Szívrohamban meghalt menedzserére emlékezett a 20 éves hiperkarma az Arénában
Alig pár évvel ezelőtt még nem az számított volna nagyobb meglepetésnek, hogy a hiperkarma a Papp László Sportarénában tartja 20. születésnapi koncertjét, sokkal inkább az, hogy egyáltalán lesz ilyen koncert.
A zenekar története tele volt hullámvölgyekkel, kétszer is feloszlottak, a második alkalom után pedig aligha tippelhettek sokan arra, hogy valaha látjuk még őket együtt. Mégis visszatértek, és az elmúlt öt évben gyakorlatilag másodvirágzásukat élik: három nagylemezt is kiadtak (sőt már készülőben a negyedik), országszerte turnéznak és szinte mindegyik nagy fesztiválon állandó fellépők.
Ez persze leginkább Bérczesi Robin múlt, mint ahogy korábban is az ő állapota határozta meg, mennyire tud működni a zenekar. Szerencsére az utóbbi időben eléggé igyekszik: látszik rajta, hogy felismerte, több esélyt aligha kapna a rajongóktól, ha még egyszer hagyná szétesni önmagát és a hiperkarmát.
Megkockáztatom, hogy pénteken az egyik legjobb formáját hozta, amióta ismerem. Végig összeszedett volt, egyáltalán nem tévesztett szöveget, és még a konferálásaiból is kimaradt a gyakran jellemző csapongás.
A megilletődöttség persze érezhető volt rajta, de azt aligha lehet felróni neki egy ilyen jelentőségű estén.
A közel két és fél órás koncerten egyforma hangsúlyt kapott az életmű mindkét része, a repertoárnak pont a felét tették ki az első két lemez számai, a másik felét pedig az azóta született dalok.
Ez rendben is volt így, hiszen akár bejön valakinek, akár nem, a hiperkarmához ma már ugyanannyira hozzátartoznak a Délibáb és a Napsütötte rész egyszerűbb, populárisabb dalai, mint a szinte kizárólag örök érvényű slágerekkel teli 2000-es és 2003-as album.
Látszólag egyébként a közönség is elfogadta ezt, sok új dal szövegét is énekelték – és a YouTube-nézettségük sem alakul rosszul –, de persze a legnagyobb ovációra mindig akkor került sor, amikor valamelyik régi, jól ismert számot kezdték játszani.
A hegedűvel, trombitával és vokalistákkal kibővített alapfelálláshoz az este folyamán több vendég is csatlakozott: a korábbi tagok közül Zaják Péter és Frenk tért vissza néhány dal erejéig, valamint ott volt a csapat beugró basszusgitárosa, Giret Gábor "Gijo" is, aki a számos másik zenekarban játszó Varga Lacát szokta helyettesíteni, amikor ő nem ér rá.
Vendégénekesként pedig a halott pénzes Járai Márk, Müller Péter Sziámi és Szekeres András színesítette az estét, utóbbi természetesen az Erdő című számot énekelte el az első lemezről.
Bár ezt senki nem így tervezte, az ünnepi alkalomra szomorú árnyékot vetett Medgyesi Ferenc, azaz Pite két hónappal ezelőtti halála.
Ő nemcsak a zenekar menedzsere volt, hanem Robi gyerekkori jó barátja is, akivel együtt nőttek fel, és hiába sodorta el őket többször is egymás mellől az élet, végül mindig kibékültek.
Az is teljesen az ő ötlete volt, hogy az Arénában tartsák a 20. születésnapi bulit, így nem csoda, hogy a tetőtől talpig feketébe öltözött Bérczesi neki ajánlotta a koncertet.
Az este egyik legmegindítóbb pillanata az volt, amikor a Jószerencsét című szám alatt – aminek Pite a társszerzője, és alig pár héttel a halála előtt jelent meg – képeket vetítettek róla, gyerekkorától kezdve egészen a közelmúltig.
A másik pedig Robi monológja az estét záró Lidocain előtt, amiből mindennél jobban érezni lehetett, mennyit jelent neki ez a zenekar, illetve a közönség szeretete.
"Eljön majd az idő, amikor közülünk, akik most itt vagyunk, senki nem lesz már életben. Ezek a dalok viszont még akkor is élni fognak, mert a könyörületről, szeretetről, irgalomról szól mindegyik egytől-egyig"
– mondta például, és nincs ebben semmi nagyképűség, mert tényleg igaza van: ennél jobban aligha lehetne megfogalmazni, mi emeli őt a valaha élt legnagyobb magyar dalszerzők közé.
Persze kicsit szomorú, hogy mindez még arra sem volt elég, hogy az eleve lefelezett (így nagyjából 6000 fős befogadóképességű) Arénát megtöltse. Nyilván a szokásoshoz képest bő kétszer annyiba kerülő jegyeknek is szerepe volt ebben, ahogy annak is, hogy a koncertet felvezető reklámkampány finoman szólva se sikerült a legerősebbre.
De két dolog biztos: mind Bérczesi, mind a zenekar a maximumot nyújtotta, rajtuk semmi nem múlt. És aki ott volt, sokáig emlékezni fog erre az estére.
