KULT

"Még ma is tapsolnak" – Kalmár Tibor fél évszázada humorral él

Minden sikeres férfi mögött ott egy csodálatos nő – vagy több nő.


Ez a nagy bölcsesség cseng ki Kalmár Tibor önéletrajzi könyvéből, a Jiddische mamákból, amely a Könyvhétre jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. A pályáját gyermekszínészként kezdő, később a Vidám Színpad, majd televíziós vidám és zenés műsorok rendezőjeként maradandót alkotó szerző ez alkalomból interjút adott a szeretlekmagyarorszag.hu-nak .

-A könyv címe egy, az 1920-as években született dalra utal. A „jiddische mame” fogalom: nehéz sorsú, de kemény, kitartó, szerettetel teli asszony, aki biztos pillére az ember életének. A könyvben négy ilyen asszony szerepel: Anna, az Ön édesanyja, Piroska, (Kata édesanyja) Kata, az Ön anyósa és végül Marika, a felesége.

-Ez csupán egy vezérfonal, de megjelenik benne az egész kor e „mamák” életén keresztül, kezdve bakfiskoruktól. Az első élményeik, szerelmeik, házasságuk, összeveszéseik, féltékenységeik, anyagi gondjaik. Egy család mindennapjai, az én családomé.

-A könyvben megjelenő évtizedek tele voltak szomorú eseményekkel, egyéni és közösségi tragédiákkal, mégis az egészet átszövi a humor, az önirónia.

-„Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – mondja erre Lucifer. Fél évszázadon át a humor közelében éltem le az életemet, a Vidám Színpadon, a televízióban, nem is beszélve nagy tanítómesteremről, Királyhegyi Pálról. Nagy hatással volt rám az ő életszemlélete, látásmódja, ahogy a legdrámaibb élethelyzetekben is feltalálta magát, és ahogyan morbid humorral írt ezekről. Amikor a koncentrációs táborban meneteltek, odament hozzá egy SS őrmester, megpofozta, ő pedig megkérdezte tőle, hogy ezt most miért kapta. „Mert nem köszönt.” „Bocsánat, én nem tudtam, hogy köszönni kell, de ha köszönök, soha nem fogadják a köszönésemet.”. Mire az őrmester üvölteni kezdett vele. Erre Királyhegyi: „Drága őrmester úr, ne kiabáljon így, árt az egészségének, látom, hogy kidagadnak az erei. Még megüti a guta, összeesik, meghal, én pedig itt állok egy halott SS őrmesterrel. Ez tilos egy ilyen táborban.”. Az ő szelleme nagyon mélyen megérintett.

-Nem véletlen, hogy az abszurd műfaja itt, Kelet-Közép-Európában született. A könyvében is van jó néhány olyan helyzet, amit kitalálni sem lehetne: például édesapjának esete a fogfájós meleg nyilassal.

-Ki lehet találni, mert a történetet így, ebben a formában én találtam ki! De volt egy valóságalapja, a nyilasnak valóban fájt a foga, és egész jól összebarátkoztak, de a „másságot” már én költöttem hozzá – hogy „divatos” legyek egy kicsit.

-Nagyon érdekesek könyvében a „kitérők” régi színészekről, írókról, filmekről, kabaréjelenetekről. Fontos értékmentések, mert erről a világról a mai nemzedékek már nem sokat tudnak.

-Már az előző könyvemben is kultiváltam ezt a módszert, hogy leírjam az asszociációimat és kicsit közelebb hozzam a mához e régi korokat, köztük azokat az éveket, amelyeket főiskolásként a Vígszínháznál, majd a Nemzeti Színháznál töltöttem el, olyan legendás színészek között, mint Bajor Gizi, Somlai Artúr, Gózon Gyula, Ferrari Violetta, Gábor Miklós. És ott voltak a nagy rendező mestereim, Major Tamás, Gellért Endre és Marton Endre. Nemcsak az előadásokat, hanem a próbákat is végigültem, és ezek is rengeteg kalandot jelentettek. Nem akarom, mint Királyhegyi mondta, magamat „kis kollégámhoz”, William Shakespeare-hez hasonlítani, de az ő nagy drámáiban is voltak olyan intermezzók, amik átvitték a humor felé, megmutatva, hogy az élet kétéltű.

-Az Ön pályafutásában megkerülhetetlen a Valahol Európában című film. Nagyon keveset tudunk a gyerekszereplők többségének további sorsáról.

-A gyerekek 90%-a az Illatos úti árvaházból jött, tehát önmagukat játszották. A maradék 10% magamfajta gyerekszínészként került oda, köztük Lakner bácsi gyermekszínházától. Rónai András, Ficsúr alakítója később Izraelben Avraham Ronai néven vezető színésze lett az ottani „Nemzetinek”, a Habima színháznak. Nagyon jó barátom volt, néhány éve húnyt el. Együtt játszottunk színházban a Pál utcai fiúkban, ő volt Áts Feri, én meg Geréb. Itt is velünk volt Harkányi Endre, Csónakos szerepében, akinek a Valahol Európában alapozta meg a hírnevét. Árva gyerek volt, szülei a holokauszt áldozatául estek, akkoriban sokat járt fel hozzánk, Anyám pedig befogadta őt… Radványi Géza szerint a film valami egészen különleges, szerencsés csillagzat alatt született, mindig minden összejött. Amikor az emigrációból hazatérve Budapesten forgatta a Circus Maximust, bejárt a Fészek Klubba, ami nekem törzshelyem volt. Egyik este ugyanide jött be az éppen hazalátogató Rónai Andris. És akkor bejött egy fiatalember és megszólított: „Ugye Te játszottál a Valahol Európában című filmben? Horváth László vagyok, én voltam a Kuksi.” Radványi, Harkányi, Rónai és a „Kuksi” egy este találkoztunk a Fészekben, anélkül, hogy megbeszéltük volna…

-Ez hihetetlen…

-Laci csodagyerek volt, aztán Németországban telepedett le, reklámfilmekben dolgozott. Később megszakadt a kapcsolatunk. A film többi szereplője a forgatás után visszatért a IX. kerületi „dzsumbujba”. Emlékszem, hogy az első nap fejmosás közben tetüt találtak a fejükben, és a rendező-asszisztensek – Makk Károly, Bacsó Péter, Herskó János - nem éppen művészi feladatként, petróleummal fertőtlenítették őket…

-A Vidám Színpad fénykorába lépett be rendezőként, a műfaj legnagyobbjai közé. És milyen érdekes ez a K betű: Kellér, Kazal, Kabos, Kibédi, Kalmár…

-Magam is úgy éreztem magam, mint Pilátus a krédóban, mivel a Nemzeti Színház emlőin nevelkedtem, rendezői vizsgaelőadásom is egy Móricz-darab volt, a Pacsirtaszó. Aztán egyszer együtt utaztunk ki egy színházi fesztiválra a Vidám Színpad igazgatójával, Fejér Istvánnal jól összehaverkodtunk, csípte a humoromat, és hívott hozzájuk. Először meg is rémültem, mert tudtam, kik vannak ott. Nagyon elfogódott voltam, de hittem abban, hogy van itt keresnivalóm, láttam sok korábbi előadásukat, Kellér Dezső és Darvas Szilárd konferanszait. Az első darab, amit rendeztem, a Mindent egy helyen című kabaré volt. Mint ifjú titán, nekirugaszkodtam, hogy mindent beleadok, minden műfajból. Főiskolás koromban sokat jártam az Operába és nagyon utáltam az akkor dívó „kulisszahasogató” stílust. Erre csináltunk egy opera-paródiát Házmesterdalnokok címmel, Harsányi Béla és G. Dénes György, azaz Zsüti dalszövegeivel átigazítottuk az eredeti operaáriákat. Kazal László volt a házmester. Blüetteket írtak, nagy slágereket „fordítottak ki” Verditől, Puccinitől. A bérház udvarán énekeltek, miközben a társbérlők veszekedtek, hogy ki menjen először a fürdőszobába. Volt egy operett-paródia: akkoriban mutatták be Lajtai Lajos Három tavasz című operettjét, ebből írta meg Darvas Szilárd a Három őszt. Dévai Hédi kapta Honthy Hanna szerepét, Szuhay Balázs pedig Rátonyi Róbertét. Fantasztikus siker volt!

-És ott volt a társulatban a nagy öreg, Salamon Béla…

-Kellér írt neki egy jelenetet A papa helyezkedik címmel, amelyet nagyon gyakran ismételnek azóta is a tv-ben. A családhoz párttitkár jön látogatóba, és a papát, mint a régi rend hívét, moziba akarják küldeni, de nem megy, ezért veje kioktatja, hogyan viselkedjen. És jönnek sorban a poénok: az asszony hozza a feketét, mire Salamon megszólal: „A feketéket fel kell szabadítani”. Pedig eredetileg nem akarta elvállalni, mert úgy gondolta, hogy az olyan kifejezések, mint „imperializmus”, meg „munkaverseny”, neki nem állnak jól. „Aranyoskám, ezt az én közönségem nem viseli el” – mondta. Kellér emlékeztette arra, hogy de bizony eljátszotta a Pomócsi a káderezésen című jelenetet is, Marx és Engels-kötetekkel a hóna alatt. „Igaz, sokszor léptem fel ezzel kultúrházakban – ismerte be Salamon – egyszer az egyik igazgató meg is kérdezte: „mondja, Béla bácsi, ezeket a könyveket maga el is olvasta?” Nem, de többet kerestem vele, mint aki írta.” Végül elvállalta és hatalmas siker lett. És milyen furcsa az élet: a Magyar Nemzetben megjelent egy kritika, ráadásul az első oldalon, a vezércikk helyén. Ilyenre még nem volt példa. A cikk szerzője a kultúrrovat vezetője, Komlós János volt, a későbbi neves konferanszié, a Mikroszkóp Színpad alapítója. Innentől kezdve „mennybe mentem” és elhalmoztak feladatokkal.

-A Vidám Színpad mellett annak kamaraszínházában, a Kis Színpadon is rendezett.

-Ott volt az ősbemutatója a későbbi Nobel-díjas Kertész Imre első darabjának, a Doktorkisasszonynak. A Lovagias ügyre hívtam meg Bilicsi Tivadart, a Férjvadászra Mezei Máriát. Neki az volt élete utolsó színházi előadása, már gyakran fulladt, olyankor kirohant a Jókai térre friss levegőt szívni, de nagy élmény volt vele dolgozni.

Feleki Kamill is vendégszerepelt nálunk. Kibédi Ervin volt a partnere. Kibédi rosszul hallott, és a közös jelenetükben elakadt a párbeszéd. Kibédi ezért lehajolt egészen a súgólyukig, mintha a cipőjét akarná megkötni. Feleki odaszólt neki: „Hozd fel az enyémet is!”. A Kis Színpadon hétkor kezdődött az előadás, a Vidámban fél 8-kor. Ez a fél órás csúszás arra volt jó, hogy amikor a Kis Színpadon vége volt az előadásnak, a sztárok, Kabos László és a többiek még át tudtak menni „lenyomni egy szólót”. Olyan zeneszerzőkkel dolgozhattunk, mint Fényes Szabolcs, Vécsei Ernő, Dobos Attila, Bágya András és Behár György, olyan szövegírókkal, mint a Zsüti vagy Szenes Iván. 2-300-as szériákban játszottuk az előadásokat.

-A tv hőskorában új műfajokat kellett teremteniük, és még arra sem volt lehetőségük, mint napjainkban, hogy „mintákat” lessenek el.

-Nekem szerencsém volt, mert „több lábon álltam”: nemcsak kabarét csináltam, hanem zenés produkciókat is. És volt egy szenzációs szerkesztőm, Búzáné Fábri Éva, a televízió legendás alakja. Ő csábította Kellért a tv-hez, aki pedig ódzkodott tőle, mert neki a mindene a közönséggel való közvetlen kapcsolat volt. Így aztán együtt sok műsort csináltunk, elővettük a régi kabaréjeleneteket is. Nem én találtam fel a spanyolviaszt, mert előttem ott volt Deák István, aki például a Ha én egyszer kinyitom a számat! szállóigéjű Salamon-jelenetet rendezte. Volt egy sorozat, a Színházi múzeum, amelyben régi színészekről emlékeztek. Kellér azt mondta, hogy ő megcsinálja saját megemlékezését, mert amikor valaki már nem él, könnyű róla beszélni… volt egy beszélgetés Vitray Tamással, közben bejátszottunk régi és új jeleneteket. Fantasztikus ember volt, nem volt igaz rá az a mondás, hogy a komikusok szomorú emberek – mint amilyen például a szerepein kívül magába zárkózó Kabos Gyula volt – rendszerint végigröhögtük az egész adást. Egyik szilveszterkor Éva kitalálta, hogy menjünk fel az Olimpia szállóba, ott van egy úszómedence, Dezső szmokingban, úszva konferálna, ő pedig hozatna az állatkertből pingvineket, és azok a parton tapsolnának. Mire Kellér: „Majdnem tökéletes, de egy kicsit segítsünk. Próbáljuk úgy megoldani, hogy a pingvinek úsznak és én tapsolok”. A 85. születésnapján készült műsorban hangzott el híres konferensza arról, hogy a legcsúnyább magyar szó a „nincs”. A Néha-néha visszatérek című utolsó közös műsorunkban átadta a stafétabotot Verebes Istvánnak, aki szerényen megjegyezte: „Dezsőkém, én ezt nem érdemeltem meg.” „Nem, de tudsz jobbat?” – kérdezett vissza Kellér.

-Szinte állandóan fantasztikus színészekkel dolgozhatott.

-Gádor Béla Humorista a mennyországban című művében például Garas Dezső, Törőcsik Mari, Tolnay Klári, Mensáros László játszott. Tv-történelmi órák voltak a színházi buli szilveszteri műsorai, amelyben mindenki fellépett, aki élt, miközben a kollégák ott ültek az asztalok körül, majd ők kerültek sorra. Darvas Iván, Agárdi Gábor, Psota Irén, Bessenyei Ferenc… egyedülálló, megismételhetetlen produkció volt. A Vígszínházban megcsináltuk a Déryné útrakél című műsort a magyar színház 200. évfordulójára… volt vizi SZÚR, ahol a színészek és újságírók vízipólóztak, és utána egy olyan vízi revű következett, amelybe minden bekerült, aminek valami köze volt a vízhez: János vitéz dalától, a Kék tó, tiszta tótól a Yellow Submarine matrózdaláig. Életem egyik főművének tartom a Vígszínházban bemutatott opera és táncdal-egyveleget, ahol az énekesek szerepet cseréltek. Koós János volt Rigoletto, Kovács Kati Carmen, Cserháti Zsuzsi a Trubadúrból énekelt. Egyszer pedig felkértem néhány operaénekest, Begányi Ferencet, Bende Zsoltot, Domahidy Lászlót, hogy énekeljék a nagy mulatós slágert, a Csipkés kombinét, összemixelve klasszikus operákkal. Ahogy mondani szokás, még ma is tapsolnak…

-Követi-e a mai kabarékat, a „stand-uposokat”?

-Inkább azt mondanám, hogy „no comment”. Lehet, hogy bennem van a hiba, konzervatív vagyok, de én Hofi Gézához, Kellér Dezsőhöz szoktam és olyasmit várok el, ami már elmúlt.

-Én a Kádár-korszakban nőttem fel, és akkor az emberekből ömlöttek a politikai viccek. Akkoriban járta az a mondás, hogy a legjobbakat a párttitkárok tudták... Mostanában alig-alig lehet ilyeneket hallani. Kihalt ez a műfaj vagy az emberek elvesztették a humorérzéküket?

-Ez olyan jó kérdés, hogy nem is tudok rá válaszolni… a Facebookon szoktam találkozni Föld S. Péterrel, aki időnként elereszt egy-egy jó poént, de amúgy valóban hiányzik. Annak idején a kiváló komikusnak, Benedek Tibornak volt egy jó szövege: „Most tessék elmondani, nem otthon, suttogva-buttogva”. Mint például a következő viccet: becsengetnek Kohn nénihez, két agitátor áll ott és azt mondják neki: „Beszélgetni szeretnénk.” Kohn néni megkérdezi: „Hányan vannak?” „Ketten”. „Akkor beszélgessenek.” Ennek volt valami sármja azokban az időben. Azért ha Hofi élne, tudna mit mondani. Vagy Királyhegyi, aki például 1956. november 4-én, amikor visszajöttek az oroszok, azt mondta: „Jöttek az orosz tankok, hogy helyre lőjjék a barátságot.” Igazából nincs is terepe ma a politikai humornak. A Sas-kabaré, ami a Fészekben megy, az egyetlen hely, ahol – megint Lucifert idézem – „a tagadás lábát megveté”. Az egyetlen klasszikus ellenzéki kabaré, mert az igazi kabaré mindig ellenzéki volt, köszönhetően nem utolsósorban Trunkó Barnabásnak, aki ma a legjobb szerző. Ő írta Az óvszer című nevezetes jelenetet, Bodrogi Gyulával, Csala Zsuzsával. Egyébként, először prüdériából nem akarták a felvételt sem engedni, végül azonban sikerült, leadták és azóta vagy százszor ment le! Szoktam is vele Bodrogit zrikálni: „Gyuszikám, te erre kaptad a Kossuth-díjat!”.

-Azt írja a könyve végén, hogy ez a hattyúdala.

-Igen, de már töröm a fejemet, hogy mi az, amit kihagytam. Rengeteg anekdotát tudok a szakmából, elképzelhető, hogy erre még rászánom magam. A bőrömből nem tudok kibújni, mert ebben a kis „krecliben” éltem le az életemet, ami azért elég színes volt….


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk