KULT

Híres szülei szigorúan nevelték, szeret jóban lenni az exeivel és a zene miatt passzolná a filmezést – Kate Hudson 45 éves

Kate Hudson a kilencvenes évek vége óta a mozik vásznainak éke. Goldie Hawn lányaként jött a világra, így elkerülhetetlennek tűnt, hogy őt is beszippantsa a filmes világ.


Kate Garry Hudson Goldie Hawn színésznő és Bill Hudson humorista gyermekeként született 1979. április 19-én, Los Angelesben, így tőle már a kezdetektől fogva nem volt idegen a hírnév és a reflektorfény.

Szülei már egészen kicsi korában elváltak, Hudsont pedig ezután az édesanyja, valamint annak új szerelme, a filmszakmában szintén eléggé ismert Kurt Russell nevelték fel. Ilyen felmenők mellett azt hihetnénk, hogy Kate felcseperedése tele volt hollywoodi csillogással, de ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.

Hudson a Miami Heraldnak mesélt részleteket a gyerekkoráról:

„Nem volt teljesen normális, de szerintem annyira földhözragadt volt, amennyire csak lehetett. Los Angelesből Coloradóba (Aspen mellé) költöztünk kiskoromban. Általában terepmotoroztunk, túráztunk, a természetben voltunk, vagy házimunkát végeztünk."

És mint minden gyereknek, Hudsonnak is viselkednie kellett: „Igazából elég kemény szüleim vannak. Nagyon nyitott család vagyunk, mindent megosztottunk egymással, nem titkolóztunk, semmit nem söpörtünk a szőnyeg alá. Viselkedés, udvariasság, kemény munka: ezeket mind nagyon komolyan vették."

Nem akart beszélni a szüleiről

Colorado államban felnőve Hudson nagyon aktív életmódot folytatott. Ahogy a Los Angeles Timesnak leírta, emlékezett családi biciklitúrákra, síelésre, sportolásra és táncra. Sőt, a tánc volt az egyik kedvenc tevékenysége gyermekkorában, e szenvedélye azóta is megmaradt. „Táncolva nőttem fel! Semmi sem tesz boldogabbá, mint amikor táncolok” – magyarázta.

Hudson először 1995-ben gondolta úgy, hogy a színészet az igazán neki való elfoglaltság, amikor 16 évesen részt vett a Williamstown Színházi Fesztiválon. „Gyakornok voltam. Én építettem a díszleteket, egy mező közepén rendezték meg a produkciókat. Ez igazából egy nagy hippi színház volt, egészen hihetetlen!” Néhány évvel később, amikor Hudson számára eljött az idő, hogy a főiskolán gondolkodjon, felvették a New York-i Egyetemhez tartozó Tisch Schoolba. Ő azonban egy évet akart halasztani, hogy a színészetre koncentrálhasson. „Elszánt voltam. Nem akartam iskolába járni, ezért inkább munkát kerestem” – mondta Kate, aki független filmekben kezdett el játszani, hogy beindítsa a karrierjét. Egyáltalán nem támaszkodott a szülei sikerére, hogy ezzel megteremtse a saját lehetőségeit. Elmondása szerint híres felmenőkkel rendelkezni nem mindig könnyű, ha az ember be akar kerülni az iparba:

„Egy ideig úgy éreztem, hogy bocsánatot kell kérnem ezért, még a karrierem elején. Nem akartam beszélni róluk.”

Nem csak majdnem híres

Bár egészen 1992, tehát 13 éves kora óta feltűnt mozgóképekben (sokan nem tudják, de első statisztaszerepét a Reszkessetek betörők 2-ben alakította, ő volt az egyik kórista lány Kevin és Buzz kórusában), első nagy szerepét a 2000-es Majdnem híres című filmben alakította 21 évesen: „Cameron Crowe-t (a Majdnem híres író-rendezőjét – a szerk.) megkérdezte a sajtó, hogy tudta-e, kik a szüleim, amikor kiválasztott a szerepre. Azt mondta: »És akkor mi van? Azt hiszik, hogy Goldie és Kurt megjelentek a castingon, és követelték, hogy alkalmazzam a lányukat? Ez nem így működik.«"

Amikor Hudson lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Majdnem híres szereplőválogatásán, tudta, hogy mindenképp játszani akar benne. „Fogalmam sem volt, hogy milyen filmre pályázom. Csak annyit tudtam, hogy Cameron Crowe filmet készít. Azt gondoltam: »Cameron, a rabszolgád leszek, kérlek, hadd szerepeljek a filmedben!« Bármit megtettem volna. Statiszta? Egysoros szerep? Mindegy volt. Ennyire nagy rajongója vagyok."

Azóta persze tudjuk, hogy nem csak egy sort kapott a filmben. Crowe kiválasztotta ugyanis Hudsont Penny Lane szerepére, aki azt pillanatok alatt a sajátjává tette. „Kihívás volt megalkotni a karaktert Cameronnak és nekem is. Hosszú folyamat volt, de olyan bensőségesen és csodálatosan dolgoztunk együtt, hogy végül egy olyan embert alkottunk meg, akibe mindketten beleszerettünk. Élveztem, hogy ennyire elkötelezett lehetek egy karakter iránt."

Kate kemény munkája pedig meghozta gyümölcsét: mindössze 21 évesen, 2001-ben megkapta érte a Golden Globe-ot, valamint első és eddig egyetlen Oscar-jelöltését a legjobb női mellékszereplők közt.

Bár végül nem ő vitte haza a díjat (Marcia Gay Harden lett a befutó a Pollockért), de akkor örökre megváltozott az élete, erre pedig Hudsont a saját mostohaapja döbbentette rá: „Valamit mondott nekem Kurt az Oscar-gálán, miután vesztettem: »Gratulálok! Most már mehetsz a karrieredért.«”

Három gyerek, három apa

A másik nagy szerep, amire Hudson korán rábólintott, az anyaszerep volt. Első fia, Ryder 2004-ben született, ekkor a színésznő 25 éves volt, második fia, Bingham pedig 2012-ben. Kate nyíltan beszélt a szülői stílusáról, és arról, hogy reméli, hasonlóan fogja nevelni a gyerekeit ahhoz, ahogy őt nevelték: „Azt hiszem, a módszereim eléggé hasonlítanak az én szüleiméhez. Gyönyörű gyerekkorunk volt. Remélem, hogy sok mindent tudok utánozni abból, amit a szüleink adtak nekünk, és talán van néhány dolog, amit nem annyira szeretnék követni, de a legtöbbször tényleg tudták, mit csinálnak."

Hudson egyébként jó kapcsolatot ápol az exeivel, mivel főként arra koncentrál, hogy a csemetéinek feszültségmentes, boldog gyerekkort biztosítson. Első és eddigi egyetlen férje a Black Crowes zenekar tagja, Chris Robinson volt (2000-2007), akitől Ryder nevű fia született. Hét év házasság után váltak el. A második fia, Bingham pedig a Muse zenekar énekesétől, Matt Bellamytól van, vele négy évig (2010-2014) volt együtt a színésznő. A 36 éves Hudson 2015-ben mesélt az Allure-nek Bellamyról és arról, hogy a szakítás után is kapcsolatban akartak maradni a fiuk érdekében.

„A kapcsolatok vége fájdalmas, és dönthetsz úgy, hogy ezt hordozod, vagy úgy, hogy átformálod. Ha Matt és köztem minden rendben lett volna, még mindig együtt lennénk, de úgy döntöttünk, hogy továbblépünk, mert más elképzeléseink voltak arról, hogyan akarjuk élni az életünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem építhetünk fel újra valamit, ami a legjobb lenne a gyerekeknek.”

A harmadik gyermeke, egyben első lánya, Rani pedig már jelenlegi párjától, Danny Fujikawától született 2018-ban.

A romkomok királynője

Ahogy Hudson magánélete folyamatosan virágzott, úgy virágzott a karrierje is. Bár a Majdnem híres és a 2002-es A gyávaság tollai (amiért passzolta a Pókemberben Mary Jane Watson szerepét) után mindenki azt hitte, marad ezen a vonalon, vagyis a drámai alakításoknál, ő mégis inkább a romantikus vígjátékok koronázatlan királynője lett az ezredforduló után. Erre pedig egy 2003-as nagy mozisiker sarkallta, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt Matthew McConaughey-vel. És bár volt időnként egy-egy kivétel (pl. A titkok kulcsa, Kilenc, A gyilkos bennem él), de az olyan filmeknek köszönhetően, mint az Alex és Emma – Regény az életünk (2003), a Kisanyám – Avagy mostantól minden más (2004), az Én, a nő és plusz egy fő (2006), a Bolondok aranya (2008), A spanom csaja (2008), A csajok háborúja (2009) vagy a Szerelem kölcsönbe (2011), ő lett a 2000-es évek Meg Ryanje, csak ő ezekkel a szerepekkel nem sok nyomot hagyott a filmtörténelemben.

h

A 2010-es évek második felére elege is lett ebből a skatulyából, és elkezdett érdekesebb projektekre rábólintani. Na nem a 2021-es direktori bemutatkozásáról beszélünk, a Music ugyanis pocsék lett, hanem mondjuk a Mélytengeri pokolról (2016), a Marshall – Állj ki az igazságért!-ról (2017), a Mona Lisa and the Blood Moonról (2022), a Tőrbe ejtve: Az üveghagymáról (2022) vagy a Truth Be Told című sorozatról. A színészkedés egyébként az utóbbi években egy kissé háttérbe szorult az életében…

Másban is aktív

Még 2013-ban Hudson megmutatta, hogy képességei nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a fitnesz- és ruhabizniszben is megállják a helyüket. 2013 októberében indult útjára a Fabletics nevű cége, amely prémiumminőségű női sportruhákat kínál megfizethető áron.

„Az az igazság, hogy mindig is egy nagyon aktív ember voltam, egészen kiskorom óta. Már csak a saját tisztánlátásom miatt is szükségem van arra, hogy aktív legyek, és ez egyszerűen egy életforma számomra. Amikor pedig az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy a Fabletics miatt kezdtek el aktívak lenni, az egy csodálatos dolog” – mesélte erről.

Emellett pedig a könyvkiadói világba is belevágott. Pretty Happy címmel 2016-ban életmódkönyvet adott ki: „Lelkes olvasója vagyok az önsegítő, oktató- és tisztítókönyveknek. Tudom, hogy a holisztikus szó egy kicsit elriasztja az embereket, de én így látom a világot.”

És ha mindez nem lenne elég, még a zene is bekerült az életébe. Olyannyira, hogy lehet, feladja a színészkedést…

Visszavonulna?

Kate Hudson ugyanis nemrég bejelentette, hogy debütáló kislemezének megjelenésével eltávolodik a filmezéstől. A színésznő ugyanis szerződést kötött a Virgin Music Grouppal, új kislemezét, a Talk About Love-ot pedig jelenlegi párjával, Danny Fujikawával és Linda Perry producerrel közösen írta. „A zene olyan, mintha mindig is az árnyékom lett volna. Egy olyasvalami, amit nem látsz, de folyamatosan veled van, és a részed. Mindig is volt egy szobám a zongorámnak, amióta egyedül élek. Szóval tudtam, hogy valamikor fontos szerepet tölt majd be az életemben. Számomra ez az idő most jött el" – lepte meg a rajongóit pár hónapja.

Azért persze nem kell megijedni, Hudson a zene felé való elmozdulása ellenére továbbra is színészkedik. Bár legutóbbi filmje, a 2023-as Kegyes kis hazugság Michael Shannonnal és Don Johnsonnal nem sok vizet zavart, legközelebb például a Shell című sci-fi-thrillerben láthatjuk majd Elisabeth Moss és Kaia Gerber (Cindy Crawford lánya) partnereként, majd Mindy Kaling új, egyelőre cím nélküli Netflix-sorozatának főszereplője lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk