KULT

Hűvösvölgyi Ildikó: Ha ennyi volt, akkor is azt mondom, érdemes volt erre a gyönyörű pályára menni



– Gobbi nagyon távol áll tőlem. Pedig ismertem, játszottunk együtt a Szabó családban, de sosem gondoltam volna rá, hogy eljátsszam. Hála istennek az igazgató asszonyomnak, Darvasi Ilonának eszébe jutottam. Nagyon jó kis előadás volt, Topolcsányi Laura írta. Bence Ilona volt benne Karády, Vásári Mónika Szeleczky Zita én pedig Gobbi Hilda.

Emlékszem, amikor felhívtak, nagyot nevettem, hogy ugyan már. Mi közöm nekem Gobbi Hildához?

De átküldték a darabot, és rögtön beleszerettem. Még a férjem, András is azt mondta, hogy ne vállaljam, biztosan bukás lesz. Na, mondom, azért is megcsinálom. Amikor a premierről jöttünk haza, azt mondja:

„Te, Neked mindig ilyeneket kéne játszanod!”

Árkosi Árpád rendezte, és egy kis gyöngyszem az életünkben.

Blaha Lujza már sokkal korábban a „horgomra akadt”, mert a rádió készített egy tizenhárom részes sorozatot a naplójából a 80-as évek végén. Volt egy kerettörténet: az idős Blaha Lujza, akit Tolnay Klári alakított, a naplóját idézi. Megelevenedik a fiatal önmaga, akit én játszottam, elénekeltem a dalait, és nyomon követtük az életét.

Én már akkor kijegyzeteltem a könyvből mindazt, ami engem is érdekelt, amit ugyanúgy gondolok én is, mint Blaha Lujza.

Telt-múlt az idő. A Covid kitörése előtt, március 11-én még megvolt a főpróbám, 12-én elrendelték a teljes zárlatot. Úgyhogy ez bennem maradt.

Október másodikán bemutattuk, és aztán megint bennem maradt, mert megint bezárt a színház. Sok közös pontunk van Blahával. Többek között, hogy vele mutatták be a Sári bírót, amit én is játszottam Sopronban, és ezért írtam a Sári bíró premierje köré a darabot.

A darab címe „A nemzet csalogánya”.

– Az évnek egy kis ékköve a „Teremts bennünk csendet” válogatás, ami egy imagyűjtemény. Hogy jött létre, miként került bele a Művésznő?

– A Gold Records ügyvezető igazgatója, Molnár Gábor, aki Caramelt, Margaret Islandet és mindenféle siker CD-ket ad ki, hívő emberként arra gondolt, hogy ebben a nehéz időszakban az embereknek imákra van szüksége. Mindenfelé kutakodott, és kiderült, hogy nincs összeszervezett, megszerkesztett imasorozat, amit színészek mondanak és nem amatőrök.

Teremts bennünk csendet

Az egyedülálló imaválogatásról az ötletgazdát, Molnár Gábort, a Gold Records vezetőjét kérdeztük:

- A Gold Records egy zeneipari cég. Minket is eléggé megvisel a válság. Próbálunk fennmaradni, működni.

A cégünk számára az egyik fontos láb a digitális tartalmak. Nemcsak a zenei tartalmakat figyeljük, hanem mindent, ami pörög a neten.

Döbbenetes volt látni, hogy amikor otthon maradtak az emberek, a lelket támogató, személyiségfejlesztő tartalmak látogatottsága a háromszorosára-négyszeresére nőtt.

Viszont azt is észrevettük, hogy a neten nem nagyon vannak imádságok rendszerezett formában, jó minőségben, színvonalas előadásban. Ezért elhatároztuk, hogy készítünk egy válogatást a három nagy egyház, a katolikus, református és evangélikus egyház imádságaiból.

Ősszel sikerült is megvalósítani. Felkértünk a három egyháztól egy-egy lelkészt, akik lektorálták az anyagot. Egy színházi embertől, Gerencsér Pétertől kértünk segítséget, hogy keressen olyan színészeket, előadóművészeket, akik maguk is hívők.

Összesen 11 színművészt kértünk fel:

Bajza Viktória, Bencze Ilona, Dunai Tamás, Galbenisz Tomasz, Gundel Takács Gábor, Hűvösvölgyi Ildikó, Kautzky Armand, Kiss Mari, Kökényessy Ági, Nagy Sándor és Németh Borbála tolmácsolásában hallhatjuk a szövegeket.

Készült egy cd verzió, amely körülbelül imát tartalmaz, és van egy bővített, online változat, majdnem 80 imádsággal. Elérhető YouTube-on, de az összes digitális platformon elérhető, Spotifyon, AppleMusicon, mindenhol.

A teljes bevételt jótékony célra ajánlottuk fel, az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

A Madách Színház művészeti titkára, Gelencsér Péter szervezte össze az előadói koszorút, engem is ő kért meg.

Összesen 76 ima hangzik el. Vannak katolikusok, reformátusok és evangélikusok is.

Én például az Apostoli hitvallás mellett Cseri Kálmán imát is mondtam, ami azért fontos számomra, mert én az ő gyülekezetébe jártam fiatal lányként és asszonyként. Ott konfirmált a lányom, a nagyobbiknak ott volt az esküvője is.

Neki köszönhetem, hogy ma is hívő ember vagyok, és a mai napig fontos nekem a felfelé tekintés.

Különösen kedves számomra a válogatásból a házastársak imája, ami nagyon szép. Tényleg arról szól, amiért minden nap imádkoznunk kellene, és ha ismernék ezt az imát a fiatalok, talán nem mondanák az első rossz szóra azt a másiknak, hogy „Akkor váljunk el!”

A válogatás megvásárolható CD-n, de elérhető a YouTube-on is. Minden egyes kattintással és vásárlással az Ökumenikus Segélyszervezetet támogatja a közönség.

– Másképp közelített ehhez, mint más színészi feladatokhoz?

– Meg kell mondanom, hogy nagyon nehéz volt. El kellett dönteni, hogy úgy adjam elő, ahogy én mondanám, vagy én csak közvetítő vagyok, és nem adhatom át magamat az elkeseredésnek vagy a szenvedélynek, hanem tárgyilagosan, kicsit magamtól eltartva kell kezelni. Ha meghallgatják az olvasók, megtudják, hogy döntöttem.

Nem kaptunk segítséget, ránk bízták. Nem volt rendező. Kihoztak nekem egy szerkezetet, a hangmérnök kint ült a teraszunkon, én pedig bent a lakásban felmondtam.

– Nem is stúdióban?

– Nem. A többiek bementek a stúdióba, de én nem vállaltam. Igyekszem komolyan venni a járvány elleni védekezést. A férjemmel, Kisfaludy Andrással mindketten abban a korban vagyunk, amikor már van félni valónk.

Szeretnénk még unokákat, szeretnénk sok mindent adni, és örülni az életnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk