KULT

5 ikonikus horrorkarakter, és amit még nem tudtál róluk

Alien, Frankenstein, Dracula, Krueger és Hannibal legérdekesebb kulisszatitkai.


A rettegős mozifilmek koronázatlan királyait mindenki ismeri, a háttértörténetüket azonban már nem biztos.

Ismerd meg a kultikus szereplők mögött rejlő bizarr históriákat!

Alien

A világ egyik leghíresebb sci-fi horrorja, az Alien-sorozat vérfagyasztó lényének eredetileg volt szeme. A karakter megálmodója, H.R. Giger svájci művész azonban végül leszedte róla, mondván,

úgy sokkal vérfagyasztóbb, ha sosem tudjuk, hogy éppen merre néz.

A filmforgatáson a jelmez alá érthető okokból egy irreálisan magas és vékony embert kerestek, végül teljesen véletlenül a londoni Soho egyik sörözőjében bukkantak rá a stábtagok a megfelelő alanyra.

A 218 centiméteres, nigériai Bolaji Badejo bújhatott így Alien bőrébe, de valószínűleg hamar megbánta élete első és egyetlen filmszereplését. Ugyanis

a szörny jelmeze úgy lett kialakítva, hogy nem tudott benne leülni,

ezért végig állnia kellett a fárasztó felvételek során. Továbbá

annyira meleg volt az apró szemnyílással rendelkező maszk, hogy legfeljebb negyed órát tudta a fején tartani.

Bolajit egyébként külön trénerek készítették fel a fizikális megterhelésre és a szokatlanul lassú, kecses mozgáskoordinációra.

Frankenstein

Az közismert, hogy Mary Shelley írta a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című, mérföldkőnek számító regényt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy

19 évesen, terhesen kezdett dolgozni rajta, és amikor befejezte, ismét terhes volt,

méghozzá az angol romantikus költészet egyik legjelentősebb képviselőjétől, Percy Shelley-től.

A mű úgy keletkezett, hogy Shelley harmadik gyerekükkel terhes felesége dacára szeretett bele barátja lányába, Marybe, a szökésben lévő párt pedig Lord Byron fogadta be. Egy hideg nyári estén Byron vendégei körében kitalálta, hogy rendezzenek történetíró versenyt: az nyer, aki a legijesztőbbet kreálja. Mary is nekilátott, hogy egy lidérces álmát papírra vesse, ebből született a világhírű könyv.

Frankensteinről sokan tévesen gondolják azt, hogy a teremtmény neve, holott Victor Frankenstein a szörny létrehozója, amelynek szándékosan nincsen megszólítása.

A teremtett démont Mary eredetileg afrikainak ábrázolta,

mivel férjével a felszabadítás hívei voltak, még cukrot sem fogyasztottak, mert elolvasták, hogy a feketék rovására készül.

Az első adaptációkban még könyvhűen mutatták be a teremtményt, később vált zölddé a bőrszíne.

Dracula

A vámpírról elsőként Drakula figurája jut eszükbe, Bram Stoker 1897-es regénye alapján. Az író hat év kutatómunka után, Vlad Tepes havasalföldi fejedelemről mintázta a főszereplőjét, aki a 15. század közepén uralkodott. Vlad ugyan nem mások vérét szívta, de minden idők legkegyetlenebb méltóságaként vonult be a történelembe.

A Drǎculea Vlad román keresztneve, és apja nevéből, a Draculból származtatható

(ami románul ördögöt jelent, latinul pedig sárkányt).

A 17 éves korától uralkodó Vlad minden ellensége kínhalált halt: a Tepes ragadványnév karóbahúzót jelent, ez volt ugyanis a kedvenc kivégzése.

A faggyúval bekent karókon a halálraítéltek akár egy teljes napig is szenvedtek, ugyanis a végbélen keresztül lassan ért létfontosságú szervet. Leghíresebb ámokfutása II. Mehmed szultán 1462-es támadásához köthető, ekkor

a havasalföldi fejedelem több tízezer törököt húzatott karóba, hogy példát statuáljon és elűzze a behatolókat.

Két adókövetelő török tisztviselőnek pedig beleszögelte a fejébe a turbánt, miután nem vették le a jelenlétében a fejfedőjüket.

Tepes a munkakerülőkkel és a pitiáner bűnözőkkel sem bánt kesztyűs kézzel:

egyszer összehívta a koldusokat egy lakomára, majd dühében rájuk gyújtotta a termet.

Freddy Krueger

Az égett arcú, kalapos, csíkos pulcsis és pengekesztyűs alakot sem kell bemutatni egy mozirajongónak sem. Freddy Krueger figuráját a rendező, Wes Craven rakta össze személyes élményei alapján:

a nevét egy régi zaklató osztálytársáról kapta, aki őt is gyakran bántotta, az arcát pedig egy csavargó ihlette, aki halálra rémítette Cravent kiskorában.

A sötétzöld-piros csíkos pulcsi a Plastic Man képregény óta foglalkoztatta, ráadásul olvasott egy kutatást, miszerint ez a színkombináció a legzavaróbb az emberi szem számára.

A Rémálom az Elm utcában története pedig úgy fogant meg a rendező fejében, hogy továbbgondolta a Los Angeles Times cikksorozatát, amelyben arról számoltak be, hogy a Pol Pot rémuralmai elől Amerikába menekült kambodzsai menekültek gyermekeit elviselhetetlen rémálmok gyötrik. Olyannyira, hogy

az érintettek megtagadták maguktól az alvást, és volt, aki szívrohamot kapott az álmában.

A filmsorozat első részében debütált az akkor még teljesen ismeretlen Johnny Depp, aki éppen egy másik film válogatására igyekezett. Azonban Wes Craven ránézett, és meggyőzte, hogy inkább nála szerepeljen.

Depp karaktere elégcsúfos véget ért a Rémálom az Elm utcában című filmben, hiszen testét elnyelte az ágya, majd hatalmas vérgejzírként végezte a plafonon. Ezt a jelenetet úgy vették fel, hogy a bútorokat a padlóra szögezték, a vér pedig a valóságban fentről lefelé zúdult le, csak a kamerát állították fejjel lefelé.

Hannibal

Thomas Harris Hannibalról szóló regényeinek első adaptációját össze-vissza adogatták a sztárok: először Gene Hackman akarta magának a főszereppel együtt, de a lánya lebeszélte róla. Ekkor került Jonathan Demme rendezőhöz, aki Michelle Pfeiffert és Sean Conneryt nézte ki a főszerepekre, de mindketten visszadobták, így került a képbe a végső páros: a szerepért küzdő Jodie Foster és Anthony Hopkins, aki

először azt hitte a cím hallatán, hogy egy gyerekfilmről van szó.

1991-ben, Valentin-napon mutatták be A bárányok hallgatnak című pszichothrillert, amely az Oscar történelmében egyedülállóan megnyerte az öt legfontosabb kategóriát: a legjobb film, rendezés, férfi és női főszereplő, illetve adaptált forgatókönyv díját egyaránt.

Hopkins csak 20 percet kapott a vásznon, mégis elvitte a főszereplésért járó aranyszobrot, ráadásul azóta is ez az egyetlen Oscar-díjas horrorfilm.

Az FBI végig támogatta a forgatást, például megengedték, hogy a valódi akadémiájukon forgasson a stáb, mert azt remélték, hogy a nyomozónő karaktere miatt több lány jelentkezik majd hozzájuk.

Hopkins pedig sorozatgyilkosokat látogatott a börtönben és aktákat olvasgatott róluk, hogy jobban beleélhesse magát a szerepbe.

A film plakátján is szereplő halálfejes lepkékkel – a másik filmbéli sorozatgyilkos, Buffalo Bill házi kedvenceivel – viszont nem boldogult a csapat:

először megfagytak a rovarok, ezért másféle lepkék statisztáltak helyettük, amelyekre festett műkörmöket ragasztottak

a kreatív munkatársak. A szerencsétlenek azonban ettől nem tudtak repülni, ezért madzagon rángatták őket a látszat érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk