Ha még lenne a mozikban ruhatár, le kéne adnunk ott az agyunkat a Godzilla x Kong: Az új birodalom megtekintése előtt
Idén épp a 70. szülinapját ünnepli a japán behemót lépegető, hiszen 1954-ben trappolt be először a mozik vásznaira Ishiro Honda Godzilla című filmjében. Majd akkora sztár lett a szigetországban, hogy később nagyjából évente készültek újabb darabok, s 2023-ig bezárólag összesen 33 japán film készült róla, a legutóbbi epizóddal egészen az Oscar-díjig menetelve, de erről később. Vagyis bőven kiterjedtebb franchise lett, mint James Bondé, aki ez idáig 25 hivatalos és 2 nem hivatalos küldetést kapott.
Kinézetében legalábbis mindenképp. Az 1998-as Godzilla inkább úgy nézett ki, mint egy jókorára nőtt dinoszaurusz, és az álliatias mivoltát jobban kidomborították, abszolút egyedüli ellenséget kreálva belőle, ráadásul, míg a japán filmekben semleges neműként ábrázolták (az angol szinkronokban hímneműként hivatkoztak rá, illetve a szörny egyik megalkotója, Tomoyuki Tanaka is azt nyilatkozta, hogy valószínűleg hím), addig Emmerichék nőstényként képzelték el, aki rengeteg tojást rak, s ezzel a föld leigázására készül. Nos, a számításuk nem igazán jött be. Az USA-ban a megalomán projekt épphogy behozta a gyártási költségeit, szóval a tengerentúli területek kellettek ahhoz, hogy valami kis profit is termelődjön, de mindent egybevetve a 379 milliós összhozam jócskán elmaradt a várttól, A függetlenség napjáétól (817,4 M) pedig pláne.
E hideg zuhany után pedig Hollywood további 16 évig hozzá sem szagolt Godzillához, csupán 2014-ben jött az új próbálkozás, akkor pedig már a gyártó stúdió, a Warner a divatos filmes univerzumban, az úgynevezett Szörnyverzumban gondolkodott. Gareth Edwards Godzillája bőven más stílusban fogant, mint Emmeriché, és hűebb volt a japán szellemiséghez: a kaidzsu (japán kifejezés, amellyel az óriás szörnyeket illetik), jobban hasonlított az eredetihez, és inkább arra mentek rá, hogy nem az emberiség elpusztítása a célja, sőt, inkább megvédi azt más gigantikus lényektől. Persze nem szívjóságból, hanem a dominancia miatt. Ez a film már jobban szerepelt a kasszáknál (524,9 millió dollár), így jöhettek a következő filmek.
Érkezett tehát 2017-ben az új King Kong-film is (a 2005-ös legutóbbi, Peter Jackson-féle változat után), a Kong – Koponya-sziget (568,6 M), a 2019-es Godzilla II: A szörnyek királya (387,3 M), majd 2021-ben a Godzilla Kong ellen (470,1 M).
S ezzel meg is érkeztünk a Godzilla x Kong – Az új birodalomhoz, amely igazából éppolyan, mint az előző film volt. Vagyis a két címszereplőnek ismét össze kell fognia a közös nemezis ellen, amit külön-külön nem tudnának legyőzni. Na de miben más akkor az, amit most látunk a moziban? Nos, ehhez először lássuk a sztorit!
A Godzilla Kong ellenben szereplőink felfedezték Üreges Földet, a Föld belsejében lévő elveszett világot, ahonnan az úgynevezett titánok származnak (már ha épp nem földönkívüliek, mint King Ghidorah a Godzilla II: A szörynek királyában). Kong tehát hazatért, és itt éli mindennapjait. Vadászgat, lazulgat, naponta lenyom valami hozzá hasonló szörnyet, és keresi a családját, vagyis a többi emberszabásút. Meg is találja őket, ám kiderül, hogy nem túl jó fejek. Pontosabban azok nem, akik a majmok felett kegyetlen zsarnokként uralkodó Sebhelyes Királyt szolgálják. Kong persze nem hódol be, így a diktátor beveti ellene az általa sakkban tartott ősi fagyasztó titánt, Shimót, ami annak idején a jégkorszakot is okozta a Földön. Na, hozzá már Kong is kevés, így szükség lesz a felszínen, a római Colosseumban édesdeden szundikáló Godzillára is, a két világnak tehát össze kell fognia a közös ellenség legyőzése érdekében. Nagyjából ennyi.
Na de hol maradnak az emberi karakterek? Nem véletlenül maradtak ki a fenti summázatból, pedig abszolút vannak, az előző részből például visszatér Rebecca Hall Ilene Andrewsként vagy a koponya-szigeti iwi törzs utolsó megmaradt tagjaként, a kislány Jiaként Kaylee Hottle, ahogy a zakkant podcaster Bernie Hayesként Brian Tyree Henry is. Új karakterekként pedig feltűnik a kalandor állatorvos Trapper (Dan Stevens), vagy az expedíciót vezető nyers katona, Mikael (Alex Ferns).
Az alkotók ugyanis meghallgatták a korábbi filmeket ért nézői panaszokat, miszerint az emberi karakterek unalmas drámái helyett inkább a kaidzsuk városrombolását és egymásnak feszülését szeretnék látni (a 2014-es Godzilla például valóban igencsak csínján bánt e képsorokkal), hiszen ez lenne ennek a franchise-nak a lényege. Az új birodalomban tehát konkrétan a legfőbb szál talán Kongé, aki kap maga mellé egy (hozzá képest) kis majmot társnak, és együtt próbálják legyőzni a Sebhelyes Királyt. Itt egyébként könnyedén A majmok bolygójában érezhetjük magunkat, dialógust pedig sokáig nem hallunk.
És a zúzások? Na, abból van bőven. S persze ezek a szcénák hozzák is a hollywoodi látványszintet, bár azt be kell vallanunk, hogy egy idő után kissé repetitívvé válnak, és a sokadik szörnycsörtére már immúnisak leszünk. (Ráadásul az akciók most inkább Üreges Földön kapnak helyet, a dzsungelben és sziklákon pedig kevésbé érződik a dögök mérete, mint egy felhőkarcolókkal teli városban.) Természetesen azért újra emberek ezrei pusztulnak el a bestiák földi acsarkodása közepette, ahogy azt megszokhattuk.
Szóval tipikus amerikai CGI-tenger lett mindebből, pedig nézzük meg (főként, ha végre behozzák valamilyen formában), mit hoztak ki a japánok a 33. Gojira-filmből, a Godzilla Minus One-ból. Nem véletlenül kapta meg a film idén a legjobb vizuális effektek Oscar-díját, és persze nem csak a látványról szól minden, amit az is jól jelez, hogy a mű már ott díszeleg az IMDb filmes adatbázis top 250-es listájában. Továbbra is van még mit tanulnia Hollywoodnak a japánoktól.
