KULT

Hogyan lett egyszerű plüssjátékokból pénzügyi befektetés a kilencvenes évek Amerikájában? – A Beanie-buborékkal sajnos mellélőttek az Apple+-on

Mi történt, amikor milliárdok vesztek el egy hét leforgása alatt? Mi volt a Beanie-buborék kidurranásának oka? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Zach Galifianakis legújabb filmje.


Először is fontos tisztázni: a film nem elsősorban életrajzi mű. Inkább dramatizált változata egy külső szemlélő történetének, valós események közepette.

Kicsit olyan, mint a szintén AppleTV+-on látható Tetris-film, vagy a Michael Jordan nevével fémjelzett Amazon Prime Videón futó Air.

Nem egy pártatlan bemutatása Ty Warner életének, hanem egy szórakoztató dráma-vígjáték, ami mellékesen bemutatja a tényleges eseményeket. Legalább ez akart lenni.

Sajnos azt kell mondjam, ez a leggyengébb életrajzi játékfilm a 2022-2023-ban elkészültek közül. A Tetris, az Air, de még a BlackBerry film is sokkal szórakoztatóbb nála.

A film egy magyarul nem forgalmazott Zac Bissonnette-könyvön alapul, amely bemutatta a Beanie bébik bukásának gazdasági okait.

Ezt Kristin Gore író-rendező és Damian Kulash társrendező kiszínezték, megspékelték egy-két csavarral, és eladták az AppleTV+-nak. Csak sajnos teljes érdektelenségbe fulladt az amúgy remek ötlet.

Mik is azok a Beanie bébik? Hazánkban nem lett nagy kultusza, de Amerikában konkrétan megőrültek értük az emberek. Ezekbe az apró plüssjátékokba kevesebb töltőanyagot tettek, ezért nagyon puhák voltak. A különlegességük még abból adódott, hogy limitált szériákkal dolgoztak. Így szinte befektetés volt egy-egy ritkább babát beszerezni, és a használt piacon eladni. Európába is megpróbáltak terjeszkedni,

itthon is látni játékboltokban Ty-logós plüssöket, onnan lehet őket megismerni, hogy egy szívecskében van a fehér betűvel a „Ty” szöveg.

Az igazi nagy üzlet azonban Amerika volt, a fanatikus gyűjtők is ott éltek. A cég nagyon jól meglovagolta az internet-korszak kezdetét, és milliárdos haszonra tettek szert. Nekik volt elsőként olyan weboldaluk, mely már nem csak az általános telefonkönyv-szerű adatokat tartalmazta, hanem csicsás, színes-szagos site volt. Illetve ők értették meg először az eBay igazi erejét.

A cég hihetetlen vagyont halmozott fel, de amilyen gyorsan jött a siker, olyan nagyot is bukott egyik pillanatról a másikra. Nem mentek tönkre, de a Beanie bébik 1999-ben már szinte semmit sem értek.

Ezt a bukást is be lehet tenni olyan gazdasági buborékok mellé, mint a 2008-as ingatlanpiac-összeomlás, vagy a tavalyi kripto-bukás.

Sajnálatosan a film egyáltalán nem úgy működik, mint az ingatlanbuborékot bemutató A nagy dobás. Nem adta el figyelemfelkeltően az amúgy érdekfeszítő alaptémáját. Az, hogy mibe buktak bele, és mekkora kudarc volt, csak megemlítik. Pedig ha az lett volna a fókuszban, lehet, hogy jobban legfoglalt volna a film.

A történet három mesélője, a három legfontosabb nő Ty Warner életében, az édesanyja után. A filmben megváltoztatták a főbb karakterek eredeti neveit, egyedül a vezérigazgató igazi nevét hagyták meg, amit nem teljesen értek, valószínűleg jogi okai lehettek.

1983-ban kezdődik Robbie (Elizabeth Banks) története, aki még a Ty Inc. alapítása előtt találkozott Warnerrel, együtt alapították a céget,

gazdagodtak meg, és később se veled-se nélküled típusú kapcsolatot ápoltak. Sheila-t (Sarah Snook) később ismerte meg, 1993-tól kezdték meg kapcsolatukat és a nő gyermekeinek is nagy szerepe volt Ty sikerében, gyakorlatilag rajtuk tesztelte a termékeit. Végül a harmadik mesélőnk sztorija szintén 1993-ban kezdődik, Maya (Geraldine Viswanathan), a zseniális marketinges és számítástechnikai csodagyerek, aki elsőként felismerte az internetben rejlő lehetőségeket. Ő az, aki megismertette Ty-t az globális ismertség és hiánygazdaság szépségeivel, valamint ő írta az elsőszériás Beanie bébik kísérő verseit, ami erősen hozzájárult, hogy gyűjtői darabokká váltak.

Minden Beanie bébin volt egy kis kártyácska, amin volt egy rövid vers, a baba neve, és hogy ki volt a designer.

Szintén Maya ismerte fel először az emberek gyűjtői vágyát, és azt, hogy miképp lehet kihasználni az egyedi, limitált termékekkel – gyakorlatilag ez volt az első FOMO-termék. A vevők féltek, hogy ha nem veszik meg az összes különleges kiadású babát, akkor kimaradnak valamiből.

Emellett az erős és sikeres három nő mellett a milliárdos Ty Warner (Zack Galifianakis) szinte csak díszlet. Ő lenne az egyik legérdekesebb tanulmány, és mégis alig kapunk belőle. Az ő nézőpontjáról nem szól a történet, inkább a három eléggé elfogult hölgy szemszögéből ismerjük meg a bolondos, ámde nagyon karizmatikus Ty-t.

Egy nárcisztikus diktátor volt, aki képes elérni, hogy a világ legtehetségesebb emberei vigyék a hátukon.

Galifianakis kisujjból hozza a szerethető, de bosszúálló bumburnyák figurát, akinek nagyobb hatalma van, mint arra bárki számítana. Amint valaki túlnőtt a neki szánt a szerepén, Ty kegyetlenül elintézte. Elizabeth Banks méltó ellenfele a kegyetlen játékokban, míg Sarah Snook kicsit visszafogottabb, mint megszokhattuk tőle a szülői feladataira koncentráló egyedülálló anya szerepében. Snookot legtöbben Az utódlás című HBO-sorozatból ismerhetik, amiben ugyan nagyobb teret kapott, de sokkal jobban is játszotta. Van egy olyan érzésem, hogy neki kellett volna megkapnia Banks szerepét, azt az oldalát jobban kedveltem, mint a sebezhető, ámde magabiztos anyukát.

Geraldine Viswanathan pedig egy feltörekvő csodagyerek.

Az indiai származású, gyönyörű ausztrál színésznő első nagyobb szerepét John Cena lányaként alakította a 2018-as Szűzőrségben. Azóta sok mindenben láthatta a közönség, de 2023 az ő éve lesz: A Beanie-buborékon kívül még három nagy projektje is van, amelyből az egyik egy főszerep a következő Ethan Coen-filmben.

Miért nem működik a film? Mert nagyon egysíkú és kiszámítható. Ty végül minden kollégáját-szerelmét átveri a palánkon, és megpróbálja megsemmisíteni, de valahogy sose jön össze neki. Ezt a formulát mutatják be a három hölgyön egymás után.

Érezhették a monotonitást az alkotók, ezért megpróbálták érdekessé tenni a történetet, hogy szétvagdosták az idősíkokat, és nem kronologikus sorrendben mutatják be nekünk.

Elsőnek megkapjuk 1993-at, amikor megismerkedünk Mayával, majd visszamegyünk 1983-ba, hogy bemutassák nekünk Robbie-t, végül megint előre ugrunk Sheilához. Ez a szakadozott, kicsit mesterkélt szerkezet végigkíséri az egész művet. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy teljesen felesleges. A legvégén semmit nem tesz hozzá a történethez. Vártam egy mementós csavart, vagy valami okot erre az idővel való játékra, de azon kívül, hogy a karakterek Ty-hoz történő viszonyának egy egységes ívet adtak, semmit nem tesz hozzá. Sokkal jobban jártunk volna, hogy ha kicsit jobban megismerjük Ty oldalát is és a bukás okait.

Érdekes lett volna Ty Warner 2014-es adócsalási botránya, vagy a Beanie-buborék kidurranásának következményei is, de ezekből sem kaptunk semmit.

Ha felrajzolták volna a nézőknek a teljes képet az érdektelen bosszú biopic helyett, talán jobb lett volna a film.

Nem tudok többet hozzátenni. Unalmas, gyenge és felesleges időpazarlás. A tényeket a Wikipediáról is megtudjuk, életrajzi-szórakoztató filmekkel pedig jelenleg tele van a padlás. Ráadásul azok nagy része sokkal jobb is, mint A Beanie-buborék.

Sajnos nem ajánlom a Beanie babákról szóló vígjátéknak ígért, nagyobb nevekkel megtűzdelt kihagyott ziccert.

Aki mégis belevágnak, annak a Beanie-buborék az AppleTV+ streaming-szolgáltató kínálatában érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk