KULT

Gombor József: Amikor festek vagy rajzolok, megszűnik a világ körülöttem

Portré a Művészetek Völgye legismertebb festőművészéről, akinek misztikus, szürrealista képeiért országszerte rajonganak.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. szeptember 04.



A Művészetek Völgye tíz napjának egyik legstabilabb pontja Gombor József kiállítása Kapolcson, a Malomsziget melletti hídnál található tágas pajtában.

Aki átlép a küszöbön, egy elvarázsolt mesevilágba kerül, ahol a falon a padlótól a plafonig sorakoznak a szürreális festmények manókkal, erdei állatokkal és más képzeletbeli lényekkel.

Minden eladó, és a művész szívesen el is beszélget a betérőkkel. De hogyan indult az immár több mint négy évtizedre visszanyúló karrierje?

Gombor 1980-ban, 18 évesen kezdett rajzolni. Először csak a science-fiction foglalkoztatta, sok misztikus zenét hallgatott, ebből inspirálódott. Grafikákat készített színes ceruzával, jó ideig nem is volt más célja.

Az sem foglalkoztatta, hogy pénzzé tegye rajzait, ezért egységesen 12 ezer forintért kínálta őket, arra számítva, hogy ezt az akkor hatalmasnak számító összeget úgysem fizeti ki senki. Mégis az összeset megvették.

Az árait a mai napig az alapján határozza meg, mennyire nőtt a szívéhez egy adott kép: ha valamit nagyon megszeret, akkor a méretétől függetlenül sokkal drágábban adja.

Elég hamar kialakult egy masszív rajongótábora, akik folyamatosan próbálták rávenni, hogy fessen is. Végül azután szánta rá magát, hogy ajándékba kapott egy festőkészletet, de ma is úgy érzi, hogy mélyebb érzelmeket tud kifejezni grafikákkal, mint festményekkel. A sci-fiből idővel fokozatosan átment egyfajta misztikus punk világba.

„Rengeteg kalandom volt nőkkel, amik vagy összejöttek, vagy nem, és előfordult, hogy utána hónapokig belebetegedtem egy-egy kudarcba. Ilyenkor nagyon mélyen belenyúltam a piálásba is, ami mind hatással volt arra, milyen képeket festettem” – idézi fel.

Legfurcsább tulajdonságának azt tartja, hogy több alkalommal is voltak olyan megérzései, amelyek beváltak, de ezek mind negatívak. Egyszer például egy tihanyi tájképet festett, és teljesen spontán módon úgy gondolta, halcsontvázakat is elhelyez a vízben. A kép elkészült, alig egy héttel később pedig tömeges balatoni halpusztulásról kezdtek írni a lapok.

Egy másik eset még hátborzongatóbb: néhány éve éppen egy virágot ábrázoló csendéleten dolgozott, amikor hirtelen ötlettől vezérelve festett két véres gyerekfejet. Ennek láttán még a felesége is elborzadt, azt mondta neki, gyorsan csináljon vele valamit, mert ezt a képet nem szeretné a házban látni. Szinte közvetlenül azután, hogy befejezte, bekapcsolta a tévét, és az esti híradóban vezető helyen számoltak be arról a győri férfitól, aki meggyilkolta két gyerekét.

Senki nem tudott választ adni erre a jelenségre, ahogy arra sem, miért csak negatív dolgokat érez meg. Ő maga egyébként erősen vallásos, bár templomba nem jár, de elmondása szerint betegségből is sikerült már úgy kigyógyulnia, hogy imádkozott előtte.

Egy rövid időszakot leszámítva mindig festésből élt. Volt ugyan egy próbálkozása lemezboltos vállalkozóként Veszprémben, de hamar rájött, hogy nem ez az ő világa. Egy idő után már inkább kiállítótérnek használta az üzlethelyiséget, míg végül az egész városi létből elege lett, elvált az akkori feleségétől és mindent hátrahagyva kiköltözött a Bakonyba.

„Cseszneken vettem egy házat, majd hónapokig szinte semmi mást nem csináltam, csak a környéken bolyongtam az erdőben teljesen egyedül. Nagyon inspirált ez a közeg, a természet hangjai, ekkor kezdtem el gyökereket és köveket festeni.”

Több évig élt gyakorlatilag remete életet, végül azután hagyott fel vele, hogy egyre több környékbeli nézett rá ferde szemmel. Kialakult róla egy olyan kép, hogy ő az őrült festő, aki rendszeresen iszik és biztosan drogozik is, pedig valójában sosem használt kábítószert.

„Érdekes, hogy éjjel képtelen vagyok rá, világosban viszont gyakran az egész napot rá szoktam szánni, olyankor órákon át teljes flow-ban vagyok.”

A Kőfeszten Kővágóörsön

Csesznekről 2002 környékén visszaköltözött Veszprémbe, ekkoriban erősen mélyponton volt. Nem sokkal később megismerkedett jelenlegi feleségével, Jutkával, aki hozzá hasonlóan nehéz időszakon ment keresztül, több bántalmazó kapcsolat is volt a háta mögött.

Ilyen előzmények után találtak egymásra, és azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok, nem volt olyan nap, amit külön töltöttek.

Balatonszőlősön kezdték meg közös életüket, majd Vászolyra költöztek, ahol igazi varázsvilágot teremtettek: Gombor egy hatalmas műteremben állította ki a képeit, folyton szólt a zene és égtek a füstölők. Azóta is a valaha volt legjobb otthonaként emlékszik vissza rá.

Gyakorlatilag mindig volt nálunk valaki, leginkább a lepkekiállítás vonzotta őket a településre, de ha már arra jártak, benéztek hozzánk is. 5-6 év alatt az alig pár kilométerre lévő Balatonhoz se jutottunk el egyszer sem, olyan brutálisan sokan jöttek reggeltől egészen késő estig.”

Végül pont emiatt sokalltak be: több magánéletre, privát szférára vágytak, ezért eladták a házat és elhatározták, hogy Kapolcsra költöznek. Ekkor már évek óta rendszeres kiállító volt a Művészetek Völgyében, elmondása szerint mindent a fesztiválnak köszönhet, szinte az összes ismeretségét és képvásárlóját.

Úgy gondolták, emiatt lakni is jó lesz ott, de elkövették azt a hibát, hogy a házra, sőt még egy autóra is devizahitelt vettek fel. A törlesztőrészletek pedig a válság kirobbanásakor a sokszorosára nőttek.

Ráadásul mind a négy gyerekük (mindkettejüknek 2-2 született korábbi kapcsolataikból) egyetemre járt ekkoriban, aminek a fedezése szintén komoly költség volt. Ezért el kellett adniuk ezt a házat is, onnantól albérletekben éltek. De a szerencse ezután sem pártolt melléjük.

Elsőként egy nagy ugrással az Őrségbe költöztek, összesen 200 ezer forinttal a zsebükben. Egy 9 méteres belmagasságú parasztházat béreltek óriási udvarral, de hiába ígérte a tulajdonos, hogy bármeddig maradhatnak, alig két év után túladott rajta, ezért ismét menniük kellett.

Visszatértek a Balaton-felvidékre, először Nagyvázsonyba, ahol hónapokig tartó munkával alakított ki egy kiállítótérrel összekötött műtermet. Éppen végzett mindennel, és megnyitotta volna a galériát, amikor a tulajdonos közölte, hogy eladta a házat, így itt sem maradhatnak. Ráadásul mindez közvetlenül a Művészetek Völgye kezdete előtt történt.

Ekkor – valószínűleg az átélt trauma hatására – kapott egy stroke-ot, majd rövid időn belül még egyet. Nagyon megijedt, hogy soha többé nem tud majd festeni, de csodával határos módon mindkettőből felépült, és semmilyen maradandó károsodás nem alakult ki nála.

A lakhatásuk viszont sehogy sem akart megoldódni: Nagyvázsony után Veszprémben, majd Vigántpetenden találtak egy ideálisnak tűnő házat, de mindkét helyen konfliktusba kerültek a főbérlővel, így újra és újra tovább kellett állniuk.

Most Tapolcán élnek, de ez is inkább kényszermegoldás: legnagyobb vágyuk, hogy zöld környezetbe költözhessenek, újra egy saját házba.

„Jövőre leszek 60 éves, most már vágynék valami stabilitásra. A cuccaink nagy részét jó ideje ki sem pakoljuk, pedig nagyon jó lenne végre megállapodni. Egy állandó hely egy tágas és világos műteremmel, ahol szabadon alkothatok – ennél többre nincs is szükségem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk