Japán Trónok harca? Nincsenek sárkányok, de vannak szamurájok A sógunban
1600-ban járunk, Japánban. A császári utód még nem nagykorú. Négy nagyhatalmú hadvezér próbálja megszerezni a császári címet és eltenni láb alól a jogos örököst. Egy lojális hadvezér, Yoshii Toranaga (Hiroyuki Sanada) pedig védelmezi az ifjút. Közben a portugál armada élősködik a japán népen.
Miközben a portugál befolyás egyre nagyobb, Blackthorn és Toranaga nem éppen hétköznapi szövetségre lép, hogy elérjék céljukat. Megszabadulni a portugáloktól és elérni, hogy a jogos trónörökös kapja meg a hatalmat.
Ha ismerős a történet, az nem véletlen, ugyanis a 2024-es A sógun az 1980-as ugyan ezen a címen, csak „A” szócska nélkül megjelent, hazánkban hatalmas sikernek örvendő Richard Chamberlain-féle minisorozat feldolgozása. Emlékszem, pont gyermekkoromban volt hatalmas szám a Sógun. Amikor ment a tévében, csöndben kellett maradni, mint a Dallas esetében. Bár csak ötrészes volt az eredeti, számtalanszor leadták, aztán a 90’-es évek közepére eltűnt. Amikor bejöttek a modern sorozatok és a kereskedelmi tévécsatornák, az M1 nem igazán adta le többé, vagy csak nem nézte senki már a családból.
Vagyis inkább James Clavell 1975-ös regényét dolgozták fel, amin alapul a ’80-as változat is. Mivel a Disney gazdag, így Rachel Kondo és Justin Marks készítők rögtön 10 több mint egy órás részt is kaptak, hogy elmeséljék Clavell történetét.

Azt tudni, kell, hogy a Sógun nem valós eseményeken alapul, fikciós irodalom kategóriába tartozik, nem történelmi tényeket akar közölni, hanem inkább egy érdekfeszítő intrikákkal teli, véres drámasorozat. Tudom, nagyon sokszor mondom, de úgy lehet elképzelni, mint a Trónok harca első évadját. Van több hatalmas ház, akik a tisztelet alapú japán kultúra miatt elképzelhetetlen hatalommal bírnak. Viszont akinek ekkora hatalma van, az csak egy dologra vágyik még: még többre. Miközben a portugálok és a keresztény vallás beivódik a kultúrájukba, jön a zavaró tényező: az Anjin, aki megzavarja mindenki hatalmi törekvését. Egyszerre nehéz és hihetetlen jó nézni a Sógunt. Nagyon nehéz, mert mint a Trónok harcában, itt is elképesztő mennyiségű karakter van.
Nem egyszerűen Stark-ház van itt, hanem Yoshii Toranaga-klánja, ami alá hihetetlen mennyiségű és bonyolult nevű karakter tartozik, például az eddigi legemlékezetesebb, a kegyetlen Kashigi Yabushige (Tadanobu Asano) is. A színészek mindent megtesznek, hogy maradandót alkossanak, Hiroyuki Sanada tényleg egy nemes harcos, Cosmo Jarvis ügyes az idegen szerepében, Anna Sawai gyönyörű Mariko-samaként, az említett Tadanobu Asano pedig igazán pszichotikus, mint Kashigi Yabushige. Minden a helyén van.

A hangulat és atmoszféra hihetetlenül jó. Szinte beszippantja a nézőt. A fél sorozat japán nyelven, a másik fele pedig portugálul van, annyit könnyítenek a nézőknek, hogy a portugál résznél angolul beszélnek. A keleti és nyugati kultúra közti különbségek is nagyon viccesek, tipikus „fish out-of water” típusú történet az Anjin szempontjából. Bemutatnak nekünk egy idegen kultúrát egy olyan ember szemén keresztül, akinek szintén új minden, tehát együtt ismerjük meg Japán kegyetlen, de lélegzetelállító világát.
Az említett „angol krémlevest” pedig többször látjuk és halljuk. Annyira borzasztóan életszerű ez a jelenet, hogy a FX szerintem cenzúrázott is belőle egy pillanatot, amikor a katona már nem bírja tovább, és inkább szétveri a félig megfőtt fejét a bogrács oldalán, amiben éppen főzik. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy nem egy könnyedebb délutáni limonádé, mint amilyen az eredeti volt. Sokkolóan hirtelen történik benne az erőszak, és a kegyetlenség valóban mindennapos A sógun világában.

Ha negatívumot szeretnék keresni az első két részben, akkor igazán kutatnom kellene, mert nem igazán tudok ilyet mondani. Ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor amit kissé zavarónak találok, az a lassabb tempó. Sokaknak ez nem fog tetszeni, ugyanakkor a témához ez illik. A hangzás elsőrangú, Nick Chuba, Leopold Ross és az Oscar-díjas Atticus Ross szolgáltatta A sógun zenéjét. A rendezés ügyes, jók a kitakarások, nem zavaróak a digitális vérfröccsenések, és a CGI is teljesen működik.
Tehát a kép közepe tűéles, és a szélén minden elmosódott. Ezt a technikát Zack Snyder imádja, legutóbbi két netflixes „műve” is előszeretettel alkalmazza ezt. Illetve, akik látták a Sabrina hátborzongató kalandjait, szintén a Netflixen, azok tudják miről írok. Sajnos A sógun is gyakran használja, ami miatt néha nem látjuk az amúgy lélegzetelállítóan hiteles képeket.

Megéri megnézni A sógunt? Igen. Egyértelműen tudom ajánlani mindenkinek? Nem feltétlenül.
A sógun első két része megtekinthető a Disney+ streamingszolgáltató kínálatában.