Kincsem: nem okozott csalódást minden idők legdrágább magyar filmje
Nehéz napok elé néz Herendi Gábor, a Valami Amerika 1-2 és a Magyar vándor rendezője: most csütörtökön mutatják be a legújabb filmjét, a nagy várakozással övezett Kincsemet. Ha van magyar film, amit nem kell bemutatni az olvasóknak, akkor ez az. Az elmúlt hónapokban ugyanis
nem győzte hangsúlyozni a magyar sajtó, hogy csaknem 3 milliárd forintos költségvetésével ez lesz minden idők alighanem legdrágább magyar filmje.

A Kincsem így akaratlanul is a Filmalap presztízsfilmjeként vonult be a köztudatba, aminek fogadtatásán nemcsak egyetlen film sikere múlhat. Az a nagyon is komoly feladat hárult rá, hogy bebizonyítsa, érdemes lehet ennyi pénzt költeni egy magyar filmre.
Mennyit is?
Egy magyar film esetében 3 milliárd forint példátlan összegnek számít, aminek hallatán igazi szuperprodukciót várna az ember. És látszik is, hogy az alkotók nagyon oda is tették magukat, hogy a kész filmen látszódjon a költségvetés. Pedig 3 milliárd forint mindössze 10 millió dollárnak felel meg, ami egy hollywoodi produkció esetében nagyjából a no-budget kategóriába tenné a Kincsemet. Az pedig, hogy Hollywoodban egy látványos történelmi kalandfilmet forgassanak ennyi pénzből, teljességgel kizárt.
Herendiék mégis megtették. Nyilván senki ne várjon olyan látványvilágot, ami versenyre kel a legújabb blockbusterekkel, elvégre csodákra ők sem képesek. De hatalmasak a díszletek, rengeteg a statiszta és a kosztüm, izgalmasak a versenyek és még a (szerencsére ritkán alkalmazott) CGI is ül.
De ennél is nagyobb öröm, hogy a film azt a csapdát is elkerülte, hogy bármiféle „nemzeti film” szerepében tetszelegjen.
Herendi Gábor és Hegedűs Bálint forgatókönyvíró egyetlen célja az volt, hogy egy szórakoztató magyar filmet tegyenek le az asztalra.
Így a Kincsem nem a Várkonyi Zoltán-féle történelmi kalandok modern kori folytatása lett, sokkal inkább egy kortárs közönséget megcélzó, hollywoodi mintákat követő romantikus kalandfilm az eredmény.

Ebből adódóan a Kincsem nem is törekszik semmiféle történelmi hűségre. Ezért is van tele a film a kor közegéből kilógó, anakronisztikus poénokkal. Van itt szelfizés, lájkolás, az egyik jelenetben Petrik Andrea a Mizut énekli, egy másikban pedig még a vasárnapi boltzár is szóba kerül. Nem mindegyik poén ül egyformán, de az mindenképp az alkotókat dicséri, hogy elég bátrak voltak hozzá, hogy ilyenekkel is megpróbálkozzanak.
Azt is biztosan sokan fel fogják róni a filmnek, hogy magával a történettel is messze kerülünk a megtörtént eseményektől.
Talán sokaknak csalódást fog okozni, de nem a valódi Kincsem és a valódi XIX. századi Monarchia történetét látjuk, hanem egy teljesen fikciós, romantikus történetet. Ez már csak azért is megbocsátható, mert bár Kincsem sikerei döbbenetesek, de a ló egyetlen versenyt sem veszített, így dramaturgiai szempontból nem igazán kívánkozik vászonra a története.

Az alkotók tehát nagyon szabadosan nyúltak a valós történelmi háttérhez. Így lett Blaskovich Ernőből (Nagy Ervin) egy forradalmár fia, akinek édesapját egy osztrák báró, Otto von Oettingen (Gáspár Tibor) gyilkolja meg, aki ráadásul az örökségétől is megfosztja. Ernő bosszút esküszik, és ennek a bosszúnak az eszköze lesz Kincsem, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. A helyzetet bonyolítja, hogy Ernő beleszeret von Oettingen lányába, Klárába (Petrik Andrea), így hamarosan választania kell a szerelme és a bosszú között.
Mint ahogyan az a fenti, néhány mondatos összefoglalóból is látszik,
a Kincsem valódi hollywoodi jellegű történet, vérbeli közönségfilm,
erre pedig kevés alkalmasabb rendezőt találhattak volna Herendinél ma Magyarországon. Az ő keze alatt lett a Kincsemből poros történelmi darab helyett friss és szórakoztató, sőt, modern film. Itt most nem a kikacsintós poénokra kell gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy a Kincsem olyan film lett, ami a kortárs mezőnyben is megállja a helyét.
Izgalmas, érzelmes és vicces – ritka az ilyen magyar film.

Ami a főszereplőket illeti, Andy Vajna feleslegesen aggódott, Nagy Ervin ugyanis kiváló a csapongó amorózó Blaskovich szerepében. De nemcsak ő, az egész csapat kiválóan teljesít, Petrik Andreával az élen. A szereplők hitelesek és szimpatikusak, nagy utat járnak be a film alatt,
ráadásul még a magyar filmek esetében olyan gyakori papírízű dialógusok sem bukkannak fel.
Persze szó sincs tökéletes filmről: a már említett anakronisztikus poénok némelyike mellett a főszereplő jó barátját alakító Keresztes Tamás motivációi sem tiszták, a befejezés pedig bántóan klisés lett. De ezeket a hibákat is bőven megbocsátjuk, ha egyszer ennyire szerethető a végeredmény.
Lássuk be: nem sokan fogadtunk volna erre a lóra, de a Kincsem – akárcsak a címbéli csodaló – mindannyiunk elvárásait felülmúlta. Nagyon jó látni, hogy ilyet is tud a magyar filmszakma.

Képek: Fórum Hungary