni, csak úgy vagyunk velük, hogy egyszer már megírtuk őket.

– Ha mindkettőtöknek volt saját zenekara, amiben megvalósíthatta az ötleteit, hogy jött, hogy ezekből most mégis Kozmosz-dalok legyenek?

Dani: Rám ez kevésbé igaz, mert a Bajnoq valóban koncertezgetett, a WNTS viszont a Covid kitörésével egy időben (igaz, nem közvetlenül emiatt) lényegében feloszlott. Nekem így azóta nem volt zenekarom, bár írtam dalokat, de azokat az ötleteimet, amiből most majd Kozmosz-számok lesznek, semmilyen másik projektbe nem tudtam beilleszteni. A WNTS repertoárjába sem illettek és akusztikusan, szólóban előadva sem szóltak jól, így amikor Zsombor mutatott nekem két demót, egyértelmű volt, hogy ezeket is hozzácsapjuk.

Zsombor: A Bajnoq azért fontos, mert nekem nyilván azóta is volt ordítanivalóm, hogy a Kozmoszt 2017-ben abbahagytuk, de az nagyságrendekkel kevesebb embert ért el. Ezen utólag is próbálunk majd javítani, szóval aki most azt kéri számon rajtunk, hogyhogy kitoltunk egy rádiórock dalt, azoknak jó szívvel ajánlom az életműnek ezt a részét is: aki egy hosszú üvöltést hiányol, annak például a Vajon-t, hiszen én is hiányoltam egy ilyen üvöltést, de már elüvöltöttem.

Veres Attila, Pál Zsombor, Beke Dániel

– Hányan lehetnek a Kozmosz-rajongók közül, akikhez nem jutott el a Bajnoq híre?

Zsombor: Amíg létezett a Kozmosz, addig se tűnt úgy nekem, hogy bármit sikerült jól csinálnunk kommunikáció terén, annak ellenére, hogy a zenekar többségének világ életében ez volt a szakmája.

De mégis az látszott, amikor az utódzenekarok dalait posztolgattuk, hogy amíg nem az van a link elejére írva, hogy „Kozmosz:”, az emberek töredékét sem tudjuk elérni.

A kitartó balfaszság szellemében biztos vagyok benne, hogy most majd meg tudjuk képezni azt a Bajnoq-ról eddig nem értesülő, de azokra a számokra vágyó néhány száz fős közönséget is, akiknek meg Bajnoq-koncerttel nem tudunk szolgálni, mivel most épp az a zenekar van logisztikai megtorpanásban.

– Tehát nem fut tovább párhuzamosan a két együttes?

Zsombor: Ha megképződik ez az említett néhány száz fő, nyilván rezonálni fogunk rá, de ehhez egy országban kellene lennie olyan zenekartagoknak, akik jelenleg nincsenek egy országban, és ez csak a probléma egyik része. A Bajnoq legutóbbi anyaga a Covid közepén született, nem csináltunk neki különösebb promót, csak vártuk, hogy az a kevés ember, aki magától felfedezi, felfedezze. A már említett üvöltés mellett azzal az EP-vel erőteljesen a punkrock műfaj rock széle felé mozdultunk el, szóval a Bajnoq másra való, másmilyen csinálni és remélem, fogjuk még. Most viszont egyértelműen olyan atmoszférájú ötleteim születtek, amik inkább a Kozmosz világához állnak közel, és Danival volt érdemes összerakni őket.

– Mennyire változott meg a közhangulat a 2017-es feloszlásotok óta? Tudjátok onnan folytatni, ahol abbahagytátok?

Zsombor: Mi alighanem nagyon korán voltunk baromi idegesek, ugyebár a zenekar születése (amikor még nem is voltunk koncertképesek) is Schmitt Pálhoz köthető. Az első állandó dalainkat, mint Az Okosak Földjét és a Világszakadtságot 2011-12 környékén írtuk, aztán ezekhez fokozatosan idegesedett hozzá a közönségünk is. Ezek a számok pont ugyanannyira voltak érvényesek 2017-ben is, mint a születésükkor, és most is jönnek velünk, ebben az értelemben ugyanott folytatjuk. Hogy aztán május végén a koncerten pontosan mit fogunk mondani előttük, arról fogalmam sincs, de szerencsére az Összedől-t például nem is nekem, hanem Daninak kell felkonferálni.

Dani: (nevet) Végül is én tartom, hogy egyszer összedől, az meg szerencsére nincs benne a dalban, hogy pont 2022-ben fog összedőlni… Egyébként mostanában viszonylag sok Kozmoszt és Bajnoq-ot hallgattam, hogy masszírozzam kicsit a lelkemet a választási eredmény után, és tényleg hihetetlen, mennyire igaz bennük minden szó a mai napig. Azt nehéz lesz elmondani, hogy innen hogyan tovább, de talán nem is a mi feladatunk.

– A negyedik kétharmad után is lehet még motor az idegesség? Nem tartotok attól, hogy sokan inkább belefásulnak, mondván, lázadni is minek?

Dani: 2018-ban nekem pontosan ezek a gondolatok jártak a fejemben, de szerintem van egyfajta küldetésünk. Ha azt mondjuk, hogy francba az egésszel, azzal idézőjelesen ők nyernek.

Zsombor: Pontosan emlékszem arra, Az Okosak Földjét melyik kis ablaktalan albérleti szobában írtam, egy oda-vissza karrierváltással és egy gyerekkel ezelőtt.

Mégis, 11 évvel később még mindig ott tartunk, hogy valahogy ki kéne mászni abból a kelepcéből, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország. Azt a szívességet biztosan nem fogjuk megtenni, hogy ezen a ponton fáradunk bele, de azt megértem, ha valaki nyár végéig nem akar híradót nézni.

– Az első új számotok sokkal inkább középtempós, mint gyors, sőt meglepő módon zongora is van benne. Ez hogy jött?

Zsombor: Abból kiindulva, amiket hallgatunk, a német hiphop és a Kaláka-feldolgozás is benne volt a pakliban, úgyhogy aki azt várta, hogy nekifutásból mindenkinek lerúgjuk az arcát, tudjon róla, hogy ez a lehetséges világok legjobbika! A Kelni kell néhány taktusnyi zongorás része szerintem érdekes húzás az előtte lévő, refrén utáni bólogatós matekra. Még pátoszos mély énekkel is kipróbáltuk, de az már nagyon leesett rólunk, így viszont szerintem működő stíluseszköz. Koncerten amúgy gitár lesz ez a rész is, sima, klasszikus kiállás, és rengeteg torokkal tök jó és szükséges energiák fognak felszabadulni ennél a dalnál.

Dani: Meg ha valaki meghallgatja a Nyugalom, a helyzet változatlan album utolsó dalát, és azután berakja a Kelni kellt, az azért nem akkora ugrás. Pedig az Egy ócska hang is lassan hét éves lesz.

– A többi új dal mikor jelenik meg, és a két májusi alkalom után mikor lesztek még lathatóak?

Zsombor: A néhai Rockmaraton szervezői által összerakott Toxic Weekend zárónapján játszunk majd késő este, az orfűi Panoráma Campingben. A többi fesztiválról sajnos lecsúsztunk, mire biztos lett az újjáalakulás, már rég összeállt mindenhol a program, így külön jófejség, hogy ide mégis beszorítottak bennünket. Ami a dalokat illeti, azt a pillanatot várjuk, amikor látható mennyiségű ember megnyugszik annyira a választások után, hogy újra felborzolhassuk az idegeiket a Több kell című számunkkal.

Persze azok, akik beleraktak 70 ezer forintot és egy teljes hétvégét a szavazatszámlálásba, csak azért, hogy meglássák, vannak olyan falvak, ahol 105 százalékon áll a Fidesz, aligha erre a számra várnak.

A harmadik új dal pedig klímapánikolós tematikájú, zeneileg az lesz a klasszikusabb Kozmosz. Danival mindkettőnknek az aktuális kedvenc saját számunk is egyben, csak egyelőre a választási sebnyalogatás és a háborús horror sem segít abban, hogy visszatérhessünk a klímaszorongás témájához. Azért gyanús, hogy még tavasszal kijön, mert van olyan terv, hogy a düreres estéken forogjon rá videó, meg egyébként is király játszani.

Pál Zsomborral legutóbb 2018-ban, a Bajnoq megalakulása után beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk