KULT

Kedves Harry & Meghan, adtam még egy esélyt, de én ezt már nem veszem be!

A hercegi pár filmjének második 3 órája után nekem két dolog jött le: ez a két ember önimádó, össze-vissza kamuzik, és nagyon ideje lenne már náluk kikapcsolni a wifit. Vélemény.


Múlt héten három óra, ma három óra. Ennyit kínlódtam végig azért, hogy a Harry&Meghan Netflixes dokumentumfilmről véleményt alkossak. A múlt héten megírtam, hogy szerintem mennyire “működik” ez az egész dokumentumfilmként. Most megírom, hogy mennyire működött, nekem, mezei nézőként, úgy általában.

Óriási elnézést a Meghan-Harry imádóktól, de a magánvéleményem az, hogy én ezt a maratoni közhelyparádét egyszerűen nem veszem be. Képzeljetek el három órányi nonstop propagandaterméket, ami olyan, mintha a Sissi-filmekből meg az Elrabolva (Liam Neeson) akcióthrillerből gyúrták volna össze.

Nyakon öntötték egy tonna cukormázzal, nem kevés nárcisztikus önimádattal, meg egy jó nagy adag passzív-agresszív gyűlölettel a brit királyi család, meg a brit sajtó, meg úgy általában minden ellen, ami brit. Alázúgatták szirupos blues-zenékkel a szabadságról, mutattak százezer home-videót cuki gyerekekkel, szülinapi tortákkal, lufikkal, altatódal-dúdolással, tengerparti kutyasétával. Harry és Meghan szinte folyamatosan vagy sírtak, vagy szemet forgattak, vagy fújtattak, vagy kiborultak benne, villantak a képek az összevont szemöldökű, csúnya, "Hókuszpók" királyiakról, meg persze Dianáról, ha valakinek még nem lenne túladagolása.

A dolog azért bosszantó, mert én vártam volna valami újat is. De az speciel nem volt benne. Csak a három éve folyamatosan ismételt, és már nem tudom, hányadik olvasatban cifrázott narratíva. Meghan, a “világ valaha élt első, globális hercegnője” (az idézőjeles részeket szó szerint jegyzeteltem ki a filmből) “egy idegen organizmusként” került be a királyi családba, amely ahelyett, hogy “alkalmazkodott volna HOZZÁ”, “bántalmazta”, tönkretette, hazugságokat terjesztett róla, életveszélybe sodorta, elüldözte, és ezzel “egy óriási lehetőséget szalasztott el”. Harry végre kibökte az őt belülről valószínűleg régóta feszítő fájdalmát is:

a Palota emberei szerinte "fenyegetésnek vették", hogy ők, a királyi család “szupersztárjai” “túlragyogták Vilmost és Katalint”, és “jobban csináltak mindent, mint az, aki ebbe beleszületett.” Vagyis Harry és Meghan – szerintük – alkalmasabb a trónra, mint Vilmos és Katalin, értjük.

Leszámítva azt, hogy ki az, aki így beszél magáról, hogy micsoda nárcizmus kell már önmagában ehhez is, azon kívül a láthatóan igen nagy gonddal megrajzolt narratívában is annyi lyuk van, mint egy tésztaszűrőben.

Csak néhány példa azokból, amiket én kiszúrtam:

Harry és Meghan a filmben legalább öt percenként közli, hogy nekik csak az “intimszférájuk” számít, a szerelmük, a kis családjuk, a szabadságuk, az élet apró örömei. Mint Vágási Feri meg Jutka a Szomszédokból: egy pici panellakás, dzsörzékanapé, gurgulázó gyermekkacaj. Ehhez képest többet láttam a filmben őket laptop meg tablet előtt ülni, meg mániákusan a telefonjukat görgetni, mint a Kardashian-nővéreket. Adja magát a kérdés: ha ennyire intimek akartok lenni, miért nem kapcsoljátok ki a wifit? Teljesen egyértelmű, hogy ez a pár megszállottja a nyilvánosságnak, az online sajtónak, a közösségi médiának. Amikor épp nem cikkeket és kommenteket olvasnak, vagy youtubereket néznek, akkor meg folyamatosan szelfivideóznak, vagy valakit megkérnek, hogy videózza le őket.

Meghan ismét elmondja a már ismert információt, miszerint első terhessége alatt, még a Palotában öngyilkossági gondolatai voltak, de "megakadályozták, hogy segítséget kérjen, mert nem vetne jó fényt az intézményre", azaz a királyi családra. Félórával később viszont elmeséli, hogy a terhessége alatt végig volt egy személyi orvosa, akit ő válaszott ki, a nevét is mondja. Ez a személyi orvos, aki nyilván rendszeresen megvizsgálta, nem tudott arról, hogy súlyos depressziója van, és készül elvenni a saját életét? Nem engedték, hogy Meghan felhívja? A királynő kitépte a kezéből a telefont, vagy hogy volt ez?

MINDEN intim pillanatukról van home videó, vagy épp profi fotó. Évekre visszamenőleg. Nekem a legdurvább az volt, amin épp a kisfiukat, Archie-t fektetik le a kaliforniai házuk gyerekszobájában, az ágy mellett altatódalt énekelnek, cukiskodnak meg gügyögnek a kicsinek, és valaki közben az ajtórésen át veszi őket. Mégis, ki volt az, és hogy került ez az elkapott, családi pillanat 100 millió dollárért a Netflixhez?

A másik: Harry gyűlölete az apja és a bátyja iránt nem is lehetne egyértelműbb. Pár éve nekem még úgy tűnt, szerette őket. A dokumentumfilm most leadott, három órája alatt egyszer sem mondta ki William nevét, mindig csak úgy utalt rá: “a bátyám.” Őt egyébként többször támadja a filmben, állítólag Vilmos “kiabált és üvöltözött vele”, amikor a híres Sandringham-i Megxit találkozó zajlott. És szerinte Vilmos heccelte ellenük a sajtót is, nem egy esetben. Károly pedig egyértelműen “félreértette” őket, mindig is, és amikor Harry hazament nagyapja, Fülöp temetésére, kiakadt azon, hogy a bátyja és az apja “a bocsánatkérésnek és a felelősségvállalásnak” a jelét sem mutatták azért, “amin Harry és Meghan keresztülment.”

Tényleg, nem mutatták? A nagyapád temetésén nem veled meg a feleségeddel voltak elfoglalva, Harry? Döbbenetes volt látni azt a párhuzamos univerzumot, amiben a herceg él, amióta megnősült.

Harry és Meghan a filmben állítják, hogy amint elhagyták Angliát, a királyi család “büntetni kezdte” őket, nem adtak pénzt, ott hagyták őket lógva egy kanyi garas nélkül, és a biztonsági őrizetüket is azonnal visszavonták. Öt perccel később viszont Meghan drámaian elmeséli, hogyan zokogott összeomolva az egyik biztonsági emberük karjaiban a szörnyű lelkiállapota miatt, Kanadában. Most akkor volt biztonsági őrizetük, vagy nem volt? Húsz perccel később meg azt halljuk, hogy vettek egy 14 millió dolláros luxusvillát Kaliforniában. Mégis, miből, ha minden pénzt megvontak tőlük büntetésből, és egy fillérjük se maradt? Egyébként is, a távozásuk óta lassan három év telt el: esetleg arra nem gondoltak, hogy dolgozzanak? Szerintem egyértelmű, hogy sokáig Károly pénzelte őket, azután Oprah Winfrey, most meg ugye a Netflix.

És akkor az Oprah-interjú. A privát életre áhítozó pár 2021 tavaszán úgy érezte, a világ leghíresebb pletykakirálynőjének kell elmondaniuk egy három órás tévéinterjúban “a saját történetüket.” Mutatják őket, ahogy a tévé előtt ülve, otthon, felszabadultan ujjonganak, amikor az interjú adásba ment (valaki véletlenül ezt is felvette). Másnap pedig mutatják Harryt, amint jókedvűen labdát dobál a luxusvillájuk kertjében a kutyájuknak, és szó szerint ragyog a boldogságtól. Mert ugye valaki ezt is levideózta. Az EGÉSZ VILÁG tudta, hogy Harry nagypapája, Fülöp azokban a napokban került kórházba, és haldoklott. Ezek szerint az egész világ, csak épp Harry nem, mert ezt valahogy “kifelejtették” a filmből. Most vagy az van, hogy Harry egy pszichopata, aki mámorosan kuncog, miközben a nagypapája haldoklik, vagy ezt az egészet valamikor máskor vették fel, vagyis megrendezett a dolog. Szerintem ez utóbbi.

Sorolhatnám. Meghan híres vetélésének sztorija, amelyről a The New York Times-ba írt egy hosszú cikket (szintén a privát élet reményében, ugye) is legalább három különböző verzióban hangzik el. A vetélésért egyébként Harry kifejezetten a brit sajtót, egész pontosan a Daily Mail nevű lapot teszi felelőssé, ezt ki is mondja, holott akkor már fél éve nem is éltek Angliában.

Ez talán a legnagyobb bajom ezzel a dokumentumfilmmel: hogy ugyanarról a dologról öt perccel később az ellenkezőjét mondják vagy mutatják. És újabb húsz perc múlva egy harmadik verziót. Ezt hívják nem koherens történetmesélésnek. A szókimondóbbak meg hazudozásnak.

Márpedig aki egy dokumentumfilmben, ami ugye a tényszerűség műfaja, egyszer hazudik, annak – sajnálom – én a többit sem hiszem el. Ennek a két drámabajnoknak meg most már egy szavát sem.

Végigültem ezt a hat órát, becsülettel. Értem, Harry és Meghan, iszonyatos szenvedéseken mentetek keresztül, jobb nektek Disneylandben. Csúnya, csúnya királyi család, csúnya, csúnya brit sajtó, csúnya, csúnya britek.

De most már maradjatok egy kicsit csendben, ha nem túl nagy kérés. Vannak a tiéteknél nagyobb problémák is a világon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk