KULT

Két éven keresztül zaklatta a behajtó cég, most színdarabot írt belőle

Már-már kafkai harc zajlott a behajtó cég és Braun Barna között. Az abszurd párbeszédeket rendszeresen megosztotta Facebook oldalán, a posztokból írt darabot jövő áprilisban mutatják be.
Nagy Kátya - szmo.hu
2016. november 21.



Braun Barnát két éven keresztül hívogatta egy követeléskezelő cég „fontos ügyben”. Azt azonban, hogy miről van szó, csak személyes adatai bemondásával árulták volna el, ő azonban nem volt hajlandó egy ismeretlen cégnek, ismeretlen okokból kiadni azokat. A cég továbbra is, heti két-három alkalommal hívogatta, a telefonálások pedig egyre abszurdabb fordulatot vettek. Barna a beszélgetéseit először Facebook oldalára kezdte el kiírni, majd Tumblr-en osztotta meg telefonálós történeteit.

"
Igazából nagyon meglepődtem az első hívás minőségén. Azon, hogy a srác másodjára sem bírkózik meg a nevemmel és arra az egyszerű kérdésre, hogy miért keres az a válasza, hogy csak akkor mondja meg, ha megadom a személyes adataimat. Gondoltam ilyen azért csak nincs, ezt ki kell írni, de kiderült, hogy nagyonis van

- meséli arról, hogyan is kezdődött az egész történet.

SRÁC: (Tájékoztatjuk, hogy a beszélgetést cégünk minőségbiztosítási okokból rögzíti…) Y. vagyok a X. Zrt-től, tudunk beszélni?

ÉN: Tudunk, de nem fogunk.

SRÁC: Miért nem?

ÉN: Mert már az utóbbi évben nagyjából ezerszer elmondtam mi az álláspontom az Önök cégével kapcsolatban, ismételten kérem Önöket, hallgassák vissza a felvételeket és ne keressenek többet ezzel.

SRÁC: De mi is ezerszer elmagyaráztuk már Önnek, hogy Önnek kell minket megkeresnie személyesen, ha azt akarja, hogy ne hívjuk fel többet.

ÉN: Nézze, egészen biztos, hogy nem fogok elmenni Önökhöz, úgyhogy, ha nem tudnak nem hívni, hívjanak nyugodtan, ugyanezt fogom mondani.

SRÁC: Nos, akkor tudunk végre egyezkedni?

ÉN: Nem, dehogy is.

SRÁC: És miért nem?

Barna egyébként író, illetve az RS9 Színházban dolgozik PR-referensként és rendezvényszervezőként. A darab ötlete is így született meg: „Napi kapcsolatban vagyok színészekkel, rendezőkkel, írókkal. Amikor évekig azzal jönnek be a kollégák egy-egy poszt után az irodába, hogy "Na, szervusz Braun úr, mikor is játsszuk a Folyóügyet?" az nagyon inspiráló. Gondoltam: ha már ennyire benne van a levegőben, színdarabbá formálom az anyagot.”

bb_vk_kicsi

Fotó: Dancs Enikő Bianka

A színdarabot az RS9 Színház áprilisban fogja bemutatni, megvalósulásához Indiegogo kampányt indítottak, ahol a támogatásért cserébe belépőjegyet, pólót, bögrét, tollat lehet kapni.

A darab azonban nem reked meg a telefonhívásoknál, Barna a villamoson, színházban, boltban elkapott jeleneteket is rögzíti.

Milyen előadás születhet Facebook posztokból?

„Bevallom, nehéz feladat egymástól teljesen független dialógusokat egy fonalra fűzni úgy, hogy koherens legyen, ne unja meg a néző, és a színpadon is megállja a helyét. Az eredeti szövegkönyv biztos hosszabb, mint amennyit elbír egy előadás. Még rengeteg munka lesz vele.”

Hetes busz a Ferenciek és az Astoria között. Utolsó falatok, utolsó korty kávé. Ellenőr (ötvenes-forma kövér pacák) jön.

Ellenőr: jegyeket bér... há jóétvágyat!

Én (harapok): kösznömszépe.

Ellenőr: de... de ez tilos!

Én (nyelek): büntessen meg!

Ellenőr (gondolkodik): de... de ... evésér?

Én (kortyolok): hát én gyakorlatilag zabálok!

Ellenőr: neeem...

Én: dehát maga csak munkáját végzi, nem? Büntessen meg!

Ellenőr (belegondol): nem... nem... most megbüntetem, maga... maga felteszi... kiteszi facebookra... Nem. Le se szállok a buszról azt rajtam röhög az internet... Nehehem. Aztán... aztán újság, rádió, tévé... kirúgnak... aztán még maga lesz az áldozat. Nehehem. Egyen csak! (Tovább áll, a bérletet se kéri el)

Elmondása szerint rendszeresen belefut ezekbe a képtelen helyzetekbe.

"
„Egyébként szerintem egy abszurd drámában élünk kishazànkban, én csak fülelek, figyelek, lejegyzem a jeleneteit.”

5_kicsi Fotó: Dancs Enikő Bianka

A hívások végül tavaly egy, a 24.hu-n megjelent interjú után abbamaradtak. Soha nem tudta meg pontosan mi is volt a telefonban emlegetett folyóügye. „Nem adom meg egy ismeretlen számon telefonáló ismeretlen embernek a személyes adataimat. Más se tegye! Felhívni bárkit nem törvénytelen, de attól hogy hangzatos Kft. Zrt. Vagy akármi nevében jelentkezik be az illető simán lehet csaló is (ez ellenőrizhetetlen). Ez is fontos üzenete a darabnak: olyan világban élünk, ahol egyre fokozottabban kell vigyáznunk a személyes adatainkra - véletlenül se adjuk ki azokat, főleg ne telefonon, mert erre senki sem kötelezhető (még akkor sem, ha fenyeget a hang - az ellenben már aggályos jogilag)!”

Sem az adatait nem szerette volna megadni, sem rendőrségre menni. Végül is, ő jót szórakozott ezeken a besült beszélgetéseken, a Facebook oldal olvasói pedig vele együtt szórakoztak. A hívások szerencsére azóta sem ismétlődtek meg, a kampány kapcsán sem érkezett megkeresés: „Az lenne csak az igazán kafkai. Egyébként már álmodtam vele, hogy felhívtak és a hang nyomatékosan felszólított: hagyjam abba, különben kirúgat. Egyébként soha nem neveztem meg egyik céget és alkalmazottat sem. Nem volna tisztességes kitenni emberek megélhetését ilyesfajta botránynak. Valahol pedig nagyon sajnálom és megértem azokat, akiknek ilyen feladatot kell végezniük naponta a munkahelyükön, főleg ilyen seggfejekkel szemben, mint amilyen én voltam néha velük...”- mondja.

A Folyóügyet itt támogathatod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk