KULT

Köleséri Sándor: „Szellemi akadálymentesítés is kéne”



- Mi a stand-up comedy révén ismerkedtünk meg. Büszke vagyok rá, hogy többször álltunk egy színpadon. Te a műsorodban igen gyakran a termetedből csináltál viccet. A nézőnek felszabadító élmény, hogy lehet ehhez a témához humorral is közelíteni. Mindig is ilyen önironikusan tekintettél magadra, vagy el kellett jutnod idáig?

- El kellett jutnom. Nem volt rövid és sima az út. Egész sokáig, úgy 22-23 éves koromig tartott, mire sikerült elfogadnom magamat. Azért került a stand-up témám középpontjába a termetem, mert azzal, hogy 132 centis vagyok – azt szoktam mondani, hogy én vidéken nem nőttem fel –, csomó olyan élethelyzetet hoz a sors, amit fel lehetett fogni tragikusan és viccesen is. Most már, 47 évesen inkább szórakoztat, mert megtanultam humorral együtt élni vele. Régebben, ha hülye helyzetbe kerültem, akkor zavarba jöttem.

Amiket a stand-upban mondtam, annak a 80%-a megtörtént. Sokszor úgy éreztem magam, mintha egy Woody Allen filmben lennék. Például, amikor a sorozáson megkérdezte az orvos, hogy „fog még maga nőni?”, akkor bizony zavarba jöttem 18 évesen. Talán azt hitte, hogy szimulálok? A mai napig előfordulnak hasonló helyzetek.

Sokszor tapasztalom, amikor először találkozom valakivel és elkezdünk beszélgetni, hogy zavarba jön. Van egy sztereotípia a fogyatékkal élőkkel szemben. Például, ha vásárol, vagy valamilyen szolgáltatást vesz igénybe, legtöbbször ahhoz beszélnek, akivel van - mintha ő maga értelmileg is akadályozott lenne.

- Könyv írására még nem gondoltál?

- De, már nagyon rég érzem, hogy volna bennem egy könyv. Tavaly kaptam egy kedves ismerősömtől tollat és naplót, ő ezzel akart motiválni a megírására. Előfordult, hogy 24 órán belül beszélgettem két különböző emberrel, akik egyáltalán nem ismerték egymást, és mindketten azt mondták, írnom kellene. De kicsit lusta vagyok elkezdeni és lehet, egy kicsi lökdösés kellene hozzá.

- A stand-upon keresztül visszaérkezünk a Nem Adom Fel Kávézóhoz, ahol hamarosan rendhagyó stand-upcomedyest lesz.

- Török Ádám és Bács Miklós keresett meg azzal, hogy mi lenne, ha szerveznénk a Nem Adom Fel Kávézó javára egy jótékonysági és szórakoztató stand-up comedy estet. Ők azzal támogatnák a helyet, hogy a Stand Up Budapest tagjaiként ingyen eljönnek fellépni. Nagyon megköszöntem, majd én is megkérdeztem a saját ismerőseimet a szakmából. Tényleg első szóra jött Janklovics Péter vagy a Szomszéd Néni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs –, Gaál Dani, Szabó Balázs Máté, illetve Kaszányi Roland, aki vicces, felnőtt bűvészműsorral készül erre az alkalomra. Az est december 5-én, este 8 órakor lesz a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben, amihez előzetes regisztráció szükséges a hely korlátozott befogadó képessége miatt. Belépő jegy nincs, viszont adománnyal lehet támogatni a kávézó működését és fenntartását.

Továbbá szeretnénk a jövő év elején megjelenni egy saját kávé termékkel és a januári születésnapra elkészíttetni egy új kisfilmet róla.

- Hol találkozhatunk veled a közeljövőben, miben játszol?

- Szabadúszó színész vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok társulati tag. Ahova hívnak, oda megyek. Ennek megvan az előnye és a hátránya is. Most három színházi előadásban játszom. Múlt héten újítottuk fel az Örkény Színházban a Sötétben látó tündér című mesejátékot, amit Bagossy László írt és rendezett. Ennek Pogány Judit a főszereplője, már 13 éve játsszuk, még mindig telt házzal. Már januárra se lehet rá jegyet kapni.

Továbbá látható vagyok egy operában, a Giocondában, amit januárban és februárban lehet majd látni az Erkel Színházban. Almássy-Tóth András rendező elképzelése szerint az inkvizítorokat itt most kisemberek játsszák. Négyen vagyunk, igaz nem áriázunk benne, de fontos szereplői vagyunk a dalműnek.

Szerepelek még egy prózai előadásban, amit az Aradi Kamara Színház társulatával hoztunk létre. Rosencrantz és Guildernstein halott a címe, egy Hamlet parafrázis. Filmen sokan láthatták (Gary Oldman és Tim Roth a főszereplői), ebben Claudiust, a királyt játszom. Mivel ma Arad lakosságának körülbelül egy harmada magyar, ezért ritkán tudjuk játszani. Mostanában inkább színházi fesztiválokon adjuk elő. Nyáron voltunk vele Nagybányán (Románia), Kisvárdán, Bitolában (Észak-Macedónia) és Gdanksban is (Lengyelország). Egyébként az utóbbi helyen játszottam már a Nemzeti Színház Ahogy tetszik előadásával is, Vilmosként. Jó volt ismerős városba visszatérni, gyönyörű épületekkel és terekkel rendelkezik, a Balti-tenger partján. Mellesleg Európa egyik legnagyobb Shakespeare fesztiválját rendezi meg évről évre, ahová a világ számos pontjáról érkeznek társulatok és nézők is.

Vannak saját színházi ötleteim is. Nem szeretek otthon ülni és kivárni, hogy a rendezők hívjanak.Szívesen keresek magamnak darabokat. Ilyen volt például Tallér Edinának az Egy perccel tovább című kétszereplős lélekdrámája, ami a férfi-nő kapcsolatot boncolgatta. Illetve volt egy pajzán versekből és dalokból álló összeállításunk, ami Janus Pannoniustól Kosztolányin keresztül nagy magyar írók és költők műveiből készült. Témájában talán hiánypótló volt a kulturális palettán.

Mostanában, ami foglalkoztat, hogy nagyon szeretném eljátszani Zoli bohóc életét. Ő a két világháború között élő, zsidó származású, alacsony termetű bohóc volt. A kor egyik ismert és népszerű figurája a vurstliban és a színházi életben. Megírta a saját életét, maga adta ki és árulta a Nyugatinál. Aztán a nyilasok összeszedték és elküldték Auschwitzba, ahol Mengele beöltöztette mindenféle idióta jelmezekbe, és köszöntenie kellett a gázkamrába behajtott zsidókat, míg nem egyszer őt is behajtották.

Erről a ’80-as években Gárdos Péter készített egy kisjátékfilmet, akinek nemrég jelent meg a „Királyi játék” című könyve. Kempelen Farkasról szól, aki megalkotta a híres sakk automatáját, amelyben egy Arnold nevű kisember bújt el. Úgy tudott sakkozni, hogy rommá verte Mária Terézia egész udvarát és fél Európát. Ezt is szívesen eljátszanám filmen vagy színházban.

Visszatérve a kávézóhoz nemcsak eseti programokat szervezek, hanem három éve elindítottam egy Irodalmi Kávéház sorozatot is. Így vendégünk volt már például Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Erdős Virág, Varró Dani, Lackfi János, Spiró György, Bereményi Géza, Závada Péter és fia Pál, Egressy Zoltán, Ugron Zsolna, Röhrig Géza, Jászberényi Sándor.

Nagy örömömre januárban eljön hozzánk Szarka Tamás (Ghymes) az irodalmi estjével, majd Kepes András, Vámos Miklós, Dragomán György, Szabó T. Anna, Müller Péter is. E mellett hétfőként filmklub is van nálunk, alkalom adtán közönségtalálkozóval. December 16-án A Curtiz című filmet vetítjük, ami után vendégünk lesz Topolánszky Tamás Yvan - a film rendezője. Egyébként ebben is felbukkanok egy apró szerepben. Nagyon élvezem a forgatást, remek emberek alkották a stábot. Kertész Mihályról szól, aki az Oscar-díjas Casablancát rendezte.

Jövőre jön ki Felméri Cecília„Spirál” című filmje, amiben haltelepítőt játszom. Azért volt érdekes a forgatás, mert a film négy évszakban játszódik, végig egy helyszínen.

Szintén jövőre kerül a mozikba Nyíri Kovács István „Boszorkányház” című rendezése, amiben szintén szerepeltem. Ezen kívül a Netflix új sorozatának, a Witchernek az egyik epizódjában leszek látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk