KULT

Kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, a párja vérét viselte magán és 14 évesen összeköltözött a barátjával – Angelina Jolie 49 éves

Hosszú volt az út, amíg Angelina Jolie a dacos, drogozós, önmagát késekkel vagdosós tiniből világhírű filmsztárrá, hatszoros édesanyává és rengeteg embert megsegítő humanitárius angyallá vált. Járjuk végig együtt ezt az utat!


Angelina Jolie Voight 1975. június 4-én született Los Angelesben, méghozzá egy vérbeli színészdinasztiába, hiszen apja a filmsztár Jon Voight, édesanyja pedig a modell-színésznő Marcheline Bertrand. Angelina a második gyermekként született, van egy bátyja is, James, akivel Los Angelesben nőttek fel. Jon és Marcheline közel tíz évig voltak házasok, 1980-ban váltak el. Nem sokkal ezután Marcheline feladta a színészi-produceri karrierjét, hogy a két gyermekéről gondoskodhasson. Angelina és a bátyja tehát az édesanyjukkal éltek, és nem igazán tartották a kapcsolatot az akkor már Oscar-díjas apjukkal, sok éven át éltek így. A színésznő azonban ennek ellenére úgy emlékszik, hogy boldog gyermekkora volt, jó emlékeket szokott felidézni, ha erről az időszakról kérdezik.

A Beverly Hills gimibe járt, majd beiratkozott a Lee Strasberg Színház- és Filmintézetbe is, mert ekkor már tudta, hogy a szülei nyomdokaiba szeretne lépni, és komolyan is akarja venni a karrierjét.

Egyszerre tanult tehát ebben a két iskolában, és amíg kifejezetten élvezte a színészi órákat, addig a középiskolában eléggé szerencsétlenül érezte magát. Az osztálytársai állandóan cikizték, mert nagyon sovány volt, és szemüveget viselt. Emellett megjegyzéseket tettek a fogszabályzójára és műnek tűnő, ám teljesen természetes, telt ajkaira is.

Ezekkel kapcsolatban egyébként máig magyarázkodni kényszerül, hogy azok nem valamiféle beavatkozás eredményei, csupán a génjeinek köszönheti. Angelina azt állította egy interjúban, hogy a gimnáziumi évei alatt végig elszigeteltnek érezte magát, és bár folyamatosan zaklatták, sosem tett le az álmairól, továbbra is arra törekedett, hogy színésznő legyen. Az édesanyja támogatta őt mindenben, és rábeszélte arra is, hogy kezdjen modellkarrierbe, amit próbált megfogadni, de elutasították. Ezek a kritikák pedig odáig vezettek, hogy Angelina elkezdett kételkedni magában.

Magára volt veszélyes

Majd jött a vadóckorszak… Tizennégy évesen otthagyta a Beverly Hills-i középiskolát, és anyja jóváhagyásával beköltözhetett hozzájuk az akkori punk barátja. „Vagy az utcán bandáztam a pasimmal, vagy a hálószobámban lógtunk, ami az anyukámé mellett volt. Az édesanyám döntött így, ennek köszönhetően pedig továbbra is minden reggel iskolába jártam, és biztonságban fedeztem fel az első kapcsolatomat” – mesélte Angelina, aki ezt a kapcsolatot érzelmi intenzitásában egy házassághoz hasonlította, és azt mondta, a szakításuk késztette arra, hogy 16 évesen a színészi karrierjének szentelje magát.

Angelina közben felvette a goth stílust: lilára festette a haját, elkezdett veszélyes dolgokat csinálni, például késekkel játszott, és bevallotta, hogy nagyjából minden lehetséges drogot kipróbált. Azonban nemcsak viselkedési, hanem mentális problémái is kialakultak ekkorra.

Tinédzserként álmatlanságban szenvedett, pontosabban egy olyan alvászavarban, amely során az ember képtelen hosszú időre elaludni. Emellett anorexiás és depressziós is volt, sőt, nem egyszer bántalmazta önmagát, de nem feltétlenül azért, mert figyelmet akart, vagy mert büntetni akarta magát, hanem mert szerette a fájdalmat. „Valamilyen okból kifolyólag a rituálé, hogy megvágtam magam, és éreztem a kínt, élettel töltött el, ekkor éreztem igazán, hogy élek. Valamiféle felszabadulás volt ez számomra, egy eléggé furcsa terápia” – mesélte később a fiatalkoráról, ám sajnos ez a „terápia” nem igazán működött. Angelina az érzéseit a végletekig elvitte, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg.

Huszonnégy éves korában idegösszeomlást kapott, és három napot töltött a UCLA Medical Center pszichiátriai osztályán. Pedig épp ez az 1999-es év volt az, ami meghozta számára színészileg az igazi áttörést…

Világsiker villámgyorsan

Jolie, bár kislányként feltűnt apja Lookin' to Get Out című 1980-as filmjében, igazából 1990-től számíthatjuk a karrierje kezdetét, ekkortól kezdett ugyanis feltűnni olyan előadók videóklipjeiben, mint Lenny Kravitz, a The Lemonheads, Meat Loaf vagy a The Rolling Stones, valamint videófilmekben (Cyborg 2: Üvegárnyék, 1993) és rövidfilmekben. Első egész estés mozifilmje az 1995-ös Adatrablók volt, amit a következő években felejthető darabok követtek (Bizonyíték nélkül, Szerelem és semmi más, Kis tüzek, A sivatagi hold titka, Istent játszva).

Majd egy tévéfilmre volt szükség ahhoz, hogy Angelina nevét megismerje a szakma. 1998-ban került ugyanis az HBO képernyőire egy saját gyártású filmjük, a Kifutó a semmibe, ami a drogfüggő és leszbikus szupermodellről Gia Carangiról szólt, aki fiatalon halt meg AIDS következtében.

Az alakításáért Angelina Emmy-jelölést és Golden Globe-díjat kapott, aminek meg is lett a hatása: a következő évben már olyan filmekkel jelentkezett, mint A csontember és az Észvesztő.

Az előbbi több mint 150 millió dollárt keresett világszerte, és Denzel Washington partnereként alakíthatott főszerepet, az utóbbiért pedig 2000. március 26-án, a 72. Akadémiai Díjátadón megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, vagyis 24 évesen már elérte azt, amiért sokan egész életükben kepesztenek, de sosem szerzik meg.

A fiatalon jött Oscar aztán rendesen bedurrantotta a karrierjét, át is nyergelt azonnal a blockbusterekre (2000-ben a Tolvajtempóval, 2001-ben a Lara Croft: Tomb Raiderrel), és igazából máig A-kategóriás színésznő maradt, aki maximum a saját döntéséből nem filmezett akár éveken át, és nem azért, mert ne kapott volna szerepeket. Olyan filmek fűződnek a nevéhez az utóbbi kb. 25 évből, mint a Mr. és Mrs. Smith (2005), Az ügynökség (2006), a második színészi Oscar-jelölést elhozó Elcserélt életek (2008), a Wanted (2008), a Salt ügynök (2010), a Demóna (2012) vagy az Örökkévalók (2021). Bár az is igaz, hogy Jolie-t az utóbbi kb. 15 évben már sokkal inkább a rendezés foglalkoztatja. Első saját filmjét, a boszniai háborúról szóló 2011-es A vér és méz földjént Magyarországon forgatta, anno volt is nagy hírverés ebből itthon, maga a film azonban nem sikerült túl jól. A 2014-es Rendíthetetlen című háborús életrajzi filmje azonban már annál inkább. 2015-ben aztán Brad Pitt-tel közös terápiás filmjével, A tengernéllel jelentkezett (láthatóan nem jött be), 2017-es First They Killed My Father című, a Vörös Khmer mozgalom kambodzsai borzalmairól szóló rendezéséért aztán újra jó kritikákat kapott, a filmet BAFTA-ra és Golden Globe-ra is jelölték.

Gyerekek, cél, üdvösség

Angelina az idegösszeomlása után három évvel, 2002-ben találta meg végre a stabilitást az életében azáltal, hogy anya lett. Ekkor ugyanis Kambodzsába látogatott, és egy árvaházban találkozott egy Rath Vibol nevű kisfiúval, aki a karjaiban aludt el, majd, amikor felébredt, az első dolog, amit látott, Angelina volt, és rámosolygott. A színésznőt ez a pillanat mélyen megérintette.

„Ő a fiam! Ez a gyermek jól érzi magát a karjaimban” – mondta, majd egyedülállóként örökbe fogadta a fiút, akit Maddoxnak nevezett el.

„Tudtam, hogy ha egyszer elkötelezem magam Maddox mellett, soha többé nem leszek önpusztító” – mesélte Angelina, aki így sikeresen maga mögött tudta hagyni a sötét életszakaszát, bár kijelentette: „A szívem mélyén még mindig csak egy punk kölyök vagyok tetoválásokkal – és az is maradok.”

Angie (ahogy a legtöbben hívják) mindent meg akart tenni azért, hogy megvédje a gyermekét, és gondoskodjon róla, ezért a bal lapockájára tetoválást csináltatott, egy khmer szöveget, ami azt jelenti: „Az ellenségeid fussanak messzire tőled! Ha gazdagságra teszel szert, az mindig a tiéd maradjon! Bárhová is mész, sokan kísérnek, szolgálnak és védenek téged, minden oldalról körülvesznek.”

Körülbelül három évvel később Angelina úgy döntött, hogy örökbe fogad még egy gyermeket. Ezúttal egy Zahara nevű kislányt adoptált Etiópiából 2005. július 6-án. Ekkor már nem szingli szülőként hozta meg a döntést, mivel már az év januárja óta együtt volt Brad Pitt-tel, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása közben szerettek egymásba. Egy évvel később Angelina és Brad a namíbiai Swakopmundba utazott, hogy megpróbálják elkerülni a médiafelhajtást, ami első biológiai gyermekük születését övezte. A színésznő 2006. május 27-én itt adott életet a lányának, Shiloh Nouvel Jolie-Pittnek. Majd 2007. március 15-én újabb örökbefogadás: a sztárpár ezúttal a Pax Thien nevű vietnami kisfiút vették magukhoz Ho Si Minh városából.

Végül pedig (legalábbis eddig) Jolie 2008. július 12-én a franciaországi Nizzában adott életet egy kétpetéjű ikerpárnak: Vivienne Marchelinának és Knox Leonnak. Vagyis 33 éves korára már hatgyermekes édesanya volt. Annak emlékére, hogy hol fogadták örökbe, illetve hol születtek a gyermekei, Angelina a bal vállára varratott egy tetoválást, amely tartalmazza a gyermekei születési helyeinek földrajzi koordinátáit.

Az Angelina Jolie-effektus

Bár Angelinát a hat gyermeke alaposan lefoglalta, mégis sikerült fenntartania a média figyelmét, persze nem szándékosan.

2013-ban ugyanis mindenkit alaposan megijesztett, amikor bejelentette, hogy egy rákkeltő gén hordozója. Amikor a színésznő tesztje pozitív lett egy genetikai mutációra, a BRCA1-re, kiderült, nagy a kockázata annak, hogy mell- és/vagy petefészekrák alakul ki nála valamikor.

Tekintettel arra, hogy az édesanyja, Marcheline is a rák e két fajtájával vívott nyolcéves küzdelme után, 58 évesen hunyt el 2008-ban, Angelina úgy döntött, kettős masztektómiának veti alá magát. Amikor nyilvánosságra hozta a tapasztalatait, a felmérések szerint a nőket elkezdte jobban érdekelni a családtörténetük és a saját testük. Világszerte ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akik elkezdtek vizsgálatokra járni az egészségük érdekében. A média ezt „Angelina Jolie-effektusnak” nevezte el.

Brad Pitt előtt

Első filmje, az Adatrablók forgatása alatt Jolie összejött színészpartnerével, Jonny Lee Millerrel (a Trainspotting Beteg Fiúja, a Sherlock és Watson-sorozat Sherlock Holmesa és A korona John Majorje). A felvételek után hónapokig nem tartották a kapcsolatot, de végül újra kapcsolatba kerültek, majd nem sokkal később, 1996 márciusában összeházasodtak (Angie 20 éves volt ekkor). Az esküvőjén fekete nadrágban és fehér pólóban jelent meg, amelyre a saját vérével írta rá a vőlegénye nevét. Bár a kapcsolatuk a következő évben véget ért, Jolie jó viszonyban maradt Millerrel, akit „szilárd embernek és barátnak” nevezett. 1999 februárjában az Angelina által kezdeményezett válásukat nem sokkal azelőtt véglegesítették, hogy a következő évben újra férjhez ment volna…

Még a Millerrel kötött házassága előtt, 1996-os filmje, a Kis tüzek forgatásán kezdett kapcsolatot a modell és színésznő Jenny Shimizuval, akiről később azt mondta: „Valószínűleg feleségül vettem volna Jennyt, ha nem mentem volna hozzá a férjemhez. Az első pillanatban beleszerettem, amikor megláttam." Shimizu szerint a kapcsolatuk több éven át tartott, és akkor is folytatódott, amikor Jolie-nak más emberekkel volt romantikus kapcsolata. 2003-ban megkérdezték a színésznőtől, hogy biszexuális-e, amire így válaszolt: „Természetesen. Ha holnap beleszeretnék egy nőbe, úgy érezném-e, hogy rendben van az, ha meg akarom csókolni? Abszolút! Igen!"

Azóta azonban csak férfiakkal kezdett, legalábbis magánéletének hivatalos verziója szerint. Két hónapos randevúzás után például 2000. május 5-én Las Vegasban hozzáment a színész-író-rendező Billy Bob Thorntonhoz. Még a Vakrepülés (1999) című közös filmjük forgatásán találkoztak, de akkoriban nem folytatták a kapcsolatot, mivel Thornton eljegyezte Laura Dern színésznőt, míg Jolie állítólag a színész Timothy Huttonnal randizott, akivel az Istent játszva (1997) című filmjében szerepelt együtt.

Angie és Billy Bob gyakori nyilvános szenvedélynyilatkozataik és szerelmi gesztusaik (a leghíresebb, hogy állítólag egymás vérét viselték fiolákban a nyakukban) következtében a házasságuk a bulvármédia kedvenc témája lett.

2002 márciusában Jolie és Thornton bejelentették, hogy örökbe fogadnak egy kambodzsai gyermeket, de három hónappal később hirtelen elváltak, így Maddoxot Angelina végül egyedül adoptálta.

Brangelina

A színésznő következő botránya akkor robbant ki, amikor azzal vádolták, hogy ő okozta Brad Pitt és Jennifer Aniston válását 2005 októberében, mivel a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt viszonyt kezdett Pitt-tel, ő azonban elutasította az erről szóló vádakat: „Intim kapcsolatban lenni egy nős férfival, amikor a saját apám megcsalta az anyámat, nem olyan dolog, amit meg tudnék bocsátani. Képtelen lennék reggelente a tükörbe nézni. És nem vonzódnék egy olyan férfihoz, aki megcsalná a feleségét." Egyébként sem Jolie, sem Pitt nem nyilatkozott nyilvánosan a kapcsolatuk természetéről egészen 2006 januárjáig, amikor is megerősítették, hogy az első közös gyermeküket várják.

12 éves kapcsolatuk alatt a média „Brangelinának” hívta őket, és Hollywood egyik legcsillogóbb sztárpárjaként váltak ismertté.

2012 áprilisában bejelentették az eljegyzésüket, és végül 2014. augusztus 23-án a franciaországi Château Miravalban tartották az esküvőjüket egy zártkörű szertartás keretében. A házasságuk két évvel később, 2016 szeptemberében futott zátonyra, Angelina adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Hollywood egyik leghosszabb és legmocskosabb válása volt az övék: jogilag csak három évvel a szakításuk után mondták ki a válásukat, a köztük zajló jogi hercehurca, többek között a gyermekelhelyezések miatt, azonban máig tart. Pitt például beperelte Jolie-t, amiért eladta a tulajdonukban lévő borászatban lévő részesedését egy harmadik félnek, Jolie pedig ellenkeresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy Pitt 2016-ban egy repülőn fizikailag és verbálisan bántalmazta őt és a gyermekeiket.

Brad óta egyébként hivatalosan nem volt kapcsolata, de többször is hírbe hozták ismert emberekkel, mint például 2021-ben az énekes The Weeknddel, tavaly pedig a nála 21 évvel fiatalabb feltörekvő ír színésszel, Paul Mescallal.

Persze Angie-t egyáltalán nem a múltja és a párkapcsolatai/házasságai, sőt, még csak nem is a filmjei határozzák meg a leginkább, hanem humanitárius aktivitásai. Többek között rengeteget foglalkozott a háborús menekültek megsegítésével, természetvédelemmel és közösségfejlesztéssel, gyermekek bevándorlásával és oktatásával, valamint emberi jogokkal, főképp a nők jogaival. Ezzel kapcsolatos munkáiért egy rakás díjat kapott az évek során (többek között az Oscart is, pontosabban a Jean Hersholt Humanitárius Díjat 2013-ban – tehát már két Oscar-szobra van), hiszen tökéletes példája annak, hogy egy kapcsolatokkal és tőkével rendelkező befolyásos ember, latba vetve vagyonát, mennyi mindent tehet a Föld és az emberiség megsegítése érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk