Halálos iramban 9: nagyobb és butább, mint valaha - kritika
Nem lehet elmenni amellett, hogy a Vin Diesel nevével összeforrt filmsorozat kilenc rész óta menetel a Box office listákon és szakadatlanul tör előre, hogy a következő rész mindig nagyobb legyen és őrültebb az előzőnél. Talán ez most megtört, legalábbis bennem. Miután megnéztem mindenképpen eltört valami. A Halálos iramban 9 – most csak így egyszerűen „tolták” a címadást –
Mint film totál megbukik, ám mint látványorgia, agykikapcsoló, akciószemét, biztos vagyok benne, hogy a közönségére fog találni. Nem voltam soha a sorozat ellen, a harmadik részt kimondottan kedvelem – talán a Paul Walker és Vin Diesel „mentesség" lehet az oka, mert a második kedvencem a Hobbs & Shaw.
A történet, olyan mintha egy röhejes Roger Moore-os James Bond történetét ötvözték volna a Spongya Bob egyik epizódjával, csak itt nem egy, hanem minden karakter Csillag Patrik. Már nem autótolvajok és illegális versenyzők a főszereplőink, hanem szuperkémek, kommandósok, ultrahekkerek és sebezhetetlen szuperhősök, bár ezek a jellemzők már a korábbi részekben is fel-fel csillantak, de
Nem viccelek, itt mindenki hallhatatlan, még az is, aki, már meghalt a sorozatban. A forgatókönyvírók eddig is elszálltak a sorozatban, de most, valami elképesztő, amit letettek az asztalra.

A Tom és Jerry-ben hihetőbb volt a fizika, pedig azok rajzfilmkarakterek voltak. Ne lepődjünk meg, ha egy kocsival valaki „átszalad" egy épp leszakadó hídon, mint Legolas a Hobbitban (azt a jelenetet se fogadta be a gyomrom, pedig az egy fantasy), vagy Elon Muskot megszégyenítő módon meghódítják az űrt, vagy „áttarzanoznak” egy szakadékon… én teljesen Csitának éreztem magam, miközben néztem… Az autók ebben a filmben nagyon puhák lehetnek, hiszen a játékidő alatt három ember hatalmas zuhanását csillapították azzal, hogy „elkapták” őket egy-egy kocsival. A mágnes fizikai törvényeket nem ismerő használatát, pedig már szavakba se tudom önteni…
mintha egy Szomszédok maratont néztem volna illuminált állapotban.

Pedig Justin Lin egy jó rendező, csak ezek szerint a forgatókönyvbe inkább ne nyúljon bele. Nagyon ért a látványhoz és az akciójelenetekhez, a párbeszédek viszont csapnivalók. Az akció megvalósítására nem is lehet panasz, csak ami a filmben közben történik, az bizony szinte lehetetlen és ez kizökkenti a nézőt a film világából.
Tudom, hogy eddig is ilyen volt a sorozat – vagy Saga, ahogy a marketingesek kitalálták – de ez a rész egyszerűen védhetetlen, a bugyutaság oltárán feláldoztak 200 millió dollárt, plusz marketing költséget és több mint két órát az életünkből.

A szereplők mindent megtesznek, hogy ne szeressük őket. Vin Diesel kisujjból hozza Dom-ot, még mindig hallom a Tsaládról szóló mormogott monológokat… A Letty-t játszó Michelle Rodriguez mintha már unná a szerepet, a többiek pedig mind-mind halhatatlan, idegesítő idióták. Nem mondom, hogy nem voltak vicces helyzetek, volt egy-két jelenet, ami kimondottan nevetséges volt, csak nem úgy, ahogy a készítők gondolták.
biztos vagyok benne, hogy akit kikapcsolnak az ilyen típusú mozifilmek, ezen se fog unatkozni. Én a magam részéről, nagyon untam. Vagy túl sok minden történt a vásznon, vagy semmi.

A 2 óra 25 perces játékidő egyik fele, Michael Bay-t megszégyenítő pusztítás, a másik fele pedig Paulo Coelho a kiadó által elutasított bölcseleteinek a felolvasása faarccal. A pusztítás egy kicsit már sok volt az én ízlésemnek, legutóbb a Transformers: Az utolsó lovagon unatkoztam ennyire a rombolást nézve – de egy idő után immunis lesz a néző.
Az új főellenség se segít a dolgon. Nagyon belengetik a nagy leszámolást John Cena és Vin Diesel között, de amit kapunk, az egy kis csihi-puhi pár csepp vérrel. A film végi nagy csavart pedig már a 10. percben lehetett tudni és ez mindent megváltoztat... vagyis nem, nem változtatott semmin.

Aki szeretne kicsit hűsölni a nagy melegben, annak ajánlom a filmet, mert kellően hangos, látványos és hosszú ahhoz, hogy átfagyunk egy kicsit a légkondis moziban. Viszont, aki egy kicsit is bele szokott gondolni, hogy mi-miért történik, az gyakran fogja kérdezgetni magától a „Miért vagyok én itt?”, „Most ezt komolyan gondolták?” vagy „Ez a karakter az előbb még Tokióban volt, most pedig Londonban van, hogy került oda?” kérdéseket.
és szerencsére ennyi ideig is fogok rá emlékezni, de aki szereti a sorozatot, annak csak ajánlani tudom: ez a rész megint nagyobbra és butábbra sikerült, mint az előző.